A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-12-27 / 52. szám
VISSZHANG Válasz a válaszra... — Tisztelettel Tóthné Szedlák Teréz és Vícenné Farkas Zsuzsa naszvadi pedagógusoknak — Kedves Hölgyeim! Végtelenül örülök az A HÉT 46. számában megjelent "Mennyit ér...?" című írásomra küldött levelüknek, annak azonban már kevésbé, hogy annyira "haragos" írógéppel írták. Sajnálom, mert a "harag" most is "rossz tanácsadónak" bizonyult. Éppen az írás lényegéről terelte el a figyelmüket — "belerúgásnak" vélvén mindazt, amivel csupán "meggondolkoztatni" akartam, amire az érdeklődésüket kívántam felhívni, amit a szomorú tények "mondtak" a toliam alá. A tények ugyanis makacs dolgok! Mert kit "ébresszek", "ingereljek", kitől kérjek segítséget, támogatást, megértést, ha nem a magyar pedagógusoktól, szülőktől, amikor a Tábortűz példányszáma 18 500-ról 8500-ra esett vissza? Ki törődjön a lappal, ha a magyar tanító nem teszi? Erről volt szó az írásomban, no meg annak a veszélyéről, "távlatáról”, amelyet a Markuš-félék szánnak a csehszlovákiai magyarságnak. Mert miként lehetséges az, hogy egyes helyeken a magyar pedagógusok tudják irányítani a gyerekeket, tudnak hatni rájuk, másutt viszont nem! Erre soroltam fel néhány kirívóan rossz "eredményt" az írásomban, de Naszvad "ezek között" nem szerepelt, éppen ezért rejtély számomra, hogy miért Önök vették magukra azt a bizonyos "inget"?! Vagy talán... Ennek ellenére igen-igen sajnálom, hogy írásomat "ócsárlásnak", a magyar tanítók "gyalázásának" vették. Való igaz, cikkemben sehol sem írtam le a "tisztelet a kivételnek" szokványos, már előre "feloldozást" igenelő formulát. Tettem ezt annak az elborzasztó számadatnak az ismeretében — melyet Önök is ismernének, ha olykor-olykor belelapoznának a Tábortűzbe! —, mely szerint jelenleg 16 373 magyar nemzetiségű gyerek jár nem magyar alapiskolába. Nos, valóban ez volna a magyar pedagógusok részéről az a bizonyos "jó munka"?! Valóban úgy érzik, hogy nem okkal-joggal próbálom fölrázni, fölébreszteni "napszámosi" kábulatukból magyar tanítóinkat?! Hiszen ezeknek a gyerekeknek a szüleit már Önök, a magyar iskolák magyar pedagógusai tanították!!! Vagy ismét a pocskondiázás bűnébe esek, ha ezt fölvetem"?! Gál Sándor, kitűnő költőnk, e számadat kapcsán bebizonyítja (természetesen a Tábortűzben — 5. sz., 11. oldal), hogy ez a "nagyvonalúságunk” az ezredfordulóra 100 000-rel kevesebb magyart jelent! Vagy úgy gondolják, hogy Gál Sándor is csupán egy jellemtelen firkász, akinek gyönyörűségül szolgál (hozzám hasonlóan), ha a magyar tanítókba belerúghat?! (De említhetném Pénzes István, Csicsay Alajos, Balassa Zoltán, Teleki Béla, Grendel Lajos, Kmeczkó Mihály, Tóth Sándor és Gáspár Tibor nevét is, akik a Tábortűzben közölt "Vitassuk meg!" című cikkemre reagáltak.) Isten látja a lelkemet — sem az előző, sem a mostani jegyzetemben nem állt szándékomban egyetlen magyar pedagógust se megbántani. Csupán "ébreszteni" akartam, mert ha valaki az elmúlt évek során igyekezett a magyar tanítók munkáját népszerűsíteni, emelni, talán nem veszik szerénytelenségnek, ha leírom, az alighanem én vagyok. Én ugyanis tudom, hogy mivel tartozom egykori tanítóimnak — Zagyi Gyulának, Rigó Lászlónak és Pazderák Bertalannak, hogy csak néhányuk nevét említsem...! Boldoggá tenne, ha a mai gyerekek is így gondolnának, gondolhatnának majd Önökre, mai pedagógusokra! Még valamit! Önök azt írják "válaszukban", hogy "semmi ok a kétségbeesésre"! Számokat is közölnek: iskolájuk 5—8. évfolyamát 103 tanuló látogatja, akik 56 Tábortűzt járatnak. Ha csupán erről lenne szó, azt mondanám: "Dicséretes, örömteli, szívet melengető eredmény!” Csakhogy...! Van itt egy kis bibi, amiről Önök már nem "tudósítanak"! Az tudniillik, hogy ugyanakkor a "szomszéd vár" ugyanazon évfolyamaiban 200 gyerek koptatja a padokat, noha Naszvad lakosainak hatvanöt (65!) százaléka magyarnak vallja magát! Kedves Hölgyeim! Valóban úgy érzik, hogy semmi baj?! Ha így folytatódnak a dolgok tíz-tizenöt év múlva sem lesz?! Irigylem a derűlátásukat!!! Amikor előző írásomat Írtam Széchenyi gondolata vezérelt: "Ébreszteni, felingerelni, életre hozni, amire oly nagy szüksége van a magyarnak..." Tettem ezt azért, hogy végre ráébredjünk a helyzetünkre, jóllehet tisztában voltam vele, hogy "aki megháborítja az ő házát, annak öröksége szél lesz"! Mégis hiszem, hogy vállalnom kell az Önökéhez hasonló dühös kirohanásokat, mert meggyőződésem, hogy az ilyen "csatározások" is hozzájárulnak ahhoz, hogy végre megtanuljunk együttgondolkodni, félni, félteni a mánkat, de elsősorban a jövőnket! Mert Csoóri Sándorral szólva: "Életben maradni nemcsak testben kell, hanem lélekben is!" Igaz tisztelettel: TÓTH ELEMER A Lakitelek Alapítvány hírei A Lakitelek Alapítvány 1991. évi paraszti önéletiró pályázatára 305 pályamű érkezett, köztük 31 Erdélyből, 34 a Felvidékről, 4 a Vajdaságból és 2 a Kárpátaljáról. A november 6-i díjkiosztó ünnepségre valamennyi pályázót meghívtuk. Az értékelés három szakaszban történt. Előbb lakiteleki és kecskeméti pedagógusok, majd történészekből, írókból, néprajzkutatókból álló szakmai zsűri értékelt, végül Csurka István, Für Lajos, Halász Péter, Kozma Huba és Lezsák Sándor döntötték el a helyezéseket. A Lakitelek Alapítvány Kuratóriuma jelentősen megemelte a dijak számát, s összesen 795 ezer Ft-ot fordított 91 pályázó díjazására, s valamennyi pályázónk 1000 Ft-os pályadíjban és könyvjutalomban részesüli. A Lakitelek Alapítvány 1991. évi paraszti önéletiró pályázatának eredményei. I. díj (40 000 - 40 000 Ft) Benkó Pálné, Babarcszőlós (Élni akarok című írása) Czirják Gergely, Gyergyócsomafalva (Havasi gyopár) Tuba Lajos, Sokorópátka (Öt világot éltem meg) II. díj (20 000 - 20 000) Bödör András, Kolozsvár (Önéletrajz) özv. Józsa Istvánné, Karcag (Árnyékban-fényben) Nagy István, Pacsa (Fogság a Gulág szigetcsoport lágereiben) III. díj (10 000- 10 000) Gaál József, Kecskemét (Életrajz) Kiss Jánosné, Mártély (Saját élettörténetem...) Szabó Sándomé Binder Mária, Tasnádszántó (Mit vétettünk?) Tankó József, Gyimesközéplok (Ilyen volt) Tóth Lajos, Szabadka (Parasztsors- Magyarsors a Drávaszögben) A csehszlovákiai magyar pályázók közül V. díjat nyert (5000 - 5000 Ft): Viczén István, Tornaija (A hontalanság évei) Bertók János, Kéménd (Egy parasztember élete) Kmetzkó Mihály, Kassa (Viharvert sorsok) Kovács József, Kassa (Hadviselésem története, Hadifogságom története) VI. díjat nyert (3000 - 3000 Ft) Török Jánosné, Losonc (Az én emlékeim) Tóth János, Zseliz (Virágok a kövek között) Biró Katalin, Gömör (Édesapám életrajza) Farkas Andrásné, Kisújfalu (Emlékezem, hogy rám is emlékezzenek) Sinko István, Zseliz (Élmények) A HÉT 5
