Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1930 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1930-10-11 / 41. szám
41-ik szám. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK KAPJA 7-ik oldal tek. — Okt. 6-át gyülekezetünk istentisztelet keretében ünnepelte meg. — Ifjúsági Egyesületünk legutolsó gyűlésén számosán vettek részt olyanok is, akik most kezdenek megbarátkozni ezzel a munkával. — Nt. Uray Sándor okt. 17, 18, 19-én lesz gyülekezetünkben. Pénteken és szombaton este 7:30-kor, vasárnap délelőtt pedig 10 órakor tart istentiszteletet. Leechburgi egyházunkban szept. 27-én evangélizációs istentisztelet után gyönyörűen sikerült fogadó bankett volt az iskolában, amelyet a gyülekezet Uray Sándor hazai vendég lelkész ur tiszteletére rendezett. Az anyagi sikert szinte el is felejtjük amellett az igazi lelki haszon mellett, amelyet ez az este jelentett, mert talán ez volt az első olyan igazi alkalom mostanában, amikor a mi ünnepünk Leechburg egész magyarságának az ünnepévé lett. Örömmel számolunk be arról, hogy egyházunk tagjain kivül Leechburg magyarsága szeretettel és lelkesedéssel képviseltette magát a mi szép hazafias ünnepünkön. — Ifjúságunk október 26-án fogja előadni azt a hires és szép nagy színdarabot, a Kintornás családot, amelyre már két hónapja szorgalmas lelkesedéssel készül. Gary-i W. Va. egyházunkban, amelyet a pocahontasi lelkész szolgál be, egy nagy dicséretre és örömre méltó hirről számolhatunk be. Minden szombaton délután 2 órától tartja a lelkész a magyar iskolát s eddig is már 22-en vesznek abban részt s ami különösen kedvessé teszi ezt az iskolát az az, hogy eddig 15 évestől felfelé összesen 22 ifjú jelentkezett. Legtöbbjük High Schoolba jár, vagy pedig már dolgozik s mégis vágyakozással keresik fel a magyar iskolát, hogy minél jobban tanulják a nyelvet és magyar ismereteket. Milyen megszívlelendő örömhír és intő tanulság ez sok magyar szülő és. ifjú számára. — Szept. 22-én már hivatalosan is megalakult a C. E. Senior osztálya s az ifjak ugyancsak e napon lelkészük tiszteletére szeretetiik jeléül nagvon szép és sikeres születésnapi “par- tyt” rendeztek. Október 19-én lesz a garyi gyülekezetben az uj borért való hálaadó urva- csorázás. Pocahontasi egyházunkban e hó 12-én ünnepük meg az összes magyar egyesületekkel karöltve az október 6. gyász ünnepet a templomban. Az Ur asztala pedig november 2-án téríttetik meg, amikor a reformáció emlékünnepét is megtartja a gyülekezet. Springdalei egyházunkban a gyülekezet kívánsága szerint ez év szept. 1.-től számított egy esztendeig (1931 szept. 1-ig) a leechburgi gyülekezet lelkésze végzi hivatalosan az összes beszolgálást. Erre a lépésre a mai súlyos viszonyok miatt határozta magát a gyülekezet. Reméljük és kérjük is erre Istent, hogy anyagi szempontból eredményes lesz ez az egy évi takarékoskodás, a lelki eredményért pedig kétszeres buzgósággal dolgozzanak és imádkozzanak. Ebben a gyülekezetben szept. 26 -án este tartott istentiszteletet Uray Sándor vendég lelkész, amikor is szép számú áhitatos gyülekezet volt jelen az Ur házában. McKeesporti egyházunk a múlt vasárnap ünnepelte meg október 6.-i gyászünnepünket. Délelőtt az Isten házában áldoztunk a múltnak fájó, de kegyetes emlékezéssel. Este pedig az iskolateremben volt nagyon szépen sikerült hazafias ünnpeünk. Úgy az alkalmi beszédek, mint ifjúságunk és gyermekeink lelkes szereplése, színdarab, énekek, szavalatok, egyszóval az egész kedvesen megrendezett hazafias est magasztossá és széppé tette az ünnepet, a nagy szánni résztvevők örömére. Cantoni egyházunk neve ritkán szokott megjelenni a' hírrovatban és bár bővebb helyi jelentés most sem érkezett be onnan még, mégis öröm nekünk, hogy erről