Zárszámadás, 1939-1940

Jelentés az 1939-1940. évi zárszámadásról

Indokolások és megjegyzések: 1. tétel. A havidíjas és órabéres alkalmazottak illetményeinek emelése, továbbá a pestszentlőrinci állami lakótelep egyes épületeinek szükségessé vált tataro/ása és a lakótelep vízműveinek céljaira hasz­nált gépolaj beszerzési árának emelkedése idézte elő. 2. tétel. Oka az, hogy a kormányzat a jövő nemzedék testi és szellemi fejlődését az ehhez fűződő nagyjelentőségű nemzetvédelmi, gazdasági és szociális szempontokra való tekintettel megfelelő összegű államsegély nyújtása útján törekedett előmozdítani ott, ahol erre a helyi erőforrások megfelelő fedezetet nem biztosítottak. Ilyen állami támogatásból nyert fedezetet a rászorult szoptatós és terhes anyák, valamint a tíz éven aluli gyermekek részére szükséges tej beszerzési költsége, továbbá a hazai cukorgyárak által a szegénysorsú falusi gyermekek részére részben ingyen, részben kedvezményes áron szállított 70 vágón cukor után kirótt adó és kincstári külön részesedés, illetve a kedvezményes árú cukor ellenértékének a cukor­gyárak részére való megtérítése. Bejelentést igényel, hogy e rovat terhére számoltattak el a költségvetésben meg nem említett követ­kező kiadások : a; A „Családvárak Magyarországon" című társadalomvédelmi munka szerzői tiszteletdíja címén kiutalt Í.OOO'V, bj A népjóléti intézmények tanulmányozására Finnországba és Dániába kiküldött két vármegyei közjóléti szövetkezeti szervező részére a felmerült utazási költségek fedezésére engedélyezett 1.400 P hozzá­járulás. cj Szatinár vármegye szociális helyzetének megjavítása céljából folyamatba tett tevékenység ellenőrzésére kiküldött tisztviselő részére folyósított évi 1.800 P kiküldetési illetményátalány. d) A cseh-szlovák uralom alól felszabadult aknaszlatinai bányászok adósságainak törlesztésére szociális okokból kiutalt 20.000 P kölcsön. 3. tétel. Az önkormányzatok által a munkanélküliség enyhítése érdekében kifejtett szociális tevé­kenység során az anyagi eszközökben mutatkozó hiányokat — szociálpolitikai okokból — a kincstárnak kellett vállalni. Biztosítani kellett továbbá az elemi csapások által sújtott, valamint a katonai szolgálat következtében kereseti lehetőségeiben megrövidített Ínséges lakosság téli ellátását is nagyobbarányú köz­munkák megindítása útján. Végül a rendkívüli fegyvergyakorlatra történt bevonulás miatt keresetüktől elesett mezőgazdasági és ipari munkásokat és kisiparosokat támogatásban kellett részesíteni. A városi és községi munkanélküliek foglalkoztatása az elmúlt évekhez hasonlóan, ez évben is az inségenyhítő akció keretében történt. A vármegyei és városi törvényhatóságok első tisztviselői felhívattak, hogy a munkanélküliség enyhítését célzó kiadások fedezésére kiutalt államsegélyből elsősorban olyan helyi munkaalkalmakról.gondoskodjanak, amelyek a kereset kiegészítésére, illetőleg pótlására szoruló igény­jogosultakat a távolabbi községekben is munkaalkalmakhoz segítik. A kiutalt államsegélyt a fenti irányelv szemmel tartása mellett a szükségletnek megfelelő arányban kellett szétosztani az egyes közületek között. A keresetkiegészítés, illetőleg pótlás munkaalkalmak, vagy kamatmentes kölcsönök nyújtásából, vagy pedig időleges munkaképtelenség esetén segély juttatásából állott. A kölcsönök visszafizetésének módozatait a törvényhatóság első tisztviselője állapította meg. A kiutalt összegből a kárpátaljai terület inségenyhítő akciójára 655. 