A Hét 1992/2 (37. évfolyam, 27-52. szám)
1992-08-28 / 35. szám
/ / jíí , -*<• í •. v i*8Sro*ra«l sportrendezvényeket, a nemzetiségi esteket, és a táborvezetők is nagyon közvetlenek, barátságosak. Örülnénk, ha nálunk is rendeznének hasonló jellegű táborokat, hiszen így rengeteg barátot lehet szerezni. Reiter Flóra, kassai magyar: — Én a Szabad Újságban olvastam a "Híd"-tábor pályázati felhívását, amelyre elküldtem egy írásomat — "A fenyőfa monológját". Végül kiválasztottak a harminc fiatal közé, akik ide eljöhettek. Nagyon örültem ennek a lehetőségnek, mert már tavaly is itt nyaraltam, és visszaklvánkoztam. Számomra a legnagyobb élményt a budapesti kirándulás jelentette. A "Szigetek” közül az idén leginkább a fafaragókat látogattam, akiknél megtanultam kopjafát faragni. Bármilyen nemzetiségű fiatallal tudtam beszélgetni-barátkozni, mivel elég jól tudok angolul. Még csak tizenöt éves vagyok, így talán jövőre is itt tőlthetem a nyár egy részét. Bármikor szívesen visszajönnék... Martko Klaudia, lendvai magyar: — A mi iskolánkból négy lány és tíz fiú élt a felkínált nyaralási lehetőséggel. Szerencsére, mifelénk már elcsitultak a harcok, ezért épségben ideutazhattunk. Nagyon elnyerte a tetszésünket ez a sokrétű tevékenység, még sosem voltunk hasonló jellegű táborban. Legalább itt békésen megférnek egymás mellett a különböző nemzetiségű fiatalok, nem úgy, mint odahaza. A szüleim magyarok, de én kétnyelvű iskolába járok, ezért egyformán beszélem a magyar és a szlovén nyelvet. Szeretnék minél több nyelvet elsajátítani, hogy közelebb kerüljek más népek kultúrájához, hiszen mindegyikben rejlenek értékek. Budai Melinda, brassói szász-magyar: — Származásomat tekintve félig szász, félig magyar vagyok. A mi iskolánkban a tanulmányi eredmények alapján válogatták ki az ideutazókat. Összesen tizenkettőn érkeztünk. Felszabadult hangulat, vidámság uralkodik a táborban. Sajnálom, hogy tavaly nem hívtak meg tőlünk egy diákot sem — sokat veszítettünk ezzel. Polgár Anikó, vágfarkasdi magyar: — En a tavalyi Pegazus-találkozó egyik győzteseként kaptam meghívást Tatára. Többedmagammal arra számítottunk, hogy a "Pegazus'-hoz hasonló jellegű táborba kerülünk. Sajnos, fiatal toliforgatókkal csak elvétve találkoztunk, viszont akadt jópár új barátom. Szerintem a kézműves-foglalkozásokon kívül létrehozhattak volna egy "Irodalmi Szigetet" is, ahol rendszeresen tarthattunk volna felolvasásokat, irodalmi vitákat. Persze, akkor több irodalombarátot is kellett volna hívni, hogy legyenek érdeklődök az efféle foglalkozások iránt. Ezenkívül szerencsésebb megoldásnak tartanám, ha jövőre vegyesen szállásolnák el a különböző nemzetiségű résztvevőket, és az egyes altáboroknak rendezett külön-műsorokkal nem választanák szét csoportokra a társaságot. Nekem legjobban a "Csillagában szervezett közös műsorok tetszettek, amelyeken bárki részt vehetett. Jövőre is szívesen visszajönnék ide. Hírnök: MISKÓ ILDIKÓ (A szerző felvételei) Magyar nagymama, cseh és szlovák unokák Állítólag legutóbb 1951 nyarán voltak ilyen meleg napok, mint az idén augusztusban. Párkányban a vén Duna mentén egy szomorúfűz árnyékában várom az autóbuszt. A kora délutáni órákban a város szokatlanul csendes. Jólesik üldögélni a fa tövében, nézni a hömpölygő folyót. Egy cifra kendős idősebb asszony rikácsolása töri meg a csendet. Nie... nesmi... ne menj oda!... nem érted? Ilyen és hasonló mondatfoszlányokat hallok. Az asszony négy hat—tíz óv körüli gyerkőcöt próbál rendre utasítani. Azok viszont az intelmek ellenére egyenesen a vízhez rohannak. A néni meg nagy sóhajok közepette lehuppan mellém a padra, és fehér zsebkendőjével kövér izzadságcseppeket itat fel az arcéiról. Aztán pár szót váltunk a szinte elviselhetetlen melegről. — Ilyenkor a gyerekek is rosszabbak — állapítja meg a padszomszódom. — Tudja, az idén nyaralnak először nálam a szüleik nélkül. A két nagyobb gyerek a fiamé. Ok Prágában laknak. A fiam Liberecben tanult, ott megismerkedett egy prágai lánnyal. Feleségül vette, és Prágában telepedtek le. Nagyon jól megy nekik. Gyönyörű lakásuk van. Tavaly vettek egy csodaszép nyugati autót. Az idén meg egy parasztházat nem messze Prágától. Most is ott vannak. Rendbe hozzák, aztán majd jönnek a gyerekekért. A két kisebb gyerek meg a lányomé. A lányom Besztercebányára ment férjhez. Ő sem panaszkodhat. Neki is megvan mindene. A férje építészmérnök, nagyon jól keres. Most is Görögországban vannak. A gyerekeket meg nálam hagyták. Mégsem vihetnek olyan messzire két kisgyereket. Nem igaz? — néz rám kérdőn. Bólintok, a néni pedig tovább áradozik arról, hogy milyen szerencsések a gyerekei. Ők — mármint a néni meg a férje — évekig keményen dolgoztak, soha sehová nem mentek kirándulni, igaz a gyerekeiket kitaníttatták, de azonkívül nem sokra vitték az életben. Mondja, s közben megpróbál szót érteni az egyre jobban rakoncátlankodó unokáival. Meg is kérdezem, hogy a gyerkőcök tudnak-e magyarul. Nem tudnak. Tanulnak viszont angolul. A néni szerint Prágában és Besztercebányán nincs szükség a magyar nyelvre. Arra a kérdésre: milyen érzés, ha valaki nem tudja megértetni magát az unokáival, nem kaptam választ. Azt észrevettem, a néni alig beszéli a szlovák nyelvet, sőt — mint ahogy a szavaiból kiderült — a férje meg egyáltalán nem tud szlovákul, hiszen Vácról származik. A nénit viszont nemigen zavarja, hogy nem tud kommunikálni az unokáival, hiszen ő arra büszke, mennyi mindene van a fiának meg a lányának. Azt mondja, az a fontos, hogy az unokák jól megvannak egymással. Miközben erről beszél, a legkisebb kislány éppen a nővérét faggatja arról, mit jelent szlovákul a kopriva szó, mert az unokatestvére többször is használta. Úgy látszik a testvére sem tudta a szó szlovák megfelelőjét, mert válasz helyett köveket dobált a vízbe. Ekkor éppen begördült az autóbusz. A néni gyorsan felpattan a pádról, és élénk gesztikuládóval próbálja unokái tudtára adni, hogy itt a járgány, fel kell szállni. A gyerekek gyorsan az autóbuszhoz futnak, semmit, főleg senkit nem nézve nyomakodnak felfelé. A néni hiába figyelmezteti őket, ne tolakodjanak olyan szemtelenül, a gyerkőcök rá se hederítenek. Csak a legnagyobb veti oda: Nerozumím, babi. KAMONCZA MÁRTA Illusztrációs kép: Könözsi István A HÉT 3
