Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)
1954-07-22 / 28. szám
July 22, 1954 AMERIKAI MAGYAR SZÓ a. JÓKAI MÓR MÉLTATÁSA Az első ötven év a nagy próbaidő, a halál utáni első ötven év. Ez a félszázad szokta eldönteni, hogy az iró addig élt-e, amig meg nem halt, vagy hogy halálával a halhatatlanságba lépett-e át. Mert egy-két évig, egy-két évtizedig divat emelhet és alázhat méltatlanul is művészembert, ér- tetlen kritika torzképet rajzolhat róla, fertőzött közízlés eltaszithatja magától az értéket s ünnepelheti a silányt. Egy-két évig, egy-két évtizedig. Ámde a halál napjára elkövetkezett ötven év után a kép már világos, az Ítélet már kimondható. És különösképpen igaz ez akkor, ha olyan ötven év telik el közben, mint amihő Jókai halála napjától a mai napig telt el az emberiség és benne Jókai nemzete fölött. Akit az ötven év előtti Magyar- ország olvasóközönsége minden iró közt a legjobban szeretett és aki a mai Magyarország olvasóinak is a legkedvesebbjei közé tartozik — afelől a kritika ugyan vitatkozhat részletkérdésekben, de teljes egészének megítélésében nem lehet immár helye ellenvéleménynek: Jókai a mi legfőbb irodalmi büszkeségeink közé tartozik. Félévszázad távolából visszatekintve az egész életműre és több mint évszázad történelmi mesz- szességéből látva a meginduló Jókai egész útját, tudomásul véve mindazt, ami azóta a történelemben és az irodalomban történt — világosan áll előttünk a magyar széppróza egész felemelkedése. Már Jókai előtt is nagy' erőfeszítések emelték prózánkat ama magasságok felé, amelyeket költészetünk már régidő óta elfoglalt az irodalomban. Jókai azonban ezeket a magasságokat el is éri. Utána a legnagyobbak egymásnak adják át a színvonal hagyományait. Jókait felváltja Mikszáth, Mikszáthot Móricz Zsigmond. Ez a három legmagasabb csúcs jelzi a magyar regény nagy emelkedését az utóbbi században. Ez a nagy hármas tette lehetővé, hogy mellettük a másod- és harmadrendű irók is jó irók lehessenek. Ennek a nagy hármasnak az első, a kezdő tagja Jókai. Jókai egyes müveivel régen is, utóbb is sokat bajlódott a kritika, nem egyszer teljesen félreértve az irót, mondanivalóját, módszereit. Ugyanakkor az is bizonyos, hogy száz kötetnél sokkal' bőségesebb, óriási életműve igen egyenetlen: re-, mekmütől elsietett, összecsapott Írásokig sokminden található benne. Jól tudja ezt ő maga is. Mikor irói munkásságának ötvenéves évfordulójára az ismert százkötetes kiadás sajtó alá került, a századik kötethez “önéletírásom” címen irt vallomásában többek közt ezt olvashatjuk: “Megvallom, hogy jobb szerettem volna összes munkáimat elébly a kritika rostáján átverni s azoknak egy részét megsemmisíteni. . . de abban állapodtam meg, hogy azt később egy avatot- tabb kéz könnyebben megteheti, mikor már nekem nem fáj.” — Igaza volt, hiszen helyesebb is, hogy előbb elteljék az a bizonyos első ötven év, a halál utáni fél évszázad, akkor az “avatott kezek” már biztonságban végezhetik el a rostálás Jókai-követelte munkáját. Most, az évfordulón került erre is sor, mint ahogy most kezdődött el az uj, negyven kötetes “válogatott Jókai” kiadása. Ebbe a negyven kötetbe, mely mintegy, hat esztendő alatt fog egymás után megjelenni, az egész életműnek több, mint a fele belefér (vaskosabb kötetek, mint az előbbi kiadásoké) — úgy hisszük, ennyi lehet az, ami Jókaiból valóban ' halhatatlan, ami sértetlenül állva a múló időt, nevelve és szüntelenül előre mutatva gyönyörködteti az olvasó nép és az olvasó népek tömegeit, hiszen Jókai már azelőtt sem kizárólag hazai olvasmány volt. Külföldi olvasótábora is évről-évre növekszik, müveinek idegennyelvü fordítása már eddig is meghaladja a kétszázat és Európában nincs, Európán kivül pedig alig van olyan kulturáltnak mondható nemzet, amelynek nyelvén egynél több Jókait ne lehetne olvasni. (Az “Aranyember” és a “Kőszívű ember fiai” valamennyi európai országban megjelent). A Jókai-regényeknek több valóságos közük van a korhoz, melyben születtek, mint azt eddig bárki is sejtette volna. Csak a Jókai-kor történelmi valóságának feltárása mutatja majd meg, miféle szálak vezetnek e regények szövetéből a kor- eseményekhez, harcokhoz, kérdésekhez és reményekhez. Jókai legjelentősebb müvei nem egyszerűen “szórakoztató olvasmányok”, hanem egy lágy célokért, eszmékért vívott harc mozgósitó- ♦elkesitő eszközei. Maguk a Jókai-hősök sem angyalok és ördögök csupán — hanem nagy eszmék letéteményesei, hordozói — illetve ellenzői. Jókai rea”~musát s a Jókai-hősöket csak úgy érthetjük meg, ha ismerjük a célokat, melyekért az iró őket megteremtette. Világos után, a Bach és a Schmeriing-korszakban Jókai pro- grammja a nemzeti öntudat ébrentartására, a nemzeti egység létrehozására irányul. Arany János balladáinak dicsőséges, történelmi párhuzamai, Tompa allegóriái éppúgy küzdenek az önkényuralom viszonyai ellen — mint Jókai regényei. Világos után a liberális, nemesi közvélemény a reformkorhoz próbál visszanyúlni, annak céljait, harci módszereit kívánná felújítani — mintegy “újjá” akarja teremteni a reformokat. Ezt a célkitűzést Jókai is szolgálja, az “Egy magyar nábob”-bal és a “Kárpáthy Zoltári”-nal. Szentir- may Rudolf alakjában Széchenyit eszményíti — és ezzel a “nemzeti arisztokrácia” ügyét is szolgálni kívánj: vagyis azt a célt, hogy a fonemes- ségnek öss kell fognia a nemzeti ügyért küzdő többi oszt w, al, s szaícitanit a Kárpáthy Abelli- no-tipus' genlelkü, kozmopolita arisztokráciával. Az önkényuralom idején Jókai programmszerüen a nemzeti ellenállóerejét, öntudatát — a patriotizmus forrásait igyekszik óvni és táplálni. A “Politikai divatok” azért eleveníti föl a Világos utáni üldöztetések képét, s azt a nagyszerű összetartást, mellyel a nép egy családként óvja, menti a menekülő szabadságharcosokat — mivel erre a nemzeti szolidaritásra a Bach-korszak végén s a Schmerling-korszak elején talán még inkább szükség van. “Az uj föl- desur”-at sokan tekintették a kiegyezést “előkészítő” regénynek — holott Jókai éppen nem annak szánta. Újabb kutatások, Jókai-dokumentu- mok bizonyítják, hogy ő maga ellenezte a kiegyezést — mi több, a regény megszületése idején az egyezkedés legtürelmetlenebb sürgetői is letettek szándékukról. “Az uj földesur” is a nemzeti bizakodást igyekszik serkenteni, amikor azt példázza — ha mégoly ábrándos, illuzionista módon — hogy ellenségeink közül a “jószándékuak” mellénk állnak, a Bach-huszárok pedig vereséget szenvednek a becsület és a nemzeti érzés arcvonalai előtt. A Jókai “opportunizmusát” hangoztatok nem veszik eléggé figyelembe, mily nehéz körűimé' nyék közt — s viszonylag mily merészen sokat tudott, mert elmondani Jókai a maga korának valóban “kényes” kérdéseiről. Ahhoz, hogy ezt megtehesse, az igazi mondanivaló álcázásának egészen bonyolult és agyafúrt módszeréhez kellett néha folyamodnia. “Szerelem bonlondjai” cimii regénye (1868) a kiegyezés után jelenik meg, s benne Jókai szenvedélyes haraggal ostorozza a Schmerling-korszak viszonyait, az ország gyarmati kizsákmányolását, az osztrák bürokrácia romlottságát — és az álliberális magyar nemesség árulását. Bámulatos Gazdaságban Jókai “aranykorának” az 1867 utáni korszakot szokták nevezni — és e korszak regényei még világosabban harcolnak egy-egy nagy eszméért, célért, mint a korábbiak. “A kőszívű ember fiai” (1869) célzata Jókainak abban a törekvésében keresendő, hogy “kiszélesitse” az 1867-es alapot, s még többet próbáljon visszakövetelni 1848 vívmányaiból. Ez a regény — hősköltemény, amely valóságos himnuszi hangnemben eleveníti föl a szabadságharcot, s borítja harcosait a dicsőség fényözönébe. bontakozik ki 1875-ig Jókai művészete s regényei egyre merészebben ölelnek fel olyan témákat, melyek nemcsak a maga népének, de a többi polgárosult európai népnek is égető kérdései. A “Fekete gyémántok”, az “Aranyember” s “A jövő század