Amerikai Magyar Hírlap, 1994 (6. évfolyam, 1-50. szám)
1994-10-07 / 38. szám
Jancsó Zsuzsa_______________________ OLVASOM az újságban. Félúton New York-ból Budapest felé, a MALÉV gépen akadt meg a szemem a nagybetűs újságcímen: Kései köszöntő Gáspár Margit halálára Amikor megtudtam, hogy Gáspár Margit meghalt,az első gondolatom az volt: hát mégsem mentem hiába haza tavaly decemberben! Pedig minden más összeesküdött ellenem. Tél volt, hideg volt, havazott, aztán olvadt; elcsúsztam, megfáztam, és visszafelé három napig az ágyat nyomtam Koppenhágában - de ezt az egyet sikerült elintézni: Csongrádi Kata közbenjárására fogadott az idős és már akkor is betegeskedő írónő. Tovább olvasva a cikket, megtudtam, hogy utolsó szavai a kórházban ezek voltak az őt gondozó Marikához: "Látod, mégsem felejtettek el teljesen..." Pedig elfelejtették, és méltánytalanul. Színésznőnek készült - szép lány volt, de rájött: ahhoz, hogy felkerüljön Thália szekerére, nem elég a szép külső. Zeneművészeti főiskolát végzett, több hangszeren játszott. Fiatal korában volt újságíró a Pesti Hírlapnál, 1945 után műfordítással foglalkozott, valamint a Közellátási Kormánybiztosság sajtófőnöke lett. 1949-ben, a színházak államosításakor elvállalta a Fővárosi Operett Színház igazgatását. Ez történelmi fordulat volt az életében. íróként ekkor már több könyv után volt (Rendkívüli kiadás 1933, Utazás a napsütés felé 1934, Mindennek ára van 1936, Cézár hitvese 1939.) Egy időben személyes okból Gáspár Miklós álnéven produkált. A Fővárosi Operett Színház igazgatói székét akkor foglalta el, amikor a kommunista állam rátenyerelt a kultúrára. Gáspár Margit nem részesült meleg fogadtatásban, hiszen kétszeres hátránnyal indult: a Párt küldte, és nő volt. Annak ellenére, hogy rövid idő alatt bebizonyította szervezőkészségét, vezetői kvalitásait, e kettőt haláláig nem bocsátották meg neki. Pedig -és ezt biográfiaírói nem győzik hangsúlyozni - az operettszínház neki köszönheti fénykorát. Spánn Gábor így ír róla: "Menedéket adott olyan politikai okokból színpadról lekergetett színészóriásoknak, mint Sennyei Vera, Ajtay Andor, Mezei Mária, keresztülvitte halálra ítélt "kispolgári csökevények" bemutatóját. Legendaként mesélik, hogy a magyar kultúr-Sztálin, Révai József határozott tiltása ellenére premierjére meghívta Rákosit. Az igazgatói páholyban mellette szorongott; ezen az estén a vécésnéni is alezredes volt a színházban, és a káderekkel megtöltött hatalmas nézőtér az első felvonás után temetői csendben leste az igazgatói páholy reakcióját. Amikor Rákosi nevetve tapsolni kezdett, kitört a tapsvihar, és a darab elindulhatott diadalútjára. Ezt is Gáspár Margit verekedte ki. Igazgatósága alatt állami kitüntetések tucatját szerezte a műfaj nagyjainak (Honthy Hanna, Latabár Kálmán, Feleki Kamill). Köztudott, hogy személyes közbenjárásával mentette meg a hatalomnak fittyet hányó Latabár Kálmánt több ízben a politikai és köztörvényes üldöztetéstől. Szeme és füle volt a tehetséghez. Igazgatósága alatt tucatnyi tehetség kapott zöld utat, ha ezt később nem is szívesen ismerték el. A sors fintora, hogy Kossuth-díjat 1951-ben nem íróként, hanem igazgatóként kapott. Ő maga, ha kérdezték, írónak tartotta magát, és az is volt. Könyveinek és darabjainak már a címe is sokatmondó: A fekete császár, Isteni szikra, Hamletnek nincs igaza, Láthatatlan királyság. Mert csipkelődni a politikával. Nem kellett hozzá marxista egyetem, hogy az olvasó rájöjjön: az Új isten Thébában a koalíciós Magyarországon játszódik, és a Hamletnek nincs igaza 1962-ben a személyi kultuszt állította pellengérre. Gáspár Margitnak ahhoz is volt ereje, hogy tudja, mikor kell a közszereplés színpadáról távoznia. 