a kedves magyar gyülekezetről is megemlékezhetünk az ő elmúlt nagy öröm ünnepe alkalmával. Bizonyosan olvastunk arról, hogy az elmúlt vasárnap milyen örök emlékű nagy nap volt a gyülekezet életében. Templomszentelési ünnepük volt a cantoni magyar testvéreinknek. Igazi buzgósággal és nagy anyagi áldozatokkal készítette el a gyülekezet gyönyörű és modern templomát, valamint paróciáját s október 5-én fel is szentelték. Gyülekezet és lelkész minden dicséret helyett, a dicséretnél többet érő szent és nagy gyümölcseit élvezhetik igyekezetüknek és munkájuknak. Mondhatnánk sokat a cantoniak nagy napjáról, mert ők tudják legjobban, hogy mennyire készültek erre, hiszen a konfirmátiót, kereszteléseket stb. mind mind erre a napra tartogatták, hogy annál impozásabb és teljesebb lehessen az ünnepük, elmondhatnánk, hogy a lelkészek és hívek messze távolból csoportosan sereglettek a cantoniak nagy ünnepére, ami gazdagította és emelte az egész nap jelentőségét, beszélhetnénk a délelőtti és délutnáni nagy templomi ünnepségekről, vagy az esti fényes és gazdag bankettről, de minden szépség helyett mégis úgy érezzük, hogy többet mondunk, ha e helyről is kifejezve együttérző nagy örömünket, az Isten szent és végtelen kegyelmét, áldását kérjük, úgy a cantoni hívekre, mint a gyülekezet szeretett és közbecsült lelkészére és az ő hitvesére. Segitse Isten mindnyájukat, hogy minél tovább és minél több áldásban gazdagodva szolgáljon az uj templomban Istennek pásztor és nyáj együtt. Akroni egyházunk Október 5-én délelőtt gyász Istentisztelet keretében áldozott az aradi vértanuk emlékezetének. — A vasárnapi iskolai tanítók minden szerdán este, a C. hl. társaság minden pénteken este fél 8 órakor tartja összejövetelét. Beaver Falisi egyházunk Október 26-án ünnepli megszervezésének 20-ik évfordulóját. Az ünnepi Istentisztelet délután fél 3 órakor lesz vendéglelkészek közreműködésével. Az Istentiszteletet díszvacsora követi a Tamaqua Hallban. Az egyház már szét- küldjtte az egyházakhoz jubileumi meghívóját s mi reméljük, hogy közelből és távolból sokan fognak összejönni, hogy örvendjenek az örvendezőkkel. NEW YORKI ELSŐ MAGYAR REF. EGYHÁZ. Lelkész: Takaró Géza, 344 E. 69th St. Telefon: Regent 5251. Társlelkész: Péter Antal. Főgondnak: Nagy Bertalan. Ügyvezető gondnok: Dr. Ferderber Vilmos, 347 E. 72nd St. Telefon: Butterfield 1670. A BRIDGEPORTI CONN. ELSŐ MAGYAR REF. EGYHÁZ. Lelkész Ludman Sándor, 227 Pine St. Főgondnok: Roth Mihály, 1390 Fairfield Ave. Jegyző: Karmazsin Ferenc, 1004 Hancock Ave. Istentisztelet vasárnap d. e. 10 és d. u. 4 órakor. Hétköznap kedd és csütörtök este 7.30-kor. TRENTONI MAGYAR REF. UJ EGYHÁZ. Lelkész Rácz Győző, 716 Anderson St. Gondnok Hardman János és Egry József. Istentisztelet minden vasárnap reggel 9 órakor a S. Broad és Chestnut Ave. sarkán levő angol methodista templomban. CLEVELANDI ELSŐ MAGYAR REF. EGYHÁZ. Lelkész: llr. Herczegh József, f.akás: 2854 E. 79th St. Telefon: Randolph 6199. Segédlelkész: Kovács Mihály. Tanitó: Király Imre. Fó'gondnok: Kováchy M. György. Pénztárnok: Arnóczky József. Gondnok: Mogyoródy János (központi) és Salamon Sándor (ujne- gyedi.) Ellenőr: Makó Ferencz. YOUNGSTOWN I MAGYAR EV. REF. EGYHÁZ. Lelkész: Laky Zsigmond, 737 Mahoning Ave. Telefon: 39949. Gondnok: Tóth István, 620 Steel St. Telefon: 94155. * * a * * m ■* * & s a ■#. * * MONÜGAHELA TRUST COMPANY 8-ik és Ann utcák sarkán, HOMESTEAD, PA, BIZTONSÁG AZ ELSŐ: PÉNZBETÉTEKRE 4%-os kamatot fizetünk. PÉNZT KÜLDÜNK koronákban, vagy dollárokban. HAJÓJEGYEKET eladunk minden kikötőbe. BEVÁNDORLÁSI iratokat, affidavitokat kiállítunk, KÖZJEGYZŐI ÜGYEKBEN eljárunk. Összes vagyonunk tiz millió dolláron felül. BÁNÓ GYULA, üzletvezető, állami közjegyző.