regénye” középpontjában a kapitalizmus—•' helyesebben: egy “eszményi”, utópikus módon megvalósítandó nemzeti kapitalizmus kérdése áll. Jókai felismeri, hogy az ország függetlenségének egyik feltétele a nemzeti ipar és kereskedelem kialakulása; ezért is emeli hőssé a tudóst, a technikust, az iparositót (Berend Iván), illetve a merész és tehetséges tőkésvállalkozót (Timár Mihály). A nemzeti ipar hősével — az idegen, a gyarmatosító monopoltőke képviselőjét, Kaulrnan Félixet állítja szembe. Figyelmét nem kerülhetik el a kapitalizmus ellentmondásai sem — feloldásukra azonban csak ábrándos, irreális módot tud javasolni: az “önsegély” és a munkás-részvénytársaság megvalósítását Berend üzemében. Jókaitól nem idegenek a társadalmi utópiák, s némelyik müvében az utópista szocialisták eszményeinek visszhangjára ismerhetünk. Mire nevel Jókai? Melyek azok az emberhez méltó erények, amelyekre ez a gyönyörködtető Jókai romantika nevel? Az első a hazaszeretet. Az igazi — minden nacionalista gyűlölettől mentes — hazafiasságnak az emberi indulata bontakozik ki egész életművéből. Nála a hazaszeretet elválaszthatatlan a haladástól, elválaszthatatlan Petőfitől. Petőfinek és a szabadságharcnak emberöltőn keresztül o volt a legfontosabb és legnagyobb hatású népszerűsítője. Történelmi távlatokat idéző színes regényei, amelyek az elődöktől a törökkoron, kurue- koron, felvilágosodáson és reformkoron keresztül mutatták meg a magyar nép útját a forradalom és a polgárosodás felé — a nemzeti öntudat nevelésének legszebb és leghatékonyabb tankönyvei De ugyanígy szolgálja a hazaszeretet személyes élményét tájleiró képessége. Jókai a legnagyobb magyar tájleiró és nincs az a vidéke széles ez országnak, amely szemléletesen elénk ne tárulná az óriási életműből. Aki szereti Jókait, annak szeretnie kell magyarnak lenni. Ámde Jókainál a hazaszeretettől elválaszthatatlan az emberiség szeretete. Regényeiben és elbeszéléseiben közeli és távoli népek vágyait szólaltatja meg. Orosz dekabristáktól olasz garibai- distákon át Dél-Amerika szabadsághőseiig a világ szabadsághőseinek egész dandára vonul elénk. És az általános sovinizmus esztendeiben sem ho- mályosult el látása s például olyan vonzó román alakot tudott teremteni, mint Juon Tare, a “Szegény gazdagokéban. Mély együttérzéssel nézett minden nép szabadságmozgalma felé. Különösen az orosz forradalmárok izgatták képzeletét. A “Szabadság a hó alatt” vadromantikus regény, senki se akarja abból megtanulni a dekabristák történetét, vagy Puskin életét. De ez a szép és érdekes könyv mégis igen alkalmas arra, hogy az olvasók megszeressék a dekabristákat és szivükbe zárják Puskint. Puskinról egyébként másutt is irt, fordított is tőle (A “Cigányok” első magyar fordítása is tőle származik), felismerte benne az emberi szellem óriását, sőt felismerte Petőfivel való költői rokonságát is. Szerette az emberiséget és megszeretteti olvasóival az emberiség haladásának erőit. Értelmetlen dolog volna szocialistát keresni benne, még a polgári utópiának is éppenhogy a határáig jutott el. De mélyen, komolyan, szívvel és lélekkel demokrata volt. És az akkor éppen megjelenő magyar munkásban meglátta és ábrázolta a haladásért küzdő hőst. Irodalmunkban az első pozitív munkásalakokat is ő teremtette meg, a legelsőt még az ötvenes években (tehát már egy évszázaddal ezelőtt) az “Egy magyar nábob”-ban. Amiben soha nem tántorodott meg A ha'.aszeretet és az emberiségszerető demokrata >u óból, természetszerető tudománypárá- sáí. •>! következett, hogy akármily sokat tévely- gett későbbi éveiben az akkor aktuális politikai kérdésekben, a legfőbb elvekben soha nem tántorodott meg: az elnyomást, egy egyházi reakció.-, az ember és ember megkülönböztetését, a gyűlöletet keltő sovinizmust, a háborúra uszító szóí..- mokat egész hosszú életén keresztül harcosan !en- lezte le és bélyegezte meg. Az emberséges érzel(Polytatás a 11-lk oldalról) " "Jókai Mór
