A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)
1990-09-14 / 37. szám
,.A szerves foszforvegyületek. főszforsav-észterek rendkívül mérgezőek. Ezek fontos rovarirtó szerek, ezenkívül a hadászatban harci gázok." Természettudományi Kisenciklopédia 708. old. \ SZÁLL! NAGYA)LTÁSAKOR KELETKEZETT MÉRGEZETT HULLADÉKOT • AMI MÉRGEZETT, MÉG NEM BIZTOS, HOGY MÉRGEZŐ • ARRAFELÉ ÚGYIS BŰZ VAN • HERMETIKUSAN (?) ZÁRT KONTÉNEREK • IDEIGLENESEN ÁLLANDÓ • BUGÁR BÉLA AUSTÁU LAKOS BEJELENTÉSE • NEM HISZNEK A SZAKEMBERNEK • BONYI TŰZ ELSŐ STÁCIÓ — dr. Baculák Veronika belgyógyász főorvos — Március 16-án, péntekről szombatra virradó éjszaka tűz ütött ki a PNZZ nagyabonyi vegyszerraktárában. Az oltás után minden tűzoltót kivizsgáltunk, de semmiféle mérgezési tünetet nem találtunk. Egy tűzoltót 24 órára felvettünk, kettőt lefektettünk, mert fáradtak voltak. Annak az egy tűzoltónak, akit egy napig megfigyelés alatt tartottunk, már öt évvel azelőtt megtiltotta az orvos, hogy szerves foszfát tartalmú anyagokkal érintkezzen. És ebben a raktárban éppen ilyen anyagokat tároltak. De ennek az embernek sem lett semmi baja. Rögtön megkezdtük a lakosság kivizsgálását. Több, mint kétezer vizsgálatot végeztünk el. Mérgezésnek nyomát sem találtuk. Az egyik kollégánk, - aki nem vett részt a kórházi munkában, felelőtlenül nyilatkozott a tévé Aktualitások műsorának, mi szerint itt mérgezés történt, áldozatai 'és sebesültjei vannak a tűznek. Erre az álhirre kitört a pánik. Ekkor éltük bársony forradalmunk hőskorát. Hódosban, ez Nagyabony szomszéd faluja, az egészségügyi felvilágosító előadás közben negyven év beteg társadalmáért egyesek minket vontak felelősségre. Sajnos, az orvostudománynak is megvannak a maga korlátái. Mi sem tudunk mindenre megnyugtató választ adni. A helyi tiszteletesasszony rajtunk kérte számon a méhek hullását, s azt, hogy a földigiliszták miért másznak ki a földből. A polgárvédelem összeszedte a gilisztákat és megvizsgálta, mérgezésnek nyomát nem találták. Az esetről a Dunaszerdahelyen megjelenő Csallóköz így tudósit: .A kommunistáktól megszokott magabiztosság, a gondok elsimításának gyakorlata lett uralkodóvá a „vendégek között" ... „hányingerem van attól, amit ezek itt beszélnek".......Újabb kommunista fogás,- ? mindez megfűszerezve széles, megalázó mosollyal..." Nem folytatom az idézést, mert Hodossy Gyula tollából rágalmazásnál és szándékos pánikkeltésnél többre nem futotta. Többek között az általa is az előadók arcába fújt cigarettafüst miatt volt nehéz a terem levegője. Ennyit arról, hogy ki és hogyan mérgezi önmagát és környezetét. Hallgassuk tovább a föorvosasszonyt, milyen határozattal zárta le a válságstáb az esetet ? —- Fúrásokat végeztek, föld- és vízmintát vettek. Csak a tűz közvetlen közelében találtak számottevő organikus foszfát-koncentrációt, de ettől magasabb értékeket találtak, sajnos már korábban is, a Felsö-Csallóközben. Az az anyag pedig csak a kertészkedésből származhatott. Az oltáshoz hetvenezer liter vizet használtak fel. Ennek felét a tűz eloltása után felfogták és tartályokba töltötték. A másik fele beivódott az oltási hulladékba, a beomló tetőszerkezet törmelékébe, vagy gőz formájában elpárolgott. A vágselylyei Duslo vezetői akkor megígérték, hogy mivel tőlük származott až az anyag, amelynek öngyulladása okozta a tüzet, ezt a vegy-A Itt volt: acélvályúban, betonplaccon nagyobb biztonsággal tárolták ugyan, de a nagyabonyiaknak mér elegük volt az ..illatáradatból" Bugár Béla: ► aggódom a családomért szerekkel szennyezett vizet átveszik. Az oltáskor keletkezett szennyezett hulladékot konténerekbe rakták. Úgy szólt a határozat, hogy hermetikusan zárt konténerekben tárolják addig is. amíg találnak olyan üzemet, amely vállalja a megsemmisítését. Az egyik ideiglenes helyről a másikra való hurcolásról nem volt szó. Ez ellen én is tiltakozom! Már megint oda jutottunk, hogy előzetes vizsgá-1. Mert... Mama vonszol maga után egy kisgyereket. Lehet úgy fél hat, hat óra este. A kislány nyöszörög, hallani a hangján, hogy nagyon fáradt. Alig lépked, húzatja magát. A mama egykedvűen cipeli a szatyrot, vonszolja a gyereket, nem is törődik a világgal. A kislány egyszerre csak az anyja elé lép, karját feléje nyújtja és ölbe kéredzkedik. A mamából hirtelen kitör az indulat, kiabálni kezd és rácsap a gyerek feléje nyújtott karjára. A kislány