649 P 10 f, a törvényhatósági jogú és megyei városok inségenyhítő akciójára 1,392.861 P, a „Falu" Magyar Gazda és Földmíves Szövetség női szakosztálya által vezetett tejakció céljaira 26.000 P, a vármegyei közjóléti szövetkezeteknek hites könyvszakértő által történt felülvizsgálatával kapcsolatban felmerült útiköltségekre 489 P 90 f, az állami lakótelepek inségenyhítő tevékenységének támogatására 120.000 P, az elemi csapásoktól sújtott és a katonai szolgálat következtében kereset nélkül maradt lakosság téli ellátásának biztosítására 4,218.810 P, végül a rendkívüli fegyvergyakorlatra történt bevonulás miatt keresetüktől elesett mezőgazdasági és ipari mun­kások támogatására 7,531.000 P utalványoztatott. 4. tétel. A jótékonycélú állami sorsjátéknak a pénzügyminiszter által átengedett tiszta jövedelméből e számadási időszakban 207 jótékonycélú egyesület és intézmény részésült segélyben. 5. tétel. A vármegyék szociális helyzetének tanulmányozása végett a vármegyei főispánok mellé átmeneti időtartamra alkalmazott szociális tanácsadók és egyéb munkaerők tiszteletdíjai és utiátalányai, valamint szakkönyvek beszerzési költségei okozták. 6. tétel. A kormány szociális munkaprogrammjának végrehajtása során az arra rászoruló sokgyer­mekes mezőgazdasági munkások megfelelő lakáshoz való juttatása érdekében egyelőre 300 munkásház építését vette tervbe. 7. tétel. A háború és az ország megnagyobbodása következtében hazánkba érkezett magyar és egyéb állampolgárságú, illetve nemzetiségű menekültek elhelyezéséről, ellátásáról és gyógykezeléséről gondos­kodni kellett. 8. tétel. Az árvizek és belvizek által okozott károk helyreállításáról és a károsultak megfelelő anyagi támogatásáról gondoskodni kellett. 9. tétel. A cseh-szlovák jogszabályok szerint járó, de a volt cseh-szlovák állam által már ki nem fizetett segélyeket folyósítani kellett. 10. tétel. Az ország területi gyarapodásával kapcsolatban nagyobb számban merültek fel bizalmas természetű kiadások. 11. tétel. A közúti forgalomban résztvevő gépjárómüvek szaporodásával és a gépjáróművezetésből vizsgázók számának a számításba vettnél nagyobb mérvű emelkedésével, a gépjáróművezetői igazolványok kicserélésével, valamint a felvidéki gépjárómüvek megvizsgálásával és megkülönböztető jelzésekkel történt ellátásával kapcsolatban felmerült költségek okozták. Növelték a túlkiadást a gépjárómű ellenőrző vizsgá­latok szaporítása folytán alkalmazott kisegítő munkaerők, valamint az ellenőrző vizsgálatokat végző műszaki szakértők díjazásából felmerült kiadási többletek is. 12. tétel. A visszacsatolt területek légoltalmával kapcsolatos nagyobbmérvü tűzrendészeti szükség­letek folytán állott elő. Bejelentést igényel, hogy e rovaton számoltatott el a vármegyei, illetve közigazgatási kirendeltségi tisztviselők járási tűzrendészeti tanfolyami díjainak és ellátási költségeinek fedezésére kiutalt 5.280 P, továbbá a tűzrendészeti statisztikai adatgyűjtés költségeire folyósított 4.500 P is, amely kiadásokról költségvetésileg gondoskodás nem történt. 13. tétel. A toloncok számának emelkedésével kapcsolatos szállítási és élelmezési költségek okozták. 14. tétel. Az 1939. évi július hó l.-jével átszervezett nemzeti munkavédelmi hivataloknál tényleges szolgalatot teljesített, de más költségvetésileg rendszeresített állásra még át nem vett tisztviselők és egyéb igényjogosult alkalmazottak illetményeit ki kellett fizetni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom