A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-07-08 / 28. szám
492 11 SZFALERIT A szfalerit a legfontosabb cinkére, kémiai összetételét tekintve cink-szulfid (ZnS). Mindig tartalmaz több-kevesebb vasat is (maximálisan 20 %-ot), s a vas mennyiségétől függően változik a színe is. Ismeretes teljesen átlátszó vagy áttetsző, színtelen vagy alig színezett változata, ezt kleiofánnak nevezik. Amint nő a vastartalom, egyre sötétebbé válik az ásvány; a mézszínűtől a vörös és fahéjszínűn át egészen a feketéig sokféle árnyalat előfordulhat. A fekete szfalerrtváltozat neve marmatŕt. Köbös rendszerben kristályosodik, a druzaü regekben szépen kifejlődött kristályai általában tetraéderek. Sűrűsége 3,5—4g/cm3, keménysége 3,9—4,2. Könnyen hasad, szemcsés aggregátumaiból az egyes szemcsék készségesen kiválnak, ha erősebben megnyomjuk őket. Kristályrácsa a gyémántrácsra emlékeztet, azzal az eltéréssel, hogy kétfajta atomból (Zn és S) épül fel. A kristálykémikusok szfalerit-típusú rácsról is beszélnek, hiszen a névadó ásványon kívül más vegyületek (pl. a hawleyit — CdS —, stilleit — ZnSe —, coloradóit — HgTe — stb.) is ilyen elemi cellákból épülnek fel. Ismeretes a cink-szulfidnak egy hexagonális módosulata is, ezt wurtz/'rnak nevezik. A szfalerit elnevezés a görög szfalerosz — csaló szóból ered, s feltehetően arra utal, hogy az ásvány külső megjelenésében nem nagyon emlékeztet a fémszulfidokra. A természetben szinte kizárólag a gaienittal együtt található. Gyakran települ mészkövekre is, ahol fokozatosan cinkkarbonáttá (ZnCOa) alakul át — ezt az ásványt smŕthsonitnak nevezik (jelentős smithsonittelepek voltak Ardón). A világ legismertebb szfaleritlelőhelyei az USA-ban, Lengyelországban, Szardínia szigetén, Belgiumban találhatók. Csehszlovákiában Pribram, Kutná Hora és Selmecbánya környékén fordul elő bányászható mennyiségben is. A felvételen látható, kvarcba ágyazódott szfaleritszemcsék Stííbroból származnak. LACZA TIHAMÉR Fotó. Josef Hlaváček GALENIT Az ólomszürke színű, jellegzetes kockákban kristályosodó galenit a legfontosabb ólomtartalmú ásvány, szinte kizárólag ebből az ércből nyerik az ólmot. A fémszulfidok közé tartozik, kémiai összetétele: 86,6% ólom (Pb), 13,4 % kén (S). A fő alkotórésze tehát az ólom-szulfid (PbS), emellett azonban mindig tartalmaz kisebb-nagyobb mennyiségben más elemeket is, elsősorban ezüstöt (Ag), rezet (Cu), cinket (Zn) és bizonyos esetekben szelént (Se) is. Az ezüsttartalom olykor elérheti a 0,1 %-ot, ezért a galenit feldolgozása során jelentős mennyiségű ezüsthöz is jutnak. (Nem véletlenül tekintik a galenitet az egyik legfontosabb „ezüstércnek".) A galenit régóta ismert ásvány, először az idősebb Plinius említi (i. sz. 77-ben). Elnevezése a latin galena szóból ered, ez magyarul ólomércet jelent. A galenit az egyik legsúlyosabb ásvány, sűrűsége 7,4—7,6 g/cm3. Keménysége a Mohs-féle skála szerint 2—3 között van, már késsel is karcolható. Fújtatóval hevítve viszonylag könnyen megolvad (olvadáspontja 1115 °C), s ha közben szódával vagy faszénnel elkeverjük ólomgömböt nyerünk. A salétromsav feloldja, közben kén és ólom-szulfát (PbSOJ keletkezik. Leggyakrabban kockákban kristályosodik, de előfordul oktaéderekben vagy kristálykombinációk formájában is, sőt az ikerkristályok sem ritkák. A kocka lapjai mentén könnyen hasad, a hasadási lap fémesen csillog. Az ásvány karca szürkésfekete. A galenit általában hidrotermális érctelepeken található, az ún. polimetallikus Pb—Zn—Cu-ércek egyik legfontosabb alkotórésze. Rendszerint más fémszulfidokkal együtt jelenik meg. A világ legjelentősebb galenittelepei a Szovjetunióban és az USA-ban (Colorado, Idaho) találhatók. A spanyolországi lelőhelyeket már az ókorban bányászták, a Hispániából származó galenitet nagy tömegben szállították Rómába. Csehszlovákiában Pribram, Kutná Hora, Selmecbánya (Ban. Štiavnica) környékén található nagyobb mennyiségben, de a Gömör—Szepesi-Érchegységben is sok helyen előfordul (pl. a Pelsőc melletti Ardón). A felvételen látható példány Selmecbányáról származik.
