A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1982-09-18 / 38. szám

Csak egy percre... Kiegyensúlyozott, jó teljesítménye ellenére érmes helyezés nélkül maradt a magyar válo­gatott az augusztus­ban Losoncon (Luče­nec) rendezett XVI. Ej­tőernyős Világbajnok­ságon. Egyvalamiben azonban mégis első­séggel büszkélkedhe­tett a magyar csapat: a férfiak mezőnyében — 7020 sikeresen végre­hajtott ugrással! — a harminchét éves MÉSZÁ­­ROVICS GYÖRGY bizonyult a legtapasztaltabb versenyzőnek. — Hány esztendő kellett ahhoz hogy a hétez­ren felüli ugrásszámmal büszkélkedők táborába lépj? — Huszonkettő. Alacsony növésű, tizenöt éves srác voltam, amikor beléptem a Magyar Honvédelmi Szövetség budaörsi ejtőernyős klubjába. — Sohasem kacsintgattál más sportok felé? — Egy darabig a súlyemelés érdekelt minden­nél jobban, de aztán rá kellett jönnöm, hogy alkatilag nem felelek meg a súlyzók versenysze­rű emelgetéséhez. Ez a sportág azóta csak az erőnléti edzések keretében érdekel, emellett futással, röplabdázással és tornával foglalko­zom. — Életed első ugrására emlékszel még ? — Őszintén szólva rettenetesen megijedtem, amikor az MI-2-es repülőgép fedélzetén elhang­zott az ugratói vezényszó, pedig a biztonságos ernyőnyitást biztosító bekötött ugrást kellett csupán végrehajtanom. Amikor azonban nyitott ernyővel ott lebegtem már ég és föld között, élvezni kezdtem a repülést. Azóta több mint hétezer alkalommal éltem már át ezt a csodála­tos varázst. — Ijesztő vagy veszélyes helyzetbe kerültél már a levegőben? — Inkább csak nehéz helyzetben voltam, mégpedig a késleltetett emyőnyitással járó, hu­zamosabb ideig tartó zuhanásoknál. Pályafutá­som legelején még eléggé tehetetlenek voltunk az ilyenkor fellépő légerőkkel szemben. Pörög­tünk, úgynevezett dugóhúzóba estünk. Később kiderült, hogy erőteljes lábmozgással ki lehet jönni a dugóhúzóból, sőt kitárt végtagokkal zuhanva, kis kar- és tenyérmozgatással még stabilizálni is lehet a helyzetet... És hadd mondjam el azt is, hogy az elmúlt huszonkét esztendő alatt két esetben volt a főernyö leoldá­­sával járó, rendellenes emyönyitásom. — Ez vajon mit jelent a gyakorlatban ? — Pusztán annyit, hogy a pótemyö segítségé­vel értem talajt. — Kis híján negyed évszázados ejtőernyős pá­lyafutásod során foglalkoztál már a visszavonulás gondolatával is ? — Egy-egy sikertelenebb szezon után volt már olyan időszakom, amikor ha egyetlen em­bertől azt hallottam volna: minek erőlködsz, már amúgy sincs semmi benned, akkor elrohantam volna. — És ma? — Ha bárki mondaná: hagyd abba Gyuri, kiöregedtél, már nem érdekelne. Úgy érzem, jó erőnlétben, jó formában vagyok. — Legközelebbi célod? — Inkább kissé távolabbi céljaim vannak: tíz­ezer méterre szeretném javítani a jelenleg 8800 méternél tartó magyar magassági csúcsot, ugyancsak tízezerre szeretném kerekíteni ugrá­saim számát is, és a legközelebbi világbajnoksá­gon dobogós helyezést szeretnék elérni. (mik-) Joanna Wilinska SÍRIG TARTÓ SZERELEM Körülbelül már fél órája utaztak együtt. A fiú vizsgálta a szemközt ülő lányt, s ezt gondolta: „Talán mégis kedvemre való". A lánynak karcsú lába volt ezt a fiú termé­szetesen szerette, meg az álián gödröcske — ez azonban nem tetszett neki. Sűrű haja — ez megfelelt az ízlésének, meg sápadt arcbőre — ez viszont nem illett a fiúnak a női eszmény­képről alkotott fogalmához Arcán néhány szeplő — ez jó, azt a nagy köves gyűrűt a mutatóujjáról azonban alighanem le kellene húzni. A lánynak duzzadt ajka volt — az ilyen mindig tetszett a fiúnak, de a szoknyája, amelynél rövidebb nem fordul elő a természet­ben, talán mégiscsak túlzás volt A szemöldö­ke egyenes, ez rendben lett volna, de az alakja kissé vézna — ezt pedig a fiú végképp nem szerette. S ha egészen őszintén beszélünk, ő egy barna bőrű lányt szeretett, aki nadrágot viselt és jobb arcán anyajegy volt, de az kiadta az útját, és ezért ment ő most az anyjához az ünnepekre. A szemben ülő lány észrevette, hogy ő figyelmesen nézi, és szintén szemügyre vette a fiút. A fiúnak szabályos fehér fogai voltak, ez persze tetszett, meg pirospozsgás arca, ez azonban — a lány véleménye szerint — kissé Gádor Béla MINDEN ÁRON ÉS CSALÁDJA Nyaralni tudni kell. Minden Áron és családja például okosan nyaral, nemcsak úgy hebehur­gyán, bele a világba. Három hét nem olyan hosszú idő, és ha az ember már befizetett, ugyebár, kikapcsolódik. Itt van mindjárt a levegő, a friss, ózondús levegő, amely nem is hasonlítható a bűzös, füstös városi levegőhöz. Minden Áronék sokat vannak a levegőn, és mélyen, tervszerűen lélegzenek. A családfő időnként rá is szól kisfiára: — Emőke, lélegezz nagyokat, mert mindjárt kapsz egy pofont! Ernőkének kiguvad a szeme a nagy igyeke­zettől, de persze csak akkor lélegzik nagyokat, ha a szülők ránéznek. Ha elfordulnak, Emőke rögtön kicsiket lélegzik, vagy éppenséggel visszatartja a lélegzetét, hogy majd megfullad. Minden Áronék a szabad ég alatt étkeznek. Ha rossz idő van, az eső beleesik a levesbe, és a villám belecsap a tökfőzelékbe. De ők kitar­tanak a végsőkig, és ha Ernőké sírni kezd, a papa rászól: — Ne bőgj. büdös kölyök, hanem vegyél mély lélegzeteket! Az evéssel egyébként is komplikált a hely­zet mert a papa hízókúrát tart a mama fogyni akar. Emőke meg nem akar enni. Holott világos dolog, hogy mindent meg kell enni, egyrészt mert ki van fizetve, másrészt meg, ha megmarad az étel, másnap kevesebbet adnak. Ennek következtében a papa elrontja a gyomrát a mama meghízik, és Emőke végig­bőgi az étkezést, akkor is, ha süt a nap. Minden Áron és családja éjszaka csillag alakban alszik, hogy mindhármójuk feje az ablak alá essen, mert ott jön be az a jó levegő, amire már be van fizetve. Már a második napon légcsőhurutot kapnak mind a hárman, és hőmérővel a hónuk alatt mennek a strand­közönségessé teszi az arckifejezést. A termete karcsú és magas, ez egészen megfelelt a lány ízlésének, viszont szűk vá/lú — ezt ő nem szerette. A szeme szomorú — az ilyet kedvel­te, a szőkésfehér szempilláiról azonban ugyan­ezt nem lehetett volna elmondani. A keze szép — ez nagyszerű, a vékony ajka azonban, ő szerinte, nem vált javára. Az igazat megvallva pedig a lány egy sport­ember külsejű, gesztenyebarna-hajú fiatalem­bert szeretett, az azonban megcsalta és a múlt héten mást vett el. A lány talán éppen ezért utazott most a „Junior" üdülőtje, hogy begyó­gyítsa szívének sebét „Egészen csinos!"— összegezte véleményét gondolatban a fiú és cigarettával kínálta a lányt. „Általában rokonszenves" — állapította meg az és szendvicseket vett elő a táskájából. A fiú ellátogatott hozzá a „Junior" üdülőbe, és táncoltak a jelmezbálon. A lány pedig meglátogatta őt az anyjánál és jó étvággyal lakmároztak a nyú/pástétomból. Azután sokáig és boldogan éltek. A férfinak csak hébe-hóba jutott eszébe, hogy azzal a nadrágos, anyajegyes teremtéssel minden másként volna. Az asszony pedig időnként visszaemlékezett arra a sportoló típusú barna­­hajú fiatalemberre és arra gondolt, hogy vele bizony nem ilyen volna az élet Nem lehetetlen, hogy mindketten tévedtek. De az is lehet, hogy mégsem. Ford.: G. Gy. ra, hadd lássák otthon, hogy nyaralni voltunk, ha már ennyi pénzbe kerül. — Ernőké, eridj a napra, mert mindjárt kapsz egy pofont! A nyaralás legfőbb programpontja mégis a séta. Minél többet kell mozogni, mert az ember egész évben úgysem mozog semmit. — Ernőké, szaladgálj, mert mindjárt kapsz egy pofont! A séta akkor is megtörténik, ha esik az eső. Mire való az esőkabát esőkalap és esőcipő, amiket becsomagoltak! A séta végcélja rend­szerint valamely kilátó. A környéken szeren­csére csak huszonkét kilátó van, úgyhogy csak az utolsó napon kell egyszerre kettőt meg­mászni. Ha Minden Áron és családja fenn vannak a hegyen, felmásznak egészen a leg­magasabb pontig, és ott lihegve körülnéznek, és tíz percig csodálják a természetet. A papa megmutogatja a nevezetesebb hegycsúcsokat, és így szó! Ernőkéhez: — Odanézz, Ernőké, ahová mutatok, mert mindjárt kapsz egy pofont! Útközben virágszedés, és gombaszedés tör­ténik. Hazaérve, a virágokat vázába rakják, a gombát pedig odaadják a szakácsnőnek, mire az így szól: — Hol találták ezeket a gyönyörű gombá­kat? Micsoda finom gombapaprikás lesz eb­ből! Majd, amikor Minden Áronék eltávoztak, így szól a konyhalányhoz: — Mariska, dobd a szemétre ezt a vacakot, de úgy, hogy a vendégek meg ne lássák! Minden Áron és családja az utolsó nap megmássza a hátralékos két kilátót, emléktár­gyakat vásárol, megfürdik, búcsúzkodik, és futva éri el a vonatot. A papa zsebében hat képeslap van, ezeket már nem ért rá megírni. Ha megkérdik, hogy nyaralt. Minden Áron így válaszol: — Nézd, az a fontos, hogy három hétre kikapcsolódtunk. Különösen a gyerekeknek tett jót Ernőké, mondd, hogy jót tett neked, mert mindjárt kapsz egy pofont! Numizmatika KÖZÉPKORI ÉRMÉK A középkor államai eleinte a nagy számban rendelkezésükre álló római érméket használ­ták és csak később vertek önállóan pénzt. Eleinte aranypénzt nem vertek mert ez a bizánci császárok előjoga volt, akiknek a solidusait használták a kereskedelemben s egész Európában. Saját neve alatt arany­pénzt először a frank THEODEBERT (573— 586) veretett. A vandálok aranypénzt nem vertek, de ezüst- és rézérem maradt reánk tőlük is, amelyeken a királyaik képét és nevét találjuk. Egyes érméken Karthágó neve és képe is látható. Az Indiába vezető kereskedelmi út forgal­ma és a kereskedelem fejlődése révén az akkor ismert világban az arab érmék terjed­tek el. Az első arab arany- és ezüstpénzeket 693-ban verték. A bagdadi kalifátus fényko­ra a kereskedelem virágzása a Vili. század végére esik. A IX. században az érem hátlapjára felirat kerül és az értékszám és értékjegyek helyére szokássá válik az érem előlapjára a császár egész alakját, a hátlapra az üdvözítőt tenni. Az ezredfordulón az éremverés egész Eu­rópában csaknem általános, kivéve Német­ország keleti részét és Oroszországot, ahol csak a XII. század után kezdenek érmet verni. Európában Nagy Károly pénzügyi rendszere volt az irányadó, amelynek egy font volt az alapja. A XIII. században az érmék egy részén az ún. barátírás látható, amelynek érdekessége, hogy a feliratai nem mindig haladnak balról jobbra, hanem megfordítva is. Később az érméken már megtaláljuk az évszámot és az éremverés helyét is. A középkor végén az olasz reneszánsz korában PISANELLO (1395—1455) volt a plakett, azaz a kisméretű dombormű megal­kotója és egyben a legkiválóbb mestere is. Ebben a korban kezdik gyűjteni és osztályoz­ni az érméket. Olaszországban (Velence és Róma) található a világ legértékesebb és legszebb éremgyűjteménye. Pápay László Angol ezüstpenny a Vili. századból Nagy Károly bonni pfennigje 22

Next

/
Oldalképek
Tartalom