Állami költségvetés - 1912

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1912. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

72 Az eperjesi kir. kalh. főgimnázium jelenlegi épülele szűk. szükséges annak megfelelő kibővítése, ami körülbelöl 200.000 Kba kerül. Régi szükség­letet képez továbbá a főgimnáziummal kapcsolatosan egy internátus létesítése, az e czélra emelendő épület szintén 200.000 Kba kerül. E költségeket az intézetet fentartó tanulmányi alapnak kellene fedezni. Minthogy azonban a tanulmányi alap ily beruházásokra fedezettel nem rendelkezik, a nevezett alapot beruházási államsegélyben óhajtom részesíteni. Ebből 1912. évre 100.000 K lesz esedékes. A segesvári ág. hitv. ev. (szász) főgimnázium fentartó testülete a jelenlegi épületet kibővíteni óhajtja, hogy az a mai igényeknek minden tekin­tetben megfeleljen. Az átalakítási munkálatok végrehajtása, s a gimnázium építési alap 55.000 1\ tartozásának törlesztése czéljából a fentartó 350.000 K államsegélyt kér. Minthogy e költséget sajátjából nem képes előtereinteni, az állami támogatás indokolt lévén, a fenti összeget ezennel előirányzóm. A debreczevi ref. főgimnázium fentartó testülete a főgimnáziummal kapcsolatos internátus részére a modern igényeknek megfelelő uj épületet emel, ami körülbelöl 500.000 Kba fog kerülni. Minthogy a fentartó az összes költségeket nem képes fedezni, 300.000 Kt államsegély czimén kér, amely összeget arra való tekintettel, hogy az állami támogatás indokolt, ezennel előirányzóm. Az eperjesi ág. hitv. ev. főgimnázium mellé a fentartó testület internátust létesít, az internátust modern igényeknek megfelelő épületbe óhajtja elhelyezni. Minthogy azonban ily költséges beruházásra fedezetlel nem rendelkezik, az emelendő épület czéljaira 200.000 K államsegélyt kér. Az állami támogatás indokolt lévén, a fenti összeget előirányzóm. A szilágy somlyói róm. kath. főgimnáziummal kapcsolatban az ottani róm. kath. hitközség internátust állit fel, gondoskodni óhajt annak a mai igé­nyeknek megfelelő elhelyezéséről. Minthogy azonban a hitközség ily költséges beruházásra elegendő fedezettel nem rendelkezik, az emelendő új épület czéljaira 100.000 K államsegélyt kér. Az állami támogatás indokolt lévén, a fenti össze­get előirányzóm. A kézdivásárlielyi róm. kath. főgimnáziummal kapcsolatos internátus részére emelendő épület czéljaira már megszavaztatott 30.000 K. Az épület azonban körülbelöl 50.000 Kba fog kerülni. Minthogy a fentartó a még hiányzó 20.000 Kt sajátjából nem képes előteremteni, a költségekhez ujabb 20.000 K államsegélylyel óhajtok hozzájárulni. A mezőkövesdi kath. főgimnázium a község által ideiglenesen rendelke­zésre bocsátott helyiségekben helyeztetik el. Az intézetet fentartó tanulmányi alapnak kellene a község támogatásával megfelelő épületről gondoskodni, mint­hogy azonban sem a tanulmányi alap. sem a község nincs azon helyzetben, hogy saját erejéből létesítse, ehhez képest ezen építkezésre — a község által

Next

/
Oldalképek
Tartalom