A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1987-02-06 / 6. szám

A CSEMADOK LEVÉLSZEMLE A múlt esztendő végén s ez év elején ismét sok levél érkezett szerkesztősé­günkbe. Örülünk levelezőink és tudósí­tóink aktivitásának, annak, hogy a Cse­­madok-szervezetek minden fontosabb­nak tűnő eseményéről értesítik lapun­kat, sajnos azonban helyszűke miatt a tudósításokat, leveleket nem közölhet­jük teljes terjedelmükben, így hát arra szorítkozunk, hogy ismertessük azok lé­nyegét. Antal Judit levelezőnk írja: „1986. no­vember 22-én ünnepelte megalakulá­sának 10. évfordulóját a Csemadok gö­­möri (Gemer) helyi szervezete mellett működő éneklöcsoport. Alapító tagjai: Zsíros Gyuláné, Gombos Istvánná és Lóczy Lászlóné. Utóbbi azóta is a cso­port vezetője. A tagok fáradságot nem ismerve gyakoroltak, hetente kétszer is. A sok munka meghozta gyümölcsét és már 1977 elején a Nőszövetség és a Vöröskereszt évzáróján bemutatkoz­hattak. Azóta többször változtattak re­pertoárjukon, ma már forradalmi dalo­kat is énekelnek. A faluban rendezett ünnepélyeken mindig ott-találjuk a hall­gatóság szívéhez nőtt csoportot. Min­den alkalommal részt vesznek a Tavaszi szél... versenyen, 1982-ben Nagyka­­posra (V. Kapušany) is eljutottak, ahol szép eredményt értek el." Levelezőnk azt is megírta, hogy az ünnepi műsoron emléklapokkal jutalmazták meg az éneklöcsoport egykori és jelenlegi tag­jait. Csörgő Zsuzsa csicsói (Čičov) leve­lezőnk egy érdekes kastélytárlatról tu­dósítja lapunkat. A tárlatot tavaly októ­berben nyitották meg. A hivatásos és amatőr képzőművészek munkáiból kiál­lított anyag nagy lelkesedésről és ösz­­szefogásról tesz tanúságot. „Ehhez ter­mészetesen olyan hozzáállás kell — írja levelezőnk —, mint amilyent a Csicsón élő amatőr képzőművésznél. Nagy Gé­zánál láthatunk." A továbbiakban meg­írja, hogy a kastély toronyhelyiségében lévő kiállítást Nagy Géza a közeljövőben átrendezi, bővíti, állandó falusi galéri­ává alakítja. Cseri Zita érsekújvári (N. Zámky) le­velezőnktől kaptuk a következő rövid tudósítást: „A Csemadok nagyölvedi (Veľké Ludince) helyi szervezete mellett működő amatőr színjátszó csoport feb­ruárban újabb fellépésre készül. Már próbálják Ján Solovič Ez aztán a megle­petés c. darabját, amely két felvonásból áll és jelenetei igencsak kacagtatóak. A csoportot Tóth István vezeti. Szereplők : Lebocz Teréz, Lebocz Antal, Kurali Ernő, Cseri Zsuzsa, Cseri Zita és Csö­mör Csilla. Reméljük, hogy jól felkészül­ve megkacagtatják majd a közönsé­get." Urbán Aladár ipotyvarbói (Vrbovka) tudósítónk Csemadok-szervezetük te­vékenységéről ír. Idézünk leveléből: „Az ipolyvarbói egyike a Nagykürtösi járás legtevékenyebb Csemadok-szervezete­­inek, létszámát tekintve pedig az első helyet foglalja el. Persze Ipolyvarbón sem kapcsolódik be minden Csema­­dok-tag a kulturális munkába. Mi úgy tekintünk ezekre az ún. passzív tagokra, mint a Csemadok pártoló tagjaira. Rá­juk is szüksége van a szervezetnek, tagilletményükkel ők is hozzájárulnak a tevékeny tagok eredményesebb műkö­déséhez. „Tudósítónk ezután még megírja, hogy fontos eredménynek tart­ják bővülő együttműködésüket a helyi alapiskolával. A Csemadok által meg­hirdetett versenyeken sikerrel képvisel­ték „színeiket" a tanulók mind a vers- és prózamondásban (Richter Eszter a Dunamenti Tavaszra is eljutott), mind az irodalmi-történelmi vetélkedő járási fordulójában. Az évzáró taggyűlést is másfél órás tarka műsorral köszöntöt­ték az alapiskolások. A SZISZ tagjai egyúttal tagjai a Csemadoknak is, s a szervezet eredményei egyben a fiatalok helytállásának bizonyítékai. „1986-os tevékenységünk fénypontját — fejezi be levelét Urbán Aladár — alighanem az A honismereti kirándulás. (Hajtman Kornélia leveléhez) A nagykürtösi művelődési ház — sok szép Csemadok-rendezvény színhelye. (Urbán Aladár tudósításához.) Ipolyvarbói szüret '86 címmel megren­dezett szüreti ünnepségünk jelentette, amely szemet-lelket gyönyörködtető, színpompás felvonulással vette kezde­tét, borkóstolóval s vidám műsorral folytatódott és jó hangulatú szüreti bál­lal fejeződött be." Panyik Ernő a Csemadok galántai helyi szervezetének évzáró taggyűlé­séről tudósít. Leveléből megtudjuk, hogy az évzárón értékelték a szervezet tevékenységét. „Elsőként — írja — a megalakulásának 30. évfordulóját ün­neplő Kodály Zoltán Daloskörről volt szó. Ádám Barnabás elnök elmondotta, hogy az egyes szólamokban mutatkozó énekeshiányt a szenei (Senec) Napsu­gár énekkar tagjai pótolják, ami nem lehet végleges megoldás, szükség len­ne az énekkar bővítésére ... A másik amatőr művészeti csoport, melynek működése és eredményei az egész já­rás területén ismertek, az esztrádcso­­port. Megalakulásának 10. évfordulóját az idén ünnepli. Taglétszáma jelenleg több, mint húsz ... A harmadik, széle­sebb rétegeket megmozgató ágazat a klub, mely főleg az őszi és téli hónapok­ban vonzza a hallgatóságot. Többnyire a Városi Művelődési Központ presszó­jában rendezett klubesteken több ne­ves személyiség előadásának tapsolha­tott a közönség. Érdemes megemlíteni dr. Fodor Zoltánt, az SZSZK Iskolaügyi Minisztériumának dolgozóját, dr. Püs­pöki Nagy Pétert, dr. Bauer Győzőt, Lo­­vicsek Bélát s a közelmúltban elhunyt dr. Pintér Istvánt!" Panyik Ernő tudósí­tásából azt is megtudjuk, hogy Galán­­tán első alkalommal próbáltak körzeti dal- és táncünnepélyt rendezni s máris jól sikerült, szép környezetben, a vizi­­erömű tározója melletti Kaskády szálló­nál. A magas színvonalú, minden igényt kielégítő műsorban, a járás kulturális csoportjai mellett fellépett a Kaposvár táncegyüttes is, óriási sikert aratva. „Az évzáró egyetlen szépséghibájának a na­gyon gyér vita tekinthető" — fejezi be tudósítását Panyik Ernő. Hajtman Kornélia štúrovói tudósí­tónk is Csemadok-szervezetük évzáró taggyűléséről ír. Egyebek között a kö­vetkezőket írja: „A múlt évben fiatalok vezettek fiatalokat, hiszen a két vezető­ségi tag, Németh Mária és Molnár Fe­renc is a legfiatalabbak közé tartozik. Sikerült nekik szép műsoros estet és batyubált rendezni... Tavaly egyéb­ként több értékes előadásra is sor ke­rült a szervezetben, így például emléke­zetes marad dr. Nagy Géza előadása a szívinfarktus megelőzéséről és dr. Baj­nok István pszichiáter előadása, amit Érzelmi nevelés a családban címen tar­tott ... Tavaly augusztusban — írja tu­dósítónk — több tagunk részt vett a 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom