Amerikai Magyar Hírlap, 2014 (26. évfolyam, 1-39. szám)

2014-10-10 / 39. szám

Magyar állami kitüntetést kapott Koszorús Ferenc és Mario Diaz-Balart A Magyar Érdemrend tiszti keresztjét adta át iijabb Koszorús Ferencnek, az Amerikai Magyar Szövetség (AHF) elnökének és Mario Diaz-Balart amerikai republikánus képviselőnek, a kongresszusi magyar caucus tagjának Washingtonban Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. Koszorús Ferenc a laudáció szerint a legrégebbi amerikai magyar szervezet elnökeként egyik fő szószólója az amerikai magyarok érdekeinek. “Az AHF élén a kihívásokkal leginkább terhelt időszakban kiállt Magyarország igazságos bemutatása mellett, és többször felszólította az amerikai tisztségviselőket arra, hogy tartsák tiszteletben a Magyarország választotta utat, összpontosítsanak azokra a stratégiai ügyekre, amelyek a legfontosabbak a magyarok és az amerikaiak számára, valamint fordítsanak nagyobb figyelmet a Kárpát-medencei magyar kisebbség emberi jogainak védelmére”. A kitüntetett méltó apjának, a néhai Koszorús Ferenc ezredesnek az örökségéhez, akinek embersége és hazafias szolgálata példaértékű. (Koszorús ezredes páncélosaival 1944. július 5-én és 6-án megakadályozta az úgynevezett csendőrpuccsot, amivel akadályozni tudta a budapesti zsidóság deportálását.) Ifjabb Koszorús Ferenc jelentős erőfeszítéseket tett Magyarország NATO-tagságáért, amerikai vízummentességéért és a magyar kisebbségek védelméért. Köszönő beszédében a kitüntetett kijelentette: rendíthetetlen meggyőződése, hogy Magyarországnak és az Egyesült Államoknak továbbra is erős baráti és jó szövetségesi kapcsolatokat kell ápolniuk. Mint fogalma­zott, sajnos előfordulhat, hogy néhány disszonáns hang Magyarországról téves és megalapozatlan ítéletekhez vezethet. “A tájékozott amerikaiak és magyarok ápolják ezt a kapc­solatot, valamint a szabadság és az igazságosság közös értékeit. Megértik, hogy a demokrácia, a jogállamiság, valamint az emberi és kisebbségi jogok megerősítik a kapcsolatot, és mindkét ország, mindkét nemzet érdekeit szol­gálják” - mondta, hozzátéve, hogy ezekhez továbbra is kész a tőle telhető legtöbbet hozzáadni. A kubai származású Mario Diaz-Balart képviselő elkötelezett­sége az emberi jogok érvé­nyesülésének előmozdítása mel­lett Kubában és szerte a világon példaértékű a méltatás szerint, és nemcsak az amerikai kongresszus­ban, de messze az Egyesült Álla­mok határain túl is elismert. A politikus a kongresszusi magyar képviselőcsoport (caucus) tagja, amióta csak megválasztották képviselőnek, és megbízható támogatója az Orbán-kormánynak, amellyel megtalálta a közös hangot a kommunizmus elleni közös harc melletti elkötelezettségben. Mario Diaz-Balart kijelentette, hogy a kommunizmus ellen küzdő kubaiként mindig ösztönző példa­ként tekintett Magyarországra, ez az oka annak, hogy a magyar caucus . tagjaként elkötelezett támogatója az országnak. A floridai képviselő elismeréssel szólt Orbán Viktorról, akit barátjának nevezett, és akiről felidézte, hogy 2007-ben még ellenzéki politikusként felkarolta a kubai politikai üldözöttek ügyét, jelképesen személyes védnökséget vállalt a Kubában bebörtönzött Oscar Elias Biscet Gonzalez doktor felett. Mint mondta, Magyarország nem felejti el a totalitárius dik­tatúra szörnyűségeit, és segíti az elnyomottakat. A kitüntetést ünnepélyes keretek között Szapáry György washingtoni magyar nagykövet rezidenciáján vehették át a kitün­tetettek. MTI Kiutasították Magyarországról a fajvédő-konferencia szervezőjét A rendőrség elfogta a Budapestre szervezett és betiltott fajvédő­konferencia egyik szervezőjét, egy amerikai állampolgárt - közölte a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH). Richard Bertrand Spencer rendőrségi ellenőrzése során a magyar­­országi tartózkodásra jogosító okmányait nem tudta felmutatni, így a rendőrség elfogta, majd előállította az idegenrendészeti hatósághoz. Ide­genrendészeti őrizetbe vétele mellett a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal folytat eljárást ellene. A szervezőt kiutasították az országból. A BÁH közölte, hogy a National Policy Institute “tradicionalista­­fajvédő- és nacionalista eszmeiségű alapítvány prominens vezetője, Rich­ard Spencer amerikai állampolgár annak tudatában, hogy a Budapestre összehívott konferencia szervezésében játszott szerepe miatt vele szem­ben korlátozó intézkedés lehet érvényben, Magyarországra érkezett”. Orbán Viktor néhány napja utasította a belügyminisztert, hogy minden rendelkezésére álló törvényes eszközzel akadályozza meg a National Policy Institute Budapestre tervezett kongresszusát. Társaság a Szabadságjogokért: a fajvédőt is védi a törvény Mindkét szervezet bírálta ugyanis a kormány azon döntését, hogy betiltja az amerikai székhelyű National Policy Instimte Budapestre tervezett fajvédő-konferenciáját. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közleményében hangsúlyozta, bár elítélik a rendezvényt, de nem értenek egyet annak betiltásával. A jogvédők szerint a konferencia belügyminiszteri betiltása, valamint a résztvevők beutazási és tartóz­kodási tilalmának elrendelése nem jogszerű, és nem hatékony módja a fajvédők elleni fellépésnek. Ez az eljárás ugyanis szerintük sérti a véleménynyilvánítás szabadságát és a résztvevők szabad mozgáshoz való jogát, és ellentétes mind a magyar törvényekkel, mind az uniós joggal. Korábban maguk a szervezők is azzal érveltek, nem követtek el semmit, amivel törvényt sértettek volna, ellenben a magyar kormány azt teszi, ha korlátozza az alaptörvényben foglalt gyülekezési és véle­ménynyilvánítási szabadságot. A Jobbik alelnöke pedig kétségeit fejezte ki egy sajtótájékoztatón amiatt, hogy a rendezvény valóban egy fajvédő konferencia lenne, bár nem ismeri a szervezetek hátterét. - Azt viszont nem tartom helyes dolognak, ha tudtommal bejegyzett, működő szervezeteket, akár az Amerikai Egyesült Államokból vagy más országokból, ki akar tilt­ani adott esetben a magyar kormány - jelentette ki Sneider Tamás. Hozzátette: „Szólásszabadság van jelen pillanatban, és abba azért nagyon sok mindennek bele kell férnie, biztos vagyok benne, hogy nem egy fajvédő konferenciáról van szó.” index.hu Magyar Emigrációs és Diaszpóra Központ várja a tárgyi emlékeket A Balassi Intézet segíti a határon túli magyar kultúra hazai és az egyetemes magyar kultúra külföldi bemutatását. Feladatának tartja a határon túli és a diaszpóra magyar örökségének megismerteté­sét. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásávallétrehozza a Magyar Emigrációs és Diaszpóra Központot, budapesti székházában. Nyitás várhatóan 2015 első félévében. A Központ állandó kiállítás keretében mutatja majd be a kivándor­lási hullámokat, különösen a századforduló és az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni elvándorlás társadalmi, gazdasági okait, az utazás módjait, körülményeit és az új hazába történő megérkezést. A látogatók, elsősorban a középiskolai diákok, megismerhetik a diaszpóra mai életét is. A honlapon tudástárat, kapcsolati lehetőséget hozunk létre. Kérjük, segítse munkánkat. Várjuk az Ön, a Családja és az intéz­mény tulajdonában lévő, elsősorban a kivándorlással, az emigrálással és az új élet elkezdésével kapcsolatos emléktárgyakkal, dokumentu­mokkal (fotók, útlevelek, személyi igazolványok, menetjegyek, leve­lek, naplók, képeslapok eredeti vagy digitalizált formában) melyeket szívesen felajánlana a program számára, 2014. november 25-ig vegye fel a kapcsolatot a program szakmai kurátorával a további lépések egyeztetés érdekében. Programkurátor Bába Szilvia, e-mail: diaspora@bbi.hu Balassi Intézet - Budapest Az aradi tizenhárom ellen tüntettek Aradon Román ellentüntetők jelentek meg az aradi vértanúk tiszteletére tartott magyar megemlékezésen Aradon. A Maszol.ro szerint a néhány meat tüntető román zászlókat lengetve jelent meg a Megbékélés Terén, majd vonultak a városban. A tüntetést szervező Új Jobb­oldal párt helyi vezetője, Angel Popescu a sajtónak nyilatkozva szégyenletesnek