Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-03-19 / 12. szám
Thursday, March 19, 1959 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 11_ lom. A támadás napján csupán 49,000 vöröskatona állott a három fronton, északon és keleten és délen. A románok 55,000-es seregével szemben pedig alig 18,000 vöröskatona harcolt. E fenyegető helyzetben a Budapesti Munkástanács a védelmi háború még alaposabb megszervezését követelte és 1919 április 19-én kimondotta, hogy a tanácstagok fele köteles kimenni a frontokra. E napokban gyors ütemben megszervezték a gyári tartama jd Makót. A veszedelem nő tton nőtt, de az án- tánt-haderő soraiban tapasztalható bizonyos növekvő forradalmi hangulat némi óvatosságra késztette a vezérkarokat. A nép támogatja a köztársaságot 1919 május 1-én, nehéz és fenyegető katonai helyzetben, örökké emlékezetes ünnepet ült Budapest dolgozó népe. Az ünnep egyaránt szólott a megvalósult szabadságnak, a megtestesült régi álomnak, de egyúttal óriási méretű demonstráció is volt a Proletárdiktatúra, a Tanácsköztársaság és a Vörös Hadsereg forradalmi honvédő háborúja mellett. A kortárs-krónikás csak mély meghatottsággal tud visszaemlékezni arra a nagyszerű forradalmár munkásnemzedékre, mely a korabeli silány élelmezési viszonyok között oly lobogó hittel és lelkesedéssel vállalta a harcot. Nem nyugodtak azonban az ellenforradalmi erők sem. Ezek, vérszemet kapva a kis- és nagy-ántánt hadműveleteinek megindulásától, a párizsi béke- konferencia reakciós megnyilatkozásaitól — májusban folytatták a fegyveres lázadás kirobbanására irányuló kísérleteiket. folytatását kívánták. Több jele volt annak, hogy a szomszédos országok proletáriátusa örömmel fogadta ezt a döntést és iparkodott segíteni testvéreinek. Nem volt reménytelen az a kilátás sem, hogy a szovjet Vörös Hadsereg előrenyomulása meggyorsul és találkozik a magyarral. A Budapesti Munkástanács 1919 május 2-án elrendelte a budapesti munkások felfegyverzését. A rákövetkező két napban 44,000 ember vonult be A munkások felsorakoztak a tanácshatalom védelmére. Az első napokon sokuknak csak sapka és fegyver jutott — ebből a lelkes emberáradatból nőtt ki a jól felszerelt, sok ütközetben győzedelmes Magyar Vörös Hadsereg lékezredeket is, amelyeknek létszáma napok alatt elérte a 32,000 főt. Jellemző a harci-kedvre, hogy még a megszállt területekről is nagy tömegekben szöktek át a munkások és a bányászok, hogy fegyvert ragadjanak a Vörös Hadsereg oldalán. 1919 április 23-án mutatkoztak be az uj vörös ezredek a Kormányzótanácsnak és a főváros népének egy nagyszabású disszemlén. Éppen ide jóban képeztek ki uj menetzászlóaljakat, mert 1919 április 26-án a székely hadosztály parancsnoka, Kratochvill volt k.u.k. ezredes letette a fegyvert. Igaz, hogy a székely hadosztály egyes alakulatai öntevékenyen folytatták a harcot, de az árulás következtében mégis 100 kilométer szélességű rés támadt a Vörös Hadsereg frontján, amelyen nagy erővel zudult előre a román nacionalista és zsoldos haderő. A hadügyi helyzet válságosra fordult, a Tiszántúl idegen kézre került. De a belpolitikai épitőmunka mégsem szünetel. Az uj társadalom rendelkezései A Tanácsköztársaság alkotómunkája az állami és társadalmi élet minden területén kézzelfogható tettekben mutatkozott meg. Mindenekelőtt intézményesítették a gyermekvédelmet. Elörölték a “törvénytelen gyermek’’ fogalmát. Élelmezték, ruházták, nyaraltatták a gyermekeket. Megnyit- tották számukra is a fürdőket, gondoskodtak szakorvosi kezelésükről. Bevezették a nyolcosztályos népiskolát és minden proletárgyermeknek megadták a lehetőséget a legmagasabbfoku műveltség megszerzésére is. Törvények által szankcionálva emberi méltóságra emelték a nőt. A nők teljes mértékben egyenjoguvá váltak a férfiakkal. A terhes nő segélyt. kapott, mentesült a munka alól és gondoskodtak a gyermekéről. A társadalmi biztosítás oly méreteket öltött, amiről azelőtt álmodni se mertek és amely akkor — a színvonalat illetően — egyedülálló volt az egész világon. Ingyenes ápolás gyógykezelés és gyógyszer, kórházi és szanatóriumi kezelés járt a betegeknek. Az ántánt hatalmak és kisebb rablócsatlósaik mindenáron arra törekedtek, hogy megzavarják ezt az államépitő és népszerű, példájával vonzó munkát. 1919 április 29-én a csehszlovák hadsereg is megtámadta az országot. 1919 május 1-én csehszlovák kézre került Miskolc és vele együtt sok hatalmas felvidéki terület. Franchet d’ Espérey jórészt szenegáli négerekből álló divíziói is megindultak és megszállták Hód mezővásárhelyt, . Jellemző, hogy e megpróbáltatások idején, 1919 május 2-án, a Kormányzótanácsban résztvevő jobboldali szociáldemokrata elemek azt javasolták, hogy a Tanácsköztársaságot számolják fel. Bármilyen hősiesen is harcolt a nép — a magyar proletárállam elbukott! Minden oldalról körül volt véve és el volt zárva a szövetséges szovjet államtól. A bukás után Horthy fehérterrorja következett, majd terrorista tisztek a csendőrök segédletével elárasztották az országot — és gyilkoltak. Meg is örökítették fényképeken áldozataikat és rémtetteiket, s igy maradt meg néhány fakuló fénykép rémtetteikről. A “tiszt urak” maguk ítélkeztek — és leggyakrabban maguk is játszották a hóhérok szerepét. Ezen a képen a szekszárdi direktórium halálraitélt tagjait fényképezték le kivégzésük előtt. A direktórium tagjai többségben parasztok voltak. térjenek vissza a polgári demokrácia kereteibe, s akkor az ántánt feloldja a gazdasági blokádot, megszünteti a hadműveleteket. A kommunisták (Kun Béla, Számuelly Tibor és a többiek) ezzel szemben azt követelték, hogy e kérdésben a munkásosztály döntsön. Az üzemek dolgozói óriási többségükben és leírhatatlan lelkességgel a harc Az imperialista seregek beavatkozásának következményeképpen júniusban kirobbant az ellenforradalom, amely legerősebb formáját Budapesten érte el, mert itt, a Dunán ellenforradalmi monitorok is felvonultak. A hősiesen küzdő Vörös Őrség leverte az ellenforradalmat. A katonák a Dunapartról lőtték, és elvonulásra kényszeritették az ellenséges hajókat. a Vörös Hadseregbe. De a hadihelyzet megkövetelte az erők maximális felvonultatását, s ezért a Forradalmi Kormányzótanács 1919 május 4-én kihirdette a proletáriátus általános mozgósitását. Ezt követően egyre javult a hadihelyzet: 1919 május 10-én a 6. hadosztály Salgótarjánnál, az 5. hadosztály Egernél megverte a csehszlovák csapatokat és ezzel megkezdődött a dicsőséges északi hadjárat, amely a magyar proletáriátus helytállásának örök bizonyítéka. Miskolcért 1919 május 20-án indult meg a küzdelem, s az 1. hadosztály, amelynek harcosai túlnyomórészt a munkásosztály fiaiból állottak, a várost be is vette. Egyik győztes ütközet a másikat követte, a Vörös Hadsereg diadalmasan tört előre az északi határok felé. Az északi fronton 1919 május 30-án indult meg a Vörös Hadsereg általános támadása. A Hadseregfőparancsnokság 1919 junius 1 és 12 között kiadott hadi jelentései hallatlan győzelmekről számolnak be. 1919 junius 6-án a proletár ezredek bevonultak Kassára, a felszabadult szlovák nép pedig 1919 junius 16-án kikiáltotta a Szlovák Tanácsköztársaságot. E napon a Vörös Hadsereg már Eperjestől és Bártfától északra elérte a lengyel határt. Csupán néhány száz kilométer választotta el a szovjet Vörös Hadseregtől. A nagyhatalmak szerepe E hetekben Clemenceau különböző diplomáciai manőverekkel támogatta a kis-ántánt imperialista haderőit. A Forradalmi Kormányzótanácsban súlyos viták zajlottak le a követendő magatartásról a jobboldali és a valóban forradalmi, kommunista szárny között; Ugyanekkor, 1919 junius 14 és 23 között tartotta üléseit a tanácsok országos gyűlése. Ekkor született meg a dolgozó magyar nép első írott alkotmánya, amely — a szovjet alkotmány után — a világtörténelem második szocialista alkotmánya volt. A Tanácsköztársaság alkotmánya olyan hiteles történelmi okmány, amely fényesen bizonyítja, hogy a munkáshatalom világbékét akart, jólétet, kultúrát, igazi népszabadságot, semmivel nem korlátozott emberi jogokat mindenkinek, aki a saját munkájából él. Egyenjoguvá tette a nemzetiségeket, a férfit és a nőt. Biztosította a vallás- szabadságot, de nem tűrte a lelkek fölötti egyházi terrort. Államosították az iskolákat, stb. A szövetséges tanácsok (Folytatás a 12-ik oldalon)t A Horthy-korszak. 1919 után évekig ez volt a magyar munkás, paraszt sorsa. Tömeg-akasztás, tömegsírokba való élve-eltemetés, börtönben sinylödés. Orgovány, a szegedi Csillag-börtön, a budapesti Britannia-szálló... mindmegannyi gyászos fájó emlék. Nem is szabad elfelejteni, mig egy munkáselnyomó van a világon. — De a fasiszták sem felejtették el tobzódásukat az ártatlanok vérében. 1956 októberében szabad folyást engedtek 10 évig beléjükfojtott munkásgyülöletüknek és Budapest fáit újra akasztott emberek díszítették, járdá in újra ártatlanok piros vére folyt. — A megerősödött magyar munkás-paraszt kormánynak és a jö vőjét épitő magyar népnek gondja lesz rá, hogy ez soha többé meg ne történjen.
