Amerikai Magyar Hírlap, 1994 (6. évfolyam, 1-50. szám)
1994-10-21 / 40. szám
A MEGTORLÁS UTÁN ÖTVEN ÉVVEL A DÉLVIDÉK MAGYAR HALOTTAIRA EMLÉKEZÜNK. Előd László beszélgetései alapján Matuska Márton délvidéki újságíróval. "Szembe kell néznünk a múltunkkal ahhoz, hogy tiszta lélekkel indulhassunk a jövőbe." Ezekkel a szavakkal kezdi Matuska Márton délvidéki újságíró azokat a beszélgetéseket, azt a dialógust melyet immár több mint két éve folytatunk. A következőkben azzal a múlttal szeretnék foglalkozni, mely most mérföldkőhöz érkezik. Mérföldkő mely egy vérengzésekkel, és annál sokkal súlyosabb, léleknyomorító, lélekölő korszak kezdetének ötvenéves évfordulója. Munkájáról, a tények felkutatásáról, a valóság feltárásáról így szól Matuska Márton: "Csak el akarom mondani, oda akarom helyezni a mi halottainkat is a többi áldozat mellé, hogy az évfordulókon ők is megkapják a maguk koszorúját. Hogy ne a temető árkában, a városi szeméttel letakarva, ne föléjük ültetett akácfák töve alatt, tetejükbe telepített teniszpálya alatt, ne sintérgödörben, ne a téglagyár agyagbányájában porladjanak. Temessük el, számoljuk meg, írjuk be őket a halotti anyakönyvbe tisztességesen és mondjuk el róluk, hogy ők is áldozatok. S mikor mindez megtörtént, akkor ne azt hirdessük, hogy most ismét rajtunk a sor, hogy mindezt vissza-adjuk, kamatostul, mint szokás, hanem mondjuk, hogy ennek örökre vége." Történelmi múltunkban igen sok homály van, amit eddig a körülmények folytán nem tudtunk sem önmagunkban, sem a világban tisztázni. Ilyenek közé tartoznak azok a megtorlások, melyek a két világháború között és után a magyarságra zúdultak. Az utódállamok közül egyben sem folytattak még olyan jó nemzetiségi politikát, mint amilyen miatt az egykori Osztrák Magyar Monarchiát, és értjük ebben egyben Magyarországot is, elmarasztalták. Amikor az idén nyáron bejártam Horvátország és Hercegovina különböző városait és falvait, mint magyar (turista) sehol nem kellett szégyenkeznem magyarságom miatt, sőt sokan fejezték ki azt az álmukat, hogy ha a jelen harcok megszűnnek, egy az Osztrák Magyar Monarchiához hasonló koalíciót örömmel látnának. Tehát azok az érvek, amelyekre hivatkozva Magyarországtól azokat a területeket valamikor elvették, azok az érvek nem állták ki a történelmi próbát. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy most erre hivatkozva mi ezeket a területeket visszaköveteljük. A tényeket azonban rögzíteni, és a világban hirdetnünk kell. Miután mi ezeket a dolgokat — melyekbe beletartoznak mindazok a dolgok melyeket mi magyarok hibásan vagy helytelenül tettünk, melyekbe beletartoznak a tömegmészárlások, a magyaroknak a módszeres irtása, kitelepítések, iskolák megszüntetése, erőszakos asszimiláció és más egyebek, — amikor mi ezeket a dolgokat magunkban tisztáztuk, akkor, és csakis akkor, léphetünk nyugodt lélekkel és tiszta lelkiismerettel előbbre. De addig mindig úgy érezzük, hogy mi beteg lelkű emberek vagyunk, mert olyan bűnök elkövetésével vádolnak bennünket, amelyek vagy ugyanúgy illenek más népekre is, vagy nem illenek mireánk sem. A történelmet azért kell tisztáznunk, hogy egyenes lélekkel álhassunk meg, nemcsak a világ, de önmagunk előtt is. A történelmet mindig a győztes írja, ahogyan az ő szája ízének megfelel. Ez mindig úgy felel meg, hogy a saját piszkos ügyeit elleplezze. Ezt nem írja be a történelem könyvbe, ezt elhallgatja. Nem az a mi ellenségünk, aki minket legyőz vagy megver, hanem az, aki a legyőzöttet utána arra készteti, hogy a győztest magasztalja. "Velünk ez történt," mondja Matuska Márton. "A magasztalással minket olyan helyzetbe hoztak, hogy akkor amikor sírni se tudtunk már, akkor nekünk a győzteseket kellett dicsérni. A felszabadulás napjait kellett ünnepelni akkor, amikor a legnagyobb érvágást ejtették rajtunk. Oda kellett álljon a gyerekünk a díszemelvényre és szavalni a győz-teseket magasztaló himnuszokat. Ez történt 1944-ben, illetve 44-től folyamtosan egészen napjainkig a Délvidéken. 1944- ben olyan vérengzést csaptak a délvidéki magyarok között, ami példátlan a korábbi történelmünkben." A vérengzés nagyságát általában azzal illusztrálják, hogy hány ember veszett el. Nemcsak a számszerűség, de annak az elkövetési módja is mérce ahhoz, hogy milyen súlyos egy-egy cselekmény. A számoknál és a kivitelezésnél pedig még súlyosabbá teszik a történteket, ha utána az egész eseményt úgy kezelik, mintha meg sem történt volna, vagy igazságszolgáltatásnak nevezik. "Igazságszolgáltatás" pedig úgy történt, hogy az akkor kivégzett magyarok közül egyetlen egyet sem állítottak szabályos bíróág elé, egyetlen egynek sem adtak át vád-iratot, nem volt vádló, nem volt védő, nem volt bíró. De volt ítéletvégrehajtás. Mivel senkit akkor nem ítélték el szabályos bíróságon halálra, viszont kivégezték őket, mi ebből a nemzetközileg és minden más tekintetben elfogadott jogelv, jogszabály, joggyakorlat szerint minden akkor kivégzett magyarra azt mondjuk, hogy az ártatlan, még akkor is, ha esetleg egy utólagos eljárás során bűnössé nyilváníthatnák. Mivel minden jogi eljárást mellőztek és megkerültek, ezért mi joggal azt tartjuk, hogy minden akkor ki-végzett magyar ártatlan. További tény, hogy akkor nemcsak magyarokat végeztek ki. Nekünk teljesen új képet kell formálnunk az akkor létrehozott új Jugoszláviáról és annak államfőjéről, politikai vezetőjéről. Matuska így fogalmaz: "Belénk fojtották a fájdalmainkat, a nyomorúságainkat, hogy még sírnunk sem volt szabad. A tömegsírok meg általában dögtemetőkben, vasúti árkokban, futóárkokban lettek kiképezve; azonban hiába tiltotta a hatóság, rejtelmes módon ezeken a helyeken az évfordulók napjain, ezeken az éjszakákon, azóta is mindig megjelennek a koszorúk... A léleknyomorítás, a rettegés ellenére a tudatunkba beleégett a gyász. Nekünk feladatunk, hogy ezeket a dolgokat feltáljuk, ismertessük a világgal. Elsősorban magunk számára kell tudatosítanunk, hogy ez megtörtént, és így történt. Minket azonban nem foglalkoztathat a bosszú! Hogyha bosszút állnánk, akkor minket ugyanaz a sors fenyegetne, ahová azok jutottak most, akik velünk ezt tették. A lelkünket nyomorították meg. Ez ellen kell nekünk tiltakoznunk teljes hittel és lélekkel.". Azt, hogy bűnös nép vagyunk, sejttették velünk. 1947-ben Tito Budapesten így mondta:'mindenki felejtse el azt, amit a másik ellene tett, bocsássuk meg egymásnak!1 Szép keresztényi gondolat. A folytatásban viszont egyértelműen kifejezi: ő csak arra gondol, hogy ő hajlandó elfelejteni azt, amit a magyarok tettek. Azt pedig, hogy a magyarok ellen mit tettek, azért nem kell elfelejteni, mert azt nemcsak tagadja, hanem nemlétezőnek tekinti. Ezért van az, hogy a rajtunk esett sérelmeket nem tudja a világ, jószerivel még magunk sem. A történészek alaposan kikutatták, hogy a magyar hatóságok 1942-ben ártatlan emberek tömegét irtották ki Újvidéken és környékén. Hogy ez megtörtént, ezt mi magyarok nem tagadjuk, hisz szembe kell néznünk a tényekkel, nehogy minket hamisaknak minősítsenek azért, mert nem vagyunk hajlandók a saját bűneinket beismerni. De el kell mondanunk azt is, ami utána következett, s ami sokszorta meghaladja azokat a vétkeket, amiket mi követtünk el." Titónak akkora tekintélye volt a világban, hogy amikor 1980-ban meghalt, akkor egymás lábát taposták az államfők, királyok, és hadvezérek. Szinte presztízs kérdést csináltak abból, hogy ott legyenek a temetésén. Senki közülük nem mondta azt, hogy az az ember, akit akkor olyan pompázatos körülmények között eltemetnek, úgy kezdte az uralmát, hogy tömegesen irtotta a magyarokat. Ezt nemcsak mi tudjuk. A horvátok is nagyon jól tudják, hogy irtotta a őket. Az angolok kiszolgáltatták az Ausztria területén elfogott független Horvát állam teljes menekülő hadseregét. Ezeket visszaszolgáltatták Tito partizánjainak. Ezeket mind egy szálig kivégezték. Heteken át tartott a likvidálás. Akkor nemcsak horvátokat, szlovéneket, dunai svábokat, muzulmánokat, albánokat irtották, hanem szerbeket is. Belgrád kellős közepéről azokat a szerb tekintélyes polgárokat, akikről az új rezsim feltételezte, esetleg szembe helyezkednek majd az új ideológiával azokat is irtották. Róluk a mai napig sem tudni hányat, és kiket, hisz akkor csak úgy tűntek el az emberek. Most kezdik kutatni, hogy kik voltak ezek. Hogy a szavunkat elhitessük, hozzá kell tenni azt is, hogy másokkal mit Folytatás a 8. oldalon A MAGYAR TÖRTÉNELEM GYÁSZOS OKTÓBERI ÉVFORDULÓT: 1849. OKTÓBER 6 13 aradi vértanú 1944. OKTÓBER / NOVEMBER Halottak napja körül a délvidéki vérengzés több mint húszezer ártatlan magyar áldozata 1956. OKTÓBER 23 A vérbefojtott dicsőséges forradalom EMLÉKEZZÜNK HŐSEINKRE ÉS HALOTTAINKRA KOPJAFA AVATÁSÁVAL * ÁLLÍTÁSÁVAL 3 különböző irodalmi - zenei - prózai műsor keretében. A műsorban: Bíró Csilla-zongora / Előd László-próza Érseki Emőke-ének & kórus/Ferenczik Márta-ének Ferenczik Zsazsa-ének/Kish Erzsi-ének/Mntkl V.A.-fuvola Neszlényi Judith-zongora/Péter Judit-orgona Szabó Sándor-lelkész-próza-vers-ima Szabó Zsóka-vers-próza / Vásárhelyi-Deák Katalin-vers San Fernando Völgyi Magyar Református EgyházKodály Kórusa * * * Október 22-én szombaton délután 3:00-kor az ARANY JÁNOS KULTÚR KÖR a Hollywoodi Magyar Református Egyháznál 751 Crenshaw Blvd, (a 8-ik utca sarkán) Los Angeles Ca. 90005 | * * * Október 23-án vasárnap délelőtt 11:00-kor Istentisztelettel kezdődően az ONTÁRIÓI FÜGGETLEN MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ templomában, majd ebéd után a Zágonyi teremben 1053 East Sixth Street Ontario, Ca 91764 (10 Frwy Euclid Ave exit) műsor-rendez ó: Előd László P.O.Box 506-Psadena,Ca 91102 818/962-0124 ÚJ ÉTELKÜLÖNLEGESSÉGEK A CSÁRDÁS ÉTTEREMBEN Diétás vendégszakács készít halételeket és olasz pasta különlegességeket (A rendes menü is kapható) Remek olasz és francia borok! Vacsorához, hétvégére kérjük időben foglalja le asztalát! (213) 962-6434 VASÁRNAP PEZSGŐS BRUNCH A CSÁRDÁSBAN 5820 MELROSE AVE., HOLLYWOOD MINDEN NAP KAPHATÓ HALÉTEL ÉS CIPÓ A CSÁRDÁS ÉTTEREMBEN ' ■■■ AMERIKAI " maaaatii Magyar Ifcrlap m
