A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-10-12 / 41. szám
„Kit kit ugyanis közzülünk e Világ nagy nézőhelyének (theatrum) fö-lgazgatója mire? mennyire? hogy? mikor? és hol akar használni? mindenikünkel mitsoda személyt, és meddig kíván viseltetni? Ezekről valamint a' jövendő dolgoknak ki menetelekről, a' mellyeket öszveséggel sűrű setét éjtszaka fedez, semmi halandónak sem gondolkodni, sem pedig azt tudni nem szabad. Minékünk világi fő kötelességünk, és boldogságunk abban határozódik, hogy a' melly személlynek viselése bízatott reánk, azt hűségesen és jól viseljük. Mások azonban tellyesitik é erántunk való hármas kötelességeiket, vagy pedig a' nyilván való ellenségeskedésnél nemtelenebb színes jóltévöségnek lárvája alatt, azokkal éppen ellenkezőt tselekszenek? méltónak tartatnak é bennünket azon Társaságnak, a' mellynek kebelében élünk, sarktagjai arra, hogy a’ mi munkánkat a' köz-jónak előmozdítására használják, és ha szintén méltók volnánk is, egy vagy más magános okokra nézve akarják é vagy nem, tettzik é nékik vagy nem: hogy a' mi igyekezetünk szerentség előmenetellel koronáztassék meg, és méltatlanúl semmivé ne legyék: mind ezek nem mireánk, hanem ö reájok tartoznak; nem mi tőllünk, hanem egyedül ö tőllök függenek: valamint a' szemeten elvettetve heverő gyöngynek, bár az napkeleti volna is, és az ahoz értöktül is ollyannak lenni megesmértetnék, tellyességgel nints hatalmában másokat arra kénszeríteni, hogy ötét haszonra 's ékességre fordíttsák, és elvettetett helyeken haszontalanúl heverni ne engedjék. Igaz ugyan hogy mi, főképpen a' midőn kevés érdemeinket, és tehetségünket a' maga tettzésnek és hibás maga szeretésnek üvegén nézzük, többnyire magunkat 24 karátos és szűz aranynak véljük, azonban semilorok is alig vagyunk. Mellyre nézve minden a' maga megesmérésének legközelébb említett két nagy ellenségein győzedelmeskedni kívánó férjfiúnak arra kell törekedni, hogy magáról avagy \ külső és belső tökélletességeiröl, hibá- j írói és fogyatkozásairól tellyességgel š sem többet sem pedig kevesebbet ne i tartson mint a' hogy valósággal van. A' [ világ ritkán ítél helyesen és a' dolognak I valósága szerint, de sokszor ha akarna I sem tud, mert tölle ki nem telik; hanem ! úgy a' mint indulatja hozza magával, és j neki tetszik. Egy vagy más emberről, | kitsinyröl, Nagyról annak szerentséjé- I hez képest, néha igen sokat, néha pe- | dig igen keveset is tart. Jaj annak, a' ki 1 a' maga belső érdemét és nyugodalmát I annak Ítéletétől függeszti fel." (Hogyan kerül egymás mellé a cím, | Mokri Beniamin Élőbeszédének egy 1 részlete Az Európai Manufaktúrák és 1 Fábrikák Mesterség Míveik című kötet- I bői, meg a felvételek? Bízom benne, | hogy azok, akik látták Kosa Ferenc i közelmúltban a Magyar Televízióban E bemutatott filmjét, a Küldetést, esetleg § részesei voltak valamelyik találkozásnak, | beszélgetésnek Balczóval — a mi kör- | nyékünkön Félben, Szencen, Somorján | járt — találnak némi összefüggést ké- I pék, idézet, cím között. Én a film hatá- I sára olvastam újra e sorokat és keres- I tem elő a Balczó Andrásról ittjártakor I készült felvételeket. Az alső a féli elő- I adásán, a felső a boldogfai templom | megtekintése közben készült.) (görföl) f v A szerző felvételei I Pozsony lefölözi a hasznot, míg mi nyűglődünk a pluralizmuson — A Napközben című műsor egyik szerkesztője vagyok. Ez a program nyolc évvel ezelőtt szolgáltató műsorként indult, s akkoriban nehéz volt megtalálni az emberek érdeklődési szféráját. Politikával nem lehetett foglalkozni, egyedül a külpolitikával. De kit érdekelt, hogy mi történik a Közel-Keleten, Amerikában, Távol-Keleten, a nyugati országokban, előszeretettel beszéltünk az ottani tiltakozásokról. Másfél évvel ezelőtt a rádió és a magyar sajtó alapállása megváltozott, s végre fontosabb lett, mi történik ebben az országban, a politikai platformokon. Ebben az országbaiTmi indítottuk el a belpolitizálást. Olyan kérdésekkel foglalkoztunk, melyekről nyíltan nem lehetett beszélni — nem mondhattuk, hogy ebben az országban kétmillió nyugdíjas éhezik. Rávezettük a hallgatót, hogy ez a probléma antagonisztikus, megoldhatatlan; nálunk nincsenek bűnösök, mert a társadalom termelte ki azt a réteget, mely visszaél hatalmával, s mely ennek a levét megissza. Kilyukadtunk a végeredménynél, mely szerint ez az ország nincs megfizetve, ki van zsákmányolva, csupán egy szűk rétegnek kedvező a helyzete. — Ez a műsor elérte célját, de próbált-e kiutat, megoldást találni? — Sokszor mondták nekem miniszterek, miniszterhelyettesek: ha maga ilyen okos, üljön be az én székembe. Nem vagyunk mi okosok! Nekünk egy lehetőségünk van: a panaszok, gondok, kritikus helyzetek tolmácsolása, megismertetése azokkal a vezetőkkel, akik a gyári látogatásokkor csak a jó dolgokat látták. Kádár János utolsó évében a kongresszus előtt Székesfehérvárra látogatott, s megnyugodva jött vissza. Mindenki tapsolt és örült neki, senki sem állt elő a gondokkal. A pártfőtitkárt is megtévesztették, hiszen egyik nyilatkozatában olyan kirohanást tett, mely szerint felelősségre vonja azokat, akik a panaszokat, kritikus megjegyzéseket az asztalára tették. — Te mondtad, másfél éve változott a helyzet. Akkor most mi a Napközben funkciója ? — Régi alapállásunkat, hogy kezdeményezzünk, segítsünk, ötleteket adjunk, szeretnénk megtartani. Sajnos, nálunk az áldemckrácia alakult ki, mert a demokráciának csupán a legelején vagyunk. Ha egy gyerek az első osztályban tanulja az írás-olvasást, akkor mi még csak óvodába járunk, ahol a színeket kell felismerni. Nálunk az a gond, hogy rnég a színeket sem ismerjük, a vöröstől viszont irtózunk. — A magyarokra, a magyar politkára a történelem folyamán mindig a vesztes \ Interjú BÁNHORVÁTH ATTILÁVAL a Magyar Rádió Napközben című műsorának szerkesztőjével szerep hárult. Nem áll fönn a veszély, hogy ez most újra megismétlődik ? — Mi mindig büszkén hangoztattuk, hogy a Kárpát-medence egy átjáróház. Ez így szimpatikus, s kereskedelmileg ki lehetett volna használni, de csak katonai átjáróház, lettünk. Az osztrákok a törökök, a törökök az osztrákok, a románok a szlovákok ellen, a szlovákok Budapest felé, s végül a szovjet csapatok teljesen átmentek rajtunk, s itt is maradtak. Magyar, mint olyan, már nincs! Itt mindenféle vér folyik — török, orosz, bolgár, német. A széthúzás innen van, nincs egy stabil magva az országnak. Koronánk, országalmánk, jogarunk van, de belső centralista biztonságunk nincs. — És nemzeti öntudat? — Van, de attól félek, hogy ez csak a könyvekben létezik, a fejekben nem. — Mindez, amit elmondtál, zilálta szét a magyar gazdaságot is ? — Egy szocialista országnak nincsen gazdasági-anyagi háttere, így külön nem szervezhetünk meg egy világkiállítást. Annak kell örülnünk, hogy az osztrákok -f- felelevenítve az Osztrák—Magyar Monarchia múltját — bevontak minket ebbe. — Nem fog Magyarország ebbe belerokkanni? — Az ország gazdasága feltétlenül belerokkan, de egy ilyen megpróbáltatásra szükség van. Ha valakinek tetanusz injekciót adunk be, három napig lázban hever, súlyos fekvőbeteg, de megmentik öt egy halálos betegségtől. Magyarországnak most jó néhány évig 4
