Állami költségvetés - 1947-1948
Népjóléti minisztérium - INDOKOLÁS A NÉPJÓLÉTI MINISZTÉRIUM 1947/48. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
106 A második háborút követő idő gazdaságilag sokban hasonlít az első háború utáni időhöz. Sőt súlyosbította a helyzetet, hogy az ország területén folytatott harci cselekmények következtében számos szegényügyi intézmény rendkívül megrongálódott, illetőleg elpusztult. Az előző költségvetési évben rendelkezésemre állott hitelkeret korántsem mutatkozott elégségesnek arra, hogy a fenti feladatok megoldására hivatott szegényügyi intézményeket, valamint társadalmi egyesületeket olyan összegű támogatásban részesíthessem, amellyel a szükségletet megközelíthetően is ki lehetett volna elégíteni. Ezért azl947/48. évi költségvetés keretében az elemi csapások károsultjainak részbeni megsegítéséről, továbbá azoknak az önkormányzati hatóságoknak, szerveknek, társadalmi egyesületeknek, intézeteknek támogatásáról, amelyek a helyi szükségletnek megfelelően szociális otthonokat (szegényházakat), vagy hasonló szegényellátási intézményeket kívánnak létesíteni, illetőleg ilyeneket fenntartani, a jövőben hatékonyabban kívánok gondoskodni. Külön is figyelemmel kívánok lenni az új telepesek szociális megsegítésére. Mintegy 200.000 egyén felkarolásával kell számolnom. A hibájukból vagy önhibájukon kívül nyomorba jutott telepesek ügye nem tekinthető csupán rendészeti kérdésnek és nem elégedhetem meg azokkal a támogatásokkal sem, amelyeket a telepeseknek a saját érdekképviseleti szervei vetőmag, gazdasági eszközök stb. nyújtása útján kívánnak biztosítani. A telepes községek nyomorba jutott családjainak életszínvonalát emelni és megsegítésüket intézményesen biztosítani kívánom. Az előirányzott összegből 2,030.000 Ft-ot a gazdasági viszonyok előnytelen alakulása következtében nehéz viszonyok közé jutottak segélyezésére és szegényügyi intézmények megsegítésére, 30.000 Ft-ot pedig jótékonycélú intézmények támogatására kívánok fordítani. Rendkívüli kiadások. Átmeneti kiadások. I. Külföldi segélyakciók költségeire. 1. rovat. Dologi kiadások. 1946/47. évre megállapított összeg 36.000 Ft 1947/48. évre előirányzott összeg 35.000 „ az 1947/48. évre tehát kevesebb... 1.000 Ft-tal. Az előirányzott összeg kevesebb, mert a kiküldetési költségeket külön rovaton irányoztam elő. A külföldi segélyakciók közvetlenül a háború után szinte saját elhatározásukból jöttek segítségünkre. Segítő szándékukat tehát csak kisebb mértékben volt szükséges propaganda munkával biztosítani. Az elkövetkező évben a segélybizottságok működésének folytatása azonban jelentékeny költségekkel járó fokozottabb szervezési tájékoztató és propaganda munkát igényel. Az előirányzatot tehát ez a körülmény indokolja. Az előirányzott összeg a külföldi adományok szállítási, leltározási és raktározási költségeinek, továbbá a külföldi szeretetcsomagok ellenőrzését és nyilvántartását 1 — megbízásomból — végző Magyarok Világszövetsége dologi kiadásai egy részének fedezésére, valamint szervezési és propaganda célokra, végül a külföldi segélyakciók autóinak üzemanyagköltségeihez való hozzájárulásra szolgál.