Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1957-01-24 / 4. szám

January 24, 1957 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 7 <=^etye /e a site Ay Amire még Ady Endre sem mer} gondolni! Olvasóink hozzászólnak a közügyekhez szenty. és a püspökök 900 ezer holdját s mégcsak hajlandóságot sem mutatnak, hogy visszaadnák. Dehát itt ezek a szegény négerek nem tettek még ilyen hallatlan disznóságot. Az is igaz, hogy itt ezeket minden “bourbon” akkor puffantja le, ^amikor akarja. Mr. Lodge azt szeretné, ha már 'Magyarországon is ez, vagy ehhez hasonló “sza­badság” volna a prolinak. Azután a másik botrá­nyos dolog. A budapesti rádió szerint a magyar kormány tiltakozott az osztrák kormánynál az Osztrák határ lezárása miatt. Talán Mr. Lodge meg tudná mondani ott a U. N.-ben, hogyan van az, hogy ezek a “drága” osztrákok szemet huny­tak akkor, amikor az ellenforradalmárokat és a fegyvereket csempészték be Magyarországba? Akkor is, amikor ez a százezres tömeg megin­dult nyugatnak. De most csoda történt! Most, hogy a menekültek egy része rájött, hogy őket csak eszköznek, vagy áldozatnak használják, vissza akarnak térni Magyarországba! S ezek az 'osztrákok lezárják nem a magyar, hanem az losztiák határt, hogy a magyarok ne tudjanak “visszamenni”. S a magyar kormány küldöttsé­gét nem engedik a magyar menekültek közé. Kérdem Mr. Lodgetól ott a U. N.-ben, vagy Mr. Dullestól, mert ők csak tudják! kinek az uta­sításait hajtják végre az osztrákok? “Semleges állam”. (Még most is áll Petőfi szava: ne higyj (magyar a németnek, akármivel hitegetnek!) Azt hiszem, hogy a magyar munkásság keser­ves ái'at fog fizetni a butasággal párosult nem­törődömségéért, az is, aki odahaza maradt, az is, aki kimenekült. A menekültek talán előbb fognak rájönni, de már későn ahhoz, hogy hibái­kat jóvátegyék. Egy öreg magyar “SZIVET CSERÉLJEN AZ, AKI HAZÁT CSERÉL .. ” (Lapunk egyik newyorki olvasója szives volt rendelkezésünkre bocsájtani azt az óhazai leve­let, melyből az alanti érdekes részleteket közöl­jük. A levelet egy magyar írónő irta. egyike azok­nak, akik rendületlenül kitartottak a szocializ­mus ügye mellett. A levél nem tartalmaz uj ada­tokat, részleteket az óhazai eseményekről, mégis rendkívül érdekesnek és fontosnak tartjuk, mert mély és megértő bepillantást nyújt, a magyar értelmiség legjobbjai lelkivilágába. — Szerk.) “Hogy mi hogy vagyunk? Mint már Írtam, fi­zikailag jól, lelkileg eléggé rossz állapotban. Ez a néhány hét megrendített bennünket. Olyan volt, mint valami földindulás, amelyben minden szertehull, összetörik és merőben másféle alak­ban, formában támad uj életre. Ez a feltámadás eléggé nehezen megy. .. Sokféle mulasztás, hiba, súlyos tévedés történt itt, amit aggódva s féle­lemmel néztünk, de amely a legutolsó időkben tárult fel egészen előttünk. És a reagálás mind­erre nemkevésbé volt súlyos, tragikus, mint azt az utóbbi hetek bizonyítják. Az élet, mint már Írtam, igen lassú tempóban indul, a szálak, amelyek az embereket egymás­hoz. munkahelyeikhez, ismerőseikhez fűzték, el­szakadtak, s vagy összekötődnek megint, vagy nem. Mi, akik nem voltunk állásban, most vég­eredményben tétlenül élünk, ahhoz, hogy megint imi tudiunk. még erősödni és gyógyulni kell, de ez egyáltalán nem is sürgős, hiszen a kiadóhiva­talok, folyóiratok munkája sem kezdődött még el. Mint már irtani nektek, pár hétig még bírjuk igy is (remélhetőleg, elkerüljük az inflációt) s ez a néhány hét most olyan hosszú időnek tűnik, hogy arra. mi lesz azután, nem gondolunk. De ha gondolunk is: ugv élünk majd mint mások, az ilyenfajta kérdés még mindig, megoldódott, a régi jó pesti mondás szerint sose volt úgy. hogy valahogyan ne lett volna. Bizonyára tudjátok, hogy innen rengetegen mentek el, s ez a kivándorlási hullám még most sem ért véget, még most is sokan mennek el, nyilván külöböző okoknál fogva. Mi magunk is megbeszéltük ezt egymás között és megállapitot­Tisztelt Szerkesztőség! “Vajon vagy-e és mink vagyunk?” irta Ady a “Magyar Jakobinus dalá”-ban. Akkor még nem igen gondolt a költő arra, hogy fog jönni egy kor, amikor népének százszor becsapott bus csapatja is meg fog szabadulni uraitól. Akkor még nem igen merte gondolni a költő, hogy az a mindig mást sirató, a maga baján az Isten verését látó, tudatlan fajtánk nem fog tud­ni hivatásának magaslatán, ahová mások segít­ségével eljutott, megállni. Nem igen mert a költő arra gondolni, hogy ez a minden időkben legjobban becsapott, kisemmi- Eett fajta — amikor már a szabadsága a kezé­ben van, s egy kis takarítással megvethette vol­na boldogulása alapját — 10—II évi nélkülözés, (szenvedés után idegen, vagy a régi világot visz- (szasiró volt uraira hallgasson, s 11 év minden Vívmányát tudatlansága folytán kész legyen megsemmisíteni! Főképen nem mert volna arra gondolni, hogy a nyugati országokban annyi képmutató “barát­ja” legyen a magyarnak, mint most van. Igaz, arra mi öreg, vagy régi kivándoroltak sem mer­tünk gondolni, hogy milyen nagy hírnévnek fo­gunk örvendezni itt Amerikában. Nem is tudtuk elképzelni, hogy a napi sajtó, rádió, televizió, no imeg a szószék is a magyarokkal fog foglalkozni és ezt a szerencsétlen fajtát, amelyet Hitler Adolf korcsfajnak, tábornokjai pedig tiszamenti kondásoknak titulált, most a világpolitika közép­pontjába fogja lökni Amerika. Ennek a szerencsétlen népnek a szenvedésén keresztül akar Dulles és Nixon és az egész ameri­kai politika ember- és népbarátként tetszelegni a világ előtt! Ami bosszantó ebben a piszkos poli­tikában, az a 125 millió dollár, amit Amerika er­re a propagandára költ évente, s a világ minden­fajta huligánját felhasználja arra, hogy az ő po­litikáját fújják naponta 24 órán keresztül. Most, amikor Rákosiék rövidlátása folytán az elégedetlen magyarok, vagy svábok bekapták ezt a horgot, nekimentek egymásnak, mi az ered­mény? Magyarországot újra a sir szélére lökték. Most a felelősség alól nyugatra szökött huligá­nok magukkal rántották a hiszékenyek százezres tömegét. Ekkor megjelenik “Uncle Sam” és “nagylelkűen kiválogat 21 ezret a 150—160 ezer­ből és mint farizeusként ingyen ideszállitja őket. Amerika Hangja pedig, mint mentőangyalt mu­tatja be az otthonlévőknek, hogy most ingyen le­het Amerikába jönni. De azt nem mondja meg, hogy itt egyebet sem csinálnak, mint propagan­dát a rádión és minden rendelkezésükre álló fó­rumon keresztül. Kérik segítsük a Hungarian Refugee-ket ruhával, pénzzel! Ez rendben is vol­na. De ehelyett mit látunk? A nagy válogatás el­vagy Mr. Humphrey azt a 125 milliót, amit éven­te ezeknek a népeknek a fellázitására költöttek? Ennek a, munkának most itt a gyümölcse. Mosr. illő volna ezt a 125, vagy 200 milliót ezeknek a szerencsétlen félrevezetetteknek a támogatására fordítani, azt a sötét társaságot pedig szélnek ereszteni, a Free Europe és a többi lázitó rádió- állomásokat beszüntetni. De ehelyet mit látunk? A nagy válogatás el­lenére is úgy kezelik itt ezeket a szegény mene­külteket, hogy mosolyogni kell rajta. Ennyi ka­tolikus, ennyi református érkezett! A Magva­kok Vasárnapjában olvastam, hogy Camp Kil- imerben lévő magyarok 95 százaléka katolikus és igy ezeknek a segélyezése a katolikusok hatáskö­rébe tartozik. Ugyancsak ott olvastam, hogy egy menekültet $1.50-es órabér mellett hívtak dol­gozni, de ő nem fogadta el és két dollárt kért. A cikkíró úgy szőrnyüködik ezen és oktatja őt, (hogy fogadja el ezt a fizetést, s majjd amikor tud angolul beszélni, úgyis többet fog kapni. Ott van a U. N., vagy mi a csoda! Nézzük csak meg Amerika szerepét és Mr. Lodge, az amerikai de­legátus hogyan védi a magyarokat! Igazán szán- nivaló szegény! A 17 millió néger sorsa nem fáj ineki, de a magyarokért hullatja a krokodil­könnyeket, mert hát ezt nem a “yankeek”, ha­nem az oroszok “nyúzzák”. S ez hallatlan, hogy b magyar paraszt széjjel merte osztani a Mind­tűk. hogy egyrészt foglalkozásunknál fogva, másrészt hazaszeretetünknél fogva szinte lehe­tetlen rászánnunk magunkat egy ilyen lépésre. Az ember gvökértelen senki, ha átlépi a határt, mindjárt kunyoráló szerencsétlenné sülyed. A mi korunkban már egyéniségünk, emberi mivol­tunk halálát jelentené a szülőföld elhagyása. Fájdalmas dolog az nagyon, s az ember, úgy gon­dolom. csak vegetativ életet élne egy másik föl­dön. Valóban szivet'cseréljen az, aki hazát cse­rél. Nem mondom, Kati miatt sok mindent meg­tennék, még talán azt is, hogy odaadjam vala­hová, akár egy északi országba, akár Svájcba, vagy még messzebbre is, ha tudnám, hogy ott nyugalomban, s biztonságban nő fel. Lelkem mélyén ott él az aggodalom, hogy elő­állhat olyan helyzet, amikor nincs más válasz­tás, hiszen értitek ti ezt. Lehet, hogy ez csak lázálom, de nekem már elég rosszak az idegeim. Nem akarlak szomoritani benneteket ezekkel a gondolatokkal, de ebben a sokhetes tétlenségben, amelyről nem tudom, meddig tart, örökké, mint egy ima-malom szavai, ilyen dolgok forognak a-z ember fejében. Persze, a tétlenség szellemi érte­lemben értendő (s éppen ez a rossz benne), mert különben főzök, bevásárlók, takarítok, — tanulok, játszom, sétálok a gyerekkel. A délutáni munka a város egyes területein megrongálódott közvilágítás miatt mindenütt a délelőttre helyeződött át, hiszen sötétedés ide­jén már mindenki otthon akar lenni, mert ha hi­ba van a közvilágitásban és közlekedésben, ak­kor meglazul a közbiztonság is. Persze ez az ál­lapot fokozatosan javul és javulni fog, hiszen doleroznak a villany és villamos-vezetékeken, da addig a munka a egtöbb helyen korán végződik. A színházak is délelőtt, meg ebéd után egy- két és három órakor kezdenek játszani, mindaddig, ínig a fentemlitett károkat helyreállítják és a kijárási tilalmat fel nem oldják. Dél körűi megjött a postás és hozott tőletek egy IKKA-csomagutalványt. Ebből azt sejtem, hogy megkaptátok a sürgönyünket, vagy a le­velünket. másrészt ismét tanujele a szeretetek­nek. Mindannyian szívből köszönjük. Csak az a szomorú, hogy velünk, európai í'okonokkal űrö­dig baj van és bizonyos időközökben mindig összeroppan az életünk. Még nem tudom, mit le­het választani az Ikkánál; ha lehet (s minden valószínűleg lehet) olyasmit választok, aminek itt most komoly értéke van, kávé, vagy szövet. ★ “Adja Isten sikerüljön életük .. ” Részlet egy óliazai magyar testvérünk levelé­ből, akinek leánya elhagyta az országot. A leve­let New Jersey-ben élő bátyjának küldte. Kedves János bátyám! Kívánjuk, hogy soraim a legjobb egészségben találják. Még csak most válaszolok levelükre és tudatom, hogy talán értesültek a rádión, vagy újságon keresztül, hogy mi történt megint sze­gény hazánkban. Szegény Magyarország, meny­nyit kell szenvednie és a népnek; először a há­ború, most megint a forradalom. Budapest egyes részei milyen csúnyán néznek ki és kiért, miért? Sok az uszító nyugatról. Több nagy városban volt felkelés, hála istennek itt Gyöngyösön nem volt semmi verekedés, csak sztrájkoltak, de már felvették a munkát, lassan helyreáll a rend és nyugalom. Olyan volt az ország, mint egy felboly­gatott méhkas, nagyon sokan kimentek nyugat­ra, volt ki menekült, mert talán volt reá oka és volt aki kalandvágyból ment, mert azt hiszi, hogy ott nem kell dolgozni és ott mindjárt ur lesz be­lőle. Ugv lehet, sok megbánja és még hazajönne, ha tudna. A középső lányom, ki ápolónő volt, az is ki­ment az urával és kisfiával. Mennyit koplaltak, dolgoztak, hogy legyen egy kis bútoruk és itt­hagytak mindent és elmentek, s ott újra kezd­hetik az életet. Lehet, hogy megbánják még, de adja Isten sikerüljön az életük. Csak sajnál­juk, mert talán nem látjuk őket többé. Nagyon nagy kára van az országnak, talán számát sem lehet tudni. Szegény nép dolgozhat megint, mig helvre.fön az ország. Sok meg cserbenhagyta ha­záját, jobb életre vágyik, mintha ott nem volna szegény ember. Azt hiszik, karosszékbe ültetik. Most több kedvezményt adnak a munkásoknak, mint eddig. Pista és családja A FRANCIA nemzeti statisztikai hivatal s- Franciaország 43,787,000 lakossal kezd’ . .1 az 1957-es évet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom