Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1958-02-20 / 8. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZŐ Versei és történelmei kér Tisztelt Szerkesztőség r A naptárról én is csak annyit mondhatok, amit már sok olvasó mondott előttem, hogy tényleg nagyon jó, csakhogy valami hiánj’-zik belőle: azok a szép képek Magyarországról, amelyek a Mindentudó Kalendáriumban voltak. Sokszor elővettem és néztem ezeket a szép képeket és büszkén mutattam gyermekeimnek, unokáimnak és sok más magyarnak. Szülőföldem szép határa, ezt a mondatot már többször láttam a Magyar Szóban. Aliért nem közük már le egyszer az egész verset. Én ezt a költeményt egy Temes megyei sváb iskolában tanultam és nézetem szerint egyik legszebb és legjobb költemény, amit valamikor is olvastam. Az amerikai munkásmozgalomról szóló cikkek nagyon időszerűek, hadd lássák ezek a “szabadságharcosok”, hogy milyen nagy harcok, küzdelmek voltak és lesznek itt még és mennyi vér folyt már ebben az országban. John Schinagel Szívesen teszünk eleget kérésének. — Szerk. SZÜLŐFÖLDEI! SZÉF HATÁRA Irta: KISFALUDY KÁROLY Szülőföldem szép határa! í Meglátlak-e valahára? Ahol állok, ahol megyek, Mindenkor csak feléd nézek. Ha madár jön, tőle kérdem. Virulsz-e még, szülőföldem? Azt kérdezem a felhőktől, Azt a suttogó szellőktiil. De azok nem vigasztalnak, Bus szivemmel árván hagynak; Árváig élek bus szivemmel, Mint a fü, mely a sziklán kel. Kisded hajlék, hol születtem, Hej, tőled be távol estem! TávoJ estem, mint a levél. Melyet elkap a forgószél. Aki szereli fajtáját Tisztelt Szerkesztőség! Én is szeretnék egy kis bokrétácskát hozzáfűzni Kalapács testvérem észrevételeihez, őszintén megmondva, én sem találkoztam egyetlen szabadsághős bajnokkal, akinek szeretettel tudnám a kezét megszorítani. En nem járok gonosz társaságba, csak olyan helyekre, ahol magyarokká! találkozhatok, mert nagyon szeretem a fajtámat. Eldiskurálok velük egyről-másról. íme az első bokréta: történt egy newyorki magyar vendéglőben kb. 6 hónappal ezelőtt.. Vagy tizen voltunk. Beállított egy atléta termetű fiatalember (bizonyára a koplalástól lett olyan fejlett), körülnézett, kért egy italt és egy kis idő múlva már nagyban lamentált. Persze a jelenlévők rá sem hederitettek. Akkor az asztalokhoz szemtelenkedett és ott pofázott, hencegett a hőstetteiről. Egyik vendég próbálta rendreutasitani és erre a “hős” bicskát vett elő. Egész kis forradalmi helyszínné változott a félórával előtti csendes vendéglő. Végül a hőst kidobták bicskástól az utcára, de ott olyan lármát csapott, hogy egy rendőr is előkerült, aki próbálta lecsillapítani, amire ő ismét kivette a bicskát. Amikor legutóbb érdeklődtem hősünk hogyléte iránt, azt. mondták, hogy még a kórházban van. Egy másik eset Miamiban történt egy magyar összejövetelen. Vacsoraidő volt, cigány húzta a szebbnél-szebb magyar dalokat. Odaugrik egy hős (csak később tudtam meg, hogy ez is hős volt) és lefoglalta magának az egész zenekart a vendégek legnagyobb megbotránkozására. Végre figyelmeztették, hogy üljön le egy asztalhoz, ahol kedvére szép csendesen mulatozhat. Hősünk leült, evett, ivott, közben kritizálta a porciókat. Végtelen sajnálattal olvastam sokatmondó levelét, melyben elsírja keserveit a Magyarországon elszenvedett méltánytalanságokról. Kár, hogy ryó/ dec. 26-i levele csak jan. 12-én ért ide s igy csak most válaszolhatok arra, pedig ez a levél megérdemli a megfelelő választ, még pedig olyantól, aki maga is itt élt és él ebben a nagy szenvedéssel teli “vörös pokolban”. S nem is egyedülállóan, hanem komoly családdal együtt, akinek egyenként még ma sincs (s talán sohasem lesz) “négy rend ruhája”. De nekünk is van nem 200 forint értékű könyvünk, hanem kb. 2,000 frt. értékben, csakhogy mi ezekből a könyvebből olvasni is szoktunk néha, sőt tanulni is. . . S ennélfogva látunk is. . . Pl. megláttuk még az elmúlt évtizedben az összes elszórt hibák mellett azt a végtelen nagy küzdelmet is, amit ezeknek a “pokol urainak” meg kellett vívni nemcsak az igazi, a nyílt ellenséggel, hanem az ilyen félmüveit, kevés jó könyvet olvasott elemekkel is, mint a levélíró. Aki nagyfokú önzésében nem látta meg a saját állítólagos ezer forintja mellett azt, hogy mennyit kellett még ezenkívül adnia az államnak ehhez az ezer forinthoz, hogy mégis csak elég legyen és jusson a cigarettája mellett a pohár sö- röcskére is. S mennyit kellett adnia egy komoly családnak, ahol gyermekek is voltak és vannak, akiknek már nem elég az öt “gimnázium”, hanem egyetemi főiskolákon akarnak tanulni, mert érzik, hogy ők is lehetnek emberek és sokkal hasznosabb tagjai a “vörös pokolnak”, ha tudnak is valamit. Maga vajon miért nem tanult tovább, ha már öt gimnáziumot elvégzett? Ha ezt .az elmúlt rendszerben nem folytathatta, az azért volt, mert vagy nem volt elég előkelő, vagy nem volt elég esze hozzá. Viszont a legutóbbi 14 év alatt pótolhatta volna, ha akarta volna és lehetett volna magából is bőrkabátos komcsi ur! Még talán motort is kapott volna hozzá, mert okos emberekre mindig volt szükség és van is. És ha ezeket kicsit jobban megfizették, hát meg is érdemlik, mert ők valóban dolgoztak és dolgoznak is soksok milliók jobb életéért. Érdekes, hogy maga munkásnak vallja magát és mégsem tartja igazságosnak azt, hogy a munkásosztályból is lehet 'alakinek egy kicsit jobb módja. Miért volt az természetes még a maga “munkás” szemében is, hogy a született úri származásúaknak mindenhez volt joguk, csak meg kellett születni érte ? Már a pólyában magázni kellett a pesztrának, sőt minden alsóbbrendű embernek az ilyen kiváltságosakat, fia egy kicsit többet tanult volna, vagy legalább olvasgatott volna néha, akkor azt is meglátta, illetve azon is elgondolkozott volna, hogy a papság mennyiben szolgálja az Istent és mennyire a felsőbb tízezrek érdekeit. De azt ugyancsak természetesnek tartotta, hogy a “főpapok” birtokában milyen vagyonok hevertek. Pedig szent kezükkel a Krisztus testének emelgetése mellett a boros poharat és a népellenes tollat is forgatták olykor-olykor. Miért van az, hogy maga csak a rosszat látta meg itthon Magyarországon? Miért nem tudta értékelni a jókat, amiket ez a rendszer hozott, persze igazi becsületes munkásokra és azok gyermekeire. Hogy voltak hibák, az tagadhatatlan, de talán grófok, vagy hercegek hozták volna azokat helyre, akik magával együtt inkább egy atom- !V borid’ is reánk szabadítanának, csanhogy egyéMikor fizetésre került a sor, meglógott. A pincér- nőnek kellett jóvátenni hősünk számláját. NY. Jóska 1 hiányoznak a képek Tisztelt Szerkesztőség! Megkaptuk a naptárt, köszönet érte. Igen tanulságos olvasmányok vannak benne, amit érdeklődve olvasunk, csak az a baj, hogy nincsenek benne képek, amik mutatnák, hogy menyire fejlődik szeretett szülőhazánk. A lappal is meg volnék elégedve^ ha több hazai hirt tartalmazna, amit más újságokból nem igen lehet olvasni. C. H. ni kis sértéseiket korrigálják! S maga “munkás” létére is nekik segítene elemészteni ezt a sokat pocskondiázott és annyiszor elárult vén hazát, amiért pedig tíz körömmel harcolnak azok, akik míg itthon éltek kezükben a hatalommal, az embert a kutyánál is kevesebbre tartották, azok a “nemes”, jó urak. Hátha még azt is látnák saját szemükkel, hogy dacára a^ “igazi szabadságharcnak”, mégis meg vagyunk, akik megmaradtunk! És az ország ezt az “orozva” kapott sebet is kiheverte már, s újra kedvvel, szívvel dolgozunk. Csak az ilyen bájos hangú, a Csokonay rádió szabad munkatársai és hozzá hasonlók hagynának bellinket békében fs boldogítanák saját legközelebbi hozzátartozóikat létükkel. S most nehogy azt higyje, hogy egy jól megfizetett komcsi ur Írja magának ezt a levelet. Nem! Egy olyan munkásasszony, aki ma is dolgozik hetedmagára és dolgozott a múlt rendszerben is. Nem ezer forintot keresett a férjem a múltban, hanem havi 60 pengőt havonta és abból 32 pengő volt a havi lakbér. Igaz 24 fillér volt tiz deka büdös kolbász, a minőségi tiz deka 80 fillér volt, de azt csak az urak ehették, mert még 24 fillér sem jutott arra. S hiába akartam én is dolgozni, vagy gyermekeim közül a nagyobbak, nem volt hová menni, hacsak el nem ment sum- másnak az urak szőlőjébe, ahol a vincellértől kezdve mindenki lecsípett magának a fizetésből, a végén maradt a kukacos szalonna és ehetetlen kenyér, s még hálásak lehettünk, hogy ez van, mert különben otthon éhezhettünk volna. Miért nem látta meg az elmúlt években a hibák ellenére azt, hogy azok az asszonyok, akik örültek, ha valamikor 6—8, sőt tiz tagú családjuk számára legalább az ünnepnapokon vehettek egy fél kiló húst a legócskábból, most az elmúlt évek során bizoná egész libákat öltek, vagy pulykát! S minőségi árut, mert ha családjának egy-egy tagja ezer forintot kapott is, illetve keresett, de kereshet a többi is, amennyiben csak dolgozni akarnak, mert van hol. Nem vette észre, hogy hány gyárat építettek újjá és hány teljesen újat építettek? Vágy ha meg merné emliteni, hogy hány hidat, hány lakást és hány vasúti hálózatot, vizierőmüvét épített a népi demokrácia vezetése alatt. Vagy azt gondolja, hogy drága barátai, a volt kizsákmányoló osztály is „ugyanazt csinálta volna ? Nem, lett volna^ reá alkalma, de ok csak egy pár tízezernek csináltak jó világot. Ezek pedig egy pár millió koldusból csináltak embert s legfeljebb annak a pár tízezernek rosszabb kicsit. De nem kell azért nagyon félteni azokat sem, megtalálják ők most is, hogy hol lehet csalni, lopni, köny- nyen élni, munka nélkül sokat keresni. Lám csak magának sem volt azért egészen olyan nagyon rossz, mint valamikor a múltban nekünk. Higyje el, most már itt is lehetne bőrkabátja, mert ma ez a divat itt és nemcsak a komcsi urak viselik, hanem azok is, akik akarják. Még csak hazát sem kell érte árulni, pocskondiázni. Mert azért vallja be, mégis csak tűrhető életet biztosított még magának is, s a többi millióknak is. Strengné SZERKESZTŐI ÜZENETEK FIATAL OLVASÓ, LOS ANGELES. — Mivel laourk névtelen leveleket nem fogadhat el közlésre ás mivel levele saját belátása szerint is több ánvb«n só Vő hangon, van írva, tehát nem ke-"' o’-ass«». *>’ lenünk mis oldaEGY MAGYAR ASSZONY HOZZÁSZÓL A LAPUNKBAN MEGJELENT LEVÉLHEZ Bonyhád, 1958 január Tisztelt Névtelen Levélíró! Lg / k| oCetJefeK a Irlpp Az ebben a ro latban kifejtett néze\ Olvasóink l tek nem szüli cégszerűen azonosak j: hozzászólnak a szerkesztőség álláspontjával :> a közügyekhez \
