Állami költségvetés - 1886

Vallás és közoktatásügyi ministerium - A vallás és közoktatásügyi magyar királyi ministerium 1886. évi költségvetésének INDOKOLÁSA

33 1885. évre átalányul fölvett 20.000 forint helyett az 1886. évre szintén átalányul 40.000 frt irányoztatott elő. A középiskolai törvény ide vonatkozó rendelkezésének fontos és üdvös voltát újból hangsúlyoznom fölösleges; de e rendelkezés czélját csak ugy érheti el, ha az előző évben megajánlott összegnek legalább is kétszeresét használhatom fel már most a segélyt igénylő és segélyt kérő nem állami középiskolák fejlesztésére. Az 1883. évben létrejött megállapodások szerint segélyben részesülnek máris a következő középiskolák: 1. A rozsnyói ág. ev. főgymnasium 7.000 frttal. 2. A rimaszombati egyesült protestáns gymnasium az 1885. évben csak 6.150 frtot vett igénybe, a végleg megkötött szerződés szerint azonban az 1885. évben 7.000 forintra lesz szükség. 3. A jászberényi r. kath. főgymnasium az 1885. évben 3.500 forintot kapott; a segélyezés fejlesztésével, — miután most már az igazgató és 4 tanár fog a kormány kinevezése alá s az állam javadalmazásába kerülni, — az 1886. évben 8.600 forintot fog igényelni. 4. A szegedi r. kath. főgymnasium, 50.000 frtnyi épitési hozzájárulás évi kamatai cziinén, mint előbb, ugy most is 3.000 frtot kap. Ujabban segélyezés alá kerülnek a következő középiskolák, melyekkel a tárgyalások nagyjában már befejezést is nyertek. 5. A mármaros-szigeti ev. ref. gymnasium segélyezése már a mult évi költségvetés indokolásában jeleztetett, de a törvény­hozás által megszavazott 20.000 forint átalányból ki nem került. Most fölvétetik ismét tápintézetének segélyezésével együtt 10.000 frttal. A segélyezés szükségességének okadatolása már a mult évi indokolásban előfordult. 6. Az eperjesi ág. ev. főgymnasium segélyezését szintén jeleztem már a mult évben, de hasonló okból életbe nem léptet­hettem. Segélyezése igénybe fog venni 8.750 frtot. A segélyezés szüksége szintén okadatolva volt már a mult évi indokolásban. VI. 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom