A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-07-10 / 28. szám
Négy felejthetetlen napot töltöttünk az ország legkeletibb járásában: Homonnán (Humenné). A Szlovákiai Újságíró Szövetség és a járás képviselői közösen szervezték e hasznos, tapasztalatokban gazdag kirándulást a turizmust kedvelő újságírók részére, hogy még jobban megismerjék Csehszlovákia tájait, természeti szépségeit, történelmi hagyományait és gazdag jelenét. A múltban azzal „tűnt ki" a járás, hogy ez volt a legelmaradottabb vidék, itt volt a legnagyobb szegénység, munkanélküliség és nyomor. Aki csak tehette kivándorolt Amerikába, hogy családjának legalább pár fillért küldjön. Akik meg ittmaradtak, a favágók, szénégetők, pásztorok és apró nadrágszíj földeken gazdálkodó parasztok, hiába lázadoztak a jobb életkörülményekért, legtöbbször csendörsortűz volt a válasz. Példa rá Čertižne és Habura, a két legendás hírű község, ahol a harmincas években a falu szegényei a párt vezetésével fellázadtak az elnyomók ellen. Homonnán Szabó László, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom résztvevője, volt vöröskatona vezetésével már 1921-ben megalakult a kommunista párt. És a második világháború alatt is az elsők között szervezték meg a partizánosztagokat (Pugacsev, Belov, Barkanyuk stb.). E járásban van Kalinov az első felszabadított község. A téren emlékmű hirdeti a dicső eseményt. Egy szovjet katona kislányt emel a magasba. Megkapó a találkozásnak ez az önfeledt, boldog pillanata. Az emlékmű körül rózsapark, melyet az úttörők gondoznak. A helyi nemzeti bizottság impozáns épületében emlékszoba van. A vitrinekben kitüntetések, egyenruhák, fegyverek és üres töltényhüvelyek ... És korabeli képek az égő házakról, a háború borzalmairól. Az emlékszoba gondozója egy idősebb nénike megrendülve beszél háborús emlékeiről és megmutatja a térde alatt a gránátszilánk helyét is. A vörös forradás örök mementóként vádol. Kint az utcán forrón tűz a nap. A falun keresztülfolyó kis patakban gyerekek lubickolnak. Élvezik a nyár örömét. Vakító napfény fogad a forgalmas járási székhelyen is. A híres kastély bejáratánál az aranyozott bronz-oroszlánpár szinte liheg a nagy hőségtől. A gondozott parkban barokk szobrok pihennek a platánfák hűs lombja alatt. A csapóhídból már csak a hatalmas láncok maradtak meg. A kastélyt a régi vár helyén a XVII. század közepén építették. Azóta sokszor megrongálódott, a teteje leégett, de mindig sikerült újjá varázsolni. Homonnát az olasz eredetű Drugeth család birtokolta hosszú századokon át. 1380-ban becses szolgálataikért kapták ajándékba Róbert Károly királytól. A város a középkortól kezdve fontos hadászati pont volt, és a Lengyelországba vivő kereskedelmi utak őrzője. A címerében is egy páncélos kar látható, kezében egy aranyozott kulcsot tart. Később az Andrássy család a kastély ura és a környék birtokosa. A múlt század elején a kastélyt a kor ízlése szerint átépítették, és ezt a formáját mindmáig megtartotta. Ma zeneiskola működik az egyik szárnyában és a járási honismereti múzeum is itt kapott helyet. Ez az ország egyik legfiatalabb honismereti múzeuma. Alig múlt tízéves. Nagyon érdekes korabeli bútorokat, lakásberendezési tárgyakat láthatunk a hűvös, kissé sötét szobákban. És megcsodálhattuk az úgynevezett „királyok szobáját" is, melynek falait a magyar királyok élénk színű képei díszítették. A restaurálás hosszú hónapokat vett igénybe, de megérte, mert az eredeti környezetben a tárgyak is szinte megelevenednek. A hatalmas könyvtárteremben ma polgári esküvőket tartanak. A járási népkönyvtár, (mely nemrég költözött új helyre), felszabadult helyiségeiben most készítik el a járás gazdag munkásmozgalmi hagyományainak kiállítását. És az utolsó panelleken bemutatják a város és a járás hatalmas ipari fejlődését is. Míg Homonnának valamikor körülbelül csak ötezer lakosa volt és sáros, poros utcái legendaszámba mentek, ma már lakosainak száma jóval meghaladja a húszezret. Korszerű lakások, modern üzletházak, aszfaltozott utak épültek, a régiből csak itt-ott hagytak egy-egy házat mutatóba. Meghatározó üzeme a Chemlon, mely a környék lakóinak is állandó munkalehetőséget biztosít. Gyalogolni jó —■ vallotta már Móricz Zsigmond is, több mint ötven évvel ezelőtt és mi is megfogadtuk a tanácsát. Bejártuk a Vihorlát és a Keleti Kárpátok hatalmas természetvédelmi területének egy kicsi darabját. Megcsodáltuk az évszázados fenyöóriásokat, a bükkerdőket, a tőzegláp különleges rovarfaló virágait, hallgattuk a madarak énekét, a bogarak zümmögését és élveztük a jó levegőt a látszólagos, idegnyugtató csendet. Megismerkedtünk azokkal a lelkes emberekkel is, akiknek szívügyük a természet ápolása, gondozása és megőrzése az utókor számára. Egy egész délelőtt barangoltunk a járás impozáns őserdeiben, a Vihorlát hegyoldalában, megmásztuk a Snina-i sziklaormot, ahonnan nagyon szép a kilátás, szinte az egész gyönyörű zöld vidék „ott feküdt" a lábunk előtt. A Tengerszem kékszínü vize s a napsugarak ezüst hídja a tavon sokáig emlékezetünkbe marad. OZSVALD ÁRPÁD Fotó: Absolon (2), RedUnger (7) és archív 13
