A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-01-01 / 1. szám
F10YEL0 ff HŰSÉG ES HELYTÁLLÁS Domahidy Miklós: Az osztrák vádlott Tizenhárom név — Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Gáspár András, Knezid Károly, Láhner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Lenkey János, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József és Török Ignác —, ők az aradi tizenhármak. A közelmúltban jelent meg Domahidy Miklós: Az osztrák vádlott című könyve. A regény (drámai regény, regényes életrajz?) a Magvető Könyvkiadó gondozásában látott napvilágot 240 oldalon, 8 oldal melléklettel. A borítón lévő illusztráció Nemeskürty István: Kik érted haltak, szent világszabadság című kötetéből való. Az osztrák vádlott szerzője nem tévesztendő össze névrokonával és testvárbátyjával: Domahidy Andrással (1920), az Ausztráliában élő magyar íróval. Domahidy Miklós 1922-ben született Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen jogot hallgatott, majd borászati szakemberként dolgozott a fővárosban. Magyarországról 1956 novemberében távozott el, azóta Svájcban él. írásai az Új Látóhatárban jelennek meg. Németül több műve (A iapitás iskolája, A csorba csésze, Tizenhat zár) is megjelent, de az első nagyobb lélegzetű munkája magyar nyelven — Az osztrák vádlott —, 1985-ben látott napvilágot Bernben, és Magyarországon is ez az első bemutatkozása, de azóta már egy újabb művel jelentkezett. Regényének hőse, az aradi tizenhármak egyike: Pöltenberg Ernő tábornok... A világosi fegyverletételt (1849. aug. 13.) követően, Pöltenberg Ernő tábornok az aradi haditörvényszék előtt (1849. aug. 26.) — a "KIHALLGATÁSI JEGYZŐKÖNYV" alapján — a következőket mondotta el önmagáról: "Nevem Poelt von Poeltenberg Ernő lovag, Bécsben, Ausztriában születtem, harmincöt éves vagyok, katolikus vallású, három gyermek apja, 1829-ben léptem be hadapródkónt a Heinrich Hardegg vértesekhez, és legutóbb kapitány és századparancsnok voltam a 4. Sándor orosz nagyherceg huszárezredben, a hadicikkekre megesküdtem, bíróság előtt sohasem álltam, a magyar felkelő hadseregben tábornokságig vittem". Pöltenberg tábornok regényes — egyben tragikus sorsának végkifejletét jól ismerjük, de sokakban felmerülhet, illetve megfogalmazódhat a kérdés, hogy valójában ki is volt Pöltenberg Ernő: hős, netán áruló, vagy áldozat? A kérdés viszont nem is oly egyszerű, mint ahogy azt gondolnánk, s maga a szerző — Domahidy Miklós — is lázasan keresi, kutatja hősünk sorsának egyes mozzanatait; mindezt történelmi tisztánlátásunk és az igazságszolgáltatás érdekében. Domahidy Miklós a regény előzményeiről tett önvallomásában a következőket írja: "Már Pesten, az ötvenes évek elején kezdett foglalkoztatni a kérdés, hogy igazán ki is volt ez az ember. Itt, a Genfi-tó partján, a 48-as események színhelyétől és a hajdani ellenfelek utódaitól távol élve a Pöltenbergtémakör egyre vonzóbb lett..." A "Pőltenberg-témakör" azért is lehet vonzó — nem csak a szerző számára —, mert a szabadságharc katonái, tisztjei és Pöltenberg Ernő tábornokai (s elsősorban, az aradi tizenhármak) legendás hősökként élnek az emlékezetünkben. De további kérdésekkel találjuk magunkat szembe! Vajon, e derék embereknek a cselekedeteit és helytállását mi motiválhatta ilyen mértékben? Egyszerűen csak a katonai kötelesség (a hitleri- és a sztálini-hadsereg tisztjei is erre hivatkoztak), a hazaszeretet (sokan közülük más nemzetiségűek és idegen állampolgárok voltak), a dicsőség (igaz, a fák is állva halnak meg), a szabadságvágy (a rablánc súlyos teher), az előléptetés (lefokozással is járhat), a kalandvágy (olyan valami, amire nincsenek biztosítékok), vagy netán az "Itt állok, másként nem tehetek" alapállásból táplálkozó etikai és morális nagyság (és kezdetben voltak a hősök)??? Jól tudjuk az 1848—49-i magyar polgári forradalom és szabadságharc megbukott, de alapvető vívmányai maradandó, soha el nem múló jelentőséggel íródtak be a magyar történelem évszázadaiba. Ha Domahidy Miklós könyvének olvasása közben feltesszük önmagunknak a kérdést, hogy Pöltenberg Ernő tábornok hős volt-e, vagy sem, — egyértelműen igennel kell válaszolnunk. Jómagam, csak akkor bizonytalanodtam el kissé ez ügyben, amikor a regény elolvasását követően, belelapoztam Az aradi vértanúk II. kötetébe (Madách, 1983), amelynek a 164—167. oldalain olvasható Pöltenberg Ernő tábornok "érzelemtől elfogódottan" tett vallomása. A szövegkörnyezetből és az összefüggéseiből kiragadott néhány idézet ugyan mit sem von le Pöltenbergnek a szabadságharcban tanúsított hősies helytállásából, de vallomásainak tényszerű értelmezésével bizony megkérdőjelezhető emberi, etikai és morális nagysága. Olvassunk csak bele:"A rám váró szerencsétlenséget megsejtve (...), minden előléptetésről hajlandó lettem volna lemondani; (...) a magyar alkotmányra letettük az esküt, (...); de a királyi biztosok rábeszéltek, (...); Világosnál tettem le a fegyvert, mégpedig Görgeyvel (...); Azért adtuk meg magunkat az oroszoknak, (...) mert igénybe szerettük volna venni az orosz császár közbenjárását (...) Ferenc Józsefnél.; (...) én pusztán a szerencsétlen körülmények áldozata vagyok,; (...) a legcsekélyebb érdekem sem fűződik ahhoz az ügyhöz, amelyért harcoltam, (...); Egyébként ki kell jelentenem, hogy én pusztán katona voltam,; (...) és az osztrák ház híve voltam, (...)". Eszem ágában sincs, hogy befolyásoljam az olvasót, ellenkezőleg — arra keresem a választ, vajon melyik az a biztos(?) "pont", amely a "Pöltenberg-témakör"-ön belül is, Az osztrák vádlott megírására ösztönöz(het)te Domahidy Miklóst. Ehhez szóról szóra el kell olvasnunk Pöltenbergnek azon nyilatkozatát, amelyet a vallomása alapján készült jegyzőkönyv felolvasása után tett. íme: "Megerősítem vallomásomat, és csak azt fűzöm még hozzá, hogy szívem legmélyén most is a császári ház és az osztrák hadsereg hive vagyok, habár cselekedeteimmel ennek ellenkezőjét nyilvánítottam ki." Nos, a "Bűvös" négyszögnek, a négy csúcsPONTja adhatja meg a helyes irányt ahhoz, hogy miért is íródott meg ez a könyv, s hogy miért is érdemes elolvasnunk. Mert "az osztrák vádlott" izgalmas drámai regényben bontja ki a tábornok életének utolsó hónapjait: 1.) A vallatás, 2.) A tanúk, 3.) Az utolsó szó jogán, 4.) Az ítélet; amelyek egybeesnek a szabadságharc utolsó mozzanataival. Pöltenbergnek, a szabadságharcban szerzett érdemei vitathatatlanok, s ezt még az emberi gyengeségéről valló nyilatkozatai sem kérdőjelezhetik meg. Mert ma már — az idő(k) távlatából — nehezen bizonyítható (de azért értelmezhető), hogy hősies cselekedeteivel szemben, miért is történhetett meg az a megalázói?) és bűnbánó(l) "vallomás"? A halálos ítélet ugyan elhangzott és el is végeztetett, de vajon magatartásáért Pöltenberg elítélhető-e? S vajon, az akasztófa árnyékában, mi késztethette a megalkuvásra^?); a hatalom kényszere vagy a kényszer hatalma, a család, a belenyugvás, a kiábrándultság, netán a halálfélelem??? E kérdéskör megválaszol(hat)atlan mivolta ellenére is, könyvünk legnagyobb hozadókát éppen abban látom, hogy a szerző azt kérdezi és kutatja, vajon "mi vezethette hősét a szabadság és a forradalom útjára, és valójában milyen is volt ez az út az ő számára; miközben hűség és helytállás értelmét is keresi". Amennyiben igaz a mondás, hogy "Az utókor tárgyilagos", akkor Dohamidy Miklós könyvét, Pöltenberg Ernő tábornok perének mai feltárásaként is(!) értelmezhetjük. Ugyanakkor és végszó helyett, — a IUSTITIA szóhasználatával (s mivel regényről van szó) — szolid mértéktartással azt is meg kell jegyeznünk, hogy adhuc sub j u - dice lis esti, azaz: "a dolog még nincs eldöntve!". VÖRÖS PÉTER A HÉT 11
