A Hét 1994/1 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1994-02-04 / 6. szám
OTT JÁRTUNK • . • ................ A nyelvhotóron élünk • •• Különösen napjainkban se szeri, se száma azoknak a sajtóban megjelenő írásoknak, melyek hazánkban a szlovákok és magyarok egymás mellett élésének fontosságát, de leginkább jövőbeni esélyeit latolgatják, teszik mérlegre. A Tőketerebesi járásban lévő Imreg község lakosainak száma 711. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint az itt élők 50,1 százaléka vallotta magát szlovák nemzetiségűnek. A község ennek ellenére a Csemadok-alapszervezet mellett működő folklórcsoport kimagasló eredményei révén lett ismert határainkon innen és túl. Egy kis történelem A község nevének magyarázata nem ismeretes. Legvalószínűbb az a feltevés, hogy az "Imre" névből származik. Nevének legrégebbi lejegyzett formája "Imbreg", amit egy 1309-ből eredő iratban találunk. Már a kora középkorban jelentős község lehetett, hisz 1333-ból hírünk van kőtemplomáról, melynek román stílusú tornya még az átépítés előtt, századunk elején is megvolt. 1374-ben oláhokat, más néven "vlachokat" telepítenek Imregre, akik rohamosan egybeolvadnak az őslakosokkal, s egyben átadják pásztorkodási szokásaikat. 1419-ben a falu ura Imreghi András és Cseke György. A XV. században a birtokosok száma jelentősen megszaporodik. Közöttük vannak a Barkócziak, akik a XVII. század közepe táján, vagy még első felében késő reneszánsz kastélyt építenek, amely a háborús események és a nemtörődömség következtében századunk első felében elpusztul. A XVIII. század elején a Kapyak is szereztek rószbirtokot Imregen, majd a további évtizedek jelentősebb földesurai, a Szikszay-, a Püspöky- és a Buttler-családok, az utóbbiak ittlétének irodalmi nyoma is van Mikszáth Kálmán regényében, a Különös házasság ban. A XVIII. század elején Imreg csaknem elnéptelenedik, mindössze öt lakott háztartása van. 1767-ben Barkóczi Imre területet ajándékoz a Radból elköltöző minorita rendnek, mely az ősi templomot rendbehozva hatalmas rendházat épít a falu felett. A rendház ma is megvan. A község kolostora főleg a XIX. század első felében és közepén vált fontos központtá. Egyházi könyvek gyűjteménye volt itt, elsősorban a XVI—XVII. századból származó iratok, Az imregi folklórcsoport tagjai több mint kétezer példányban. Az udvarban ma is találunk (felújított formában) egy síremléket. Latin nyelvű felirata arról tudósít, hogy itt nyugszik Sulyánszky György Eusztách páter, aki 1811-ben született, majd az aradi vértanúk gyóntatója volt, amiért 15 évig fogságban tartották a rendházban, ahol 1875-ben halt meg. Mivel e tényhez sok legenda fűződik, érdemes megismerkedni a valós tényekkel. 1849. október 6. reggelén Sulyánszky páter további két rendtársával valóban részt vett a halálra ítélt főtisztek lelki felkészítésében. Ö maga Aulich, Poeltenberg és Domjanich gyóntatója s egyben e tények rögzítője volt a rend részére. Bár valóban kolostori fogságra ítélték, de nem bújtatták és nem is volt befalazva, amint azt a legenda állítja, s nevét sem változtatták meg "Kis Jánosra". Nemzetiségi megkülönböztetés nélkül E történelmi vonatkozású tények után pillantsunk be a falu hétköznapjaiba. Mindenekelőtt arra voltam kíváncsi, milyen érzés egy fele-fele arányban vegyes nemzetiségű község vezetőjének lenni. A legilletékesebb, Soltész Dénes polgármester tájékoztatott: — Azzal kell kezdenem, hogy a faluban mégcsak szóba sem kerül valamiféle nemzetiségi megkülönböztetés. Mi valóban a nyelvhatáron élünk Szürnyeg községgel együtt. A szomszédos falvak: Céke, Magyarsas és Bodzásújlak tipikusan szlovák községek. Igaz, hogy nincs és nem is volt magyar iskolánk vagy óvodánk, ám ez a lakosok nemzetiségi megosztottságát figyelembe véve érthető is. Az viszont ugyancsak tény, hogy sohasem gátoltuk az itteni magyarság kezdeményezését, törekvését sem a múltban, sem a rendszerváltást követően. Bizonyítók erre a Csemadok-alapszervezetének a tevékenysége, vagy a politikai mozgalmak szerveződése. (Mind az Együttélésnek, mind az MKDM-nek van itt helyi szervezete — a szerző megj.) A község lakosai között sohasem volt divat a torzsalkodás. Békében, barátságban megfértek és megférnek egymás mellett. Minden igyekezetünket arra összpontosítjuk, hogy nyugodt életet biztosítsunk a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben is. Tennivalónk akad bőven. 1968-tól van a községben ivóvízvezeték-hálózat. Természetesen már felújítássoltész Dénes, a község polgármestere ra szorul, s a közeljövőben ez lesz az elsőrendű feladatunk. Szeretnénk a gázt is bevezetni. Garany községgel közösen meg is kezdtük az előkészítő munkálatokat, saját költségünkön, de olyan váratlan nehézségek jöttek közbe, ami miatt megtorpantunk. Reméljük azonban, hogy ezek rövidesen elhárulnak. Tervbe vettük egy halottasház felépítését is, amihez a szükséges tervdokumentációkat elkészítettük. Az önkormányzat azonban úgy döntött, hogy a gázvezeték kiépítését kell előtérbe helyezni, s csak utána kerül sor a halottasházra. A község területén termelő üzemekből (útépítővállalat, közmű- és mélyépítővállalat) nagyon minimális anyagi hasznunk van. Sajnos, a munkanélküliség eléri a húsz százalékot. Lehetőségeinkhez mérten mindent elkövetünk, hogy az emberek foglalkoztatottságát itt helyben megoldjuk. Alapiskolánk se magyar, se szlovák nincs. Annak idején, amikor összpontosították az alapiskolákat, a mi 1—4. osztályunk is elkerült Vajánba. A gyerekeknek nagyon kimerítő volt az utazás. Szerencsére később elkerültek a tőlünk öt kilométerre lévő Cékóre. Minden jel arra mutat, hogy mivel nagyon alacsony a szaporulat, a még üzemelő óvodát is kénytelenek leszünk bezárni. Ez esetben egy osztályt visszahozunk a községbe, hogy legalább a legkisebbeknek ne kelljen ingázniuk. 2 A HÉT
