A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-17 / 3. szám
7 yezni. DLCSODE lehető legésszerűbb, leggazdaságosabb, legkézenfekvőbb megoldást választják. Például fotocellás vetőgéppel vetnek, de a takarmánybekészítést lovasfogattal végzik. Dolgozóik többsége, a kétkezi munkások is, szakmunkásképzőt végzett. Megkérdeztem Öllé Imrét, hogy mennyire elégedett a szakmunkásképző intézetből hazakerült fiatalok tudásával. Nagyon jó véleménye volt az ógyallai (Hurbanovo), a somorjai (Samorín) és az Ipolysági (Sahy) Mezőgazdasági Szaktanintézetben végzett diákokról. — A tanulmányi idő megkezdésekor szerződést kötünk a fiatalokkal, figyelemmel kísérjük az eredményeiket, s a bizonyítványosztás után valóban úgy jönnek a szövetkezetbe, mint aki haza jön. otthon van a gazdaságban. Népes a középfokú végzettségű szakembergárdánk és a mezőgazdasági mérnök is egyre több. 1984-ben ebben a községben is megalakult az igazgatók tanácsa. Éltek a jogszabály adta lehetőséggel, társított anyagi eszközökkel járulnak hozzá a falu fejlesztéséhez. Az igazgatók tanácsának elnöke Öllé Imre. hiszen a szövetkezet adja a pénz jelentős részét, tagjai pedig a község területén működő, vagy annak lakosait foglalkoztató üzemek. Úgy mint: az Agrokomplex három egysége — Madéréten, Gólyáson és JánoSíkovóban —; a Povaíská Bystrica-i Závody Valivych Lozísk nagymegyeri üzemrészlege mert tekintettel vannak az ekecsi dolgozóikra; a nagymegyeri Tesla Apácaszakállason megkapta az öreg iskolát azt alakították át üzemcsarnokká, majdnem harminc asszony dolgozik ott; a dunaszerdahelyi Jednota fogyasztási szövetkezet nagyraktárában szintén Ekecsről számítanak munkaerőre. Nos, ezek az üzemek elhatározták, hogy megkönnyítik a kisgyermekes anyák helyzetét és bölcsődét építenek. Mire ezek a sorok megjelennek, tán már lakják is a csöppségek az új épületet. Ottjártunkkor az utQlsó simításokat végezték a munkások. — Jó másfél év alatt hoztuk tető alá az épületkomplexumot — mondja az elnök. — A bölcsődére társított pénzeszközöknek körülbelül az ötven százalékát a szövetkezet adta, de jelentős a Tesla, az Agrokomplex és a Jednota hozzájárulása is. A legutóbbi megbízatási időszakban is sok mindent építettünk, szépítettünk, fejlesztettünk a faluban. Azt akarjuk, hogy jól érezzék itt magukat az emberek, hogy mindent megtaláljanak, ami az élethez szükséges. Felújítjuk a művelődési házakat, a szakállasi már készen van, az ekecsibe most szerelik a központi fűtést Parkosítottunk, díszfákat, cserjéket ültettünk. Bekerítettük a temetőket, tataroztuk a végtisztesség házát, korszerűsítettük a hangosbemondó-hálózatot, szigeteltük az iskola és néhány lakás tetejét. Folyik a villanyhálózat felújítása. Ez az egyik súlyos gondunk. Ahol még a régi hálózat üzemel, ott sem tévét nézni nem tudnak, sem automata mosógépet használni az emberek, olyan gyenge az áram. — Fia már a gondoknál tartunk — veszi át a szót Öllé Imre — szóljunk a másik fájó témáról, a kenyérellátásról is. Bár a bolt már hat órakor nyitva van, kenyeret csak nyolcra szállítanak. Itt bizony nem reggeliznek péksüteményt az emberek. A kenyér minősége sem olyan, mint azt elvárnánk. A mi szövetkezetünk olyan búzát termeszt, amelynek 95 százalékát sütőipari búzának minősitették. A kenyér miatt nagy az elégedetlenség. Mert volt a faluban pékség. Pékünk most is van, a szövetkezet megépítené és üzemeltetné is az új pékséget, ha változna az adózási rendszer. Mert így, tehernek, nem vállalhatjuk. Szeretnénk minél jobban ellátni a dolgozóinkat. A szövetkezeti tagoknak a szövetkezet konyháján