A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-09-23 / 39. szám
Fotó: Gyökeres György \ MALOILOMN sem működik a legmegbízhatóbban/de erősen kifogásolható a higiéniai berendezések tisztasága is... Ottjártamkor szót váltok a szolgálatos diszpécserrel, aki őszinte szóval biztosít afelől, hogy a vállalat vezetősége tudatában van ezeknek a fogyatékosságoknak, dehát a provizórium több mint egy évtized múltán is csak provizórium marad, sőt! Ezért, mint mondja, ő is és az utazóközönség is türelmetlenül várja már az új, malomligeti (Mlynské Nivy) központi autóbusz-pályaudvar megnyitását, ahol mind az utasellátás, mind a forgalom feltételei gyökeresen megváltoznak. 4. Újsághír, 1983. augusztus 16. „(ČSTK) — Több mint ötvenezer utas veszi igénybe naponta a Csehszlovák Autóközlekedési Vállalat új bratislavai pályaudvarát, amelyet Mlynské Nivyn tegnap avattak fel. Tegnap két órától kezdve az összes nemzetközi expressz-, távolsági és városközi autóbuszjárat vég- és kiinduló állomása Mlynské Nivyre költözött. Ezzel az Avion melletti pályaudvart megszüntették, de továbbra is üzemel a Bajkál utcai megálló, amely a pezinoki, modrai, častái, tmavai. chtelnicai, ivánkai, bemolákovoi, seneci, čataji. Čierna Voda-i, Veľké Úľany-i és galántai járatok zömének érkező és induló állomása. Az újonnan megnyitott létesítmény Szlovákia legnagyobb, legkorszerűbb autóbusz-pályaudvara." 5. Helyszíni körkép, két héttel a kapunyitás után Valóban impozáns látvány a Páričková és a Svätopluk utcák közötti őt hektárnyi területen, kereken százmillió korona beruházással épült, naponta mintegy 470 járatot indító és fogadó új központi buszpályaudvar. A zavartalan üzemelést korszerű diszpécserközpont irányítja, az öt-hat órai várakozási idővel rendelkező sofőröket pedig pihenőszoba várja. A tervek szerint a jövőben kocsimosó és üzemanyagtöltő állomás is lesz a pályaudvar szolgálati részében. Az ellenkező oldalról érkező utas tágas csarnokba lép, amely egyben váróteremként is kiválóan megállja a helyét. Az emeletre hagyományos lépcsőfokok vezetnek, vagy mozgólépcső szállítja a buszra igyekvőket. Innen, az emeletről külön-külön folyosók vezetnek a fedett peronokhoz. A fogadócsamokban tájékoztató táblát és külön információs irodát találni, de van itt újságárus, gyermekeknek szánt külön váróterem, poggyászmegörző, borbély- és fodrászüzem, egy kisebb büfé (amely, legalábbis szerintem, csúcsforgalomban aligha lesz elegendő), továbbá önkiszolgáló étterem és grill-bár. Az új pályaudvar földszinti szárnyában januárban postahivatalt nyitnak, a Bratislavai Közlekedési Vállalat predig új trolijárattal erősíti majd meg az errefelé közlekedő belvárosi autóbuszvonalakat. Ezek az okvetlenül szót érdemlő pozitívumok, amelyek örömére szolgálhatnak mindenkinek, aki naponta, vagy csupán alkalomadtán belép ide.' Kevésbé szívderítő látvány viszont, hogy —■ munkaerőhiány miatt — a kilenc pénztárból legföljebb csak háromnégy tart nyitva; ezek előtt pedig különösen a hetijegyek és az iskolások utazási bérletei kiváltásának időszakában) harminc-negyven percnyi várakozásra késztető sorok kígyóznak. Ott-jártamkor a telefonautomaták sem működtek kifogástalanul és az egészségügyi szolgálat helyiségében sem volt még állandó ügyelet. A legbosszantóbb azonban a tájékoztató iroda helyzete, ahol a személyesen kérdezők és a telefonon érdeklődök állandó rohamát egy és ugyanannak a munkaerőnek kell állnia — ami az illető legmesszebbmenő jóindulata és igyekezete ellenére is képtelenség! Ennek figyelembe vételével még inkább hiányosságnak tűnik, hogy a központi tájékoztató táblán nincs feltüntetve, vajon a Dunaszerdahelyre (Dunajská Streda) induló busz például a nagylégi (Lehnice) úton vagy Somorján (Šamorín) keresztül közelíti meg végcélját?! Ennek egyszerű léolvasása helyett ezt is meg kell kérdezni a tájékoztatóban, ami az utas számára időpazarlás, a tájékoztató iroda alkalmazottai számára pedig többletmunka. 