A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-03-22 / 12. szám
Emlékek - vallomások' A Hét szerkesztősége Csehszlovákia felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából új sorozatot indít, amelyben szeretné bemutatni, emberközelbe hozni a csehszlovákiai magyar irodalom képviselőit. Levélben fordultunk a csehszlovákiai magyar írókhoz és megkértük őket, hogy az alábbi témajavaslatokból mindenki válassza ki a maga számára a legmegfelelőbbet és önvallomásszerűen (rövid életrajzot is mellékelve) írja meg. Témajavaslataink a következők voltak: 1. Hogyan emlékszem a béke első napjára? 2. Mit jelent számomra a béke ? 3. Hogyan tükröződik műveimben a mai élet valósága ? 4. Kapcsolataim a szlovák, a cseh irodalommal és alkotóival. 5. Kapcsolataim a CSEMADOK he-Hordom a rozsét. . . 1921. február 10-én születtem Losoncon (Lučenec), öt gyerekből a negyedikként. Az apám vasbútor-lakatos volt. Kis műhelyét a 30-as évek gazdasági válsága idején fel kellett adnia és elment dolgozni a füleki (Fiľakovo) gyárba. Én onnan jártam be vonattal a losonci gimnáziumba. Füleken már 15 éves koromban dolgoztam a Magyar Fiatalok Szövetsége keretében létrejött baloldali Ady-Kör-ben. Mivel apám is részt vett a gyári munkások nagy sztrájkjában, a gyárból kidobták, vissza kellett mennünk Losoncra, ahol apám alkalmi munkákat vállalt anyám kosztot adott, úgy tengődött a család. Én mégis leérettségiztem, mert jó! tanultam, ösztöndíjam is volt és tanítottam más gyerekeket Főiskolára a háború alatt, mivel nem voltam tiszta árja, nem vettek fel, ezért varrni tanultam, majd hivatalnoknö lettem a Generali Biztosítónál. Férjhez mentem egy Gern Béla nevű tisztviselőhöz, akit hamarosan behívtak a katonasághoz. Bár vegyes házasságból voltam, be kellett mennem a gettóba, de onnan két barátnőm kiszöktetett. Apámat már korábban elvitték mint kommunistát a mauthauseni koncentrációs táborba került, ahol el is pusztult. Én átszöktem a Besztercebányán (Banská Bystrica) lakó nővéremhez. Hamarosan utánam szökött a férjem is, aki jelentkezett a Szlovák Nemzeti Felkelésbe és Besztercebányán a II. ügyosztály összekötője lett a fronttal. A Felkelés leverése után én vele és a hadosztályával a hegyekbe mentem, ott Lubietová mellett a Vepor Hegyen, a Červená Jama nevű katonai és partizán táborba kerültünk. A férjem egy akcióban elesett Én kalandos körülmények közt Brusnora kerültem és ott szabadultam fel. A háború után 1946 őszéig, haláláig Ukrajnából betegen hazakerült testvéremet ápoltam, 1947-től Bratis/avában élek. Hivatalban kaptam állást majd jelentkeztem az éppen alapuló Új Szó-ba, felvettek, hamarosan írni kezdtem, nemcsak riportokat, de szépirodalmat, rövid elbeszéléseket verseket is, és műfordítással is foglalkoztam. Újságíró voltam egészen nyugdíjba vonulásomig, de közben megjelentek versesköteteim, próza- és vers-műfordításaim. Mindmáig folyamatosan dolgozom. Az évek során aktívan tevékenykedtem a CSEMADOK-ban, alapító tagként a bratislavai városi szervezet kultúrfelelőse, majd kerületi elnökségi tag voltam. A Szlovák Nőszövetségben évekig KB-tag és elnökségi tag voltam. Tagja vagyok az írószövetség Irodalmi Alapja keretében működő 5 tagú Magyar Műfordító Bizottságnak. 1950-ben férjhez mentem dr. Gály Nán újságíróhoz, két lányunk született. 1965-ben elváltunk. Hamarosan férjhez mentem Lőrincz Gyula festőművészhez, akivel 1980 végén bekövetkezet haláláig harmonikus házasságban éltem. A lányaim férjnél vannak. Folytatom irodalmi munkásságomat. * L GÁLY OLGA MÜVEI Hajnali őrségen (versek, 1953); Halkan szólok (versek, 1967); Tiszta szívvel (versek, 1976); Szívdobogás (versek, 1981). Ezenkívül számos szlovák költő és prózairó alkotását ültette át magyarra, többek között Milan Lajčiak, Pavel Bunčák verseit, továbbá Peter Jilemnický: Cukor, Iva Vaňková: Lányokkal négyszemközt és Anton Hykisch: Mesterek kora című regényét. Nézegetem a Hét szerkesztőségétől érkezett felkérő levelet, hogy válasszam ki valamelyiket a megjelölt témákból és „önvallomásszerűen" írjam meg. Addig-addig nézegettem, válogattam, amíg arra az ötletre nem jutottam, hogy néhány témát egymásból eredőn, összekapcsolva is fel lehet dolgozni. Egyszerűen úgy, hogy kizárom a kizárólagosságot. Valahogy ilyesformán; A béke első napja számomra zsenge életem újraajándékozása volt. Óh, nem volt ez egyszerű újjászületés. Hosszú, fájdalmas, kínos vajúdás előzte meg, és tekintettel a Szlovák Nemzeti Felkelés körülményeire, azt is mondhatnám, hogy valóban a hegyek vajúdtak. Csakhogy itt nem kisegér született, hanem csodálatos, vadonatúj béke. és nem egy jó tündér varázsvesszejének suhintására szállt le közénk, hanem puskacsövek, géppisztolyok závárzatán csillogva. Amikor a heves harcizaj elült és egy fiatal szovjet tiszt lassan végighajtott terepjáró autójában a Brusno községhez tartozó Svätý Ondrej település egyetlen utcáján, mégis úgy tekintett rá mindenki, mint az álmok tündérére. Pedig ez végre nem volt csak álom. 1945. március 22-ének józan reggele volt. A szovjet tiszt mosolyogva fogadta a házakból elörohanó emberek üdvrivalgását, kézszorításait, simogatásait. Amikor az utolsó házhoz, az erdészlakhoz ért, amelynek én is vendége voltam, kiszállt az autóból, elfogadta a házigazda meghívását egy jó falatra, egy ital borra. Megnyerő arcú, vidám katona volt, a rangjára már nem emlékszem, de a keresztnevét megjegyeztem: Vlagyimirnek hívták. A háziasszony, Anna néni azonban csak igy szólította: „Syn môj!" (Fiam!). Kézenfogta öt és bevezette a konyha melletti kis kamrába, ahol a tiszthez hasonló korú fiatal férfi üldögélt egy keskeny ágy szélén. Az erdészék unokaöccse, akit már jó ideje itt rejtegettek a visszavonuló németek elől. A két harcos kézfogása, összeölelkezése megható volt. A felderítő tiszt látogatása után egy szakasz szovjet katona érkezett az erdészlakba, mert a falu szélét biztosítani kellett, még ha ki is verték az ellenséget a környékről. A katonák az udvaron épült nyári konyhában helyezkedtek el, este azonban az öreg erdész behívta őket a belső nagy konyhába. Ott ültünk velük együtt a terebélyes asztal körül, beszélgettünk, élményeket meséltünk, csakhamar előkerült egy szájharmonika is és felcsendültek az édes-bús, meg vidám ritmusú orosz dalok. Velük énekeltük a „Volga-Volga, maty rodnaja"-t, az „Éje juhnyem"-et, meg amit tudtunk. Az én hangom el-elcsuklott a megrendüléstől, pedig ha jól meggondoltam, ezek a szovjet katonák se igen tudhatták, vajon élnek-e odahaza a hozzátartozóik. Egy biztos volt; nekünk elhozták a felszabadulást, nekem az újjászületést. Ók maguk vajon megélték-e a háború teljes végét, hazatértek-e sokezer kilométerre lévő, ki tudja hány éve elhagyott otthonaikba, hiszen ez a nap csak a mi számunkra volt a béke első napja. A szovjet katonák még tovább űzték a fasisztákat a végleges megadásig: Na Berlini Hamarosan rájöttem, hogy a béke nemcsak azt jelenti, hogy már nincs lövöldözés. bombázás, bujdosás és életveszély. A béke a mindennapok végre kiszámítható ritmusát is jelenti, a kötelességeket önmagunkkal és környezetünkkel szemben, a hétköznapokon a munkát, az ünnepnapokon a pihenést, a kapcsolatokat a világgal, a váratlan és várható örömöket, a problémákat és csalódásokat, a feszültségeket és a feloldódást — egyszóval az élhető életet a maga teljességében. Milyen egyszerű ez, gondolhatnánk, de mégsem egyszerű. Mert aki beleszületett ezekbe a lehetőségekbe, az csak az érem egyik oldalát ismeri. Azt, amelyiken a béke, legalábbis az ő személyes békéje adva van. Nem hibáztatom a háború után születetteket azért, amiről nem tehetnek, azért, hogy nem élték át azt, amit apáik, anyáik, nagyszüleik. Hiába is akarnánk, nem tudjuk az ö bőrükbe bújtatni saját tapasztalatainkat. Éppen ezért a felelősség a miénk. lyi szervezeteivel és az öntevékeny kulturális mozgalommal. 6. Az író-olvasó találkozók haszna és lehetősége 7. Ars poeticám 8. Találkozásaim az olvasóval Levelünk, kérésünk visszhangra talált és a válaszokat, vallomásokat a beérkezés sorrendjében közöljük. Minden ember ártatlannak születik. Hogy milyen jellemmé válik, azt az örökölt géneken kívül a maga körül látott jó vagy rossz példák, a nevelés, a környezeti hatások határozzák meg. Itt érzem az idősebbek felelősségét. Ezért a kérdésre, hogy hogyan tükröződik a müveimben a mai élet valósága, bátran válaszolhatom, hogy a manapság sajnos hiánycikknek számító jó emberi kapcsolatok szorgalmazásában. Minden konfliktus, minden látszólag feloldhatatlan ellentét megoldható békésen, emberhez méltón, gyűlölködés, irigység, kapzsiság, fölényeskedés és rátartiság nélkül. Ha akarjuk. Én erre az akarásra összpontosítok, ezt próbálom az Írásaimon át sugallni az olvasónak. Hiszek abban, hogy a lelki tisztaság valami sugárzó fluidum, amely láthatatlanul, de érezhetően árad, terjed embertől emberig. És ha két ember jó egymáshoz, akkor ez az áramlás megsokszorozódott erővel kihat a környezetükre, szinte ragályossá válhat. Milyen gyönyörű lenne egy a jóság, az egymásra odafigyelés, az egymással törődés baktériumaitól „megfertőzött" világban élni! Hogyan is mondta azt József Attila? „Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,/ Hogy melegednének az emberek ..És Ady? „Szeretném, hogyha szeretnének, s lennék valakié, lennék, valakié ..És Kiss József? „Ismeritek a vidám rőzselángot,/ Ropogását a vályogtüzhelyen ?/ A nyílt arcokat, a nyájas világot,/ Hol tréfa és dal önként megterem .. Talán véletlen az, hogy a költők lelke valahol a mindenségben így összecsendül és az emberek közti melegségért, szeretetért sóvárog? Nem, ez nem véletlen. Én az ars poeticámban vállalom a rőzsehordó feladatát. Bízom és hiszek abban, hogy azt a tüzet egyszer mégiscsak megrakjuk. L. GÁLY OLGA i 11