főzünk. Vagy a munkahelyre szállítjuk az ebédet vágy autóbusszal behozzuk a dolgozókat az ebédlőbe. — A nyugdíjasok vendéglői kosztot kapnak — mesél tovább a falu életéről a nemzeti bizottság elnöke. — Mindkét faluban van nyugdíjasok klubja, ott étkeznek az idősek. A lakossági szolgáltatásokat bővítenünk kell. A tévéjavítás jelenleg oly módon folyik, hogy az igényt a nemzeti bizottságon jelenti be a lakos, hetente egyszer jön a szerelő, igaz házhoz megy, de nem biztos, hogy van nála megfelelő alkatrész. Szóval hosszadalmas a javítás. A ruhatisztítás egyszerűbb, a begyűjtő autó hetente egyszer jön, hozza-viszi a tisztítanivalót. Sokan főznek propán-bután gázzal, a palackok cseréje viszont nagyon nehézkes. Nagymegyeren van a legközelebbi lerakat, gyakran hiába kerékpároznak kilométereket az öttíz kilós palackokkal az emberek, dolguk végezetlen jöhetnek haza. Gázpalacklerakatot akarunk létesíteni a faluban. Fodrászunk már van, borbély és kárpitos is lesz. Cipészre is szükség volna, de ez a tervünk még nem öltött konkrét formát. FISTER MAGDA CSTK-Peter Simonőík felvételei A topoíőanyi Kovopodnik számtalan hiánycikket és keresett árut gyárt: kerítést, nyúl ketrecet, karácsonyfaállványt és elektromos egérriasztót stb. Ezeket kiállító termükben tekintettük meg — Ezt a táskát különben is megvarrhatták volna... — méltatlankodott az egyik megrendelő az öltéseket tapogatva, miután a partizánskei javítóüzemből kilépett KEDVES OLVASÓINK! Fletente három híres író, költő arcképét közöljük rövid, ismertető szöveggel. A kérdésre adott helyes válaszokat tíz napon belül, a versenyszelvénnyel együtt be kell küldeni a szerkesztőségünkbe. A megfejtők között minden héten két darab 100 korona értékű könyvutalványt sorsolunk ki. Várjuk a megfejtéseket és sok szerencsét kívánunk szórakoztató játékunkhoz. Skót költő és regényíró. Versei, balladái a középkor legendás világát idézték a romantikára éhes angol olvasók előtt. Közismertek és nagy népszerűségnek örvendenek történelmi regényei, amelyek a skót nemzeti múlthoz kötődnek. Scott romantikus művész, teli nosztalgiával Skócia hősies függetlenségi harcai iránt. Regényei mégis realista történetszemléleten alapulnak, aprólékos hitelességgel ábrázolják a kor és a népélet átalakulásait mutatják be. Kérdés: Nevezzen meg művei közül egyet. A szlovák költészet kiemelkedő alakja. Diákkorában Puskin müveit olvasgatta, és ezek nagy hatással voltak rá. Első jelentősebb költeménye a szabadsághoz vezető út különböző állomásairól szól. Az 1848-as magyar szabadságharcot hatalmas zengésű ódával köszönti. Kortársaira leginkább elbeszélő műveivel hatott, melyben a szlovák nép fiainak tehetségét példázza. Élete végén Gáspár Imre fiatal magyar költő keresi fel, aki a kortárs magyar költőkkel is megismerteti. Sládkovic verset írt hozzá, melyben a költő feladatát a boldogság felé vezető út megjelölésében láttatja. Kérdés: Nevezzen meg elbeszélő költeményei közül egyet. A XIX századi magyar irodalom legnépszerűbb, legnagyobb hatású regényírója. Munkássága műfajilag is változatos. A regények mellett verseket, drámákat, cikkeket is írt. Számos lapot egyedül szerkesztett. Képzeletének rendkívüli gazdagsága, fordulatos meseszövése, lebilincselő stílusa és humora az olvasók millióit ragadta magával. Nemcsak történelmi, társadalmi regényeiben is felfedezhető a mese és a valóság összefonódása. Müveit szinte a világ valamenynyi nyelvére lefordították. Kérdés: Regényei közül nevezzen meg kettőt. JÓKAI MÓR (1825-1904) ANDREJ SLÁDKOVIC (1820-1872) WALTER SCOTT 11771—1832) 13