A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-09-01 / 36. szám
De e java részen innen és túl is van még valami. Nem csupán a későbbiek során előkerült és felkutatott Csontváry-vásznakra gondolok, hanem azokra a vásznakra is, amelyek máig rejtekeznek valahol, s részben azokra, melyek létezéséről tud ugyan a Csontváry-kutatás, de egy részét közgyűjteményben még sosem láthatta a közönség. Lennének talán ilyen Csontváryképek is? Tulajdonjogi és egyéb kapcsolódó szempontok miatt be kell érnünk annyi információval, miszerint ilyen képek igenis vannak ... Csontváry Kosztka Tivadar igen sok vonatkozásban kötődik a mi tájainkhoz, tehát Szlovákiához is. Kisszebent, a mai Sabinovot szülővárosaként tudjuk. Azazhogy dehogy tudjuk. A tény ugyanúgy elkallódott az emlékezetünkben, mint ahogy Csontváry eperjesi (Preáov), bártfai (Bardejov), iglói (Spisská Nová Vés), Selmecbányái (Banská Stiavnica) vonatkozásai is bennünk porosodnak. Legfeljebb az utóbbiról, Selmecbányáról tudjuk, hogy e város látképét megfestette, akárcsak a tátrai Tarpatakot. Az említett két mű alapvetően hozzátartozik Csontváry hagyatékához — a pécsi Csontváry-gyűjteményben található mindkettő. Az azonban, hogy Csontváry Losonchoz (Luéenec) is igen sok szállal fűződik, bizony már sokkal kallódóbb adaléknak tekinthető, ugyanúgy, ahogy a losonc melletti Haliő szerepe is. Az ok annyira kézenfekvő, amennyire elszomorító is egyben. Akik egy keveset is tudnak Csontváryról, azok közül sokan tudják, hogy a festő tíz éven keresztül Gácson volt gyógyszerész, s a helységben már jelentős műveket is alkotott. Sajnos azt már sokkal kevesebben tudják, hogy az a bizonyos Gács azzal a bizonyos Losonc melletti Haliőcsal azonos. Részben ezért lehetséges, hogy a lokális indítékú kegyelet tulajdonképpen egyáltalán nem működik a tudatunkban. Mert ha működne, akkor szinte elkerülhetetlenné vált volna az idők során az, hogy a gácsi-halici Csontváry-házra ne került volna valamilyen emléktábla, mely azt idézi, hogy ennek az épületnek volt hosszú éveken keresztül a lakója Csontváry Kosztka Tivadar. Mindez egy kerek évtizeden át tartott, majd az épületet, és a benne levő gyógyszertárat bérbe adva, immár a festői hivatástudat rögeszmés megszállottjaként Műn chenbe utazott, hogy ott Hollósy festőiskolájában festészetet tanuljon. A gácsi épület tulajdonjogát azonban még továbbra is fenntartotta. A gácsi ház mai lakói ugyanazok az emberek, a jámbor és jólelkü, hiszékeny Ruzinsky-testvérek akik annak idején Csontvárytól a házat megvásárolták. Kocka. Ilyen néven emlékeznek ők Kosztkára, a Csontváry művésznevet felvett Tivadar úrra, a „potekárra", aki jóságos, de az emlékezetük szerint meglehetősen álmodozó, kicsit habókos, ám igen nagy tiszteletnek és bizalomnak örvendő patikusa volt Gács községnek. És nemcsak rá emlékeznek, hanem arra az úrra is, aki fél évszázaddal ezelőtt néhány szentképért és néhány koronáért cserébe elvitte tőlük a „tucatnyinál szám szerint is több" Csontváry-festményt. Ruzinskyék becsülettel megőrizték a képeket, jóllehet, nem művészi értékük miatt, hanem azért, mert a Kocka úr csak megőrzésre hagyta ott, mondván, hogy alkalomadtán majd értük jön, vagy küld valakit. De nem jött, nem küldött hosszú-hosszú évekig. Mígnem hallották, hogy Kocka úr már régen meghalt, utána senki sem maradt, és állítólag híres festő lett belőle ... De hol volt még akkor a második világháború előestéjén Csontváry híressége! Ami volt, abból Gácsra alig jutott el valami. Az őslakó öregek jórésze emlékezik még Csontváryra, de korántsem úgy, mint valamilyen híres festőre, hanem úgy, mint a potekárra. De vajon mi hogyan emlékezünk? Jóformán sehogyan. Mert ha emlékeznénk, akkor emlékeztetnénk is. Ha mással nem, legalább egy tenyérnyi emléktáblával, ott, azon a gácsi házon, amelyik máig is a régi alakjában áll, ott, a dombnak felfelé ívelő útkanyarulatban. Felfelé persze csak akkor ível ez a kanyarulat, ha befelé tartunk a faluba. Ha kifelé megyünk belőle, akkor az útkanyar ugyebár lefelé ível... így van ez. KESZELI FERENC A szerző felvételei ilyenkor, nyáron is szívesen fogadják a látogatót Kubínska Holan; a barátságos hegyi motel az ottlakóknak étkezést, szállást egyaránt biztosít. De bármennyire is nyár van, a kirándulóknak nem mindig kedvez az időjárás, s ha úgy adódik, néha egy-két napra is beborul az idő. Amikor a tűző napsütésben gyülekeznek, gomolyognak a sötét felhők, az itt lakók tudják: hamarosan eső lesz Kubínban. Kép és szöveg: KOLLER SÁNDOR Kilátás az esős Dolny Kubinra