6. Útravalóul Az ingázó kőműves és a naponta utazó diák, a munkahelyére igyekvő bolti elárusitónő vagy a vidékre igyekvő riporter kezdi hát megszokni az új, malomligeti buszpályaudvart, bár örömébe — az imént említett szépséghibák miatt — némi üröm is vegyül. A mindig siető utasok, illetve a zavartalan buszközlekedést és az utasellátást biztosító dolgozók tulajdonképpen még csak most „lakják be" az új pályaudvar épületét. Gondolom, a joggal bírált apróbb hiányosságok kiküszöböléséhez bizonyos fokú kölcsönösség szükséges: az utasok részéről türelem; a közlekedési dolgozók részéről pedig olyan hozzáállás a fölmerült gondokhoz, amely nem(csak) megmagyarázni igyekszik a malomligeti buszpályaudvar üzemelési, pontosabban utasellátási panaszait, hanem magyarázkodás helyett — inkább a mindkét fél számára kielégítő megoldás lehetőségeit keresi. MIKLÓSI PÉTER Hétvégi levél Ilyenkor, a sajtónap táján sok szó esik az újságírók, szerkesztők, riporterek felelősségteljes munkájáról, s természetesen arról is, milyen fontos szerejzet töltenek be a társadalomban a különböző tömegtájékoztatási eszközök: a rádió, a televízió, a lapok és a folyóiratok. Azt hiszem mindenki, aki az újságírás területén dolgozik, jóleső érzéssel veszi tudomásul, hogy a társadalom őszinte érdeklődéssel figyeli a sajtó tevékenységét Most nem is a különböző kitüntetésekre, dicsérő szavakra gondolok elsősorban, hanem azokra az olvasói reagálásokra, amelyeket egy-egy cikk, riport kivált Szerkesztőségünkbe is érkeznek olyan levelek, amelyek írói kiegészítik vagy helyreigazítják egyik-másik cikkünk állításait, s persze akadnak olyanok is, akik nem mindenben értenek egyet velünk. Lehet hogy meglepően hangzik majd, de mi ezeknek a leveleknek is őszintén örülünk, hiszen kiérezzük belőlük a segíteni akarást a teljes igazság feltárásának a szándékát amely az újságírót is lépten-nyomon vezérli munkája közben. Szép számmal akadnak olyan levélírók is, akik nem csupán bíráló megjegyzéseikkel, észrevételeikkel segítik munkánkat hanem sokkal hathatósabb, mondhatnám: „újságírói" módon is. Ők azok a hűséges olvasóink, akik rendszeresen tudósítanak bennünket szükebb pátriájuk, lakóhelyük fontos eseményeiről, s akiket mi a szerkesztőségben egyszerűen csak „levelezőknek” titulálunk, jóllehet többségük szinte nyomdakész írásokkal jelentkezik, s ezért pontosabb volna, ha külső munkatársaknak neveznénk őket Róluk, sajnálatos módon, általában kevés szó esik még a sajtónap alkalmával is, pedig minden szakmabeli tudja, hogy nélkülük nemigen boldogulhatna egyetlen valamirevaló lap vagy folyóirat sem. Már az első magyar nyelvű újság — a Pozsonyban megjelenő Magyar Hírmondó — derék szerkesztője, Ráth Mátyás is nagyon jól tudta ezt és nem is késlekedett a buzdítással: „Ami a hazabéli dolgoknak megíratását illeti, azt többnyire levelező jóakaróinak és azon úriembereknek fogja köszönni, akik tudósításokkal önként kínálni mé/tóztattak. Az írón ugyan semmi sem fog múlni, ami leveleit (értsd: a Magyar Hírmondó egyes számait — L T. megjegyzése) hovatovább mind nagyobb tökéletességre emelheti. Minthogy pedig ez jobbára a hiteles, hasznos és válogatott izenetektől függ, kéri az értelmes hazafiakat szeretettel, hogy afféléket béküldeni ne sajnáljanak." Úgy érzem tehát, hogy méltánytalanság lenne a részünkről, ha megfeledkeznénk a levelezők és a tudósítók hasznos munkájáról és arról a komoly segítségről, amelyet szerkesztőségünknek (s természetesen más lapoknak is) nyújtanak. A riporter a legnagyobb igyekezet ellenére sem képes mindenhová eljutni, a lapnak viszont az a feladata, hogy lehetőleg minden fontos eseményről beszámoljon. Ezt csak úgy tudja megvalósítani, ha megfelelő tudósítói-levelezői hálózatot épít ki magának. Ezért őszinte örömmel üdvözlünk minden új tudósítót régebbi munkatársainknak pedig ezúton is szeretnénk megköszönni, hogy segítik munkánkat és a továbbiakban sem hagynak cserben bennünket. 3
