Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1957-09-01 / 36. szám

mwm UTAT HAZÁIK Mull heti lapszámunk első oldalán foglalkoztunk az­zal a hirrel, mely a sajtóban megjelent s amely szerint az Egyesült Államok észak-keleti részeinek éghajlati viszonyai következtében a Stroncium 90 lecsapódása itt a legnagyobb és ez veszélyezteti az ifjúságunk egész­ségét. Mint kifejtettük, az ezen az éghajlaton történő le­csapódás olyan, hogy ha még néhány évig folytatják a prébarobbantásokat Nevadában és másutt, ezen táj if- íu lakosságának csontozatában a Stroncium 90 tarta­lom a komoly korosodás előtti maximális 25 százalékig emelkedik. Mivel az atomrobbantásból származó sugár­zás nem egyforma mértékben osztódik el minden élő­lényben, már most feltételezhetjük, hogy ifjúságunk­nak ezrei máris halálra vannak Ítélve e rettentő méreg által. Ehhez még hozzá lehetne adni azt, amit csak ké­sőbb fogunk megtudni, hiszen a közegészségügyi és állami hivatalok titkolják a tényeket azon ürüggyel, hogy nem akarnak pánikot kelteni a lakosság körében. Ezt bizonyítja az is, hogy a tudósok már julius 29-én megtették múlt heti lapunkban közölt jelentésüket, de azt csak aug. 26-án hozták nyilvánosságra. Az Atomic Energy Commissionnak persze szüksége volt még arra az egy hónapra, hogy befejezhesse az évi próbarobban­tásait. Szóval amig csak lehetett, titokban akarták tar­tani mindazt, ami a nép érdekeit szolgálja. Ttt már nem szovjet emberek pusztításáról van szó; már nem algériai, vagy omániak életéről beszélünk, ha­nem saját ivadékainkról és gyermekeinkről! Amerika és Kanada legnépesebb tájairól. Most már a saját gyer­mekeinket engedjük pusztítani anélkül, hogv egy szót emelnénk eme rettenetes gyilkolás ellen. Milyen szim­pátiával olvassuk a lapokban, hogy Red Skelton, a hires komikus gyermekének vérrák veszi el az életét és min­den a"a és anya sajnálattal, rokonszenvvel kisérte uí- jál világszerte, amikor gyermekének meg akarta adni mindazt, amitől megfosztja az életét megrövidítő kór. S hiába áldozott istenének, hiába fohászkodik, majdnem percnyi pontossággal tudja, hogy mikor fog gyermeke utolsót lélegzeni. Erről tudomásunk van, hiszen Red Skeltont milliók ismerik, de hol vannak azok a kicsi­nyek. s ki tud róluk, akik kunyhókban és bérházakban pusztulnak már most és csak azért, mert egyesek hasz­not húznak a sok billiós befektetésekből, amit a próba­robbantásokra fordítanak? Amikor reggel felkelünk és este lefekszünk és gyer­mekeinkre, vagy unokáinkra nézünk, s azok csak egyet tüsszentenek is. vagy a megszokott drága szemek egy kicsit homályosak, vagy ha panaszkodnak valami mü att, ki nem gondol arra, hogy “jaj istenem, csak ez ne legven jele annak a rettenetes megbetegedésnek!” E sorok Írója ezt érzi és szeretne gyermekeivel vala­melyik sivatagba, vagy szigetre rohanni, hogy meg­mentse épségüket az emberek csinálta rettentő, fenye­gető kórtól. De tudjuk, hogy ez nem megoldás, hiszen nincsen a föld kerekségén olyan hely, amely ne lenne kitéve ennek a veszélynek. Szóval itt nem altruizmus­ról van szó, HANEM SAJÁT GYERMEKEINK ÉPSÉ­GÉRŐL ÉS ÉLETÉRŐL. Salát rónunk érdekében a?t mondjuk. SZÜNTESSÉK BE A PRÓBAROBBANTÁSOKAT. NEM TÖRŐDÜNK AZZAL, HOGY MIKOR VAGY HOGYAN FOGNAK A NAGYHATALMAK MEGEGYEZNI! Mi Ameriká­ban élünk és itt neveljük, ezen éghajlat alatt gyerme­keinket s az ő életükről van szó! Hirosimában és Nagaszakiban, szégyenünkre, hatal­mas bombáinkat már kipróbáltuk embereken is. Már próbálkoztunk a hidrogénbombákkal a Bikini-szigete­ken. Tudiuk hatásukat, tudjuk, hogy még 12 év után is meghalnak Japánban emberek a bombázások követ­keztében. Máris van elég tapasztalatunk és tartalék bombánk, s a meglévő romboló erőnkkel képesek va­gyunk úgy önmagunkat, mint az emberiséget, a szov­jettel együtt MÁR MOST KIIRTANI! Ezt mind tud­juk. a kormányunk, a tudósaink ezt már számtalan­szor megmondták. MINEK KELL TEHÁT TOVÁBB PRÓBÁLGATNI? MINEK KELI ÉLELMÜNKET. LEVEGŐNKET TO­VÁBB MÉRGEZNI? ITT GYERMEKEINK ÉLETÉ­RŐL VAN SZÓ! A noli*iku«ok. a kapitalisták azt mondják, azért kell tovább próbálgatni, mert a Szovjet is azt csinálja. Mi tudiuk. hogy ők is robbantanak, s azt éppen ugv nem helyesel'ük. mint ahogyan nem helyeseljük saját kor­mányunk ezen irányú cselekedetét. De ez elsősorban a szovjet nép ügye. mert a kór őreájuk is éppen ugv hat, mint ránk. A robbantások folytatásának felelőssége alól nem lehet kibújni azzal, hogy ők, vagy mi nem aka­runk megegyezni. Amerika embereken próbálta ki az atom romboló erejét és százezreket csonkított meg, pusztított el. Mi­énk a felelősség, hogy azt mondjuk az emberiségnek, hogy mi tovább nem robbantunk! Nem hisszük, hogy van a világon olyan kormány, amely hatalmon marad- (Folytatás a 2-ik oldalon.) Ént. as 2nd Class Matter Dec. 31, 1952 under the Act of March^2, 1879, at the P.O. of N. Y., N. Y. VoT VI. No. 36. Thursday, September 5, 1957 , , NEW YORK N Y. 11 " ■ - 1 '»if-------- ■' — “A TŐKÉSEK A KORMÁNNYAL FIZETTETIK KEG BEFEKTETÉSEIKET” - HEART A Labor Day 75 éves év­fordulóját ünnepelve, az AFL —CIO vezetői országos rádió­leadásokban méltatták a nap jelentőségét és számot adtak a szakszervezetek jelenlegi helyzetéről és problémáiról. Kimagasló pontként említet­ték a fenyegető infláció ve­szélyét, az amerikai nép egy- | ötöd részének nyomorúságos J tengődését és a szakszerveze-j ti tagság felelősségét intéz­ményüknek a gangszter és korrupt elemektől való meg­tisztítására. Megemlékeztek Peter J. McGuire ácsmunkás vezetőről, akinek ajánlatára fogadták el 1882-ben és ün­nepelték meg először országo­san a Labor Dayt. George Meany, az AFL-CIO elnöke kongresszusi vizsgála­tot követelt annak megállapí­tására, hogy a jelenlegi árak, munkabérek és a vállalatok profitja milyen mértékben szabályozzák a megélhetés i színvonalát. “A munkáltatók arról panaszkodnak, hogy a magas munkabérek okai az árak emelkedésének. Ez nem állja meg a helyét, amenvi- ben a munkások magasabb termelőképessége ellensúlyoz- j za a megadott béremelést és ' ugyanakkor a vailalatoK pro­fitja állandóan aránytalanul emelkedik. “Volt idő”, folytatta Mea- nv, “amikor a tőkések saját pénzüket fektették be vállala-1 fáik bővítésére. Manapság azonban vagy a kormánnyal fizettetik ezt meg hatalmas adóelengedés mód szerével, vagy a vásárló közönséggel, magasabb árakat számítva minden szükségleti cikkért, óriási prof-ittöblefet zsebelve be ily módon.” William F. Schnitzler, az AFL-CIO pénzügyi titkára az állandóan emelkedő megé* e- tési árak veszélyére mutatott rá beszédében és hogy “ha­zánk népének egy-ötöde még ; mindig rossz-lakásu, roszul- öltözött és rosszul táplált”. Sók millió család tartozik ehhez a csoporthoz, kiknek évi jövedelme $2,000 dolláron mélyen alul van. Ezt a hely­zetet erősen kiélezi az egyes aliparokban beállott pangás, növekvő műnk anélküliség, építkezések csökkentése,- az ipari terjeszkedés lelassulása. Walter P. Reuther, az autó­munkások vezetője arra hív­ta fel a szervezett munkássá­got, hogy “őrködjön és gátol­ja meg” azon kísérleteket, a- melvek a gangszterizmus és rakterizmus elleni kongresszu si vizsgálatokat a szakszer­vezetek kárára akarják ki­használni. A munkásmozgalom az in­fláció és gazdasági pangás veszélye mellett erős támadá­sok veszélyével is szembe ta­lálja magát az uj Labor Day ünnepén. A kongresszus kö­vetkező ülésén a munkáselle­nes törvényjavaslatok bő ter­mése várható. Az 1958-as munkaszerződések, az autó­szakszervezet rövidebb mun­kahét követelménye is erős | támadásnak néz elébe. De ve- j szélyben van a szakszervezet | egysége is, mely pedig azt az | erőt jelenti a munkásmozga- I lomnak, melyre mindig a leg- inagyobb szüksége van a tá­madások visszaverésére. A Teamsters Unionban (szállító munkások) leleplezett vissza­élések a szervezetnek az AFL —CIO-ból való kilépésre vagy kizárására ad lehetőséget. Ez valóban nagy vesztesége vol-1 na a szakszervezeti mozga­lomnak, és épp ezért az AFL- i CIO meg kell találja a mód- \ ját annak, hogy _soraiból ki- J zárja azokat az elemeket, me-! lyek társadalmi és politikai 1 : korruptságuknál fogva a szak szervezetet üzleti szempont­ból, a saját egyéni érdekeik kielégítésére használják fel, anélkül, hogy velük együtt él­tető erejét, a tagságot, is el­távolítsa. ­I Szakszervezeti vezetőkön kívül James P. Mitchell, mun­kaügyi áll.-titkár, protestáns, katholikus és zsidó vallási ve­zetők is megemlékeztek ünne­pi beszédeikben a szakszer­vezetekről és azok fontos tár­sadalmi szerepükről. 175 áldozata volt a vasúti szerencsétlenségnek Jamaica, a caribbeai szi­getcsoport, egyike súlyos vas­úti szerencsétlenségnek volt a színhelye, amikor egy 1500 személyt szállító kiránduló vonat kocsijai szétkapcsolód­tak és közülük kettő a mély­ségbe zuhant. Eddig 175 ha­lottat és több mint 400 sebe­sültet számoltak meg, közü­lük sok a súlyos, esetleg végzetes kimenetelű. . A moszkvai rádió jelenti, hogy orosz tudósok egy kutatóhajóról 18,000 láb mély­ségben, a Csendes-óceán szine alatt, fényképeket vettek fel az uj-guineai partok szomszédsá­gában. AI. Y. TIIES unitJAU: Augusztus 20-án ünnepelte a Magyar Népköztársa­ság alkotmányának évfordulóját. Nagy ünnepségek vol­tak országszerte és százezres tömegek gyülekeztek az ország minden táján. Kisújszálláson a nagykun-napok programjára ipari vásárt rendeztek, valamint hazafias népfront munkás­paraszt találkozót, melynek nagygyűlésén Dobi István és Kádár János több, mint százezer munkás-paraszthoz beszélt a magyar kormány terveiről és problémáiról. Érdekesnek tartjuk beszédeiket, mivel annakidején a polgári sajtó célzatos riportjai azt a benyomást kel­tették, mintha Kádár beszédében inkább azzal foglal­kozott volna, hogy kormánya nem elég kegyetlen. Habár nem várhatjuk, hogy a “nagy” New York Times részletesen foglalkozzon egy olyan kis országgal, mint Magyarország, amikor ez békésen él; de ha már foglalkozik vele, ha röviden is, most, hogy a kedélyek lecsillapodtak, a gyilkolások megszűntek, egy kissé több tárgyilagosságot vártunk el tőlük. Hiszen hasábjaikon terjedelmesen közöltek a múltban minden gyalázkodást a magyar népről. Most egy-hasábos címmel számolt be a N. Y. Times erről a tömeggyülésről. “Kádár azt mon­dotta, hogy az emberek azt gondolják, hogy ő nem elég kegyetlen.” A két idézetet, amit a Times közöl Kádár beszédéből, itt hozzuk: “Az imperialisták azt mondják, hogy a mi rendszerünk kegyetlen. De ma a budapesti vonaton be­szélgettem egy munkás-küldöttséggel. A mi munkása­ink és parasztjaink úgy látják, hogy a mi rendszerünk nem eléggé kegyetlen.” Majd “az Egyesült Nemzetek elé vitt magyar ügy, az amerikai imperialisták mesterkedése.” Máskülönben a N. Y. Times meghazudtolja azt a je­lentést, hogy százezren voltak Kisújszálláson Kádárt meghallgatni. Lapunk szerkesztősége érdemesnek tart­ja — ha nem is teljes egészében — ismertetni Kádár János és Dobi István beszédeit. S nem tudunk elállni attól a megjegyzéstől, hogy ha valamelyik “szabadság- harcos” kinyitná a száját, hogy otthagyott hazáját gva- lázza, ezt a hirt a N. Y. Times sokkal “tárg-vilagosab- ban” kezelné. • ' 'lg Kádár és Dobi beszédeinek részleteit a 8-ik oldalon találhatják olvasóink. I________________________________________

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom