Állami költségvetés - 1943

Földművelésügyi miniszterium - INDOKOLÁS A FÖLDMIVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM 1943. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

133 io. cím. Mezőgazdasági tudományos és kisérletügyi intézmények. Kiadás. Rendes kiadások. 1. rovat. Személyi járandóságok. 1942. évre megállapított összeg 2,594.000 P 1943. évre előirányzott összeg 3,403.300 „ az 1943. évre tehát több... 809.300 P-vel. A Rendszeres állandó illetmények alrovaton 501.820 P-vel emelkedett az elő­irányzat egyrészt a fizetéseknek és a családi pótléknak a 8.500/1941. M. E. számú rendelettel történt ujabb megállapítása folytán, másrészt annak következtében, hogy az önálló kutató munkát végző szaktisztviselők előmenetele, a kisérletügyi szaktevékenység s a vele kapcsolatos segédszolgálat ellátásának biztosítása, nemkü­lönben a visszafoglalt területeken létesített intézmények megfelelő számú személy­zettel történő ellátása érdekében az egyes szakok létszámát, megfelelő arányosítás mellett, emeltem. E létszámrendezés során a tudományos tisztviselők létszámábani kilenc gyakornoki állás egyidejű megszüntetése mellett, egy V., két VI., hat VII., tíz VIII., kilenc IX. és huszonnégy X. fizetési osztályú állást, az egyéb szak­személyzet létszámában személyhez kötötten egy VII. fizetési osztályú, azonkívül egy VIII. és két IX. fizetési osztályú állást, a növényegészségügyi szakon, öt gyakornoki állás megszüntetése mellett, egy VIII., egy IX. és hat X. fizetési osztályú állást, a számvevőségi szakon egy X. fizetési osztályú és egy szám­gyakornoki állást, a laboratóriumi szakon három laboratóriumi díjnoki állást, a kezelési szakon, három díjnoki áliás megszüntetése mellett, egy VIII., egy IX., három X. és hat XI. fizetési osztályú, egy irodakezelési gyakornoki és négy kezelő, állást, az altisztek és szolgák létszámában pedig, két II. osztályú altiszti állás meg­szüntetése mellett, hat műszaki altiszti, hat szakaltiszti és hat kisegítő szolgai állást szerveztem. Az altisztek és szolgák ekként megállapított létszamába sorolt vajmesterek részére egyéb alkalmazottak eJnevezéssel külön szakot létesítettem és ennek kereté­ben műszaki altiszti illetménnyel tizenkét élelmiszer ellenőri, továbbá szakaltiszti illetménnyel hat élelmiszer ségédellenöri állást irányoztam elő. A Nem rendszeres illetmények alrovaton az előirányzat 304.480 P-vel elsősor­ban azért emelkedett, mert az 1. alrovatnál hivatkozott kormányrendelet alapján a munkadíjakat és béreket magasabb összegben vettem fel. Emelkedést okoz továbbá az is, hogy a területvisszafoglalás folytán és a mezőgazdaság fejlesztésével kapcsola­tos szaktevékenység ellátása érdekében megfelelő számú szakerőről és azok díjazásá­ról gondoskodtam, továbbá a nagyobb forgalomra tekintettel, megfelelő bevételi összeg előirányzása me^ett, az ólomzárolási, gyapjúkondicionálási és egyéb ellen­őrzési munkadíjakat emelnem kellett, végül pedig jutalékokra a várható bevételi eredményeknek megfelelően többet vettem számításba. 1 Itt nyernek elszámolást a tanácsok és bizottságok tiszteletdíjai, jelenléti és előadói díjai, valamint a különféle megbízatásokkal kapcsolatos tiszteletdíjak. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom