A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-03-28 / 13. szám
KŐVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL: Emberközelben — beszélgetés Boda Pál mérnökkel A Kelet-szlovákiai Kerületi Népi Ellenőrző Bizottság elnökével Miklósi Péter: VÁROS A VÁROSBAN ÖRÖKSÉG (irodalmi arcképek) Ozogány Ernő: A DIGITÁLIS LEMEZJÁTSZÓ Keszeli Ferenc: A SIKLÓSI SZOBORPARK ÉLŐ TÖRTÉNELEM Címlapunkon Jan Hrvšinský és Valéria Kelecsényiová A csudálatos kalocsni főszereplői. (Vádav Polák felvétele) A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čsl. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 336-686 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla Telefon . 332-864 Grafikai szerkesztő: Král Péterné Terjeszti a Posta Hirlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6 Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesitö. Kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. EMBERKÖZELBEN — Képesítésedet tekintve matematikus vagy. mégis hadd kérdezzem meg. szereted-e Ady: Üzenet egykori iskolámba című versét? — Szeretem. Talán mert a diákéveket idézi fel az emberben. Annak idején mi is azt hittük, hogy az iskola befejeztével túl vagyunk a nehezén. A valóságban épp ennek ellenkezője volt igaz. Csak az élet iskolája teszi igazán próbára az embert. — Emlékszel-e még egykori iskoládra, voltak-e kedvenc tanítóid? — Mindmáig élénken él bennem iskolába lépésem első napja. Szülőfalumban, az akkori egyosztályos osztatlan szlovák tanítási nyelvű népi iskola kisdiákja lettem. Egy olyan ötödikes legényke mellé ültettek, akit nem mertem letegezni.. . Egyéb tekintetben sem volt egyszerű a kezdés, hiszen az otthon és az utcán használt magyar nyelven kívül, csupán néhány cseh kifejezés jelentette a szókincsemet. így még a padtársam segítségével is csak nagyon nehezen ment a tanulás. Talán negyedikes lehettem, amikor először leltem igazi örömet a meseolvasásban. 1954-ben azután nálunk is megnyílt a magyar tanítási nyelvű iskola, ahol többedmagammal lényegében újra kellett kezdenem az írással, az olvasással való ismerkedést. Persze, ez már sokkal könnyebb volt, hiszen az anyanyelvűnkön történt. A kissé bonyolult külső körülmények ellenére azonban szerencsésnek is mondhatom magam, mert a tanítóim közül többen lelkiismeretes, őszinte, a gyermek lelkét jól ismerő, igazi pedagógusok voltak. Lényegében mindmáig példaképeimnek tarthatom őket. — Milyen ambíciókkal jöttéi jelenlegi munkakörödbe ? — Fiatévi tanfelügyelösködés után úgy éreztem, hogy a gondjaimra bízott alapiskolákon már aligha tudok újat, pontosabban újszerűt tapasztalni. Ezért vállaltam állást az oktatásügyi minisztérium nemzetiségi osztályán, hiszen azt még gyakorló tanítóként tapasztaltam, hogy ezen a területen mindig van mit tenni. Szó ami szó, akkor még nem sejtettem, hogy két hónap elteltével az osztályvezetői tisztséget is vállalnom kell. — Változtatott ez valamit a munkastílusodon? — Munkastílus helyett inkább hozzáállásról, a mindennapi teendők gyakorlati tartalmáról beszélnek. Új beosztásomban már nem várhattam arra — de ma sem várhatom el —, hogy más rangsorolja helyettem a teendőket; hogy megsúgja valaki a legsürgetőbb feladatokat és problémákat. Minderre, az osztály dolgozóinak tapasztalataira építve, jómagámnak kell ráérezni, ráhallani, rátapintani. Az ambícióimról pedig csak annyit mondhatok, hogy kinevezésem első napjától az osztály tekintélyének növelését szorgalmazom mind a minisztérium, mind a nemzetiségi iskolák munkájában. A teljes igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy az elmúlt évek során volt néhány „megfutamodási" kísérletem, de a kitűzött célok iránti kötelességtudat és a hivatal belső intézkedései azt eredményezték, hogy maradtam. — Milyennek ítéled meg a hazai magyar tanítási nyelvű iskolák színvonalát? — Erről nehéz kizárólagos véleményt mondani. A választ talán az fejezi ki a legtalálóbban, ha azt mondom: nemzetiségi iskoláink színvonala nem gyengébb a szlovákiai szintnél. Részletes elemzés alapján Dr. Fodor Zoltán, az SZSZK Oktatásügyi Minisztériuma nemzetiségi osztályának vezetője Az oktatásügyi minisztérium önálló, a Szlovák Szocialista Köztársaság nemzetiségi iskoláit irányító osztályának vezetője 1944-ben született a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásba tartozó Macházán (Macov). Az elemi iskolát szülőfalujában és Szarván (Rohovce) végezte, majd 1961-ben Somorján (Samorín) érettségizett. Pedagógussá 1964-ben a Nyitrai (Nitra) Tanítóképző Főiskolán avatták. Bső munkahelye a nagymagyari (Zlaté Klasy) alapiskola volt. ahol 1968-ban igazgatóhelyettessé nevezték ki. 1973-ban tanfelügyelői állást vállal Bratislava III. városkörzetében; jelenlegi, osztályvezetői beosztásában 1978 augusztusától dolgozik. azonban kiderül, hogy a magyar tanítási nyelvű iskolák között is vannak kimagasló eredményeket elérők, de találni átlagosakat, esetleg ennél is csekélyebb eredményeket elérőket, pedig az iskolák zöme megközelítőleg azonos anyagi feltételek között dolgozik. Ennek logikus következménye, hogy egy-egy iskola eredményessége főképpen a tantestület odaadó munkájától, a tanári kar szakmai-módszertani képzettségétől, az iskola belső irányításától, a pedagógiai munka szakmai-módszertani képzettségétől, az iskola belső irányításától, a pedagógiai munka szervezettségétől, tehát minden esetben az emberi tényezőtől függ. Minden pedagógusnak tudatosítani kell, hogy az iskolák iránti érdeklődés igazi mágnese a tudásban és eredményességben kimutatható színvonal! — Miben látod a hazai magyar iskola ügy legsarkalatosabb gondját? — A diákság továbbtanulási hajlandóságának csekély arányában. Flathatós biztatás és sokirányú intézkedések ellenére gyakorlati példák sora bizonyítja, hogy a magyar tanítási nyelvű alapiskolák nem teljesítik az érettségivel végződő középiskolai tanulmányokra, ennek keretében pedig a műszaki irányzatokra előírt továbbtanulási tervmutatókat. Kevés a gimnáziumban, a szaktanintézetek érettségivel végződő tanulmányi lehetőségéire jelentkező tanuló. Hasonlóképpen nem elegendő a főiskolára jelentkező magyar nemzetiségű érettségizettek száma. Ezek miértjére már többször próbáltunk választ keresni. Sajnos, úgy tűnik, mintha az itt élő magyarság körében a gyors és jó keresethez jutás lehetősége háttérbe szorítaná a műveltség állandó gyarapításának igényét. Kétségtelen, szocialista társadalmunknak szüksége van az ügyes kezű szakmunkásokra, ám ugyanúgy van szüksége a szakmailag jól képzett értelmiségre is. Ennek igénye teljes mértékben a magyar nemzetiséggel szemben is fennáll. Sőt! A nemzetiségi lakosságnak belsőleg is szüksége van az egyre műveltebb emberekre, hiszen elsősorban ők a kultúra fáklyavivői és az anyanyelv ápolói — ami anyagiakban aligha mérhető, pótolhatatlan kincsnek tekintendő. — Milyennek látod a szlovák nyelv oktatásának színvonalát? — Fenntartások nélkül leszögezhető, hogy az utóbbi öt-hat esztendőben ebben a tekintetben biztos fejlődés érezhető. Tanulóink többet és jobban tudnak szlovákul mint a korábbi években. Ez azt bizonyítja, hogy a magyar tanítási nyelvű iskola képes biztosítani a magyar anyanyelvű gyermekek szlovák nyelvtudását, ami a tanuló további érvényesülésének okvetlen előfeltétele. A jó példák sora bizonyítja, hogy bármely egyéb tantárgyhoz hasonlóan, kellő szorgalommal a szlovákot is el lehet sajátítani, meg lehet tanítani. A nemzetiségi iskolák eredményességének egyik kézenfekvő mutatója, hogy milyen a szlovák nyelv oktatásának színvonala. — Hogyan összegezhetnéd a pedagógusok társadalmi és közéleti szerepét? Gyakori a vád. hogy kevesebb bennük a lelkesedés, mint 20—25 évvel ezelőtt... — A pedagógusi hivatás nagyon nehéz és felelősségteljes tevékenység. Szocialista társadalmunk ennek teljes mértékben tudatában van. a párt- és az állami szervek ennek tudatában értékelik a tanítóság munkáját. Sajnos, a közvélemény kissé másként értékeli a pedagógusok helyzetét. Vannak, akik irigykedve tesznek megjegyzéseket a nyári, téli, tavaszi szünidővel, vagy a tanító órakötelezettségével kapcsolatban Ezek az irigykedök azonban nem tudatosítják, hogy a szünidő a tanulóé, nem pedig a pedagógusé; hogy a tanító órakötelezettsége ugyan csak heti 19—21 óra, de aki becsülettel végzi dolgát, az legalább ennyi időt fordít a felkészülésre is. Kevesen tudatosítják, hogy a tanító nem lazíthat az órákon; hogy élő anyaggal dolgozik és a keze alól nem szabad „selejtnek" kikerülnie. Azokkal pedig egyáltalában nem értek egyet, akik azt hangoztatják, hogy a mai pedagógusokban nincs meg a kellő lelkesedés, az ügyszeretet. A tanítóság zöme ma is a nevelési és oktatási feladatok elérésére összpontosítja figyelmét, és szükség, vagy megfelelő lehetőség esetén többletmunkát is vállal. A közéleti megítélés kettősségének gyökere talán abból ered, hogy rohanó világunkban nem tudjuk igazán értékelni a valóban áldozatkész, a „lámpásként" világító pedagógusokat. — Ha most nem a riporter kérdéseire válaszolnál, hanem vezércikket írnál az idei pedagógusnap kapcsán, mi lenne írásod vezérgondolata ? — Olyan munkára ösztönözném őket, amilyent a társadalom és a közvélemény elvár tőlük. Hogy visszatekintve ne találjanak egyetlen olyan napot vagy tanítási órát, amiért pirulni kellene. Olyan munkára serkenteném a tanítóságot, amilyenért nemcsak a pedagógusok napján jár hála és köszönet. MIKLÓSI PÉTER 2
