A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-06-26 / 26. szám
ELŐ MÚLT mozdony emlékeztet, hogy itt fel lehet szállni a vonatra, akinek pénze van. — Somorjához már csak 5 km-re vagyunk. Itt már találkozunk szembe jövő autókkal, jelezve, hogy a vidék központjába érkezünk. (Folytatjuk) Jegyzetek Felsőjányok határa 1930-ban 518 ha, Alsójányoké 610 hektár. Lakosaik száma ugyanakkor 256 és 235, 10 és 4 szláv lakossal. A 19. sz. második felében egy részük még gr. Esterházy-birtok. 1941- ben özv. Horváth Ferencné 215, Frank Dezső 180 kát. holdat bírt Felsőjányok határában, mely akkor (Alsójányokéval közösen) 2135 kh., ebből szántó 1636, rét 27, kert 106, legelő 155, erdő 29, egyéb 182 kh. Lakosaik száma 1941-ben 624, ebből 5 ev., egyéb 2, a többi r. kát. felekezetű. Alsójányokon egytanerős, Felsőn kéttanerős r. kát. iskola működött. Nagymagyar határa 1926-ban 1436 ha, Kismagyaré 311 ha. Az előbbi lakosainak száma ugyanabban az évben 1638, ebből 145 szláv (1921-ben csak 17), 3 német, 223 zsidó, 6 cigány, és 38 külföldi, az utóbbié 553, ebből 12 szláv, 11 német, 2 külföldi. 1941-ben Nagy- és Kismagyar lélekszáma 1818, ebből 1444 r. kát., 86 ev., 11 ref., 276 izraelita vallású, s volt a falunak négytanerős r. kát. és egytanerős izraelita iskolája; az utóbbi tanítója Eisenberg Kálmán. Határa 2497 kh., ebből 2036 szántó, 43 rét, 125 kert, 11 (!) legelő, 107 erdő, 175 egyéb, s legnagyobb birtokosai özv. Ehrenfeld Ignácnó 180, Mázik Péter szlovák telepes 200, Szuchánszky,György szlovák telepes 250 kát. holddal. Érdekes, hogy a statisztikák nem beszélnek kismagyari cigányokról. Gomba (Nemesgomba) lakosainak száma 1930-ban 249, ebből 6 szláv, 5 német és 22 külföldi (nem honosított magyar). 1926-ban Wiener-Wälten lovag (báró) 3031 hektáros béke-gombai birtokát osztották szét; korábban Szelepcsényi érseké, a múlt század második felében Udvarnoky Lajosé, ill. özvegyéé a földek javarésze. A nagybirtok Gomba, Béke, Csütörtök, Olgya, Tonkháza, Misérd, Tores, Szemet, Királyfia, Bacsfa, Doborgaz, Keszölcós, valamint Kürt határára terjedt ki. A lefoglalt birtokból a báróé maradt 518 ha, maradékbirtokosoké lett 338, telepesekhez került 1724, az állámé 3, kis parcellákra szakadozott 222, illetve 1931 -ig tartalékban maradt 226 ha terület. Az Anna-majorból lett Miloslavov, az Erzsébet-majorból Alžbetova kolónia (ma Alžbetin dvor), Németsoók-pusztából Kolónia Német Soók (ma Vieska), a Vörös-majorból Hviezdoslavov. Az Annamajor 982 ha-jába 60, az Erzsébet-major 369 ha-jába 24, a Vörös-major 804 ha-jába 40 családot telepítettek. A falu határa 1941 -ben 932 kh. (720 szántó, 30 rét, 46 kert, 12 legelő, 82 erdő, 42 egyéb hasznú terület), lakosainak száma 242, négy lelket kivéve csupa r. kát. Volt egytanerős iskolája, s 1941-ben Wiener- Wälten báró örökösei bírtak itt 600 k. holdat. NÉPRAJZ MINDENKINEK A Komárom környéki hímzőipar A 19. század végén, a 20. század elején, amikor általában a népi hímzések kiteljesedéséről beszélhetünk, a népi hímzés néhány Komárom környéki faluban is háziiparrá fejlődött, amely mindenekelőtt a polgári ízlést elégítette ki. A háziiparként űzött népi hímzés Hetényből indult ki, ahol ezt kezdetben a falu földbirtokosa, Baranyai Géza támogatta, a későbbiek során pedig a Magyar Védő Egyesület (Komáromban 1906-ban alapították meg), amely hazafias feladatának tekintette az import elleni harcot, azaz a piac hazai áruval való ellátását. A Védő Egyesület megalakítása előtt a hímzések értékesítésével helybeli piacozó asszonyok foglalkoztak, később a Védő Egyesület közvetítette a megrendeléseket, biztosította a nyersanyagot és a minták kiválasztását, kezébe vette a hímzések értékesítését. A hetényi kézimunkák főleg Budapesten, Pozsonyban és Bécsben váltak keresetté, olyannyira, hogy egyetlen falu hímzőipara nem volt képes kielégíteni a piacot. A hímzőasszonyok szinte kizárólag télen dolgoztak, amikor felszabadultak a mezőgazdasági munkák alól. A Védő Egyesület tehát a környező falvakban (Izsa, Szentpéter, Madar, Marcelháza) is tanfolyamokat rendezett, így biztosítva a kereslet folyamatos kielégítését. Aktivitását azonban megzavarta az első világháború. Az első Csehszlovák Köztársaság idején a kézimunkák értékesítése visszakerült a helybeli piacozó asszonyok kezébe. Az eladásra szánt hímzéssel Hetényben szinte minden nő foglalkozott, tekintet nélkül arra, hogy milyen társadalmi rétegből — gazda vagy zsellércsaládból — származott. De előfordult, hogy a férfiak is kezükbe vették a varrótűt, főleg a rokkantaknak ez fontos kereseti lehetőséget jelentett. A hímzést, vagy ahogy itt mondták a varrást (hímzésnek a színes fonállal készült kézimunkát nevezték) a kislányok már 10-12 éves korukban megtanulták és az iskoláskor végeztével (13-14 évesen) már eladásra varrtak. Mindig más-más háznál, általában közelebbi ismerősnél — szomszédoknál, rokonoknál — ültek össze varrni. Kezdetben vékonyabb lenvászonra, később nemesebb anyagokra, vékony gyolcsra illetve selyemre is varrtak (hímeztek). Főleg abroszokat, ágyneműt (paplan-, párnahuzatokat) díszítettek, de készítettek a polgári ízlésnek megfelelő női fehérneműt, díszzsebkendőket, kisebb térítőkét, alátéteket, ún. miliőt is. Hetényben és környékén kétféle típusú fehér áttört kézimunkát készítettek. A múlt század végén, sz;ázadunk elején volt jellemző az "azsúros". így neveztek minden olyan kézimunkát — egy- és kétirányú szálvonásost —, amelynek alapján szálszámolással egy négyzetes hálót alakítottak ki, amely az adott díszítőmotívum alapját képezte. Az első világháború után kezdtek varrni a "toledót". Ennek alapját szintén szálvonás képezi, itt azonban a szálakat egy előnyomtatott minta szerint húzzák ki. így a díszítőmotívumot nem egy előre elkészített hálóba való beszövéssel, hanem magából az alapanyagba varrott hálóból alakítják ki. A díszítőmotívumok közül egyaránt kedvelték az öszszetettebb stilizált mintákat, melyeknek eredetét a reneszánsz és barokk korban kell keresnünk, valamint naturalisztikus rózsa- és gyümölcsmotívumokat. A megrendelők az egyes mintákat a különféle, nők számára íródott folyóiratokból, vagy boltban vásárolt minták alapján rendelhették meg. A varróasszonyok saját részükre szinte semmilyen kézimunkát nem készítettek, legfeljebb a lányok varrtak díszzsebkendőket a vőlegényüknek, néhány inget a kelengyéjükbe, esetleg két huzat ágyneműt varrtak ki, amit csak kivételes alkalmakkor húztak fel. A második világháború után a hímzőipar visszafejlődött. Ennek okát abban kereshetjük, hogy a nők számára új munkalehetőségek nyíltak, s a fiatalabb nemzedékek már nem tanulták meg a szép, de nagyon munkaigényes kézimunkát. GAÁL IDA FOTÓ: BÍRÓ BÉLA A HÉT 11