1956-ban önként állt fel igazgatói székéből, és visszatérésre sem a régi, sem az új hatalom nem tudta rábírni. Innen kezdve csend, ami körülvette. Nevét nem írták le, elismerésben nem részesült. Teljesen egyedül maradt. Imádott férje, Szűcs László meghalt, aző emlékének egy könyvvel tisztelgett. Az Isten hosszú élettel áldotta vagy büntette meg. 89 évet élt, haláláig tiszta fejjel és tudattal." * * * Este fél hatra volt megbeszélve a randevú, akkor is zsúfolt volt a program, mint az idén. Barátaim kocsival vittek a Benczúr utcába, és meg is vártak. Felsiettem a magas félemeletre, Gáspár Margit gondozója, Marika engedett be. Kicsi, törékeny asszony ült a karosszékben, sötétzöld brokát háziköntösben. Látszott rajta, hogy fáradt, gyengélkedik, de a szeme fiatalosan csillogott, szellemi képességeinek teljes birtokában teli volt még tervekkel, ötletekkel. Kérdezett Katáról, "ES"-ről (S. Nagy István, Csongrádi Kata férje és sok népszerű szám szerzője, szövegírója), hogy miért nem jöttek ők is. Azután a tárgyra tértünk. Letettem elé A fekete császár több száz oldalas kéziratát, amit jó tíz éve fordítottam le angolra. Érdeklődéssel lapozgatta, sajnálta, hogy nem sikerült még kiadatni, és mindjárt javasolta is, hogy talán a New York-i Székely Andrást kellene megkeresni, hátha ő tudna az izgalmas regényből sikeres filmet csinálni... Amikor Folytatás a 9. oldalon ■ "" ■ —9- __________________________ mm amerikai rnmmmmm Q tfagyar Hírlap AMERIKAI KLUB a Sváb-hegyen Még a WC-papír sem magyar! "Amerikai ketchup a Sváb-hegyen" címmel számol be a Népszabadság arról a klubról, amely 1988 óta működik Budapesten a Magyarországon, ill. Közép-Európában letelepedett amerikaiak számára. Budapest talán legszebb fekvésű telkét az amerikai kormány már a második világháború előtt megvásárolta, az épületet a hetvenes években emelték. A klub először zártkörű volt, majd az 1989-es fordulat után fokozatosan nyitott, az összes külföldi, majd végül a magyarok előtt is kitárta kapuit. Itt minden amerikai, a TV-től kezdve, amely még a futball- és baseball-meccseket is közvetíti, a ketchupön, üdítőkön és csokoládékon keresztül egészen - a WC papírig... 1989 óta több tízezer amerikai talált állást vagy újszerű, kalandnak is beillő életmódot Közép- Európában. Prága után Budapesten található a legnagyobb amerikai kolónia. Hogy miért Prága a legnépszerűbb az amerikaiak körében? Erről így nyilatkozik egy megkérdezett hölgy, aki férjével és két kisgyerekével költözött Magyarországra: "A gyerekeimnek már itt vannak a barátai, nem is nagyon érdekli őket, hogy mi történik az Egyesült Államokban. Mi is megváltoztunk, mások lettünk, rengeteg olyan élményünk van, amit egy átlag amerikaival nem tudunk megosztani. Ráadásul Magyarország nem is érdekli az átlag amerikait: talán azért sem, mert propagandája, főleg a környező országokhoz képest, nem volt túl eredményes. Magyarországról még mindig Gábor Zsazsa jut az amerikaiak eszébe, ami ugye nem túl hízelgő fogalomtársílás." Megszívlelendő szavak, amelyeket már számtalanszor ismételtek a jövő iránt aggódó társadalmi, politikai szervezetek vezetői: kitartó, szívós munkával, anyagi áldozatok árán is meg kell javítanunk Magyarország "imázsát" a világban! Ahogy Románia annak idején a politikában, most Csehország az idegenek vonzásában körözött le, csupán azért, mert nem elég sikeres a propagandánk. Meg kéne tanulnunk végre élni azzal, amink van. - j -Gáspár Margit munka közben Szomjas korszak? Ha igaz a feltevés, hogy primitív őseink a primordial soupban, vagyis az őstengerben fejlődtek ki és evolúcionáltak komplexebb élőlényekké, akkor érthető, hogy testünk döntő alapanyaga azóta is a víz maradt. Szinte hihetetlennek tűnik, hogy az átlag testsúlyú ember körülbelül negyven liter vizet hordoz magában, s ebből - ha egyáltalán érdekesek a részletek - 28 liter van a sejtek belsejében, 12 liter pedig ezeken kívül. Ebből 2-3 liter a vérplazmát teszi cseppfolyóssá. A víznek azonban az a sajátossága, hogy nem szeret egy helyben maradni. Előszeretettel préseli át magát a sejtek membránjain, eljut a bőrfelület közelébe, párolog és ezzel egyensúlyban tartja a test hőmérsékletét. A párolgás azonban végleges eltávozást jelent, ami a szervezetnek azonnal gondokat okoz. A vizet pótolni kell és erre a szomjúság érzése figyelmeztet. A víz szervezetünk kémiai anyagszükségletének oldószere is s ha ezek - köztük a legfontosabb, a só - hiányoznak, az egész berendezés válságba kerül. Többek között a vese nem tudja ellátni kiválasztó szerepét és ennek következtében súlyos, életveszélyes mérgezés áll elő. Közismert, hogy az enni- és innivaló katasztrofális hiánya esetén az ember jóval hamarabb hal szomjan, mint éhen. Az ivás tehát az elsőbbrendű szükséglet és csak azután jön az evés. Miután nemzedékek sorozatán át többé-kevésbé sikeresen fennmaradtunk, sohasem vontuk el magunktól az innivalókat. Ezek közül jónéhányat nem is víztartalma miatt részesítettünk előnyben. A "le, le, le fenékig" gajdolás kíséretében végrehajtott művelet során például a víz csupán kísérő oldószernek számított. Mindenesetre lecsúszott a gigánkon és megkapta a lehetőséget, hogy megtartsuk a negyven liter minimum szintjét. Igaz, a nyilvános helyeken ősidők óta ivókutak is voltak, ezek esetleges túlterhelését igyekeztek azonban megakadályozni a négy-öt házanként található üzlethelyiségek, ahová be lehetett térni télen csupán néhány deci melegítő erejéig, nyári melegben azonban tekintélyesebb mennyiségű habzó ital elfogyasztására. Ebből az egészből pedig azt szeretném kihozni: sohasem szégyelltük, hogy iszunk. Nem tudom, hogy más is észrevette-e a drámai változást ezen a téren. Igaz, a gyerekféle mindig is nyafogott, hogy "szomjas vagyok" és vízszükségletét illetően általában esti lefekvés után küldött figyelmeztetéseket, amikor eloltották a lámpát. Ha azonban az ember manapság körülnéz, úgy tűnik, hogy az ivás sokkal jelentősebb szükségletté vált, mint régen. A fejlődést bizonyítja, hogy ma már nem elég a tiszta víz, a "falmelléki", ahogy egykor mondták, hanem rafinált ízekkel és főleg szénsavval teszik kívánatosabbá és minden bizonnyal élvezetesebbé az italt. Az utóbbi évtizedekben hihetetlenül fejlett iparág fejlődött ki ezen a téren és ez nemcsak Amerikára vonatkozik. Ezeket az italokat már nemcsak a megszokott szaküzletekben árusítják, hanem minden olyan helyen, ahol emberek megfordulnak. A gépkocsik üzemanyag-állomásain például mindenféle mennyiségben és változatban állnak rendelkezésre a színben, ízben és szénsavban egymásra rálicitáló jéghideg innivalók. Mondják, hogy ilyen helyeken például több italt adnak el, mint benzint. Vajon miért van az, hogy vezetés közben, vagy ha valaki csupán utas egy autóban, azonnal innia kell? És lehetőleg minél nagyobb csuporból. Kezdetben az erre a célra gyártott papírpoharak három méretben készültek. Később jött az óriás, majd a jumbo-méret. A plasztik térhódításával a poharak alapanyaga is átalakult. Az idősebbek még jól emlékeznek, hogy kezdetben volt a valódi szalmaszál, később az impregnált papír, majd most már a plasztikból készült szívócső. A jumbo-méretűekbe ezt már bele is építik. Ennek az egésznek az az alapja, hogy használat után nem kell a szemétbe dobni, hanem újra használható. Ki lehet öblíteni (vagy azt sem) és az egészben az a zseniális üzleti ötlet, hogy ahol az eredeti poharat eladták, ott bármikor, látszatra bagatell összegért, újra töltik. így azután ezen az ezredvégen mindenki szívókázik. Utcán, séta közben, főleg a gyerekféle, egy lépést sem tud tenni, jeges ital nélkül. A parkba úgy mennek ki játszani, hogy kezükben a pohár. Sportmérkőzéseken csupán itallal a kezükben tudnak helyet foglalni a tribünökön. Moziban ugyancsak. Nyilvános helyeken az italfogyasztás annyira divatba jött, hogy otthon talán már nem is iszik. Szomjúságukat tartalékolják azokara az esetekre, amikor majd közterületen tartózkodnak. Mindez nemcsak a serdülő ifjúságra tartozik. Számtalanszor tanúja voltam, moziban, autóbuszon, hogy felnőtt hölgyek nagyméretű kézitáskáiból Evian-vizes üveget húznak elő és nagyokat kortyolnak. Az még érthető, hogy a teniszpályára minden játékos a maga ivóvizével vonul ki s a kocogók, a kerékpárosok derekára is oda van erősítve a már-már korszimbólummá váló vizes üveg. Igaz lenne, hogy a kor szomjasabb lett? Az örökös folyadékfogyasztás nemcsak Kaliforniában lett általános, az időjárás miatt egész éven át, de a nyári hónapokban szerte Európában is mindenhol. Alapos a gyanú, hogy az önfegyelmezés szándéka csökkent. Valamikor a szükséglet kielégítését elhalasztották. Manapság senki sem hajlandó várni, ha szomjas. Öt percet sem. HOGY MIK VANNAK!!
