A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-04-20 / 16. szám
(Sterna hirundo) A vizek felett fecskemódra (innen latin neve = hirundo) repdeső hófehér, fekete sapkás, vörös csőrű rigó nagyságú küszvágó csér az igazi halászmadarak csoportjába tartozik. Elterjedése felöleli Európa. Ázsia és Észak-Amerika térségeit. Nálunk elég szórványosan fordul elő, főleg a nagyobb folyók a Duna, Vág, Garam és a Poprád zátonyain, valamint a halastavak és víztárolók táján. A küszvágó csérek tavaszi érkezése április derekára esik. Ekkor különféle repülési mutatványokkal igyekeznek a hímek elbűvölni életük párját. Rendszerint laza csapatokat alkotva költenek a folyók és víztárolók zátonyain, fövenyein. Szívesen megtelepednek dankasirálytelepen is, ahol fészek fészek mellett van. Májusban a tojó már javában kotlik a kopár partba „kifürdött" mélyedésben elhelyezett 2—3 agyagsárga. barnásán foltozott 41X30 mm átlagméretű tojáson. A hímek ekkor a légtérben mint a kilőtt nyilak cikáznak ide-oda, néha csaknem megállva lebegnek a levegőben, miközben folyton hallatják átható „kri-kri" hangjukat. Nemcsak a tojások színe, hanem a körülbelül 20—25 nap elteltével kikelt fiókák is mesterien beleolvadnak az adott környezetbe. A küszvágó csér táplálékát a vízivilág adja. Mint neve is sejteti, leginkább a csapatokban járó s a víz felszíni rétegeiben tartózkodó küsz (Alburnus), apró, édesvízi hal az eledele. Élelmét lassú szárnycsapásokkal, itt-ott helyben lebegve kémleli ki, közvetlen a víztükör fölött repdesve. Ha alkalmas préda mutatkozik, madarunk összekapja szárnyait s nagy csattanással úgy belevág a tóba, hogy egyben meg is fürdik. Ritka eset, ha nem csillan meg csőrében a kiszemelt falat. Fiait az első napokban, míg fel nem cseperednek, vízirovarokkal, szitakötőkkel, szöcskékkel eteti. A halétekre csak később állnak át. Mivel főleg selejt halakat, illetve valami oknál fogva a bágyadt, beteg példányokat fogdossa, az esetleges károkozásról szó sem lehet. Tőlünk augusztus végén tünedeznek el, hogy Afrika nyugati partvidékére távozzanak téli szállásukra. A közeli rokonságról a szerkőkről (Chlidonias) és a sirályokról (Larus) már szóltunk sorozatunkban. Itt megemlíthetjük még a többi ritka csérfajt, melyek jobbára tengerparti madarak A küszvágó csér kicsinyített mása a kis csér (Sterna albifrons). A pacsirta nagyságú hófehér madár tollruhája megegyezik nagyobbik rokonáéval, azzal a kivétellel, hogy a fekete „sipka" homloki része fehér = albifrons. Viselkedése, költése, életvitele is hasonló. Nálunk utoljára 1951-ben költött néhány pár a Vág zátonyain Szilád és Selye határában. Vonulás idején kisebb csapatokban megfigyelhető a varjú nagyságú lócsér (Hydroprogne caspia). Már messziről — jó távcsővel — felismerhető erős vörös csőréről. Ritkaságszámba megy a kacagócsér (Gelochelidon nilotica), melyet utoljára a zempléni tárolón láttak 1-1 példányban 1968. április 30-án és 1970. szeptember 2-án. A kenti csér (Sterna sandviciensis) nálunk csak egy ízben került elő Somorjáról, míg a rózsás csért (Sterna dougallii) a szomszédos Fertőtavon Ausztriában észlelték. A sarki csér (Sterna paradisea) Európa északi régióit lakja. Egyetlen bizonyító példányát a Garam-völgyi Revistyeváralján gyűjtötték 1972. május 31-én. A csérek védettséget érdemelnek! STOLLMANN ANDRÁS Fotó: Stanislav Harvančik
