Reformátusok Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-10. szám)

1962-05-01 / 5. szám

REFORMÁTUSOK LAPJA 21 LEVENTEVILÁG PATAKON AVAGY SZALAY GYURKA ESETE A SÁNTA CSŐSSZEL Hogy miért jelentkezett minden pataki teológus a trócuni éleslövészetre? Annak az a magyarázata, hogy ki volt adva a dékáni rendeletben miszerint az otthonmaradó akadé­mikusoknak pedig tanrend szerinti rendes elő­adások fognak tartatni. így biztositva lett elő­ször is az, hogy mindenki kiment a kötelező leventekiképzés által előirt ugyancsak kötelező egyszeri (és mindenkori) éleslövészetre. Másod­szor: biztositva lett a professzoroknak a titkon áhitott egynapos vakáció. Sőt harmadszor: Tö- mösközyné nagyságos asszonynak is kevesebb lett a konviktusban a munkája. Reggel, az éleslövészeti reggelen, mindenki megkapta be­csomagolva a napi prófuntot, darab szalonná­val és az állomás melletti Furmintban gyár­tott gyümölcsizzel. Hozzá egy darab lekváros rácsos sütemény és alma. Mi kell egyéb? Legtöbben azonmód sorbaállás alatt egy­szerre megettek mindent, köztük Szalay Gyurka is (minek cipeljem a kezemben?), de volt, aki mégis csak gondolt a hosszú napra. Elindult a tarka menet, ki hátizsákkal a vállán, ki akta­táskával vagy staneclivel a kezében, volt aki dagadtra tömte a két zsebét, egyik rövid, a másik hosszú nadrágban, vagy briccseszben, egyik szöges bakkancsban, a másik lakkcipő­ben, hajadonfővel, kalapban, micisapkában, vagy kölcsönzött katonacsákóval, ki kemény fehér­gallérral és fekete nyakkendővel, ki angyal­földi trikóban, de mind egyöntetűen torkunk- szakadtából fujtuk az öreg nótát: Keresik a nem lelik a Keresztelő levelemet, Sem a biró, sem a jegyző Nem találja a nevemet . . . Nemhogy a biró meg a jegyző, de még a keresztelő lelkész se tudta volna kitalálni, hogy kik mennek itt masírozva egy akarattal. Az utolsó házsor után abbamaradt a me­netelő ének, aminek több oka van. Például az, hogy a hang a házak között összeszoritva sokkal jobban zengett, mint kint a határban, aztán meg, ami fontosabb: a lakók, gyerekek mind kijöttek az ütemes énekre s bámulták az énekkel (s egyedül csak azzal) uniformizált elszánt csapatot. Azok, akik megették a napi adagot és igv szabadon lógott a kezük, megjárták: nekik kellett cipelni a puskákat, akarom mondani a gyalogsági fegyvereket, melyeket a császári és királyi K. U. K. hadseregben úgy hívtak, hogy repetirkarabinermuszterfünfundnájncig. — Mire ezt megtanulta a borsodi baka, addigra eltelt a három esztendő a hadseregben! Másfél órai gyaloglás után kiértünk a tró­cuni sváb szőlők között ásító nagy kőbányába, ahol le kellett folynia a hivatalos őszi éles­lövészeti hadgyakorlatnak. Két önként jelent­kezőt, akik nem akartak durrogni, puskával, szuronnyal és rohamsisakkal fejükön kiküldtek a bánya fölé jó messzire őrnek, hogy semmi halandó ne merjen arra járni, mert ki tudja, hogy merre fog szállni a golyó, ki tudja hol áll meg, s kit hogyan talál meg?! Szalay Gyurka volt az egyik vállalkozó s nevét ismét jól jegyezzük meg, mert tulajdonképpen ő a történet főhőse. Amikor a kinti őrök elhelyezkedtek, meg­kezdődött a puffogtatás. Ment egész nap a délutáni lefújásig. Volt olyan kishitű lélek, aki még a lövészek mögött is az árokba húzta magát, merthát a tizes sorozat közül hátha valamelyik visszafelé sül el? A mesterlövész címet a kétdioptriás Sebestyén Sándorka nyerte el, akiről pedig mindenki tudta, hogy akkor is leveszi a szemüvegét, amikor közelről meg akart valakit ismerni. Az elsőséget úgy nyerte el, hogy a három egyszerre lövő közül őt a középre tették s a két szélső tiszteletes-levente, akik jó céllövők voltak, titokban megbeszélték, hogy Sanyika céltáblájába eresztik a fele-fele sorozatot. Nagy volt a meglepetés az ered­mény kihirdetésekor, hogy az ő találata a legmagasabb. Egyedül a parancsnokló levente­vezető sejtett valami suskust a dologban, mi­vel egy golyóval több becsapódás volt a cél­táblán, u. i. dioptriás Sándorunk a 10 közül egyet véletlenül a saját táblájába lőtt. Azon­ban nem lett diszkvalifikálva. Készültünk a céllövő bajnoknak, mint a nap hősének a meg­ünneplésére s minden rendben lett volna, ha . . . ha . . . valami más nem történt volna a szőlőgerezdek között, ami aztán megfordította a nap menetét. Említettem volt, hogy Szalay Gyurka ki­ment strázsának a szőlőhegybe szuronyos pus­kával és lavórnagyságu rohamsisakkal a fején. Az történt, hogy őrünket igen megkísértette a vízmosásos árokban levő őrhelyéből a nem messze kandikáló piros szőlő. Október közepe volt, békés ökörnyálak úsztak a levegőben. Gyurka ült a vártán s neki is kicsordult a nyála a szép szőlőfürtök láttán. Hisz reggel evett utoljára! Az éleslövészeti hadgyakorlatot lefújó kürtharsonára ő is felkelt, bevetette magát a svábok szőlőjébe s ami legalkalma­

Next

/
Oldalképek
Tartalom