A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-02-16 / 7. szám
A tavalyi év legsikeresebb csehszlovák sportolója : Szabó Attila I „Tibi, én sirok!" És a szálfatermetü szőke fiú arcán valóban óriási örömkönnyek gurultak alá. Talán furcsa, de ez a részlet maradt meg leginkább emlékezetemben az 1989-es plovdivi kajak-kenu világbajnokság számunkra legizgalmasabb pillanataiból. Álltunk a célban, az izgalomtól még a fotózásról is megfeledkeztem, s az utolsó métereken torkunkszakadtából biztattuk a komáromi fiatalembert, aki csehszlovák címeres mezben erőteljes csapásokkal, ellenfelei által szorosan követve, de mégis biztos elsőként közeledett az utolsó bójasor felé.. Azt képzeltük, hogy hangszálaink segédletével legalább egy ici picivel gyorsabban halad a hajója? Inkább a feszültség és a boldogság sajátságos keverékének megnyilvánulása volt ez. Maroknyi újságirócsoportunk valamennyi tagja is egy kissé a sajátjának érezte a sikert; annyira állítottuk, hogy Attilának végre összejöjjön az az óriási dolog, amelyre a huszonnégy esztendős fiatalember lényegében az egész addigi életét feltette s aminek érdekében nemcsak ötezer kilométereket evez évente, futással, súlyzókkal gyötri magát, de aminek tulajdonképpen az év valamennyi napját alárendeli. Kemény munka ez, sokkal keményebb mint azt a beavatatlanok képzelnék, de azért a fiatal, életerős sportolót nem kell sajnálni, hiszen szereti, sőt, többnyire élvezi is, amit csinál. Ám csodálni és becsülni annál inkább ... Szabó Attila 1989. augusztus 27-én világbajnok lett! Erre addig még egyetlen csehszlovák kajakos sem volt képes. A tizkilométeres távon, szívós ellenfelekkel vívott kemény csata után kinyújtott karral, feje felé emelt evezővel szinte önkívületben ismételte: „Sikerült!" És férfiasság ide, szégyen oda, sirt. S a móló felé közeledve, mintegy önmaga meglepetését is konstatálva, még közölte is: „Tibi, én sírok." Mindez Soós Tibornak, komáromi felfedezőjének és edzőjének szólt, aki az egyedüli „civil" volt a toliforgatók számára fenntartott szektorban, de legálisan, mivel a hajógyári lap tudósítójaként akkreditálták s így a kulisszák mögött is mozoghatott, újabb szakmai tapasztalatokat szerezve, másrészt viszont bennünket is hasznos észrevételekkel is ellátandó. Otthon egyébként megbecsült ember, a városi nemzeti bizottság alelnöke, mérnök és sokoldalú műveltséggel rendelkező, negyvenes; mellesleg a Spartak sportegyesület elnöke is. Mit mondjak, ő is odavolt, és ez érthető ... A többiek viszont a lelátón ujjongtak, lengették a csehszlovák zászlókat. Attila rövidesen hajóba is ült (a laikusok számára: a kajakot vagy kenut véletlenül se nevezzék „csónaknak") és már melegítőben a tribün elé evezett, hogy üdvözölje szurkolóit, köztük is elsősorban édesapját és édesanyját. Szabóék egyébként már a második világbajnokságra kisérték el, egy népesebb csoport kíséretében és a Slovakoturis’t no meg a Spartak klub társasutazásának keretében, a 1POPOM MEN A Győzelmi gesztus, a dobogó legtetején Boldog komáromiak Plovdivban. Középen a világbajnok Szabó -Attila, jobbján ikertestvére, Zoltán, a másik oldalon Viszlay István. „nagyfiúkat". Az idézőjelek különben azt a körülményt hivatottak jelezni, hogy Szabó Miklós és Gizella legmagasabb fia a három közül valóban egyöntetűen a 193 centi magas Attila, az elsöszülött azonban a mezőgazdasági mérnök és már nős ember, ifj. Miklós, s öt követték az ikrek, Zoltán és Attila, akik közül Zoli az idősebb. Nem elhanyagolható körülmény, hogy ő is ott volt Bulgáriában, szintén aktív versenyzőként, címeres mezben, a kajak kettesek tíz kilométeres mezőnyének első felében értek a célba partnerével, a szintén komáromi Viszlay Istvánnal, akivel Attila annak idején, 1985-ben a válogatott újoncaként a hatodik lett a belgiumi világbajnokságon. „Extra! Extra!”, zúgott a lelkes buzdítás s bár a sportot közelebbről figyelők számára ez már közismert, az e területen gyengébbekre való tekintettel el kell mondanom, hogy mint mindén csapatban, a komáromi Spartakban is valamennyi kajakosnak kiskorától beceneve is van. Nos, ezért lett „Extra", mármint méreteit és eredményeit tekintve, Attila, ezért lett „Pici" (persze a maga 176 centijével csak a nagyra nőtt öccséhez viszonyítva) Zoli és hasonló meggondolásból (bár számomra ismeretlen okból) ragadt Viszlay Pistára a „Kabala" ... Hasonlóképpen, mint két évvel azelőtt, a nyugatnémetországi Duisburgban, ezúttal is szinte otthon érezhették magukat a komáromi fiúk, hiszen sok arcot ismertek a lelátón és név szerint kapták verseny közben a buzdítást. Egyetlen turistabusz érkezett Plovdivba hazánkból. A komáromiaké. Benne edzők, versenyzők, rokonok, barátok, szurkolók. És a Soós-csapat ezúttal sem zárkózott el, szívesen fogadta a más szakosztályokból, városokból érkező érdeklődőket, legyenek azok mondjuk Somorjáról, Pozsonyból vagy akár a cseh országrészekből. És a szlovák meg a cseh lapok riporterei ezúttal is lenyűgözve és csodálattal Írtak az egyéb sportágban ismeretlen hangulati elemekről, a közösségi szellemről. S néhányan — esetleges elfogultságukat is levetkőzve — újra meg újra kalapot emeltek a csehszlovákiai magyarok őszinte, formalitásmentes hazafisága előtt. Megértették, hogyan lehet valaki, adott esetben a sport révén, egyszerre magyar és öntudatos, teljes értékű csehszlovák állampolgár, hogyan érezheti őszintén igazi hazájának szülőföldjét és miért büszke annyira annak fiaira. A kollégák elmondták, hogy addig ilyesmit el sem tudtak képzelni és hogy pozitív tapasztalataik rendkívüli élményt jelentettek számukra. S ami nem mellékes, mindezt, ilyen vagy olyan formában és módon, de meg is Írták! Ekkor döbbentem rá újfent, hogy egyéb más szépsége és értéke mellett milyen erő rejtőzik a sokak által bizony lebecsült sportban. Főleg ha valaki olyat képes benne produkálni, amire még nem volt példa. Igaz, az ilyen-olyan eredményért, egy-nulláért vagy kettö-egyért folyó küzdelem alantas érzéseket, netán gyűlöletet is ébreszthet, de \
