Amerikai Magyar Szó, 1953. január-június (2. évfolyam, 1-25. szám)
1953-06-18 / 25. szám
4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ June 18, 1953 Editorial Office: 130 East 16th Street, New York 3, N. Y. Subscription rate in New York, N. Y., U. S. A., Canada $7.00 Foreign $8.00 per year Published weekly by the Hungarian Daily Journal Assoc., Inc. ^^.84 130 E. 16th St., New York 3, N. Y. — AL 4-0397—0398 mum..... A honatyák fizetésemelése Gazdasági kérdésekben meglehetősen jártas honatyák 67 százalékos béremelést szavaznak meg maguknak. Derék honatyáink azt hozzák fel kérésük megokolásául, hogy a megélhetési cikkek árai felmentek. Ennek igazán ők a megmondhatói, hiszen ők törölték el az árak ellenőrzését, mihelyt bejutottak a Kongresszusba a választások után, ők törölték el a házbérek ellenőrzését is, de ezenkívül ők ajándékoztak szerény 25 billió dollárt a dúsgazdag nagyvállalatoknak adósegély formájában. Ha a mélyen tisztelt honatyák nem veszik rossz néven szerény véleményünket, mi azt indítványozzuk, hogy talán csökkentsék le megélhetési kiadásaikat és ezzel az egész ország megélhetési költségeit is olymódon, hogy megváltoztatják honatyai termelésüket vagy egy kissé lelassítják jelenlegi termelési típusuk menetrendjét. Amilyen törvényjavaslatokat hoznak manapság az urak tető alá és amilyen költséges vizsgálatokat folytatnak ezekkel kapcsolatban, hát bizony el lehetünk készülve, hogy az árak tovább is felmennek. Csökkentsék hát a kongresszusi termelést és csökkentsék a megélhetési költségeket! Ha már mindenáron ragaszkodnak az urak a béremelésükhöz, mint a General Motorsnak, a General Electricnek és általában véve más árspekulánsoknak tett szolgálataik meg- jutalmazásául, mi azt indítványozzuk, hogy alkalmazzák magukra is azt a formulát, amelyet a General Electric alkalmaz a munkásaira, másszóval az 1.79 százalékos béremelést. Ez azt jelenti, hogy a heti 193 dolláros béremelés helyett, amelyet sajátmaguknak készülnek könyörtelenül megszavazni, meg kellene elégedniük azzal, hogy hetenként 5 dollár 25 centtel többet visznek majd csak haza a borítékban. Ezt is kedvezményes körülmények közt kapnák heti 40 órás munkahétért az év 52 hetén keresztül, beleszámítva a koktélozásra, a golfozásra és sétahajózásra fordított munkaidőt is. Akadhatnak ugyan olyanok, akik ellenvetéssel élnek, hogy az ilyen időt is beleszámítsák a képviselői bérekbe. Ezek azonban csak meggondolatlan, mondhatnánk hebehurgya emberek lehetnek, hiszen ezek az órák egy képviselő leggyümölcstelenebb időhulladékai, viszont a nagyközönség szempontjából roppant gyümölcsözők. Bizonyos lapokban olyan vezércikkeket is olvashatunk, hogy buzdítani kell a képviselőket bérük emelésére, nehogy a nélkülözés a megélhetés becstelenebb fogásaira kényszerítse őket. Ha évi 25 ezer dollár kell ahhoz, hogy egy ur vagy hölgy tisztsséges maradjon, akkor bizony az elmúlt években a dolgozó munkások tízezrei alatt vágták a fát. Hiszen ezek a fent jelzett összeg egyötödénél is kevesebbért maradtak becsületesek. Róluk azonban senki sem irt magasztaló vezércikkeket, hacsak olyan cikkeket nem, amelyekben haza- fiatlan bitangoknak, önző, gonosz naplopóknak nevezték őket, amiért néhány réz&arassal több bért követelnek. Már pedig az ilyen gazságnak véget kell, hogy vessen egy jólnevelt Kongresszus. FAJI ELŐÍTÉLET — KETTŐS KÖNYVVITELBEN Mrs. Hobby, népjóléti miniszterünk kijelentette, hogy a faji eló'itélet 15—30 billió dollárba kerül évente Amerikának, elvesztett adóban pedig még ennél is többe. Jellemző a milliomosokból, üzletemberekből (és egy kirakatbádogosból) álló Eisenhower-kormányra, hogy még a faji előítéletet is dollárban, centben, mintegy kettős könyvvitellel “nyereség, veszteség” szemszögéből méri és ítéli meg. Tény, a faji előítélet nagy any agi veszteséget jelent az országnak. Mrs. Hobby, mint igazi republikánus, az emiatt elvesztett adójövedelem szemszögéből méri ezt a veszteséget. De érző szivü emberek a nyomorúságban, megalázottság- ban élő amerikai polgárokkal, az égbekiáltó igazságtalansággal, hazánk becsületén, jóhirnevén ejtett roppant csorba szemszögével mérik a faji előítéletek árát. A faji előítélet, a néger gyűlölet, a fehér sovinizmus révén nemcsak az amerikai nép egy tizedét alkotó néger nép él nyomorban, megalázottságban, de a fehér munkásság életszínvonala is le van nyomva és kockára van téve. Helyes, hogy népjóléti miniszterünk megemlíti a faji előítélet árát. De necsak dollárokról beszéljen, hanem elveszett emberi értékekről. Ne csak hirdessék, hogy a legnagyobb értékünk az ember, hanem tettekkel bizonyítsák be meggyőződésüket. Milyen szép volna, ha ezt a FEPC törvény keresztülvitelével hezdené meg az Eisenhower-kabinet. Amikor Káidor ur zsebében kinyílt a bicska... Könyvégetési viszketegség San Antoniob^n és St, Louisban Mindig igy kezdődött, a- mikor egy rendszer megrothadt és nem volt képes megoldani társadalmi ellentmondásait,, válságait, lej tőre ju- tottságát. Saját intézményeit kezdi felfalni az egész vonalon, a gazdasági, a politikai, a társadalmi és a kulturélet. frontján. A kultúra területén az egyik legkirívóbb tünetek közé tartozik mindenhol a középkori eredetű könyvégetés, mintha csak a fasizmus tábolyától meglegyintett emberek azzal próbálnál saját kulturálatlanságukat eltüntetni, hogy megsemmisítik a demokratikus kultúrát. Texasban, San Antonioban már felütötte fejét a könyvégetés láza. Mozgalmat kezdtek a “felforgatás” és a “felforgató befolyás” megfékezésére, mondták a mozgalom vezető szellemei. A nyilvános könyvtárakon akarták megkezdeni vandál munkájukat. A város polgármestere azt indítványozta, hogy rakják máglyára azokat a könyveket, amelyek a haladásért, az emberi értelem és tudás fejlesztéséért Íródtak. Jack White polgármester kijelentette, hogy a városi tanács “ilyennek bélyegezhet meg minden könyvet, amelyet kommunista szerző irt.” A bökkenő csak az volt, hogy bizony egyesek fejében felmerülhetett a kérdés, vájjon milyen könyveket válasz- szanak ki az elégetés vagy megbélyegzés céljaira. Előjött akkor egy hölgy, a helyi “hazafias” nők egyik buzgó szervezője és listát készített a máglyhalálra Ítélendő kötetekről. A listán 600 könyv cime ékeskedett. A vak- bugzó hölgy elmeállapotára s ismereteinek mélységére jellemző, hogy a listára tett könyvek közt volt például Einstein professzor “Relati- vitás-elmélet”-e, Louis Un- térmeyer könyve: “Az amerikai és angol költészet kincsesháza”, Dorothy Canfield Fisher “Fables for Parents” (Mesék szülőknek) cimü könyve és Chaucer “Canterbury Tales” cimü versben és prózában irt mesegyűjteménye. Ezeket a XIV. században irt meséket szent ereklyék meglátogatására indult zarándokok mondták el. Persze nem ezért tette a megszállt hölgy listára, mert vallásos jellegük van, hanem azért, mert Rockwell Kent, a világhírű festőművész, illusztrálta. A mozgalmat, egyelőre ellenzik. A polgármester helyén már más ül. A városi tanács nem bélyegezte meg a mozgalmat és követeléseit, hanem csak annyit mondott, hogy “ennél sokkal fontosabb teendői vannak.” ' De, mint fentebb mondtuk, a dolog mindig igy kezdődik. Valakinek fel kell vetni az ötletet, a bogarat bele kell tenni az emberek fülébe, az ott, aztán szép lassan megérik. Nem is itt kezdődött, mert ennek az elmúlt években már megvoltak az előzményei. Nemcsak könyveket távolítottak el iskolai könyv tárakból, hanem már számos irót be is börtönöztek könyveik miatt. A mccarthyzmus jeleneleg lavinaszerűen nő, jelenleg újságírókra illesztik az inkvizíció hüvelykszoritóif, aztán majd menetrendszerűen megterveznék a könyvek, utána a megvádolt irók elégetését a náci minta szerint, hacsak az ország értelmesebb és öntudatosabb része a sarkára nem áll. A “St. Louis és Vidéke” hozzászól A könyvégetési viszketeg- nek más formái is vannak s az a példa, amelyet ennek megmutatására fel akarunk hozni, magyar berkekbe visz. A “St. Louis és Vidéke” cimü lap foglalkozik a Magyar Jövő gyűjtési kampányával és az uj Magyar Szó elindi- tásával. Beszámolója rövid, óvatos, nincsenek benne durvaságok, szitkok, rágalmak, hazugságok, ami igazán meglepő. Mindez persze csak alakoskodás, mert a cikket a következőképpen fejezi be és erre a “bunkócsapásra” ment ki az egész békéshangu álszenteskedés: “A hetilap neve: Magyar Szó és a magyar szót ilyen irók tollából tér jeszti: Nazim Hikmet, Andre jev Leonid, Arcübasev Iván, Csernüsevkij, Nikoláj Ler- mntpv Mikkhail, stb...” Álljunk meg itt egy-két szóra s elemezzük ki csak szép türelmesen, mi is rejlik az ilyen “szellemes megjegyzés” mögött,: Azzal akar csufolódni, hogy a Magyar Szó-t nem szellemóriások írják. De miféle szellemóriások írják a ”St. Louis és Vidéké”-t? Ha bagoly mondja a verébnek, nagyfe- jü, amint a magyar nép humoros közmondása tanítja, ezzel csak önmagukat teszik nevetségessé ezek a st, louisi “zsenik.” Világirodalmi nagyságok Másodszor hazudnak, amikor a felsorolt Írókat nevezik meg a lap munkatársainak, mert emlékezetünk szerint csakis Nazim Hikmet egy-két gyönyörű versét közöltük a múltban, a többitől azonban egy betűt sem. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy a felsorolt irók a világirodalom immár klasszikus nagyságai és csak becsületére válhatna bármely lapnak, ha írásaikkal díszítik hasábjait,. Ezek az irók nem szovjet irók. Andrejev Leonid, “A hét akasztott,” az “ínség- cár” és más müvek szerzője, kezdetben fo adalmi irányt követett, I b köpenyt fordított és elíeusége let a szovjetnek. 1 •)- ni halt meg. Arcübasev 1927-ben halt meg, mint emigrált, orosz iró. “Csernüsevkij” (helyesen f Csernüsevszkij), az 1889-ben meghalt orosz filozófus az 1848—49-es magyar szabadságharc lelkes támogatója volt. Lermontov “Mikkhael” (helyesen: Mihail), Puskin mellett a legnagyobb orosz romantikus költ,ő, katonatiszt, aki párbajban vesztette életét, leghíresebb müve, a “Korunk hőse” cimü regény, magyar nyelven meg a régi “Klasszikus Regénytár” sorozatában jelent, meg s még Horthyék sem tiltották be. A “stb.”-ről nincs különösebb mondanivalónk. Ez azonban még nem minden. A st. louisi lap a fenti neveket gúnyosan sorolja fel, azzal a rágalmazási szándékkal, hogy a lap orosz. Ezzel a bődületes szamársággal szórakoztatják magukat mindazok, akik a háborús uszításban élik ki elviselhetetlen szellemi nagyságukat. De még ebben is megbotlottak azok a vidéki fiuk ott: rettenetes műveltségűkben Nazim Hikmet-et„ a világhírű török költőt is, aki éveket sínylődött börtönben a gon- dolatszabadsygért, vívott harcában, — orosznak nézték csak azért, mert neve idegenül hangzott nekik. A java azonban csak most következik. Orosz-török barátságuk ellenére is meglepett bennünket, hogy ennyi idegen irót soroltak fel a “stb.” ‘mellett. Honnan tudták? Honnan vették? Ha hiszik, ha nem, a st. louisi szellemóriás ezeket az orosz irodalmi neveket a Magyar Jövő 1953-as Naptárából merítette ! Rövid encikopédi- ánk “Orosz irók” című fejezetéből találomra, meggondolatlanul és értelmetlenül kihalásztak egy-két nevet, de még csak nem is szovjet Írókat, holott mi ^ nagy klasz- szikusok mellett a szovjet irók néhány kimagasló nagyságát is bevettük s ezekkel a st. louisi lap sokkal hatásosabban humorizálhatott volna. Ehhez azonban egy kis ész is kellett volna. Hogy pedig nem a kisujjukból, hanem a Magyar Jövő Kalendáriumából merítették meglepő müvletségüket, azt, bizonyítja az, hogy e neveket a sajtóhibákkal együtt plagizálták ki. A Magyar Jövő nem ment sose a szomszédságba egy-két sajtóhibáért és a st. louisi és vidéki főurak a maguk hagyományos és impozáns tudatlanságában ezeket is lelkiismeretesen kiollózták. Honnan is tudhatták volna, ki az a Lermontov, Arcübasev, Csernüsevszkij ? Amit azonban befejezésül mondani akarunk, az a következő : reakciós uszításaikhoz elegendő az idegen, az orosz- hangzású név. Gyűlöletükben nemcsak megvetik az orosz, az idegen nép kultúráját. Orosz irók nevének hallatára, mint Göringnek, kinyílik zsebükben a bicska. Gyűlöletükön átizzik a könyvek el- égtésének vágya az Íróikkal együtt, mégha a világirodalom egyetemesen elismert legnagyobb értékeiről is van szó. Szavaikban a könyvmáglyák és az eretnekégetés gyilkos lángja ég, csak jezsuitamódra égnek fordítják szemeiket, miközben az embernek az az érzése, hogy gondolataik titkos redőiben a majdani holttestek aranyplombái számára keresnek alkalmas raktárakat.
