A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)

1983-09-30 / 40. szám

Kicsiknek szánt kocsikat mutatott be az új szovjet villanyautók tervezőgárdája. Hát nem ééééédes? Húsz éve annak, hogy egy tizenöt eszten­dős olasz kislány, bizonyos Gigliola Cinqu­­etti kirobbanó sikert aratott a Non ho l'etá kezdetű dallal. Utána egy időre eltűnt. Nemrég visszatért a televízió képernyőjé­re, énekelt, táncolt, műsort vezetett, szin­tén nagy sikerrel. A képen: húsz évvel ezelőtt és ma. tas termekei, török és huszita fegyverek — alabárdok, hosszúnyelű kopjék, pán­célok, mozsárágyú, díszes szablyák és kardok, pallosok, különböző korok kato­nai egyenruhái, lőportartók, buzogá­nyok, pisztolyok és puskák —, régmúlt idők véres harcainak eszközei pihennek megszelídülve a tárlókban. Köztük az a három gótikus kard is, melyet a vágki­­rályfai (Kráľová nad Váhom) víztározó medrében találtak. A látogatók elismeréssel adóztak a mesterségüket nem egy esetben a művészi szintig emelő ipa­rosok — fegyverkészí­tők munkái láttán. A kiállítást a fegy­verek haszná­latát szemlél­tető metszet­­anyag tette gazdagabbá. Kép és szöveg: GÖRFÖL JENŐ galántai Járási Hon­ismereti Múzeum (az egykori Esterházy kas­tély) bejáratát őrző ágyút nem a kastély védelmére állították a nyári hónapokban. Célja in­kább a kedvcsinálás, az arra járók be­csalogatása volt a. múlt fegyvereit be­mutató kiállításra, melyet a járási mú­zeum állított össze a saját, és javarészt a kassai (Košice) Kelet-szlovákiai Múze­um anyagából. Naponta sok érdeklődő tekinthette meg — szakszerű tárlatvezetés mellett — a gazdag kiállítási anyagot, mely a kökorszak­­tól az első világháborúig vonultatta fel a múlt vadász- és harci fegyvereit. A hazai fegyvergyár-EGY MONDÉN NŐ ALTTAL Ki tudja, mivel bűvölt el bennünket? A sze­mével, a hangjával vagy az egyéniségével? Odaállt a fekete zongorához, s ridegen, lelketlenül, akár egy dizőz, elénekelte, hogy mi van a mindenen túl. Közben sírtak a hegedűk... Ugyanez a kedvetlen, lehangolt dizőz, aki virág helyett arra vár, hogy kiönthesse a szívét, most régi szép napok emlékét keresi. Kis melléfogásokról és halálos tévedésekről, nehéz szakításokról és váratlan találkozások­ról dalol, arról, hogy nem a nagy csodára, hanem az igazi férfira vár, akinek végre odanyújthatja a kezét. Lehet az üres zsebű kiskatona vagy jómódú öregúr, mindegy, csak jöjjön már. Legyen végre fénysáv a sötétben. Első hallásra nosztalgikusak, búsak, bo­­rongósak Hernádi Judit nagylemezének da­lai, csak később jövünk rá, hogy minden szerzeményben ott az a bizonyos plusz, az a fanyar felhang, amelytől a szöveg egyik pilla­natról a másikra groteszkbe fordul. Hangulatot teremt ez a lemez. Egyszer riadt, bizonytalan, tépelődő nőt látunk magunk előtt, máskor meg kihívót, kacért és célratörőt. De nem szabad komo­lyan venni öt. Mert amint vége az utolsó dalnak, a dizőz még egyszer ránk néz — s a szemünkbe nevet. SZABÓ G. LÁSZLÓ (Markovics Ferenc felvétele) 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom