A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-10-23 / 43. szám
HÍRMONDÓ stb ? Erre még nem lehet egyértelműen válaszolni. — Megkérhetem, hogy a magánéletéről is nyilatkozzon par szóban? P.J.: — Csak csínján bánjunk ezzel a kérdéssel! — Esetleg a hobbijairól, ha már úgyis említettük a természetszeretetét... P.J.: — Nincs egyéb különösebb hobbim azon kívül. — Még egy utolsó kérdés: mit üzen az itteni olvasóknak és színházlátogatóknak a bemutató előtt? P.J.: — Csak annyit: az előadásunkat nézve legyenek nyitottak, és gondolkodjanak velünk! — Köszönöm a nyilatkozatát, és kívánom Önnek, hogy a bemutató után is elmondhassa: ez egy szerencsés találkozás volt a rendezővel, a darabbal, a szereppel és a komáromi társulattal! Miskó Ildikó Mura-vidéki vendégeink Az elmúlt negyven-egynéhány esztendő alatt bizony kevés szó esett a hazai sajtóban Magyarország határain túli, a szomszéd államokban élő magyarságról. Úgy gondoltuk: az "internacionalista" összefogás szajkózása biztonságot jelent mindannyiunk számára, holott kiderült, hogy a Kárpát-medencében nem volt és manapság sem jó magyarnak lenni, különösen a darabjaira hullott monarchia utódállamaiban. Mondom, évtizedeknek kellett eltelnie és egy sok nemzetiségű államnak — Jugoszláviának — a széthullása után figyeltünk fel igazán a vajdasági, horvátországi és a Mura-vidéki magyar testvéreinkre. Szeptember derekán a Mura-vidékiekkel személyesen is megismerkedhettünk a Csallóközben és a Zoboralján. A Mura-vidéki magyarok közvetlenül a magyar határ mentén, az őrség szomszédságában élnek, létszámuk mindössze 14 ezer, akárcsak a Zoboralján élő magyaroké. Nemcsoda hát, ha fokozottabb érdeklődéssel várták a szlovéniai magyarok érkezését a Zoboralján is. A vendégek először Dunaszerdahely és Somorja megismerésével töltötték a napot. Kirándulásuk védnöke a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya volt. Szerdahely megismerése után Pozsony és Nagyszombat következett, majd a Zoborai jára látogattak el. Az ódon megyeháza előtt, Nyitrán, a székvárosban üdvözöltük a vendégeket, majd a városkapun át a felsőváros megtekintésére indultunk. Mindjárt a ferencesek templomának karcsú, fehér tornya bukkant a vendégek elé, de nem messzire a Pribináról elnevezett téren lévő kanonokházát is megcsodálták, amelynek egyik sarkát, hatalmas termetű Atlasz-szobor, a "Corgony" tartja. Talán mondanom sem kell, hogy ezek után a vár és a vártemplom felé vezetett az út. A kilátás a várból mindig meglepi az újonnan érkező vendégeket, hiszen szinte a lábunk alatt fekszik a Nyitra völgye. A püspöki vártemplom értékeihez, műkincseihez viszont sok-sok magyar emlék fűződik... Gtmesen Jókai Mária fogadta a vendégeket, majd kiadós és ízletes ebédhez invitált mindenkit. Délután a Garamszentbenedeki Apátság ősrégi templomának a megtekintése volt az úti cél. Természetesen útközben megismerkedtek a gímesi várral és a táj történelmi emlékeivel, népi hagyományaival is. Ámde mondjuk el még azt is, hogy a Mura vidékéről érkezett magyarok vezetője Göncz László volt, aki a Mura-vidéki magyar nemzetiségi önigazgatási közösség elnöke, irodájuk Lendván székel. Az elnök elmondta, hogy nemcsak élvezetesnek, hanem fontosnak, hasznosnak tartja a kirándulást, különösen a felvidéki emberekkel való kapcsolatok kialakulását, egymás megismerését. A vendégeket őszintén érdekelték problémáink. A hatalmas, még felszántatlan tarlótáblák és "lábon lévő" kukoricatáblák láttán a mezőgazdaságunk helyzete felől érdeklődtek. Elmondták azt is, hogy Szlovéniában a földeket magánemberek művelik, de vannak szövetkezetek is. Gépesített a falu, a szlovéniai földműves, gazdálkodó udvarában nem ritka az egy-két traktor. Sőt, arról is szó esett, hogy a Mura-vidéki gazdák földet bérelnek majd a magyarországi Lenti határában. A kedves Géczi Rozika néni Felsőszeli iránt érdeklődött, mondván, hogy édesapja onnan származott. Még az első világháború idején maradt Szlovéniában, Mura-vidéki lányt vett feleségül. A Felsőszeliből származó Bedecs Károly soha többé nem tért haza szülőföldjére. Rozika néni nagyon örülne, ha jelentkeznének a rokonok, szívesen megismerkedne velük. Nyomban egy másik kiránduló Krasznahorka felől érdeklődött; az ő édesapja a második világégés idején onnan gyalogolt haza Lendvára. Cimerman Béla, a csentei kultúregyesület elnöke büszkén mondta, hogy a vegyes "Pávakörük" 21 tagból áll és 5 tagú a citerazenekaruk. A múlt esztendőben tizenhét alkalommal léptek színpadra, az idén a tizenkettedik fellépés után vannak, és jártak Magyarországon is... A garamszentbenedeki kirándulás után Zsérén, a kultúrházban Gál László polgármester fogadta és üdvözölte a vendégeket, majd a hagyományőrző csoport tagjai a "Zsérei lakodalmast" mutatták be a vendégeknek. Nemcsak a színes zoboraljai népviselet tetszett, hanem a nézőtér derült a zoboraljai "palócos" nyelv fordulatain is. Vacsoránál a két buszsofőr között kaptam helyet. Jobbomon Laci, a magyar fiú ült, Dragon, a másik sofőr a bal oldali társam volt, vele akadozva ment az értekezés, mert nem tudott magyarul. A szemben ülő Csondoc István és felesége Margit asszony segítették áthidalni a nyelvi nehézségeket. Megtudtuk, hogy Lendván, Csentén, Petesházán, Pártosfalván, Domonkosfán, Zsitkócon, Dobronakon és más községekben nagy többségben magyarok élnek a Mura folyó mentén. Kérdésünkre, hogy mennyire sajátítják el a szlovén nyelvet azt a választ kaptuk, hogy hibátlanul. Laci elmondta, hogy Mariborban hosszú ideig szlovénnek tartották. Valaki közbeszúrta: "És mennyire tanulnak meg a szlovének magyarul?" Egyik asztaltársunk azt válaszolta, hogy kevésbé! Viszont Göncz László elmondta — a szlovén alkotmányra hivatkozván —, hogy a Mura menti magyarságot nem fenyegeti az asszimiláció veszélye vagy az identitástudat elvesztése. Náluk a kétnyelvűség kézenfekvő dolog, hogy mást ne mondjunk még az útlevelek is kétnyelvűek! Vasárnap Galántán, Kodály Zoltán szobra előtt helyezték el virágaikat, majd a deáki templom megtekintése következett. Délután a hagyományos somorjai szüreti ünnepség után búcsúztak a vendégek, annak tudatában, hogy a kapcsolatnak lesz folytatása. Motesiky Árpád A HÉT 7
