A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-06-26 / 26. szám
ELETEBOL nőén sikerült. Szókimondó, nemes értelemben véve elkötelezett műsoruk az elejétől a végéig magával ragadott. A gimnazista korú szereplők jól értelmezték a jeles szovjet költő szövegét. Vas Ottó pedig találóan megválasztott színpadi eszközökkel szinte fölkavarta gondolatainkat és érzelmeinket. Az ipolyságiak 35—40 percre így magvas gondolatokat és erkölcsi erőt sugárzott, művészi élményt nyújtott. Sok volt viszont az eklektikával és színpadi rutintalansággal párosuló tisztázatlan pont a Csemadok rimaszombati (Rimavská Sobota) alapszervezete újonnan alakult irodalmi színpadának produkciójában, így dr. Hizsnyan Géza: Harangozás című szerkesztett műsora és a fiatal gárda lelkesedése inkább a jövőt illetően jogosít reményekre. A közép-szlovákiaiaknál egységesebb, kiforrottabb teljesítményt nyújtott a Varga Róbert vezette komáromi Téka Irodalmi Színpad, bár nekik is sokat kell még tenniük annak érdekében, hogy fölzárkózzanak e műfaj országos viszonylatban csekélyke számú, ám esetleg élvonalba tartozó együttesei közé. A marcelházi (Marcelova) Jókai Mór Kisszínpad tagjai másfajta színházi poétika, az abszurd játékszabályai szerint építették fel előadásukat. Konspiráczyjó című groteszk játékukban nem is annyira a cselekmény a lényeges. Ehelyett, a látszólag összefüggéstelen eseménysor, a néző együttgondolkodó, ráérző hajlamára épít. mondván, ki-ki hámozza ki magának mindebből a számára izgalmasat és érdekeset. Ez rendezői és színészi célkitűzésnek nem rossz, ám a kivitel helyenként sokkal inkább amolyan álavantgard kísérletnek tűnt, semmint tökéletes vonalvezetésű produkciónak, ezért a szóvicceken és a színpadi ziccerhelyzeteken derülgető néző talán egyszer sem érezhette a Megvilágosodás Pillanatát. A színjátszó csoportok versenyéről érintőlegesen említettem már, hogy a Poloska Színház (Sós György: Az emmenthali hóhér, rendező Bodnár Gyula), a Mai Színház (László Aladár: Éjszakai ügyelet, rendező Kiss Péntek József), a kassai Schönherz Zoltán Magyar Tannyelvű Középfokú Ipariskola „X" Iparista Színpada (Szigligeti Ede: Liliomfi. rendező Pásztó András (és részben a Komáromi Magyar Tannyelvű Gimnázium ifjú színjátszói (Ismeretlen szerző: Nők jakubinus klubja, rendező Gáspár Tibor) jó kis előnnyel előzte meg az idei seregszemlén szereplő többi színjátszó csoportot. Hangsúlyozni szeretném: ez pusztán tény, ám egy pillanatig sem tragédia, netán sértődésre ingerlő ok! Akik rendezőkként, szereplőkként, szakírókként, vagy bármilyen egyéb minőségben több éve veszünk már részt amatőr művészeti mozgalmunkban, azok mindnyájan tudjuk : a győzelem, a dijátvétel pillanatai nyilván felejthetetlenek, de a szép szó hagyományos komáromi fesztiváljának elsődleges célja anyanyelvűnk őrzése. Ezért a Jókai Napokon nem is annyira a győzelem, mint inkább a részvétel a fontos, ami egyben a még komolyabb célok kitűzésének záloga is. Mert aligha képezheti vita tárgyát, hogy szükség van-e az amatőr színjátszó mozgalomra. annak magasabb színvonalra emelésére. Ehhez azonban állandó, a mainál körültekintőbb, rugalmasabb, szakszerűbb és legfőképpen távlatokban gondolkodó, segítő figyelemre van szükség. MIKLÓSI PÉTER Gyökeres György felvételei Ha most valaki azt kérdezné tőlem, hogy mi a véleményem az idei Jókai Napok vers- és prózamondóinak teljesítményéről, e két nyúlfarknyi mondattal