Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1911-05-06 / 18. szám
18. sz. 1911. május 6. Parochiai reportok felolvastattak és örvendetes tudomásul vétetett, hogy egyházainkban anyagilag- és erkölcsileg nagy elö- haladás tapasztalható. Az egyes egyházak kivetése illetve járuléka megmaradt a múlt évi arány szerint. A jövő évi költségvetés is a múlt évi alapján lett megállapítva. So. Norwalkra az uj templom felszentelésére egyházmegyénk érdemes elnöke küldetett ki. A Hungária Printing House egy méltánytalan követelése ezúttal is, mint már megelőzőleg többször, elutasittatott. A Loraini egyháznak a szives vendéglátásért köszönet szavaztatott. Délben a parochián pompás magyar ebéd várta a gyűlés tagjait. A délutáni gyűlés végeztével a jegyzőkönyv hitelesítő bizottság tagjaiul Kovács Endre és Kulcsár Bálint neveztettek ki, melynek megtörténtével Porzsolt Ernő jegyző imádságával zárult a gyűlés. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja 3. oldal. JÓSZIVEK ÜNNEPÉN. Irta: Csécsi Imréné. Támasz fuvalma leng itt közöttünk, Asléltetö szent szeretet. S á szép gyermekkor csodás varázsa Tötii be mind a sziveket. lOh! fiatalság tündöklő napja, leáldozol nagyhirtelen. Aligfeszmélünk, a fény nyomában Bus |lkonyat már megjelen. Nőne < az árnyak, egünkre lassan Nehé :, ködös homály borul. Fáj a veröfény ellobbanása, Körű a táj elkomorul. Mit é| a pompa, múló dicsőség És minden itt elérhető?! Ha nem világol isteni lelkünk, Az éfct egy nagy temető. Szerltet hiján nem virágos galy: Dérlrpte lomb az ifjúság; Ár Jlboritja, tova ragadják Gyűlölködés, önző tusák. Jöt|én az ősznek ne nézd borongón, Milánt pusztul virág, levél. Haflelked lángol, uj nap virrad fel, szebb nap az előbbinél. Édes szülőink, apánk, anyácska, Simogató, áldott keze Felettünk lebeg akkor is, midőn Fejünk a tél havazta be. Hajunk fehér lesz, szemünk homályos, Mig az emlék fennen ragyog. Süppedő sírra borulva, hány agg Álmodja : még gyermek vagyok! ... Távol jövőbe miért tekintünk, Holott e perc oly üdvadó? Tiszta szivek fellángolása Nem álmodás, de szép való. Tavasz fuvalma leng már körültünk, Sok ezredik megújhodás! A zöldelő rét minden fűszála, Minden harmatcsepp újra más. De mind ismeri a Láthatatlan, A mindenütt jelenvaló, Kihez ,ölér a vihar zúgása, A sóhajtás, az elhaló. Valahány titkon felszántott köny Számon van az Isten előtt. Dobogja szivünk, sok millió szív : Jótettekben imádjuk Öt! beszédre nyitá, szemöldökét vézna ráncokba húzta lefelé szeme héjára s előadta,hogy a földesasszony óhajtása —ki jobbágyainak boldogságát lelkén viseli —az, hogy a kányaiak az egyedül üdvözítő kath. egyházba térjenek vissza. Mert nagy öröm van mennyben a bűnösök megtérésén. — Minden ember magamának áll vagy esik az apostol szerint. Ezt felelték neki, számoljon kiki a saját leikéről. — Minden ember maga-magának áll vagy esik az apostol szerint. Ezt felelték neki, számoljon kiki a saját leikéről. — De szerencsétlen, szegény vakok. Értsétek meg, hogy a kegyelmes grófné óhajtása ez, a kié vagytok ti mindenestől fogva. A föld, a melyből táplálkoztok, a gunyhó, melyben laktok, az övé; kezetek munkája, testetek minden porcikája a grófnéé. — De hitünk, vallásunk a mienk, szól vissza Bokor András.- Bokor András, mikor én a kegyelmes grófné nevében szólok, akkor ne merje fölnyitni a száját olyan, a ki paraszti ágyból származott. — A ki ép kéz-láb jön a világra, az elég jó ágyból származott — erősiti a szegény ember. — De boldogtalan eretnekek— harsog a plébános, hát nem értitek. A grófné kegyessége száll alá hozzátok. Templomot é^itne számotokra toronynyal a kegyelmes asszony; örökre tietek lenne — mint zselléreké —a ház, a melyben laktok; sőt nyernétek egy kis földet is tulajdonul. — ’’Mit használ valakinek, ha mind e világot megnyeri is, őt magát pedig elveszti és lelkében kárt vall?! (Lukács 9, 25. fordítja visssa a szót Bokor András. — Te a biblián rágódol fiam, a mi pedig nem a te elmédhez való. Hanem majd imádkozni fogok értetek, hogy a Bol- dogságos Szűz Mária szálljon be a ti szivetekbe és mentsen meg a pokloktól titeket. — Imádkozzék csak a saját bűneiért, van elég, dünnyögtek az emberek magukban. Semmire sem ment a báránybőrbe bujt farkas a bányaiakkal. Utoljára aztán csontos arcán meghajnallott a vér.elönté a méreg és akkor az igazi farkas szólalt meg: Nohát, ha szép szerével nem tértek meg, majd hozok rátok nyomorúságot. Elpusztitlak benneteket, addig nem nyugszom A vadak egyék le rólam a húst, ha meg nem teszem. És beválthatia szörnyű fenyegetésér és be is váltotta. Dü- hösségét növelte az, hogy a megyei alispán pártját fogta a szegény üldözötteknek. De e felől nézzük ismét az Írásokat, a melyek a mi tanúságunkra Írattak meg: ”A földes-asszonyuktól elutasított kányaiak ekkor a megye nemeslelkü alispánja Perczel Józsefhez fordultak panaszukkal, ki nemcsak meghallgatta őket, hanem egyszersmind megengedte, sőt javallottá, hogy — mivel a tengődi prédikátor nem szállhat ki közibük a szent szolgálatra — az elmenekült mester helyett prédikátort vigyehek maguknak. Minek folytán az 1745. évben Szentesi Kádár Andrást hívták magukhoz”. (Főt. titása kö\.et eezik).
