A Hét 1988/2 (33. évfolyam, 27-52. szám)
1988-07-08 / 28. szám
Egy cseh kalendárium és a magyar szabadságharc ö ajakműködés szerinti előre ható hasonulásával, vö. ötszérf ötször)-, avutó (a magánhangzó-torlódás feloldásával, vö. üeg>üveg, kües>küves> köves); pédáncs (a magyarban szokatlan -ns szóvég kiküszöbölésével). Az egyik legszebb példa a Szene melletti Magyarbélről ismert pö/e „bádogtepsi" szó, amely teljesen szabályosan alakult ki az idegenszerü, kellemetlen hangzású pléh alakból. — Sajnos köznyelvünk az ilyen magyaros szellemű és ízlésű újításokat már nem fogadja be. Ennek egyik oka az, hogy a mai ún. müveit beszélők jelentős része az idegen szavak átvételekor rendszerint sokkal fontosabbnak tartja az idegen nyelv kiejtésének minél szolgaibb utánzását, mintsem saját nyelvünk jó hangzását. Nyelvjárásaink nemcsak a szavak hangalakját alakították át a maguk belső törvényei szerint, hanem a nyelvtani rendszert is. A nehézkesnek érzett vagy funkciójukat vesztett jelenségeket igyekeztek kifejleszteni. így pl. a funkciótlanná, tehát fölöslegessé vált ikes igeragozás tömegméretű pusztulása néhány érdekes új nyelvjárási jelenséget hívott életre. Ilyen pl. az, hogy kijelentő módban az ikes igeragozás 2. személyü alanyi -/ ragja terjedőben van iktelen igéken is. Pl. a dunántúli (így csallóközi is) és a nyugati palóc nyelvjárásban ilyen alakok élnek: [mondolbóI alakult) mondó v. mondó, ikéreböl alakult) kérő v. kérő stb. A régi, -sz rágós és az új alak között jelentéskülönbség kezd kifejlődni: a mondasz v. monc, kérsz stb. régebbi alakokkal szemben a mondó v. mondó stb. alakok kedveskedést, gyöngédséget fejeznek ki (nem véletlen, hogy gyakran a kisgyermekekhez beszélve használják őket). A hasonló okokból és hasonló eredménnyel kialakult adj-adjál, a/udj-a/udjál stb. szembenállást köznyelvi nyelvtankönyveinkböl ismerjük, mivel ez a változás bejutott a köznyelvbe is. Az ikes igeragozás pusztulásával függ öszsze az is. hogy több helyen — pl. a gömöri palócban — az ikes ragozás 3. személyü ragja felszólító módban az iktelen igéken is elterjedt, pl. mondják, kérjék. A hagyományos mondjon, kérjen stb. alakokhoz képest mázok „funkcionális csomópontjainak" meghatározását, szerkezeti összekapcsolódásukat, a viszonylatok felismerését, az ezáltal működő rendszer értelmezését. Nincs módunkban s nem is célunk ehelyütt, hogy elemző ismertetést adjunk a kötetről, csupán felvillantás formájában kiemelünk néhány címszót. Ami végig jellemzője a kötetnek, az a magas szintű szakmai elemzés, meggyőző állásfoglalás: A kötet anyaga öt részre oszlik: a „Parasztság és a múlandóság" bevezető rész tartalmazza a rendszerelméletet (rendszerkultúra-halálkép), a halálkép demográfiai alapjait, a világképen belül a vélekedési és viselkedési utasítások rendszerét, illetve a halálképet a múlandóságra vonatkozó ismeretek rendszerében. A második rész, ,A magyar parasztság hagyományos halálképe" szembeállítja az időképet (halál és múló idő, nappal-éjjel, hét, hónap, év stb.) a halálképpel (halálnemek hagyományos megítélése, szép halál, rendkívüli halálesetek, erőszakos halál, halálos rontás, öngyilkosság, öregkor és halál). A harmadik rész „A magyar parasztság haldoklóval és halottal kapcsolatos szokásai" a kötet legterjedelmesebb része. Részleteiben feltárja a halállal összefüggő, magyarázó előjeleket, jóslatokat, a haldoklót és magát a halált. Külön hagyományos szerepe van az adott közösségben a halál beálltából a torig terjedő időszaknak, mely több elemből tevődik össze: a holttest felkészítéséből, a halál hírüladásából, sírásásból, sírjelkészíezek rendszerint szívélyesebbnek, udvariasabbnak számítanak. Van az igeragozás területén egy olyan jelenség is, amelynek — az első példákkal ellentétben — nem tudunk örülni, mert nem újabb jelentésámyalatok megkülönböztetéséhez vezet, hanem ellenkezőleg: jelentések összemosódásához. Ez a jelenség a köznyelvben is töretlenül hódító ún. „suksüknyelv", amelyben megszűnik a „látjuk" és „lássuk", „adhatjuk" és „adhassuk" stb. közötti különbség, mivel a kijelentő módú alakok helyét a felszólító módúak foglalják el. Pl.: Holnap már megmondhassuk nekik („megmondhatjuk"); Odatartsa a kezét („odatartja"); A gyereket a boltba szalassza („szalasztja"). — Igaz, ez sem tekinthető valamiféle kóros nyelvi jelenségnek, megvannak ennek is a maga jól kitapintható nyelvinyelvrendszerbeli okai. s a nyelvjárásokban természetesen nem is tekinthetjük helytelennek (legföljebb sajnálkozhatunk rajta). A köznyelvben azonban a „suksük" súlyos nyelvhelyességi hibának számít, s ezért ha anyanyelvjárásunkban megvan is, amikor köznyelven beszélünk, ne használjuk; lehetőleg még a vidéki köznyelvben és a kötetlen, baráti beszélgetésekben is kerüljük! LANSTYÁK ISTVÁN (Befejezés a következő számban) A múlt heti számunkban között Nyelvi totó megoldása A múlt heti számunkban közölt mondat helyesen : A tárgyaló felek megállapodtak abban, hogy a jövőben is nagy figyelmet fordítanak a gazdasági és tudományos-műszaki együttműködésre. A helytelen „megállapodtak arról" kifejezés a „tárgyaltak arról” szókapcsolat mintájára keletkezett és az újdonságok iránt legfogékonyabb sajtónyelvben terjedt el. Nyelvi szempontból-azért helytelen ez a kifejezés, mert a megállapodni valamiben állandó határozóhoz mindig ugyanazt a ragot ill. névutót kapcsoljuk, jelen esetben a -ban, -ben ragot illetve az abban, ebben névutót. tésböl, halottnézésből, siratásból, virrasztásból, a koporsóval összefüggő rituálékból, búcsúztatásból, kikisérésből, elföldelésből. eltakarításból, és a szokássor a már említett torral zárul. Ezt követi az elhunyt emlékének megőrzése a gyászban, valamint a „lélek-kép" magyarázat rész. A befejező ötödik rész ,A megismerhető és a megismerhetetlen" címet kapta. A halálról alkotott képet az élők állandóan alakítják, változtatják, viszonyuk hozzá folyamatosan módosul: nemzedékek során át éppen úgy, mint egy emberöltön belül életkoronként. így az ismeretlen halál köré az emberiség története során felhalmozott jelképekből az egyén mindig mást és mást ért meg ... Korunk nem hangsúlyozza annak fontosságát, hogy szükséges felkészülnünk az elmúlásra. A halál közeledése igy inkább megzavar, s életünk nem befejeződik halálunk révén, hanem abbamarad... A halál továbbra is megismerhetetlen marad, míg az élet megismerhető. A halál kihívása életünk egyszeriségére, megismételhetetlenségére figyelmeztet bennünket. Ennek tudatában kell megbecsülnünk sorsunk, minden megélt pillanatunk értékét. Erre int bennünket végsősoron A halhatatlanságra vágyó királyfi című székelyföldi népmese is, mellyel a kötet zárul. Az utolsó átváltozás tehát azt mutatja be, hogy a magyar parasztság mint készítette fel tagjait szigorú rítusai révén a halál kihívásának elfogadására. D- Varga László E kalendáriumra akkor figyeltem fel, amikor belül a kötéstáblán Kossuth Lajost ábrázoló címkét találtam beragasztva. A címke alatt nagy betűkkel ez állt; Kossuth-szivar, majd kisebb betűkkel — Medetz József gyárából Pesten. (Medetznek Pesten a múlt század közepén híres dohánygyára volt). A kalendáriumhoz az elején öt, a végén tizenkét oldal kékesszínű kemény papírt kötöttek, melyen régi cseh helyesírással, különböző kéz által irt szlovák bejegyzések találhatók. Ezt a százesztendős naptárt 1838-ban adták ki Szakolcán (Skalica) — mint annyi más akkori cseh és szlovák egyházi és ismeretterjesztő nyomdaterméket. Németből Wáclav Šulc fordította cseh nyelvre. Rövidített címe: Nowý St-lety Kalendár od roku 1816 až do 1916. (Új Százesztendős Kalendárium 1816-tól 1916-ig). Amint a címlapon feltüntették, ez volt a negyedik változatlan kiadása. A kalendárium tartalmával most nem foglalkozom, hiszen a korabeli német százesztendős kalendáriumok — a cseh és a magyar nyelvűek is — pontosan leírták a havi teendőket, a gazdasági munkák menetét, a bolygók állását, egészségügyi tanácsokat, idöjóslást adtak stb. Inkább kíváncsi voltam a hozzákötött lapokra. Mindjárt az elején nagy betűkkel sárguló tintával írott bányászköszöntés: Zdar buh! (Jó szerencsét!) — fogad. Aztán alatta az első tulajdonosa elárulja, hogy a kalendáriumot 1844-ben 25 krajcárért Windschacht - ban vette. Itt meg kell jegyezni, hogy Selmecbánya akkor még három községből, illetve településből állott: Windische Schacht (Szlovák akna), Piarg és Siglisberg. A becses Kossuth-címke beragasztása a magyar szabadságharc iránti érdeklődést sejtette és ezért tüzetesen áttanulmányoztam a kézzel írott részeket. Nagy örömömre a szokásos népi rigmusok, tűzesetek leírása mellett a hátsó oldalakon régi szlovák írással egy szemtanú megörökítette az 1849-ben Selmecbánya és környékén lezajlott, a magyar szabadságharc téli hadjáratának eseményeit. A krónikás szemtanú tárgyilagos képet rajzolt a harcokról, íme szabad fogalmazásban, magyarra átültetve: 1849. január 13-án Stampoch felől Görgei tábornok jött seregével Windschachton keresztül, két napig mintegy 1 900 gyalogos volt itt bekvártélyozva, a lovasok Szent Antaltól (Antol) Zsarnócáig és egész Korponáig helyezkedtek el. Január 17-én Selmecen a katonatiszteknek bált rendeztek. Január 19-én reggel Görgei hadseregének törzskarával Zólyomba ment és még e napon, délben, a stampochi úton a német vadászok a magyar előőrsöt megverték és délután két órakor a 6. vadászszázad már a richnói dombokon volt két ágyúval, a magyarok is felhúzták az ágyúkat a Kíni akna és a rakovani út mellé Kiara — 8 ágyút. A huszárok a temetőnél, a gyalogság a rakovani domboldalon volt, négy órakor a németek megfutamodtak, a magyarok vesztesége 16 sebesült, 8 halott, német részről egyet élve elfogtak és egy halott maradt a Belovic meddőhányó mellett; a sebesülteket elvitték magukkal Stampachra. Január 21-én Windisgraetz serege megindult Stampachról az eltorlaszolt utakon át, három órára ért csak Szent Keresztre (Kríž), a mieink mindjárt ágyúval üdvözölték és az egyik golyó a vadászok kapitányának levitte a fejét. Mindkét oldalról dörögtek az ágyúk, egy-két rakéta Windschachtra is esett, de semmi kárt nem tett; aztán beesteledett, csak a puskák ropogtak egész kilenc óráig. Aztán a magyarok Selmecen át Kozelnikba mentek, a császári sereg pedig ezen az éjjelen Windschachtot foglalta el, másnap mentek tovább a magyarok után. A magyarok vesztesége 30 halott és két ágyú, míg a németek halottaikat Stampachba vitték és ott temették el. 1849. április 18-án reggel hét órakor az ifjú Görgey ezredes (Görgey tábornok testvére — a szerz. megj.) és Cerva adjutáns vezetése alatt két ágyúval és körülbelül ezer huszárral a Piargra jöttek a magyarok, nyolc órakor már a magyar előőrs Selmecen volt, megkerülve a Zsigmond aknát és a Vörös kútkaput. A császári katonák Fereti kapitány vezetése alatt az Evangélikus líceum épülete előtt kemény harcban ellenálltak, majd a németek elmenekültek az óvároson át Vihnyébe. 19-et közülük elfogtak, kettőt megöltek és még azon a napon eltemették őket. A huszárok a németeket egész Vihnyéig üldözték, s még egypárat elfogtak közülük. Július 8-án Selmecre bejöttek az orosz kozákok. Vasárnapig ott voltak, de amikor meghallották valakitől, hogy jönnek a huszárok. Szent Keresztre vonultak vissza. Később újra visszajöttek és a város határában tábort ütöttek. Ennyi a Selmecbányái harcok története. A krónikás szemtanú mindezt tárgyilagosan és órányi pontossággal irta le. Mint kívülálló, pártatlanul nézett a történelmi eseményekre, de azért egy helyen, amikor azt írja, hogy a mieink (naši) elárulja magát, mégis a magyar huszárok sikerét kívánta. A szivarcímke beragasztása a Kossuth-képpel és a végén egy külön oldal alján a magyar szabadságharc minisztereinek felsorolása, arra enged következtetni, hogy akié e százesztendős kalendárium volt — az a magyar szabadságharc pártján állott, vagy legalábbis szimpatizált a szabadság eszméivel. OZSVALD ÁRPÁD 11