válaszolnék: „Nyitni kék! Befelé!" Hogy miért éppen ezt mondanám? Mert közepes volt a mezőny, közepes volt a színvonal, pedig most már a választások alapján minden adott volt ahhoz, hogy kimagasló előadásokat halljunk, és mégis ... Éveken keresztül vissza-visszatérő problémát jelentettek a rosszul megválasztott, az előadó egyéniségéhez nem illő, irodalmi érték híján levő, agyonmondott szövegek, versek, amelyeket ugyan ki lehetett volna dolgozni, de minek, hisz katartikus élmény kiváltására — vagy hogy szerényebb elvárásom legyen: meghallgatásra — alkalmatlanok voltak. Az idén végre a vájt és kevésbé vájt fülű hallgató is elégedett lehetett az egyenruhából kibújtatott, önálló ízlésre utaló választásokkal. Rólunk, nekünk szóltak a színpadról mai és klasszikus művekkel az előadók, akik közül sokan a magyar irodalom berkeiben akadtak tolmácsolandó írásra, mások a világirodalomban kalandoztak el; a választások minden esetben időszerűek voltak. Mondtak Mikszáth-, Krúdy-, Móricz- és Örkény-szöveget, de hallhattunk a prózamondóktól Hrabalt és Mrozeket, Kovács Magda, Zs. Nagy Lajos és Domonkos István írásaiból Ízelítőt. A versmondók kínálata se volt rosszabb, bár úgy érzem, költészetünknek még mindig rengeteg méltánytalanul elfelejtett alakja van és még több olyan verse, melyek mellőzésével magunkat rövidítjük meg. A versmondók számára felfedezés, a nézőknek ajándék lenne az ilyen versek tolmácsolása. Hogy csak pár költőt említsek, akiktől még sose, vagy csak nagy Nyitni kék! A 24. Jókai Napok vers- és prózamondóinak versenyéről ritkán hallottam verset a Jókai Napokon: Nadányi Zoltán, Erdélyi József. Szabédi László, sőt Zelk Zoltán és Füst Milán is a ritkán mondottak közé tartoznak, de hosszú még a sor. Vannak visszatérő versek és visszatérő szerzők. Ez persze nem baj, és nem is lehet másképp, hisz minden generáció felfedez magának valakit, aki až ő nyelvén tud szólni. Helyes. Mindenki olyan költőt válasszon, akiről úgy érzi „helyette" írta meg a verset — igy a legnagyobb a valószínűsége annak, hogy jó előadást halljunk. Az idén sokan választottak Kányádi-verset, de a szerzők között ott volt Illyés Gyula, Weöres Sándor, Nagy László, Kosztolányi Dezső, Dsida Jenő. sőt Bajza József is. A zsűri egyik tagja. Szigeti László összegezte nagyon találóan az értékeléskor, hogy azelőtt inkább „anyanyelvi verseket" mondtak, most a „sorsversek" voltak túlsúlyban. A választás jó volt, mégis közepesnek mondom a színvonalat. Hogy mi ennek az oka? Kevés volt a meggyőző, őszinte előadás. Egyelőre csak egyoldalú nyitásnak lehettünk tanúi: kifelé tekintgetnek már az előadók, ez a választásokban nyilvánult meg, de befelé nézni — igaz, ez a nehezebb —, önmagukat őszintén adni még nem sikerült. Volt harsányság és pátosz, erőtlen, szétesett szöveg, hamis érzelmek, modorosság — s ebből adódóan hitelüket vesztett előadások. Az imént felsoroltak különösen az elődöntőt jellemezték, ahol — meggyőződésem — a versenyzők önmaguk színvonala alatti teljesítményt nyújtottak. Ezt elősegítette persze a versenyláz és a rossz akusztikájú terem is. A versmondáshoz, prózamondáshoz igazából hangulat kell; a megtanulandók közétartozik 3 < 2 2 X á o az időzítés művészete, hogy az előadó már versenyre hangoltan tudjon a pódiumra állni. A legideálisabb körülmények között is nehéz összefogni, többértelműségében is egyértelműen tolmácsolni egy-egy verset, szöveget. Igazságos, alapos munkát végzett a zsűri az elődöntő értékelésekor. Kütön-külön elemezte minden előadó teljesítményét és hasznosítható tanácsokat adott további munkájukhoz. (A zsűri elnöke Kulcsár Tibor, a bírálóbizottság további tagjai Boldoghy Kató, Kovács László, Szigeti László és Tóth Elemér voltak.) Az eszményi persze az lenne, ha nem a Jókai Napokon kellene szaktanácsokat adni az előadóknak, hanem a Csemadok illetékesei megszerveznék, hogy egész évben folyamatosan biztosított legyen egyegy járás vers- és prózamondóinak szakmai irányítása. Az idei közepes színvonal oka sem a tehetségek hiánya volt, hanem az érződött, hogy nem kaptak kellő útmutatást. Jövőre pedig' negyedszázados jubileumot ünnepelünk —• ha színvonalas versenyt akarunk, a felkészítést már most el kell kezdeni! Nem tartom elvetendő ötletnek esetleg az elmúlt huszonöt év többszörös győzteseinek meghívását egy gálaműsorra. Ha ez megtörténne, sejthető, hogy bizonyosságot szereznénk azon feltevésünk igazáról. miszerint tulajdonképpen csak negyedszázadonként vagyunk képesek annyi jó szavalót színpadra juttatni, mint amennyiről évente álmodozunk. Persze, ez az eszmény korántsem öncélú; sok jó szavalóról azért álmodunk valójában, mert azt szeretnénk, ha hatványozottan szaporodnának soraink közt az olyan emberek, akik tudják: vers, költészet nélkül élni lehet ugyan, de nem igazán jó CSANAKY ELEONÓRA Irodalmi színpadok és kisszínpadok versenyében: A Jókai Napok nagydija — a marcelházi (Marcelová) Jókai Mór Kisszínpad A legjobb összeállítás díja — a komáromi (Komárno) Téka Irodalmi Színpad A legelkötelezettebb színpadi alkotásért — az ipolysági (Šahy) József Attila Irodalmi Színpad A legjobb zenei és mozgáskultúra díja — a Csemadok rimaszombati (Rimavská Sobota) ASZ Irodalmi Színpada Az új színpadi formák népszerűsítéséért — Soóky László A kiváló rendezői és dramaturgiai munkáért — Vas Ottó A zsűri különdija — a marcelházi Jókai Mór Kisszínpad Színjátszó együttesek versenyében:. A Jókai Napok nagydija — a nagymegyeri (Čalovo) Poloska Színház A legjobb rendezés dija — Kiss Péntek József A felfedező dramaturgiai munkáért — dr. Hunőík Péter A 24. Jókai Napok versenyének eredményei A kollektív alkotásért — a kassai X Iparista Kisszinpada A legjobb színpadkép díja — a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Csemadok ASZ és a VMK színjátszó csoportja A szép magyar beszédért — a Komáromi Magyar Tannyelvű Gimnázium SZISZ alapszervezetének irodalmi színpada A kortárs szerző népszerűsítéséért — a Csemadok Ipolynyéki (Vinica) ASZ színjátszó csoportja A legjobb darabválasztás díja — a Csemadok Érsekújvári (Nové Zámky) ASZ és az SZMH színjátszó együttese A legjobb képzőművészeti megoldás díja — a Csemadok Lévai (Levice) ASZ színjátszó csoportja díszlettervezőjének. Szűcs Lászlónak A legjobb férfialakitás díja — Belák Csaba; a legjobb női alakítás dija Vízváry Teréz; A legjobb epizódszerep megformálásáért — Haulitusz Anikó; Kiváló alakításért: Füzék Ildikó, Remény Éva, Gyürke Erika, Bálik Judit, Vasilovčik Éva, Gyurkovits Károly, Varga Tibor, Németh István, Görföl Attila, Vers IV. kategória: V. kategória: Próza IV. kategória: V. kategória: A közönség dija: Pífkó András Pokstaller Lívia, Belák Csaba. Vajda Barnabás Varga Mária. Trencsik Katalin, Juhász Mária (megosztott II. díj) Jóba Hajnalka, Bacsó Aranka, Hercz Zsuzsa Kamenár Éva, Berényi Margit, Szőke György (megosztott II. díj) Jóba Hajnalka 7
