Amerikai Magyar Szó, 1956. július-november (5. évfolyam, 26-46. szám)
1956-09-13 / 37. szám
10 AMERIKAI MAGYAR SZŐ September 13, 1956 HÉTVÉGI LEVÉL írja: Rev. Gross A. László B. D., Th. M. Szuez vagy olaj — tessék választani! E pillanatban még nem lehet pontosan tudni, milyen fejleményeket fog a Szuez-csatorna körüli konfliktus hozni. A végkifejlést talán maga Nasser, Eden, Pineau vagy Dulles sem merné megjósolni. Sokkal bonyolultabb a dolog, semhogy egyszerű többségi határozattal vagy háborús fenyegetéssel el lehetne intézni. A többségi határozat végrehajtásához legalább két félre van szükség: az egyik, aki meghozza; a másik, aki azt magára nézve kötelezőnek elfogadja. A háborús fenyegetés hatékonysága is két félen múlik: az egyik, aki hangoztatja ; a másik, aki megijed tőle... Amint én meg tudom Ítélni a helyzetet, Egyiptom, amely a saját szuverén területén fekvő Szuez-csatorna sorsát a maga belügyének tekinti, nem hajlandó idegen hatalmak érdekeit védő, külső befolyást képviselő többségi határozatnak alávetni magát. Ebben a magatartásban Egyiptom számíthat nemcsak az arab (mohamedán) világ erkölcsi és anyagi támogatására, de minden olyan nép hathatós segítségére is, amely a múltban áldozata volt a gyarmati kizsákmányoló politika elnyomásának és cselszövényeinek. Ezeken kívül Egyiptom maga mellett érezheti azokat az országokat is, amelyek az utolsó néhány évtizedben szabadultak fel a saját uraik gazdasági és politikai béklyóiból, amelyeknek viselése semmivel sem volt könnyebb, mint idegen érdekek szolgálata — mint például a népi demokráciák. Egyszóval: a világ népeinek nagytöbbsége kétségkívül Egyiptommal szimpatizál ebben a konfliktusban, ha mindjárt nem is azonos okoknál fogva. Az arab-mohamedán tömegek — vallási és faji rokonszenvből — bizonyára akkor is Egyiptommal éreznének együtt, ha netalán a Szuez-csatorna nacionalizálása jogi és erkölcsi szempontból kifogásolható lenne. Ezen nincs mit csodálkozni. A faji és vallási szolidaritás a történelem tanúsága szerint mindig csorbát ütött a józan ész Ítéletén. De a jelen esetben a faji és vallási rokonszenv nincs ellentétben a hűvös és tárgyilagos meggondolással — az arab népek szimpátiája nemcsak a testvérnép iránti elfogultságból táplálkozik, hanem az egyiptomi nép létérdekének a tárgyilagos felismeréséből is. A világ más népeinek rokonszenve pedig abból az elgondolásból ered, hogy egy hosszú évszázadon át szemérmetlenül kizsarolt népnek elemi joga van nemcsak ahhoz, hogy politikailag függetlenítse magát idegen érdekektől (mint ez megtörtént Egyiptom esetében a világháború után), hanem hogy teljesen lerázza magáról volt kolőniális urai által ráerőszakolt gazdasági bilincseket is. Minden politikai “függetlenség” csak írott malaszt marad mindaddig, amig a volt politikai hatalom a korábban elnyomott népnek az üterén tartja telhetetlen csápjait. Politikai függetlenség — gazdasági önállóság nélkül: szappanbuborék. A szivárvány összes szineivel pompázó szappanbuborék nagyon kellemes látvány lehet a szemnek, maradaandóság és reális érték szempontjából alig több a semminél. Az angol-amerikai-francia kombináció tehát világosan látja, hogy azok a követelései, amelyek a Szuez-csatorna államosítását próbálják meg nem történtté tenni vagy — a saját szájuk- ize szerint — lényegesen módosítani, a világ népei nagytöbbségének az ellenkezésével és tiltakozásával találkoznak. Ez azonban nem tartaná vissza őket semmiféle olyan lépéstől, amely az ő érdeküknek megfelelne. Tettek ők már sok olyan lépést, amely maga után vonta a világ többi népeinek a megbotránkozását — ők az eféle megnyilatkozásokra vajmi keveset adnak. Itt sokkal többről van szó, mint a világ helyesléséről vagy rosszalásáról. Hogy a világ mit szól az ő magatartásukhoz, afelett egy kézlegyintéssel napirendre térnénk; de az már nagyonis közelről érinti őket, hogy miképpen fognak az Egyiptommal rokonszenvező többi arab népek reagálni, ha ez a hármas érdekcsoport elkövetné azt a könnyelmű ballépést, hogy az Egytiptom közelében tüntetőén és fenyegetően összpontosi- tott szárazföldi és tengeri haderőt ellenséges célzattal akcióba viszik Egyiptom ellen... Hogy az arab világban egy ilyen lépés milyen visszahatással járna, arra nézve minden kétség eloszlott, amikor a különféle arab országok olajmezőinek a munkásszervei félreérthetetlenül kinyilvánították, hogy a területükön fekvő olaj müvek és levezető-csövek abban a pillanatban a légbe repülnek, amely pillanatban a hármas kombináció utasítást, ád az Egyiptom eíleni hadműveletek megkezdésére. Ez a sors érne minden olajkutat, olajfinomítót és az egész csőhálózatot a Középkeletnek minden arablakta területén. A hármashatalmak tehát nem a világ kedvezőtlen közvéleményétől tartanak — ez őket hidegen hagyja; nem is a harmadik világháború kitörésének a lehetősége felett aggodalmaskodnak — hiszen ha erre sor kerülne, olvan mindegy, mi történik Szuezzel vagy a világ összes olajmezőivel; hanem attól félnek, hogy az arabok — akik Nasserben fajuk hősét látják — a hősükön ejtett sérelem megtorlásaképpen ELPUSZTÍTJÁK az amerikai—angol tulajdonban lévő hatalmas olajmezőket minden felszereléssel egyetemben — annyit pedig egy tucat szuezi csatorna sem ér meg. . . Fenntartom tehát ma is azt, amit hat héttel ezelőtt — a konfliktus kitörése idején mondtam e rovatban: “Éktelen nemzetközi lárma az lesz bőven;. nagyhangú és sértő fenyegetőzések röpködni fognak a levegőben egy pár hétig vagy pár hónapig, de azontúl nem lesz semmiféle komolyabb, a békét veszélyeztető következménye Nas- serék zseniális lépésének. A nyugati kormányoknak ezt a keserű pirulát is le kell nyelniük és örülni fognak, ha Nasserék példája nyomán félgyarmati országok nem tesznek hasonló lépéseket a közeljövőben. A példa igen ragadós és nincs mód a járvány megakadályozására...” OLVASÁS KÖZBEN írja: Márky István M Megtörtént a sorakozó. Kihallgatás, s a szolgálatok ál vétele után Poór százados ur intett Gyárfás Géza hadnagy urnák, hogy most már a század az övé, csináljon vele amit akar. ő pedig visz- sza ment az irodába, beletemetkezett könyveinek olvasásába és néhány óra múltán másnapig nvo- ma veszetté Még ilyen katonát se látott a világ, — szoktuk mondogatni —- ez egy valóságos könyvmoly. Se kerékpározni, se vezényelni nem tud. De igen jó ember. És csak ennyi volt, amit valaha is megtudhattunk róla. A goromoaságáról híres Gyárfás hadnagy ur közben odaállt az ablakhoz, merev mozdulatlansággal vizsgáltatta a látóhatárt, mintha csak a messzeségből várt volna segítséget pokoli terveinek szövéséhez. Ilyenkor már tudtuk, hogy nehéz napunk lesz, s tehetetlen megadással vártuk azt a hirtelen mozdulatot, amelyet nyomon követett a vezényszó: — Vigyázz!... Pihenj!... Micsoda vigyázz! volt az?.. . Semmi zaj.. . Ennél jobbat tud egy szakasz vénasszony is!... Elpuhuit tyúkok!... Elsorvadt az izom a lábatokban, mi ?. . . Vigyázz! .. . Teljes felszereléssel, kerékpárokkal 10 perc alatt sorakozó az udvaron!. . . Oszolj!. . . — Hadnagy ur jelentem alássan, bokáig érő sár van az országutakon, a sport-pályán, a mellékutakon még rosszabb. Hová megyünk? — Visegrádra. .. — Addig nem bírunk elhajtani ebben a sárban. Vác tói V'isegrádig... — Hallottátok a parancsot!... Ne próbálj akadékoskodni, mert úgy v-ba rúglak, hogy külön emészted a húst a levestől. (Káromkodásai közül ez egyik a legfinomabb volt). — Igenis pusztulok... Azonban ha egyáltalán elérünk odáig, hadnagy urat bepanaszolom a várromok között koválvgó igazságos Mátyás király szelleménél. Erre számíthat. . . Az első szakasznál én voltam a helyettese és ennyi bizalmatlanságot néha néha megengedtem magamnak, de akkor már iszkolnom is kellett a közeléből. Mert még viccből is rúgott. Aztán elindultunk. Hóolvadás idején, teljes felszereléssel, bokáig érő sárban kerékpárt hajtani az ember- kinzás olyan neme, amely testileg-lelkileg össze- roppantja az embert. A zárt sorok néhány kilométer után teljesen fölbomlottak, a géppuskások dőltek ki legelsőknek. A szív, a tüdő, a lábizmok egyszerűen felmondták a szolgálatot és Gyárfás hadnagy ur pej lován le meg föl vágtatva az országút szélén hiába ordítozott. Az erő s az akarat a továbbmenésre, csak nem tért vissza belénk. Ekkor sorakozót parancsolt. — Mindenki keressen magának ülőhelyet zárt körben és iskola lesz a fegyverről, — ordította szadista dühvei. Kezdd az iskolát, — fordult hozzám. A kerékpárok pihenőbe állítása után leültünk a nedves földre, kődarabokra, faágakra és elkezdtem az előadást: “A Manlicher-féle ötlövetű karabély Bessemer-féle tégelyacélból készült és nyolc részből áll. Első: a závárzat. Második: a cső. Hai'madik: az irányzók a célgömbbel. Negyedik: és a többi... Nvolcadik: szurony a hüvely- lyel.” —Prímás, mondd el mit hatottál — szólt közbe a hadnagy ur. (Olyan válvogvető-primás volt ez a cigánygyerek egyik közeli faluból, se irni, se olvasni nem tudott, raecsolva beszélt, nem tudta kimondani az R betűt.) Fel áll a fiú és elkezdi sorolni: — A Manlikker-féle ötlövetű kabahé Bessemeg- féle tégelacélból készült, s nyolc dahabból van: első a záváhat, második a cső, harmadik az ihányzék és a többi, aztán... szuhóm a hüvel- vel. . . — Ide gyere prímás, — szólította magához a hadnagy ur Mi a nyolcadik? — A szuhom a hüvelvel... —Szurony a hüvellyel... így mondd te marha cigány, mert szájon vágtak, hogy megemlegeted mig élsz! Mi a nyolcadik? — Szuhom a hüvelvel, hadnagy ur. . . — Szurony a hüvellyel, te marha, — s úgy vágta képen a fiút, hogy oldalra dőlt. A tégelyacél pedig nem Bessemeg, hanem Bessemer és ha holnapra meg nem tanulod, a gyomrodba lépek. És ráadásnak úgy orrbavágta, hogy krumpli nagyságúra dagadt az orra, s másnap orvoshoz kellett küldeni, mert gyulladást kapott az ütéstől. Aztán felkapott lovára és elvágtatott. Csak késő estére tudtunk haza vánszorogni, mellettünk tolva-huzva a kerékpárt, amelyet még lefekvés előtt meg kellett tisztítani, hogy meg ne rozsdásodjon. Ez a visszaemlékezés onnan ered, hogy hozzám is jöttek jóhiszemű, szives magyarok, hogy Írjak alá egy “kötelezvényt”, amely Amerikába segítene egy “hazátlan magyar testvért.” És ezen a lisztán láttam meg Gyárfás Géza vezérkari százados, volt hadnagyom nevét is, aki a kérvényezők szerint már 1945 óta egy németországi menekült táborban “hazátlanul sinvlődik”. Nevének láttán pillanyatnyilag visszaidéződött a múlt, s egész lényemet átfogta az a halál előtti rettenetes fáradtság érzése, amely ott a váci országúton a kerékpárom mellé döntött, látni véltem az angolkórtól raccsoló prímásnak krumpli- alakra dagadt véres orrát, s karjaimban éreztem Keresztesi őrvezető ájult testét, akinek balfülét majdnem teljesen letépte az a kézigránát, amit a hadnagy ur dobott a sport-pályán tartott iskola idején a hátunk mögötti két láb mély árokba, azon célból, hogy megtudja mennyire vagyunk gyávák és ki milyen messzire szalad ijedtében. . . No meg az a sok gyakorlótéri büntető Feküdj! is remegett a gyomromban, s az ájulás vonalára erőltetett diszlépésekre gondolva átvillant agyamon: Isten őrizze Amerikát, de még szülílhazá- mat is az efajta emberektől. Belőlük itt ik van éppen elég. Magyar Testvérek! Sajnálom! de most az egyszer nem segítek. Mert nálam ez a fajta élőlény nem számit embernek. Testvérnek meg pláne nem! A MAGYAP SZÓ ELŐFIZETŐJE, EGY JOBB VILÁG ÉPÍTŐJE. ÖSSZEHASONLÍTVA a 20 év előtti vásárlóképességgel, a mai dollár alig 50 centet ér. ★ WAYNE Township N. J.-ben minden 5 utca közül 4 uj nevet kap, mert a létező nevek úgy hasonlítanak egymáshoz, hogy zavart keltenek.
