A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-09-19 / 38. szám
KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL: Emberközelben — VINCZE KÁLMÁN mérnök, a Nyugat-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság alelnöke Lovicsek Béla: HAJNALTÓL ALKONYATIG Szabó G. László: A SZUPERLÁNY - NYÁRUTÓ GÖRBE NÓRÁVAL Mács József: A VILÁGNAK KÉT VÁROSA... Lacza Tihamér: KÉMIA A KONYHÁBAN Major Lajos: EGY HÉT OLÜMPIÁBAN Címlapunkon F. Tomik felvétele A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čsl. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 336-686 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsva/d Árpád és Balázs Béla Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Král Petemé Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6 Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesitő. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gotkého 13, VI. poschodie tel: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. EMBERKÖZELBEN — Visszapörgetve az idő kerekét, vajon mi volt az a meghatározó élmény. ami figyelmedet a színház irányába fordította ? — A szó közvetlen értelmében vett meghatározó élményem nem volt, bár korban eléggé későn, huszonkilenc évesen kerültem a színházhoz. Inkább valami olyasmit éreztem, hogy magyar nyelven ebben a műfajban tudnám magam a leginkább kiélni. Korábban sohasem gondoltam komolyan arra, hogy színháznál kössek ki. Még amatőr színészként sem, pedig nem egy előadásban szerepeltem. Még felvételire is inkább csak mások noszogatására mentem el, meg valamiféle kíváncsiságból, hogy saját szememmel láthassam: miként fest egy ilyen vizsga ... — Ha jól tudom, mégis egyből felvettek! — Őszintén szólva, én lepődtem meg a legjobban, amikor a vizsgabizottság azt mondta: hangban, termetben megfelelek és egyéb tekintetben szintén megvannak a színészi adottságaim, ezért bátran űzhetném hivatásosan is ezt a mesterséget. így kerültem a területi színházhoz. — Mennyiben jelentett hátrányt, hogy amatőr színészként kellett hivatásos vándorszínpadra lépned? — Az alakuláskor a MATESZ társulatának zömét korábbi amatőrök képezték. Ez sokáig meghatározta a színház belső életét, működésének színvonalát, művészi célkitűzéseit, és talán még ma is vannak kihatásai. Ezt úgy értem, hogy a kezdő gárda tagjai közül többen bizonyos beidegződésekkel kerültek színházunkhoz, hiszen fiatalon sem iskola, sem pedig hivatásos gyakorlat nem fejlesztette bennük a komédiás vénát és a színészet belső adottságait. — Harmincvalahány év távlatából is emlékszel még első szerepedre ? — Hogyne! Urbán Ernő: Tűzkeresztség című darabjában Ható Ignácot, az ingadozó középparasztot kellett eljátszanom. Felejthetetlen élmény volt! Már önmagában az a tény, hogy színházat avattunk ezzel az előadással. Azután az is, hogy a felszabadulás után alakult hivatásos hazai magyar színtársulat első színészei lettünk. — Eszedbe jutottak ezek az emlékek. amikor 1979-ben érdemes művésszé neveztek ki? — Hazudnék ha azt állítanám, hogy a kitüntetés kapcsán valamiféle nosztalgia vett rajtam erőt. Egyszerűen nem vagyok visszapillantó típus. Ráadásul, azokban a hetekben épp az akkor esedékes bemutató kötötte le szinte minden energiámat, s abban a lekötöttségben nemigen tudtam magam átadni a privát örömnek. Ez persze egy pillanatig sem jelenti azt, hogy a kollégák egyéni sikerei vagy a színház gondjai közömbösek számomra. — Beletörődtél már abba. hogy most. nyugdíjasként, nagyhirtelen majd csend vesz körül? — Remélem nem így lesz. ígéretet kaptam a további aktiv együttműködésre, s emellett továbbra is tagja vagyok a színház művészeti tanácsának. — Rendezőként mit tartasz legjellemzőbb erényednek? — Talán a színes képzeletvilágot. Meggyőződésem, hogy enélkül senki se fogjon rendezéshez. — Miben látod jól sikerült rendezéseid titkát? — Abban, hogy a színházművészet kérdéseiben nem vagyok zárkózott alkat. Mun-KONRÁD JÓZSEF, érdemes művész Eleinte színészként, de immáron két évtizednél is huzamosabb ideje rendezőként szolgálja a hazai magyar színjátszás ügyét. Ebben az esztendőben — napraszóló pontossággal 1986. augusztus 1-én — nyugdíjba ment, ám ez egy pillanatig sem jelent nála tétlenséget. Az új évadban is ő rendezi a Magyar Területi Színház komáromi (Komárno) együttesének első bemutatóját, és a szezon végéig még egy további rendezése lesz ugyanitt. Fiatalos derűvel siet leszögezni: amennyiben kedve és kondíciója megengedi, akkor nemcsak az 1986/87-es évadban, hanem a későbbiek folyamán is „vendégrendez" majd játékszínünk mindkét társulatánál. A most hatvanöt éves Konrád József Somorján (Šamorín) született, gimnáziumi tanulmányait Bratislavában, a Madách Gimnáziumban kezdte, ahol Szalatnai Rezső volt osztályfőnöke; az érettségi bizonyítványt azonban Léván (Levice) kapta meg. Az 1952 őszén létesült MATESZ alapító tagjai között jegyzi a nevét. Nyugdíjazásáig több tucatnyi előadást rendezett, s e bemutatók közül számos sikerdarab fűződik személyéhez. „Lehet, hogy közhelyként hangzik, de egész életművem, a zengzetes szavak helyett színházunk jónéhány sikerében, vagy törvényszerűen előforduló bukásában mérhető le a legjobban" — jegyzi meg tömören, amikor munkásságának lényegéről faggatom. Egyetlen hobbijaként a vízparti meditációkat, az ehhez fűződő természetjárást említi. ka közben mindig kíváncsi vagyok mások véleményére is. És nagyrabecsülöm a közönséget, amellyel mindig élő kapcsolat megteremtésére törekszem. Egyszerűen nem tudok és nem is akarok elszakadni attól a közegtől, amelyben dolgozom. A Magyar Területi Színház működési közegének fogalma alatt azt értem, hogy adott színészanyaggal, adott műszaki feltételek és estéről estére változó körülmények között játszunk. — Színészvezetés tekintetében milyen elveket vallasz? — Sosem akartam senkit sem átnevelni, kioktatni. A színészt alkotótársnak tekintem, ezért olyan művészekre van szükségem, akikkel inspiráljuk egymást, hatunk egymásra, akik érdekelnek. Elvitte az ördög az olyan produkciót, ahol érdektelen emberek találkoznak a színpadon. Engem pedig nem az inspirál, ha a színészek úgy lesik a szavaim, mint egy sámán kinyilatkoztatásait. — A hetvenes évek derekán a színház megbízott igazgatója voltál. Sokan csodálkoztak, amikor nem szorgalmaztad, hogy megerősítsenek ebben a tisztségben. — Soha nem akartam első ember lenni, de még második sem. Nem érdekelnek a beosztások. Az értelmes munka érdekel. Sőt: bizonyos értelemben tehernek érzem őket, mert a hivatalos ügyek intézése rengeteg időt emészt fel. — Kit hibáztatsz, ha egy-egy új bemutatód a vártnál mérsékeltebb sikert arat? — Rendszerint önmagamat. És mert egy-egy előadást szinte sohasem tekintek igazán befejezettnek, szívesen dolgoznék tovább a darabon, ha ezt a színház üzemviteli lehetőségei megengednék. — Rendezéseidet nem egyszer érte olyan vád. hogy azokban a látvány van túlsúlyban: hogy már-már rátelepszik az előadásra. — Pedig erről szó sincs. Egyszerűen csak mindig erős igény élt bennem, hogy a színpadon vizuálisan, korszerűen fejezzem ki magam, s hogy színészeim megértsék-megérezzék a korszerűség követelményét. — Színházunk mindkét társulatának összetétele elsősorban a közösségi színjátszás lehetőségeit sejteti. Te vajon mennyire érzed sajátodnak ezt a stílust? — A közösségi színház eszménye valóban közel áll hozzám. Színészi játék, rendezői stílus és színházi törekvések tekintetében egyaránt. Meggyőződésem szerint az olyan színház izgalmas igazán, amely egy nagyobb vagy kisebb közösség életének tükrévé, esetleg egy közérdekű probléma fölvetésének eszközévé válhat. Színészi játék és rendezés dolgában a nyitottság, az intenzivebb hatás híve vagyok, mert az a célom, hogy minden előadás mind formai tekintetben, mind gondolati mondanivaló dolgában nyomot hagyjon a közönségben. Az én feladatom felmutatni a szerzői gondolatot és a darab társadalmi üzenetét; színészeimtől pedig azt várom el, hogy alakításaikban dinamika legyen, hogy ne veszítsék el egyéniségüket s játékukban ott érződjék a szerepről alkotott véleményük is. Ebben a tekintetben a magam szabta irányban haladok. — Tekintsem ezt rendezői ars poéticának? — Én ezt nem mondatokba fogalmazom, hanem művekbe és előadásokba. Mint ahogy a földből fakadó forrás sem elemzi, merre haladjon, hol bukkanjon a felszínre — hanem a mozgásával „gondolkodik". — Hol töltötted a nyarat? — Ha nem muszáj, nem utazom sehová. Én a Csallóközben érzem magam a legotthonosabban. A Duna közelében, amelynek vize ötven évvel ezelőtt még iható volt. Suhanckoromban én is jópárszor ittam belőle, és azóta is remekül érzem magam a vízparton. Csak azt sajnálom, hogy a sajátos Duna-illat helyett, ma már inkább szaga van a folyamnak... MIKLÓSI PÉTER Fotó: Kontár Gyula 2
