A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-07-29 / 31. szám
A Gsemadok életéből A Csali Somorjáról A közös csárdás GOMBASZÖGÖN — 1983-ban Ismét nyár, ismét napsütés és ismét a fesztiválok Fesztiválja: Gombaszög, ezidén immár a huszonnyolcadik. A természet zöld ölén, a festői völgyben és az Ízlésesen, stílusosan díszített színpadon áttekintést kaptunk nemzetiségi kulturális életünkről. Tánccal, zenével, énekkel, ékes szóval hirdettük: békében akarunk élni és dolgozni. Gombaszögön teljes képet kaptunk arról, mit végeztek helyi szervezeteink és központi bizottságunk az elmúlt esztendőben. Lássuk tehát mindjárt a műsor elejét, a gyermekek produkcióját. Felnőttcsúfoló... Szabó Ildikó és Nyúl Péter kedves konferáló szöveggel kérte színpadra a Ounamenti Tavasz, az Országos Népművészeti Fesztivál és a Csengő Énekszó győzteseit, valamint helyezettjeit. Elsőként mindjárt a Szepsi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Fehér Liliomszál gyermektánccsoportját, majd a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Ház leánykarát, a Kisfókusz színjátszó együttest ugyancsak Dunaszerdahelyröl (Dun. Streda) és a Csalló táncegyüttes kistestvérét, a Csalit Somorjáról (Šamorín). A műsorszámok közötti üres pillanatokat jól kitöltötte zene- és énekszámaival a dunaszerdahelyi Pántlika-zenekar. Mire mindezt végigtapsoltuk, már igazi fesztiváli lett a hangulat. A szereplők és a nézők — akik időközben szétnézhettek a népművészeti sátrak és a „Laci-konyhák" között — nagy várakozással tekintettek a délutáni műsor elé, amelyet a bratislavai tévé is közvetített. Sem mi, ott lévők, sem a képernyő előtt ülök nem csalódtunk. A műsor összeállítói: Beata Prasličková, Juraj Gáli, Varga Ervin és Takács András jól válogattak, amikor a forgatókönyvet készítették. Úgy ment minden, mint a karikacsapás. Az egyes műsorszámok témában, gyönyörűen kötődtek egymáshoz, úgy fonódtak egybe a népművészeti csoportok és szólisták fellépései, mintha évekig az összmunkát gyakorolták volna. Nagyon jóleső érzés volt együtt látni a színpadon, a csárdás forgatagában egy ütemre, mégis másképp cifrázva táncolni a magyar, a szlovák és az ukrán csoportot. Hazánk nemzetei és nemzetiségei kulturális közeledésének gondolata így kapott méltó kifejezést. Ennek a gondolatnak a jegyében zajlott délelőtt Rozsnyón (Rožňava) a népművészeti együttesek színes, menettánccal egybekötött felvonulása és a Felszabadulási emlékmű megkoszorúzása valamint délután, a tévéközvetítés után az ünnepi nagygyűlés. Kellemes nyári est borult a gombaszögi völgyre. Az égen sziporkázó csillagokkal a színpad csillagai vetekedtek. Gyönyörködhettünk Szvorák Kati dudaszót utánzó hangjában amellyel a közönség tetszését már ki tudja hányadszor ismét kivívta, megcsodálhattuk táncos lábú ifjaink és lányaink kecses mozdulatait, ahogy az ékes szónál is ékesebben eltáncolták érzéseiket. Utána pedig jót mulattunk a Peleskei nótárius esetén, amelyet huncut, pajkos játékkal a MATESZ művészei tálaltak. Bár már éjfél felé hajlott az idő, kevés ember készült nyugovóra. A fiatalok már addig is, a sátrak közötti, autóbuszok előtti tenyérnyi helyeken táncházat, egymást a néptánc lépéseire, figuráira tanító „iskolát" tartottak. A zenészek kezéből szinte egy pillanatra sem került ki a hangszer. Mindenütt húzták, dalolták a szép nótákat. így gazdagították egymást, össznépi kultúránkat. Az egymást gazdagító, tudásunkat gyarapító alkalom, igazán csak vasárnap jött el. Bár a népművészeti kiállítást már szombaton megnyitották, de a szép műsor és a kellemes idő, elcsábította a közönséget másfelé. Nem úgy vasárnap, amikor a műsor elejétől a végéig hol csöpögött, hol csordogált, hol meg zuhogott az eső. Mégis kitartott mindenki. A nézők ernyők, fák, bokrok alá hú-6
