Reformátusok Lapja, 1958 (58. évfolyam, 1-22. szám)
1958-09-01 / 15. szám
12 REFORMÁTUSOK LAPJA hát, hogy a bor istenének ilyen főhelyet adtak a maguk hitrendszerében. Mellette azonban olyan sok más istent és olyan sok templomban imádtak, hogy a várost néha “kis-Athénnek” is nevezték. Míg az ember templomokkal megrakott útcáin járt, könnyen eszébe juthatott Athén, az olimpuszi istenek imádásának ez a klasszikus központja. Ezekben a templomokban érdekes gyakorlatot léptettek életbe Philadelphia polgárai. — Olyan polgárjaiknak, akik híven szolgálták a köz javát, vagy akik valamilyen közhivatalban maradandó jó emlékezetet hagytak maguk után, azt az emléket állították, hogy valamelyik templomban oszlopot emeltek, amire a nevét vésték, így akik a templomba jöttek imádkozni, látták az elköltözöttnek a nevét és ráemlékeztek kivalóságaira. Milyen jelentőségteljes tehát, hogy a feltámadott Krisztus azt ígéri annak, aki győz: “oszloppá teszem az én Istenem templomában” (3:12). Nem valamelyik pogány templomban, hanem magának az élő Istennek házában és családjában lesz felírva annak a neve, aki mindvégig hűségesen kitartott és ezzel győzött! Ennek a levélnek az egész szövegén keresztül megfigyelhetjük, hogy a feltámadott Krisztus olyan nyelven és olyan képekkel beszél e város népéhez, amit azok megérthetnek. Hivatkozik történelmükre, azokra a dolgokra, mik mindennapi életükben történnek, még polgári életük sajátos gyakorlataira is, amiket mindegyikük ismer — és ezekből a földi dolgokból formálja ki az Ő mennyei izenetét. — Nagyszerű példája ez a levél annak, hogy mi módon használjuk az “itt és most” leírását annak szemléltetésére, ami majd “ott és akkor” várakozik reánk. Egyébként ez az egész levél — mint majd következő elmélkedésünkben látni fogjuk — fenntartás nélkül dicséri a philadelphiai híveket. A későbbi századokban, amikor az Izlám (Mohammed vallása) végigsöpört egész Kis- Ázsián, sok éven keresztül Philadelphia volt a keresztyénségnek az utolsó védbástyája. — Amikor elesett, nem polgárainak gyöngesége vagy gyávasága miatt esett el, hanem a bizánci (konstantinápolyi) keresztyének tényleges árú- lása miatt, akik féltékenyek voltak rájuk pontosan azért a tisztességért, ami e levélben érte őket. Philadelphia napjainkban is keresztyén város, keresztyén püspökkel. Ez az a város, amelyik csakugyan megtartotta a hitet. “Tartsd meg azt, amid van, hogy senki el ne vegye a te koronádat!” MILLIOMOSSÁ LETTEM! Irta: Dr. Takaró Géza Akár hiszed, kedves olvasó, akár nem, egyszer már multimilliomos is voltam. Pontosan 36 évvel ezelőtt történt. Hivatalos küldetésem befejezése után vissza készültem Amerikából az óhazába. Útközben, husvét után, néhány hetet Németországban akartam tölteni, ezért még New Yorkban elláttam magam egy tömeg márkával. Mire odaértem, éppen csak egy opera-szinház- jegyet tudtam rajta venni. No, de legalább a berliniek által megvásárolhatatlan császári páholyból élveztem végig az örökszép Peer Gynt- öt. Magyar pénzemmel még rosszabbul jártam: Budapesten egy skatulya gyufát adtak érte. Rendezgetem régipénz-gyüjteményemet, legalább is azt, amit kisgyermekeink el nem játszottak. A Szentföld felett is uralkodott cézárok ércpénzeitől a katonáinktól kapott japán bankóig egész történelmet elevenítenek meg és megdöbbentő igazságokra tanítanak. Főleg amiket a világháborúk után nyomattak. Nézegetem az európai utazásaim végén rajtam veszett francia, cseh, olasz és egyéb pénzeket. Legszomorúbb mosolyra késztet a magyar pénzek figyelmeztetése: “A bankjegy hamisítást a törvény bünteti.” Ugyan kinek jutott volna eszébe vagy kinek lett volna rá pénze ezeket hamisítani, mikor mindenki menekülni igyekezett tőlük! A bekötött fejű menyecske, akinek arcképe látható a “Százmillió Pengő”-sőn, sietett még aznap elkölteni, amikor kapta, másnap már alig ért valamit. Nagyobbat nyomtak. 1946 három tavaszi hónapja alatt ilyen bankók követték egymást: “Tizezermillió pengő”, “Százezer-, Egymillió-, Tízmillió-, Egymilliárd-millió pengő”, “Százezerbillió pengő”! Most voltak igazán pénzzavarban az emberek, mikor a pénzen kitört az őrültség! Egy-egy hang néha félti a mi ‘“minden- ható”-nak nevezett dollárunkat is. De nem ezzel van baj. Akinek bőven van, urasan élhet belőle. Miami építészeti extravaganciájában, a kétezer tükrös paradicsomban, olyan példátlan költekezés megy, hogy van, aki egy borotválkozás és cipőfényesítés után százdolláros borravalót ad; a francia mintára készült szálloda harmadfélszáz fürdő-cabanája TV-vel, némelyik jégszekrénnyel és bár-ral is fel van szerelve. A következő, 17 millió dolláros hotel még meg se nyílt, már is minden hely le volt benne foglalva. Megértjük, miért az árkon-bokron való hajsza a pénz után. Akinek pénze van — mondják — annak mindene van. Ezért, mikor valaki születik, vagy meghal, az első kérdés -— vagy legalább gondolat: Mit fog örökölni? . . . Mit hagyott maga után? Akinek pénze van,