nevezte, hogy a magyarok a “románok 13 gyilkosára” emlékeznek meg a városban, index.hu A Los Angeles-i EGYESÜLT MAGYAR HÁZ RENDEZVÉNYEI 1975 W. Washington Blvd., Los Angeles, CA 90018 www.unitedmagyarhouse.org Tel.: 323-734-1453 Péntek esti filmvetítés: Október 10-én (péntek) este 7 órától A William Fox Filmklubbal közös rendezésben bemutatjuk a “Puskás” című filmet. Bevezető: Dr. Kálmán László Los Angeles-i főkonzul Október 17-én (péntek) este 7 órától A Duna Televízió “Önök kérték” 2013. október 6-i adása. Pártolja a Magyar Házat, lépjen be tagjaink sorába! LOS ANGELES - PHOENIX - CHICAGO - MIAMI - NEW YORK - BUDAPEST KONTÉNERSZÁLLÍTÁS - NEMZETKÖZI SZÁLLÍTÁS - TENGERI FUVAROZÁS - TEHERSZÁLLÍTÁS Szállítás Los Angeles - Budapest - Los Angeles között Zárt konténerben, vagy fedélzeten autóját, hajóját, ingóságait és bármilyen méretű csomagjait a legkedvezőbb áron szállítjuk! Csomagolást vállalunk! 23 éve az Önök szolgálatában! HÁZHOZSZÁLLÍTÁS ÉS FELVÉTEL * HAZATELEPÜLÉS VÁMÜGYINTÉZÉS * DMV ÜGYINTÉZÉS INTEREX EXPORT - IMPORT, INC. Call Toll-Free: 1-800-6-INTEREX (1-800-646-8373) sflcomyck.szabadsagharcos.org/interex.html, www.ínterexl .com, www.interexshipping.hu és .com Meglepő országok a boldogság listán Elkészült a világ legboldogabb országainak toplistája. Van olyan állam, ahol háromból ketten boldognak mondták magukat. A Gallup-Healthways Global Well-Being Index kutatás keretében öt kategóriában (a lakosok pénzügyi helyzete, céljai, szociális helyzete, fizikai állapota, illetve a közösség építő hatása) kérdezték meg a világ 135 országának mintegy 133 ezer lakosát, hogy megtudják, hol élnek a leg­boldogabb emberek a világon - úja a Pénzcentrum. A világ legboldogabb országában 61 százalék érzi jól magát, Magyarország a listán lényegesen lejjebb található a maga 18 százalékos értékével. Hasonló értékekkel lehet találkozni például Lengyelországban, Szlovéniában, Mongóliában vagy Vietnamban, de a harcoktól sújtott Mauritániában is ennyi az érték. A toplO legboldogabb országba 34 százalékos értékkel lehetett bekerülni, ezt a szintet Kanada és Guatemala tartja. Utánuk jön Svéd­ország, El Salvador, Uruguay, Brazília, Ausztria, Dánia, Costa Rica és Panama a maga 61 százalékos szintjével. A legalacsonyabb értékeket Afganisztán és Szíria produkálta: itt csak a megkérdezettek 1-1 száza­léka nyilatkozott úgy, hogy boldog, hvg.hu Penészben, hidegben és sötétben él több százezer magyar gyerek Nedves, penészes lakás, az elégtelen fűtés, a világítás, megfelelő tisztálkodási lehetőségek hiánya - túl sok magyar gyerek él Magyar­­országon ilyen rossz körülmények között, mondják a civilek. Mag­yarországon mintegy 170 ezer gyerek él olyan lakásban, amely­ben nincs WC, 197 ezernek sötét az otthona, és 620 ezren (a gyerekek csaknem harmada) egészségre ártalmas körülmények között, nedves, penészes lakásban él - a Habitat for Humanity Magyarország 2013-as lakhatási jelentése szerint. A gyerekes családok 65 százaléka él méltatlanul kis helyen, összezsú­folva. A rossz lakásminőség gyakran együtt jár az energiaszegénységgel is. A három vagy többgyerekes családok ötödé nem tudja megfelelően kifűteni lakását, mert rossz minőségű a fűtési rendszere, hiányos a lakás szigetelése vagy a nyílászárók nem megfelelő állapotúak. A gyerekek 35 százaléka súlyos anyagi nélkülözésben él Magyar­­országon, magyarán minden harmadik gyerek. Ez jelentős részben lakhatási problémákban mutatkozik meg, és a gyerekek egészségére, fejlődésére, tanulmányi eredményeire is rossz hatással van - áll a Habitat for Humanity Magyarországról szóló jelentésében, hvg.hu I ' GARDENA-LOS ANGELES Telefon: (310) 516-8959, (805) 527-4006 Fax: (805) 579-9611 550 W 135th Street, Gardena, CA 90248 IMH Email Los Angelesben: Mflfl interexinc@aol.com, yHH perehazy.miklos@gmail.com BUDAPEST - HUNGARY 2000 Szentendre, Rózsa u. 8. raktárvezető: +36 (30) 984-9283, mz01@usabolt.hu irodavezető: +36 (70) 932-1609, office@usaKTMu ■■‘■■glTrrTI'TC Október 10,2014

Next

/
Oldalképek
Tartalom