Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1909-01-30 / 5. szám

8. oldal. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja’ 5. szám. 1909 január 30. T " !____ Hírek a nagyvilágból.^—. s.___________________________________________________________________j *------------> 1 k_______ c7H agyar ország. Száz éves 48-aS, Silberstein Salamon, zsidó rabbi, ki mint tábori lelkész szolgált a nagy időben, halt meg Nagyváradon. Ismét bányaszerencsétlenség-ről érkezik tudósítás: Az almási bányában is gázrobbanás történt s sokan vesztették el életüket. — Vigyázzunk és imádkozzunk ! Elégtétel. Szerbia külügyminisztere jan. 2-án tartott be­szédében megsérlette Magyarország-Ausztriát, mikor azt mon­dotta, hogy a monarchia két országot tett rabszolgává a Balká­non. Most azonban, miniszteri tanácskozás után, beszédének ezt a részét vissza vonta, illetve letagadta s elégtételt adott a monarchiának. — Mit várjunk a szerbektől, e nagyhangú, de kevés értékű ellenségeinktől, a lármánál és hazudozásnál egye­bet ? Szamossy László, jónevü festőművész, kinek atyja volt a nagyhirü Munkácsi első tanítója, Bécsben meghalt. Megtért leány. Aradról jelentik: Német Zsuzsánna cseléd­leány hetekkel ezelőtt jelentkezett az ügyészségen és elmondotta, hogy tizennégy évvel ezelőtt fölgyujtotta volt gazdája házát. Most megtért az igaz hitre s ezért nem titkolhatja tovább bű­nét; kéri, hogy büntessék meg. Az ügyészség ma végzésében kimondotta, hogy mivel a bűnügy elévült, a leánj't nem büntet­heti meg. PÓsta-rablás. Székesfejérváron a vasúti állomás póstáját akarta kirabolni Kern István, javitó-intézeti szolga, de pórul járt. Fegyverrel kényszeritette a megrémült alkalmazottakat, hogy az ott levő pénzt adják át s mikor már mintegy 6o ezer koronát átadtak s kijelentették, hogy több nincs, agyonlőtte Kiss Zoltán póstatisztet. Erre Berényi szolga és Smidt hivatal­nok megtámadták a rablót s véres tusa után, melyben mindket­ten megsebesültek, legyőzték a gazembert, fejét összeverték úgy, hogy csakhamar meghalt sebeiben. — Mire visz a pénznek szerelme ? Návay Lajos, a képviselőház elnöke, hatalmas beszédet tartott Makón Csanád vármegye közgyűlésében a ,,Ne temere“ kezdetű pápai rendelkezés ellen, mely a felekezeti békét fenye­geti. — Sok ilyen igaz hazafit adjon Isten szegény hazánknak ! Zuber Antal 48-as honvédezredes, a legidősebb 48-as hon­védtiszt Ó'Barok-on (Fejér vm.) 92 esztendős korában meg­halt. Sokat küzdött, Isten hosszú élettel áldotta meg: nyugodjék békével. Neve legyen emlékezetes a magyarok szivében. Magyarország a Siciliában a földrengés miatt szerencsét­lenekké lett olaszokért szép áldozatot hozott. Mint Írják, gyűjtés folytán mintegy 200 ezer korona jött össze. — Egymás terhét hordozzátok — igy szól szent könyvünk is. A budapesti VI. és VII. kerületi ref. egyház uj lelkészét, Kovács Emilt, január 3-án nagy közönség jelenlétében a Kálvin- téri templomban iktatták be hivatalába. — Mi is csatlakozunk az üdvözlőkhöz s szivünkből kivánjuk, hogy Isten áldása legyen az uj lelkész munkáján. A Hungária fürdőben Bpesten, a vállalkozó kapzsisága miatt a gőzkazán, mely elhanyagolt állapotban volt, felrobbant s két munkás halálát okozta. — Van állat-védő egyesület elég; hát embervédő egyesület hány van ? A Tudományos Akadémia felhívást küldött a főispánok­nak, hogy országos gyűjtést indítsanak Jókai Mór síremlékére és szobrára. Az igen szép szavaknak, remélhetőleg, meg lesz a hatása s Magyarország legnagyobb regényírójának, kinek neve föld miveit nemzetei előtt ismeretes, nemsokára szép emléke lesz. De ércszobornál erősebb az ő emléke a magyar irodalom­ban. A mexico-iak Bpesten. A mexico-i hadügyminiszter meg­bízottai Budapestre érkeztek, hogy a katonai börtönöket tanul­mányozzák. — Hát olyan hiresek a magyar katonai börtönök ? A kormány a közbejött akadályok miatt elhalasztotta a választási jog reformjáról szóló törvényjavaslat tárgyalását. A mint hírlik, előbb megcsinálják a fúziót, a pártok egyesülését s csak aztán veszik elő e fontos törvényjavaslatot- — Isten adjon erőt a vezéreknek, hogy mindent a haza javára cselekedjenek. Hazaárulók ellen. Zágrábból kábelezik, hogy a magyar kormány valahára némi kis erélyre határozta el magát azokkal a hazaárulókkal szemben, akik a nagyszerb összeesküvésnek tag­jai voltak. Ötvenkét tanító és lelkész ellen emelték a hazaárulás vádját. Újabb bányakatasztrófa Resicán. Resicáról jelentik ne­künk: A dománi Almássv-tárnában, a hol néhány héttel ezelőtt bányalégrobbanás következtében tizenhárom bányamunkás vesz­tette életét, ma délután három órakor újabb borzasztó katasz­trófa történt. Az Almássv-tárna hetedik szintjén bányalég kitö­rése következtében tiz munkás meghalt, kettő pedig súlyosan megsebesült. Attól félnek, hogy még munkások is vannak a bá­nyában, a kiknek megmentésére nyomban megtettek minden intézkedést. A katasztrófa éppen munkásváltás idején történt s ez az oka, hogy egyelőre még nem lehet megállapítani a bányá­ban lévő munkások számát. A minapi katasztrófa ugyanennek a tárnának nyolcadik szintjén történt. Biky Károlyt, a szatmári ref. egyházmegye esperesét sú­lyos baleset érte: csonttörést szenvedett s súlyos tüdőgyula- dásba is esett. Adjon Isten a buzgó esperesnek mielőbbi gyó­gyulást. Darányi Ignácz, ref. egjRázunk egyik kitűnősége, m. kir. földmivelésügyi miniszter egy rendeletet adott ki, melyben elren­deli, hogjr a tüdő vészes marhák ezután ne vágattassanak és méressenek ki, mert igy is terjed a tüdővész, hanem jelentsék be a tulajdonosok e körülményt a hatóságnak, mely az állatot meg­becsüli és az állam által kisajátitatja, hogy megsemmisittessék. Borsos Sándor, a kolozs-i (Erdély) ref. egyház nyugalma­zott papja, volt 48-as honvéd, életének 82-ik esztendejében meg­halt. — Emlékezete legyed áldott ! A kolozsvári ref. papnevelő intézet ez évi igazgatójává Nagy Károly, gazdasági felügyelőjévé és könyvtárossá Pokolv József, jegyzővé dr. Ravasz László, theol. tanárok választottak meg. Római katll. számtan. Szabadka városa, községi főgym- náziumában a számtan tanári állásra pályázatot hirdetett, de mert a pályázók között nem akadt róm. kath., a város pedig ilyent akar, az állást a nyugalmazott róm. kath. tanárral töltötte be addig, mig akad egy róm. kath. pályázó- — Butaság-e ez, vagy roszakarat ?

Next

/
Oldalképek
Tartalom