Állami költségvetés - 1894

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - A VALLÁS ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1894. ÉVI KÖLTSÉG-ELŐIRÁNYZATÁNAK INDOKOLÁSA

felelő emeléssel kellett előirányozni. Ezen emelés egyébiránt alig haladja túl azt az összeget, a melynek erejéig elodázhatatlan helyreállításokat és átalakításokat a jövő évre már kilátásba is helyeztem. A bevételi többlet a népiskolák fölös jövedelmeinek a tan­intézetek szaporodásából folyó 750 frtnyi növekedéséből, vala­mint onnan származik, hogy Hatvan község az ottani állami iskolák fentartására évi 5.000 frtot vállalt el. Hogy pedig a növekvés nem éri el a jelzett 5.750 frtot, annak az az oka, hogy ezen összegből levonandó az erdélyi vegy- és bányatan-alap jövedelmi fölöslege ezimén eddig itt előirányozva volt 1.731 frt, melyet természetének megfelelőb­ben, a kolozsvári egyetemhez kellett átvinni, valamint a pénz­ügyi tárczának a verespataki állami elemi leányiskola fentartá­sához való eddigi évi 200 frtnyi hozzájárulása, nemkülönben a marosujvári állami elemi iskola fentartásához a pénzügyminis­terium által fizetett 1.000 frt, mely összegek az állampénztár­ból fedeztetvén, megszüntetendők voltak, mivel a megfelelő kiadás a pénzügyi tárcza költségelőirányzatából is elmaradt. Kisdedóvónö- és dajka-képzés. Kiadás. 30. czim. 1893. évre megszavaztatott . . , . 35.200 frt, 1894. „ előirányoztatik .... 51.540 „ tehát több . . 16.340 frttal. Bevétel. 23. czim. 1893. évre megállapittatott .... 3.000 frt, 1894. „ előirányoztatik .... 4.800 „ tehát több . . 1.800 frttal. A költségtöbblet legnagyobb részét az Eperjesen felállított uj állami kisdedóvónő-képző intézet személyi és dologi kiadásai veszik igénybe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom