A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1980-12-27 / 52. szám

TÁRLATNYITÁS

„Keze alatt életre kelnek a festékből, fahasábokból ismerős fejek, alakok: palóc szentek. Szívét makulátlan elrendelés hevíti, ösztönös tudása, szenvedélye e föld népét s regéit fiának s majdani unokáinak átörökíti."

VERES JÁNOS

Pihenő III.

így ír a költő. Veres János; tgÓ Aladárról, a fafaragó népművészetről. Szépre vágyó emberek csoportokra osztódva beszélgetnek Somorján (Samorin) a Városi Honismereti Ház folyosóin, szobáiban. Kíváncsian várják a kiállítás megnyitását. Vajon milyenek ezek a szobrok? S hol a mester, aki alkotta őket?

— Á, ő nem jöhet el. Messze lakik innen. Rimaszombat mellett, Hanván él. Nem ér rá három napot utazni — adja kérdésemre a felvilágosítást Kosa Zoltánné, a CSEMADOK helyi szervezetének elnöke. Tovább nem kérdezősködöm, inkább Presinszky Lajosra, a Nemzeti Front városi szervezetének elnökére figyelek, aki pár szóval bemutatja a fafaragó népművészt.

— Igó Aladár 1931-ben született Hanván Ma is ott él, a földművesszövetkezet dolg< /ója. Tehetsége korán megnyilatkozott, kép zömüvészeti tevékenysége a negyvenes ével második felétől ismert. Előbb festészetté foglalkozott, faragni 1954-ben kezdett. AI kotásait több csoportos tárlaton (Dubnicán Bratislavában, Nyitrán) és önálló kiállitásot Tornaiján, Rimaszombatban, Hanván, Duna szerdahelyen) csodálhatta meg a közönség Művei az élő népművészeti tevékenység szép példái. Jól illenek ebbe a környezetbe Munkásságában érvényre jut a hagyomány őrzés; a népi hagyományok továbbvivője folytatója ő.

Végre átléphetjük a szoba küszöbét. A csoport eloszlik. Ki innen, ki onnan „vizsgál ia" az alakokat.

— Nézd csak, megmintázta az édesapját a lányát és a fiát is.

•— S mind más fából faragta.

— Nehéz lehet az a talicska, egész kifehé ■edett a férfi karja az erőlködéstől — tréfál kozik valaki, a találóan megválasztott eperfc természetes színeire célozva.

— Mintha csak az édesanyámat látnám - mutat egy férfi a görbebotos öregasszony faszobrára.

így elevenedik meg előttünk a jellegzetes alusi élet minden mozzanata, minden alak ia. A kovács, a cipész, a juhász a cseléd. E/ itóbbiról szénrajz is készült. Ott lóg a falói íz is. Nehéz eldönteni, melyik sikerült jobbai i kettő közül. Hej, de jó neked öreg! — gondolom a Pihenő III szobrocskát nézegetve. Csak ülsz itt nyugodtan, kezedet térdeden összefonod. Jó lenne egyszer melléd ülni... i

— Ilyen palócot a világ még nem látott! — Ugyan ki jellemzi ilyenformán Igó Aladárt? Mag Gyula az, a Csallóközi Múzeum igazgatója.

— Nem győztünk betelni a szép, ízes kiejtésével. Mindig olyan kérdést igyekeztünk adni, hogy a lehető leghosszabb választ kapjuk. Gyönyörűség volt hallani, ahogy a szót formálja — mesél a mesterről Mag Gyula, az egyetlen, aki a jelenlevők közül nemcsak ismerőse, hanem barátja Igó Aladárnak. — Az egész falu, mármint Hanva, zárt közösség. Amúgy is élő a tájszólás, de ő tán még az édesanyján is túltesz. A legtipikusabb, legpalócosabb palóc, akivel valaha is találkoztam.

Miután müvein s barátja pár szavas jellemzésén keresztül némileg sikerült megismerkedni Igó Aladárral, hadd hallok pár szót

Vasarra-menok

arról, hogy a somorjai Városi Honismereti Ház mi céllal s milyen törekvésekkel rendezte meg ezt a kiállítást. Úgy tudom, most első alkalommal bolygatták meg az állandó kiállítás rendjét. Beszélgetőtársam Hanusz Edit, a Ház vezetője.

— Igen, ez az első alkalom, hogy itt kama«. .

akiállitást nyitunk. A Prohászka-szobát ürítettük ki erre az egy hétre. Utána természetesen ismét visszakerülnek a helyükre Tallós-Prohászka István képei. Mindenesetre reméljük, hogy ez egy folyamat kezdete. Évente két-három hasonló tárlatot szándékozunk rendezni.

— Szeretnénk gyakorlattá tenni — szól Mag Gyula —, hogy amit a múzeum Dunaszerdahelyen bemutat, azt elhozzuk ide is. Ha az egész nem fér el — ugye itt elég kicsi a szoba —, legalább egy részét. Ily módon kívánjuk a várost bekapcsolni a képzőművészeti vérkeringésbe. Az akarat eddig is megvolt bennünk, de nem volt helyiség. Ez az első alkalom, hogy nem földmüvesszövetkezet vállal védnökséget a kiállítás megrendezése felett. A Kožatex immár másodszor lett partnerünk, méghozzá nagyon megbízható partnerünk! Példáját a többi ipari üzem is követhetné! A társadalmi szervezetek közül a CSEMADOK somorjai városi szervezete az egyetlen, amely kiállítás fölött pátronátust vállal.

— Nem ez az első eset — mondja Kósáné már a Szalay házaspár kerámiáiból és a Juhos Pál nád-képeiből rendezett kiállítást is latronáltuk. Utóbbit másfél ezer ember nézte meg. Ilyen sikere kiállításnak még nem volt Somorján.

A kezdet tehát biztató. A folytatás is ikeres lehet. Már csak néhány hónap, s a város birtokba veheti az új kultúrházat. A mostani szűkös helyzet egyszeriben megszűnik. A lehetőségek, legalábbis a maiakhoz képest, szinte beláthatatlan nagyságúra nőnek.

Elindult egy folyamat, nem áll az útjában SemlT" FISTER MAGDA

(Kontár Gyula felvételei)

HATVANÉVES ÉNEKKAR

A kis munkásvárosban. Füleken (Fiľakovo)

1920-ban alakult meg a munkásdalárda, főleg a zománc- és a bútorgyár munkásaiból. Az énekkar tevékenysége szervesen összekapcsolódott járásunkban a munkásmozgalom forradalmi harcaival. Az alapító tagok közül ma már csak Zupkó Lászlót találjuk az énekkarban, aki ugyan már csaknem 80 éves, de még ma is tevékenyen kiveszi részét a kórus munkájából. Hetente rendszeresen eljár a próbákra, példát mutatva a fiatalabbaknak is. Azokban az években, amikor az énekkar hullámvölgybe került, Laci bácsi a CSEMADOK különböző fórumain állandóan szorgalmazta az énekkar tevékenységének felújítását. Ebben 1970-től kezdve Kómár Tibor személyében, akit akkor a helyi szervezet elnökévé választott a tagság, lelkes segítőtársra talált.

A füleki énekkar életében is történelmi mérföldkövet jelentett az 1949-es esztendő, amikor megalakult a Csehszlovákiai Magyar

Dolgozók Kulturális Szövetsége. Ettől kezdve a munkásdalárda a CSEMADOK szervezetének keretében működött azokban az években Kuloványi Lajos karnagy vezetésével, és nemcsak önállóan, szerepelt, hanem operettek előadásához is segítséget nyújtott. A kórustagok a szocializmus építésének első éveiben — agitációs munkával — a mezőgazdaság kollektivizálásából, a falu szocializálásából is kivették a részüket.

Az 1970-es évektől kezdve az énekkar taglétszáma 30-ról 50—60-ra növekedett, és munkája Kómár Tibor vezetésével rendszeressé vált. Az elmúlt évtizedben nem volt terméketlen év az énekkar működésében. Csaba Miklós karnagy irányításával tervszerűen készültek a kitűzött feladatok megvalósítására. S a siker sem maradt el. Az énekkar, hagyományaihoz híven, főleg munkás és forradalmi dalokat tart műsorán. Emellett később fokozatosan magasabbra állították a mércét, és az igényesebb klasszikus négyszólamú kórusművek betanulására is áttértek, magasabb művészi színvonalra jutva. Azóta már két alkalommal részt vettek a galántai Kodály-napokon, és mindkét alkalommal ezüstkoszorús minősítést értek el.

A CSEMADOK megalakulásának 30. évfordulója alkalmából 1979-ben a járási nemzeti bizottság a kórust sokéves sikeres tevékenységéért a járás legnagyobb kulturális kitüntetésével, a Timrava emlékéremmel tüntette ki. Az énekkar rendszeresen részt vesz a CSEMADOK járási rendezvényein, fellép az állami szervek által rendezett ünnepségeken. Már több alkalommal sikeresen szerepeltek Magyarországon, éspedig Kömlödön, Hevesen, Jászberényben és Budafokon.

Az énekkar fennállásának 60. évfordulóját méltó keretek között ünnepelte meg november 8-án Füleken. A CSEMADOK Központi Bizottsága ebből az alkalomból Füleken rendezte meg a csehszlovákiai magyar munkásénekkarok III. országos fesztiválját.

A jubileum alkalmából, amikor röviden méltatjuk az énekkar 60 éves sikeres múltját, úgy gondolom, nem szabad megfeledkeznünk azokról, akik sok éven át hozzájárultak a sikerek eléréséhez* tehát munkájukért megérdemlik a nyilvános elismerést. Albert József, Illés György, Kónya Zoltán, Kómár Tibor, akik már több mint 35 éve tagjai a kórusnak, továbbá Ágoston Tibor, Gáspár József, Budai Ferenc, Kovács Sándor, Hanzlik Lajos, Nagy Béla, Simon Tibor, Végesi Tibor, az énekkarnak 25 év óta tagjai. De dicséret illeti azokat az énekeseket is, akik az utóbbi tíz évben lettek tagjai a dalárdának.

Az énekesek és a vezető karnagy mellett nagy érdemeket szereztek a szólamvezetők: Vágó Tibor, Varga Attila és Nagy Jenő. A jubileum alkalmából köszönetét kell mondani Vassányi Aurélnénak, aki a hetvenes évek* előtt néhány éven keresztül mint karnagy irányította az énekkart, két esztendeje pedig a női kórust vezeti. Elmondhatjuk tehát, hogy a 60 éves férfikar „születés" évfordulóját a testvér női kar is aktiv tevékenységgel köszönti. Jó úton haladnak afelé, hogy a közeljövőben mint nagy vegyeskart is megismerjék a dalárdát nemcsak járásunkban, de országos méretekben is.

CSÁK ISTVÁN