Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1908-07-18 / 29. szám

Magyarország, — Fesztyné adománya a Jókai szoborra. Nagy regényírónk, Jókai Mór halála után, leánya Feszty, Arpádné pörrel támadta meg atyja hagyatékát. Jókai Mór ugyanis nejét tette általános örökösévé. Leánya már előbb kapott valamelyes összeget, végkielégítés képen. Az úgy is érdeklődést keltő pör Bu­dapest, sőt az ország szenzácziójává lett, azzá tették az úgyneve­zett közvélemény felvilágosítására kiadott röpiratok, melyek bi­zony nem a legszebb fényt vetették a pörlekedő felek egyikére sem. Miután Feszty Árpádné tisztázta magát az ellene felhozott kósza hirekkel szemben, elfogadta az özvegy által felajánlott egyezséget. Megkapta a Jókai Mór hagyatékában talált műemlé­kek felét s kikötötte azt is, hogy a pöriratok a Nemzeti Muzeum levéltárában helyeztessenek el. Jókai özvegye megvette az igy Feszty Árpádnéra eső részt, ki a 8000 korona vételárat, elöleges kijelentéséhez képest elküldötte a Jókai szoboralap bizottságához. — Vonat összeütközés. A debreczen — ha jduszobosz- lói vonalon két vonat összeütközött. A kocsik szilánkokra zúzód­tak, négy utas azonnal meghalt, huszonhat súlyosan megsebesült. — Pusztító villám. Nagy vihar vonult el a napokban Gyulafehérvár felett. A villám leütött a még Hunyadi János által építtetett székesegyházba, mely épen most van renoválás alatt. A rozsdás villámhárító nem vezette el rendesen a villám eiejét s a borzasztó erő hatása alatt az épület megrendült. — Robbanás. Budapesten a Kováid Testvérek-féle vegyi­termékek gyárában nagy benzin robbanás történt, melynek kö­vetkeztében az egész gyártelep hirtelen lángbaborult s teljesen le­égett. A tűz oly gyorsan terjedt, hogy a kijáratok felé csak na­gyon kevesen menekülhettek. Sokan az ablakokból az utczára ugrottak a kifeszitett hálókba, de nehány a nagy rémületben oly szerencsétlenül ugrott, hogy az utcza kövezetén agyonzuzták ma­gukat. Hat emberélet pusztult a szerencsétlenség következtében. — Leégett gyár. Pozsonyban a Veszta részvénytársaság zománczozott edénygyára leégett. A kár több mint százezer korona. A gyár 1200 munkást foglalkoztatott, most egy fél évre a munkát beszüntette. — A soproni evangélikus tanítóképző most ünnepelte fennállásának ötven éves jubileumát. Az intézet, mely angol, holland és német támogatással létesült, fennállása óta ezer tanítót nevelt a magyar közoktatásügynek. — Gyáralapítós. Koburg Fülöp herczeg, kinek Ma­gyarországon nagy vasgyárai vannak, Dobsinán nagy aczélgyárat szándékszik létesíteni. — Az ital áldozata Jó barátságban éltek Bocsor Já­nos é i Bakony Ferencz kun-szentmiklósi illetőségű magyar mun­kások Duquesne, Pa.-ban. Julius 9 én korcsmái szóváltás közben Bakony Ferencz, kinek az ital már elvette eszét, több szúrást ej­tett társán, kit életveszélyes sebeivel a kórházba szállítottak. Ba­kony Ferenczet rögtön letartóztatták. Sajnos dolog, hogy az újsá­gok gyakran emlékeznek meg ilyen esetekről, pielyek tudvalevő­leg nem igen emelik a magyarság jó hírnevét. . — A kiüldözött hymnusz. Skrövina Ottó turócz- szentmártoni ev. lelkész, az iskolaszék elnöke, az evangélikus is­kolából kitiltotta a himnusz szövegét tartalmazó táblát és azt a tanfelügyelőnek visszaküldötte. A tai felügyelő azonban a táblát is­mét eljuttatta Skrovinához, azzal a kijelentéssel, hogy a tábla ki­függesztése ugyan a felekezeti iskolák részére törvény szerint elő­írva nincsen, de azért a táblának minden magyarországi iskola falán helye van, mivel a himnuszt minden iskolás gyermeknek tudnia kell. A magyarfaló lelkész felháborító tette az egész városban nagy visszatetszést szült s a lakosság elégtételt követel. A tanfelügyelő külön is gondoskodni fog, hogy akaratának érvényt szerezzen. — Merénylet a bán ellen. A Budapesten tartózkodó horvát bán ellen honfitársai julius 18-án felháborító merényletet követtek el. A horvát bán a szépművészeti muzeum megtekinté­sére indult és a mint kocsijából kiszállott, egyszerre több száz fő­ből állott horvát és szerb vette öt körül és a védtelen bánt előbb csak szidalmazni, utóbb pedig ütlegelni kezdték. Már-már vál­ságosra fordult, amikor megérkezett egy csapat gyalogos és egy csapat lovas rendőr, akik aztán a dühöngő csőcseléket szétverték. Minden jel arra vall, hogy a tüntetést, illetve a merényletet terv- szerüleg készítették elő. — A miniszterelnök Horvátországban. — Wekerle Sándor miniszterelnök a horvát képviselőkkel folytatott beszélgetés közben kijeleni ette, hogy legközelebb leutazik a Sze- rémségbe, hogy az államtól megvásárolt vrbniki szénbánya tele­peket megtekintse. Babics-Gyalszki megkérdezte a miniszt. relnök- töl, hogy nem akar-e a magyar állam a bányatelepen is magyarositó politikát csinálni, mire a miniszterelnök azt felelte, hogy magyar bánya munkásokat is alkalmaznak, de a munkások nagyobb része horvát lesz. Babics-Gyalszki ezután kijelentette, hogy a miniszterelnökkel elmegy a bányalelepre. — Nincs kegyelem. Junius 1-én múlt egy éve, hogy dr. Eötvös Bálint ügyvéd, volt országgyűlési képviselő meg­kezdte három évi börtönbüntetését, a melyet Kaczián Károlyné sérelmére elkövetett csalás hüntetléért mért rá a budapesti bün­tető törvényszék, Azóta többször hire járt, hogy á büntetését töltő ügyvéd kegyelem utján szabadulni fog. A legutóbbi na­pokban egyes napilapok már teljes határozottsággal jelentették, hogy dr. .Eötvös Bálint kegyelmet kapott. Erre a híresztelésre jött meg a budapesti kir. ügyészséghez a czáfolat az igazság- ügyminiszteriumtól az elutasított kegyelmi kérvény alakjában. A királyi ügyészség véleményezte s pártolta a meg kegy elmezést, de a törvényszék kriminálpolitikai szempontokból a leghatáro­zottabban ellenezte azt. így aztán az igazságügyminiszterium se ajánlotta kegyelemre Eötvös Bálintot a legfelsőbb helyen. Az igazságügyminiszterium a kabinetirodától elutasító rezolucióval leküldött kegyelmi kérvényét junius 1-én továbbította le az ügyészséghez, amely már tudatta Eötvös Bálinttal, hogy kérel­me ezidö szerint nem teljesíthető. — Horti Pál honi földben. Több mint egy eszten­deje, hogy meghalt Horti Pál a jeles magyar művész, az indiai kikötő varosban, Bombayban, mikor már útban volt hazafelé és hozta magával az éveken át rettenetes fáradsággal, de sohr. sem lankadó buzgalommal szerzett művészi kincseket és gazdag tapasztalatokat, hogy megajándékozza a magyar nemzetet. — Halála, a mely borzasztóan sújtotta a magyar művészetet, szerte az országban nagy részvét t keltett A halottat bombayban a magyar-osztrák konzul most ex- humáltatta. Bombayból május 28-án indult el a holttestet hozó hajó, a »Perzsia«, amelylyel annak idején legjobb reményekkel indult el u'jára. A »Perzsia« hétfőn vetett horgonyt a trieszti kikötőben s a holttestet onnan a déli vasúton Fiúméba, majd Fiúméból a fővárosba szállították. A halottat a kerepesi sir- kertben helyezték örök nyugalomra, a hol a székesfővárosi ta­nács díszsírhelyet adott, az iparművészeti társ. részéröl Alpár Ignácz, a Képzőművészeti társulat részéről Jendrassik Jenő és- Róna József mondott búcsúztatót. Hírek a nagyvilágból.

Next

/
Oldalképek
Tartalom