Állami költségvetés - 1908
Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1908. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.
86 fogva intézeteik fejlesztésének lehetőségétől el vannak zárva, az állani anyagi erejéhez képest, segédkezet nyújtson az egyházaknak, hogy az állami intézetekhez hasonlóan emelhessék szellemi szint áj át ezen intézeteknek, melyeknek czéltudatos és kialakultan szakszerű munkássága közvetve bár, döntően irányító befolyással van nemcsak nemzeti kulturánk kialakulásának tökéletességére, de magára a nemzet boldogulására, jóllétére, anyagi, szellemi és erkölcsi emelkedésére is. Az 1896. évtől számítottan a különböző egyházak ismételten kérték intézeteiknek segélyezését. Minthogy azonban ezen intézetek száma aránylag csekély volt és az intézetek tanulmányi rendje sem kivánta oly nagy mértékben és rohamosan a fejlesztést, mint a hogy azt jelenleg az uj tantervnek az egész vonalon való teljes életbeléptetése elkerülhetetlenné teszi, ennélfogva a jelen rovaton aránytalanul kisebb összeg is kielégíthette az igényeket. Az uj tantervnek életbeléptetése azonban részint a tanórák számának gyarapítása által, részint pedig azon erősen kialakult törekvés által, hogy ezen intézetek tanítási rendjét a gyakorlati élethez alkalmazza, tanítási eredményét pedig a gyakorlati életre üdvösen kihatóvá tegye: szükségessé tette egyrészt a tanerők létszámának emelését, másrészt pedig az egyes tantárgyak tanításához szükséges tanszereknek és segédeszközöknek oly nem vártan nagymértékű beszerzését, a melyre az alapításnál sokkal kisebb méretű arányokra tervezett intézeteknek fentartói az e czélra rendelkezésükre álló alapokból fedezetet nem meríthetnek. Ennek a körülménynek tulajdonitható, hogy mig az előző években csak a kassai római kath., az ungvári és eperjesi gör. kath., a nagyenyedi és nagykőrösi ev. ref., a szarvasi és soproni ág. hitv. ev. felekezeti képzőintézetek vették igénybe a fizetéskiegészitési államsegélyt, az alatt most a fentebb felsoroltakon kivül, még a szatmárnémeti rk. tanítóképző és az ugyanottani római kath. tanítónőképző intézetek, a szepeshelyi római kath. tanitó-, az eperjesi ág. hitv. ev. tanitó-, a csiksomlyói római kath. tanitó-, a nagyszebeni római kath. tanítónő-, a nagyváradi római kath. tanító-, a győri római kath. tanitó- és a szegedi római kath. tanítóképző intézetek is igénybe óhajtják venni a fizetéskiegészitési államsegélyt: egyrészt azon okból, hogy alkalmazottaiknak a gondtalan megélhetés feltételeit az állami hasonló alkalmazottakéhoz mérten lehetőleg biztosítsák; másrészt azon oknál fogva, hogy megkönnyebbittetvén az iskola fentartóknak a tanerők fizetéséből reájuk háruló tehernek súlya, intézeteiknek elhelyezését, felszerelését és berendezését könnyebben hozhassák közelebb azon mértékhez, melyet a tanítóképző intézetek részére az ujabbkori methodika és didaktika, valamint a nevelés követelményei elodázhatatlanul felállítottak.