sírni kezd, a mama arcul üti. Pozsonyban a minap láttam ezt a villanásnyi jelenetet, de azóta sokat gondolok erre az anyára. Aki megütötte a kislányát, amikor az segítségért, megértésért fordult hozzá. Milyen ember az, aki a bizalom pillanatát ütéssel töri szét ?... Sajnos, egyre gyakoribb látvány az ilyesmi. Egyre több a mosolytalan anya, aki egykedvűen vonszolja maga után gyermekét; aki meg sem próbál kapcsolatot teremteni gyermekével hazafelé menet, rendelők várószobáiban, egyszóval olyan helyeken és utakon amelyek fárasztják, untatják, terhelik a csöppséget. Felhozhatok más példát is! Rettenetes hangerővel bömböl egy magnó tölünk a negyedik-ötödik kertből. Kérdem a szomszédomtól, ök hogyan bírják ezt a szörnyű lármát. A szomszéd döbbenetes hírrel válaszol: aki a magnót bögeti, az így akarja elnyomni azt a lármát, amit a neki szomszédos ház kertjében egy síró gyerek egész álló nap csap. Mint kiderül: a szóban forgó baba hathónapos, és tényleg rengeteget sir. A szomszédok szerint talán beteg, talán csak az anyja hiányzik. A mama ugyanis nemigen törődik vele, ö azt mondja: le akarja magáról szoktatni a kisbabát!... Kérdem én: leszoktatni magáról? Miért? Mi lehet fontosabb számára a kicsinél? Még az állat is a kicsinyéhez rohan, ha az nyüszít, hogy a testével védelmezze s megnyugtassa. Csak mi, emberek hagyjuk magára gyermekünket?! Hová tűnt a türelmünk, hová létt a mosolyunk? Őszintén szólva: tudom és megértem, hogy túlterheltek s fáradtak vagyunk. De ugyanakkor kérdem is: mi lesz akkor, ha még egy mosolytalan nemzedék, még egy bizalmatlan generáció nő itt fel? Ugyan kiben bízzék a kisgyerek, ha nem az édesanyjában. a szüleiben; és kihez tartozzék majd felnőttként is, ha az édesanyjához tartozjhatjott. Ha csemetekorában megütjük segítséget kérő kezét, később ki felé nyújtsa? Ha már féléves korában leszoktatjuk magunkról, később miért várjuk, hogy hozzánk tartozzék, netán mi tartozzunk hozzá?! Elvégre sohasem a kisgyerek az oka annak, hogy a napjaink nehezek és fárasztóak. Nem ö tehet róla, hogy sokhelyüvé magunkkal kell öt vonszolnunk, mert térdig kell lejárnunk a lábunkat egy csomag túróért, ízletes joghurtért, elfogadható minőségű tapétáért. Ő szívesebben játszana otthon, vagy hallgatna éppenséggel mesét. Javaslom: próbáljuk megérteni a gyermekeket! Talán nem esik nehezünkre, elvégre a sajátjaink. Egyelőre azonban megdöbbenve figyelem, hogy mennyivel több a fenyegető kéz, mint a simogató, mennyivel több az ingerülten összeránduló arc, mint a jóságosán mosolygó. Hadd fűzzem hozzá: ha elvétve is, de találni ellenpéldát. A napokban egy buszmegállóban egy mama valami egészen csodálatos játékba kezdett kisgyerekével. Hancúroztak, nevettek, ök tudták csak a játékuk titkát, mi meg a szavaikat sem értettük. Gyönyörű harmónia volt anya és kisgyermeke között. Nézi, nézi őket egy idős hölgy, majd megszólal: Végre egy anya, aki örül a gyerekének. Hát nem megdöbbentő? 2. Nyaral(t)unk? Amikor ezeket a sorokat írom, kereken egy hónapja tombol az agybuggyantó kánikula, úgyhogy nyaralunk! Lehetőleg vízparton töltjük időnket, s közben felhabzsolunk mindent, amit tehet. Kolbászt, lángost, virslit. Az új árakon is, kerül amibe kerül. Hangyaboly az asztal alatt, köröskörül cigarettacsikkek, egyéb szemét és legyek. A koszos homokozóban kislány kotorász és fagylaltot nyalogat; szülője az asztalnál jóllakottan vakargatja szőrös mellkasát, esetleg elégedetten böffent. „Az áremelések ellenére is tűrhetően élünk" — mondja elhízott asszonyának, és hozzáfűzi: az ember adjon meg a gyerekének mindent, legalább ha nyaral. Ha Európa szivében nyarai — sajnos, fényévre Európától! Mert a tó egyik partján kitaposták a füvet, egy köhajításnyival arrább viszont locsolás híján égett ki. Emitt foghíjasán rozsdás lépcső vezet a vízbe, amott bűzös fabódék, ragacsos asztalok, málnaszörppel leöntött padok és kicsorduló szemétkosarak között kell szlalomoznia az embernek. A bányatavak partján és a strandok medencéi között szutykos gyerekek hancúroznak, és mindenki eszik. Pontosabban eszik és iszik. így telnek-múlnak a nyaralás napjai, és az igy töltött két hét a három-négy tagú családnak legalább kéthavi fizetésébe keiül. Ezt nyögi azután a família egész évben. Persze, pihenni kell! Bármilyen áron, elvégre hétágra süt a nap. Ki gondol a kéthetes szabadság böjtjére, amikor az állán 4 A
