A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-04-11 / 15. szám

Tárgyak és történelem yj Hl u ni'1

! CIPÉSZSZERSZÁMOK A lábbelikészítő kisiparosok, a csizmadiák, a vargák ill. cipészek a középkortól egészen napjainkig a legismertebb kézművesek voltak, mind a mezővárosokban, mind a falvakban. A városokban élő mesterek (faluhelyen csak az újabb korban kezdik művelni ezeket a mesterségeket), akik nem megrendelésre, hanem vásárra, piacra dolgoztak, már nagyon korán céhekbe tömörültek. A csallóközi városokban is így volt ez: Szerdahelyen 1492-ben, Csütörtökben 1493-ban (német nyelvű alapítólevéllel), Püspökin 1563-ban alakult meg a vargák céhe, míg a csizmadi áké Somorján 1630-ban, Szerdahelyen és Csütörtökben 1660-ban, Nagymegyeren 1680-ban. Hogy mennyire elterjedt volt ez a két mesterség, arra mutatnak egy 1828-as összeírás adatai: Somorján ekkor 42 csizmadia és 13 varga, míg Szerdahelyen 18 csizmadia dolgozott, s még századunk húszas-harmincas éveiben is Somorján mintegy 13—15 csizmadia és 5—6 cipész dolgozott, s szinte nem volt falu, ahol egy vagy két csizmadia, ill. cipész ne készítette volna a lakosság számára a lábbeliket. A háromféle megnevezés nem anynyira három külön mesterséget jelentett, mint inkább azt, hogy a történelmi fejlődés különböző korszakaiban a lábbelikészítésben milyen módszerbeli különbségek álltak be. A mesterség eredeti megnevezése a „varga" szó arra utal, hogy korábban a lábbelikészítés egyetlen módja a varrás volt. Mikor a csizmakészítők, a csizmadiák különváltak a vargáktól, ők is varrták a keleti típusú csizmát, mégpedig az úgynevezett fordított varrással. Két tűvel dolgoztak, s a szárat a talp visszájához varrták. A múlt század második felétől a magyar parasztság számára készült csizmák keleti formai és technikai elemeit fokozatosan nyugat-európai eredetűek váltották fel. Az egyetlen darabból szabott szárat ványolták, s kifordítása óriási testi erőt igényelt, ezért mondták a cipészek, hogy a csizmadiák mind golyvásak a sok erőlködéstől. A cipészmester a múlt század első felében jelenik meg. Eleinte még gyakran egyet jelentett a „német vargákkal", akik nyugati divatok szerint finomabb lábbeliket, férfi és női cipőket készítettek. Később, mikor már mai típusú csizmák készültek, különösen a falusi cipészek, ennek készítésére is áttértek. A Csallóközben Somorján, ahonnan a legtöbb adatunk van, majdcsaknem a századfordulóig leginkább varrott lábbelik készültek. Megközelítőleg eddig az ideig készítettek a mesterek csizmát vásárra, piacra, ezután, vagyis a mi századunkban már általában csak megrendelésre. A csizmadiák és a cipészek szerszámai lényegében nem nagyon különböznek egymástól, pl. a cipészek nem használtak dikicset csak a csizmadiák, s ványolót is csak azok, akik gyakran készítettek csizmát. Egyébként a szerszámok akkor szaporodtak meg, amikor rátértek a szegezett talp készítésére. Azelőtt a munkaasztalon, a „panglin" csak a varráshoz szükséges sörték (vaddisznósörték), árak, fonál, szurok és kések voltak találhatók. A legfontosabb cipész- ill. csizmadiaszerszámok, melyeknek nagyobb része egy bőrfityegőn a pangli oldalán fügött, az alábbiak voltak: kármentő, vasaló (amposz), talpszélvas (snittvas), ráncfogó, kalapács, szegező ár, tűző ár, különféle reszelők, cipészkés (knaib), ill. dikics, ványoló és természetesen a kaptafák. Korábban a kaptafát maguk a csizmadiák ill. cipészek készítették, mégpedig gyertyánfából, melyet kifőztek, így többszöri használat után sem törött ki annyira a szegezéstöl. Később a nagyon híres ligetfalui kaptafakészítőktől szerezték be, majd századunk második harmadában már gyárilag készült kaptafákat használtak. Elengedhetetlen munkaeszköz volt meg a kaptafahúzó, a vaskaptafa és a lábszíj. A pangli előtt állt a háromlábú szék, mely általában diófából készült, ülőfelületén mélyített volt. A somorjai Honismereti Házban mindezeknek a régi szerszámoknak nagy része látható. A leghíresebb csizmadiák Somorján a század első felében a Baráth testvérek, a Domsitzok, Holocsi, Tóth nevűek voltak, míg a legismertebb cipészek Hurtig, Patócs Gábor, Lévai, Bartal. Az ő hagyatékukból kerültek kiállításra ennek a két ismert mesterségnek beszédes tárgyi emlékei. KOVÁCS LÁSZLÓ