A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-12-13 / 50. szám
Bemutatkozom... bíztak meg. Kezdetben úgy éreztem, hogy a feladat számomra túl nagy, mivel eddig nem foglalkoztam kórusmuzsikával. A tagság lelkesedése és a belőlük áradó bizalom ösztökélt és jó feltételeket teremtett a sikeres munkához. Részletes tanulmányokba kezdtem. Ekkor bontakozott ki előttem a karéneklésnek, mint a zenei ízlés és a tudatformálás jelentős eszközének esztétikai és társadalmi jelentősége. Ezzel kapcsolatban Kodály Zoltán szavai hatottak rám, aki népünk zenei nevelésének kérdéseiről szólva 1937-ben a következőket írta: „Mi a teendő? Mennél nagyobb tömegeket közvetlen érintkezésbe hozni igazi értékes zenével. Mi ennek a legjárhatóbb útja? A karéneklés." Ezek a szavak a mához is szólnak. Ma is a karéneklehetőségét. A vezetőség és a karnagy számára ez jelenti az egyik legnagyobb gondot. Ezért rendezünk immár hagyományosan kórustalálkozókat, s ezekre baráti énekkarokat hívunk rneg a Csallóközből, a Mátyusföldröl, a Zoboraljáról és alkalomadtán Magyarországról is (eddig két alkalommal). Nagy büszkeségünkre a kórusunk fennállásának ötödik évfordulóján rendezett ünnepi hangversenyen jelenlétével, szereplésével a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Énekkara is megtisztelt bennünket. Ezeknek a nagyszabású rendezvényeknek megvalósításához nem elég a kórus vezetőségének és tagságának áldozatkész munkája, mivel a jelentős anyagi és egyéb szükségletek biztosítása meghaladja szűk lehetőségeinket. Ezúton is hadd mondjak köszönetét a járás és a város állami szervei vezetőinek és mindazoknak a magánembereknek, akik mindig nagy megértéssel és készségesen segítettek bennünket céljaink megvalósításában. Számomra a legfontosabb munka, a legizA „HÍD" vegyeskar Pokstaller László Városunk lakosságának kulturális igénye a zene, az énekkari mozgalom, valamint a műkedvelő kulturális tevékenység egyéb területén már évtizedekkel ezelőtt megmutatkozott. így Somorján (Šamorin) szinte mindig volt jó színjátszó csoport, fúvószenekar, tánczenekar és néptánc-együttes. Korabeli krónika sárga lapjai őrzik 1937-et, a Dalárda megalakulásának évét, valamint működésének fontosabb állomásait. Tagjai munkások, földművelők és a városka iparosai voltak. Ilyen iparoscsaládban születtem 1934- ben, ebben a kisvárosi légkörben, századunk nagy társadalmi átalakulásainak éveiben nevelkedtem, és itt élek ma is. A zene iránti érdeklődésem már fiatal koromban elkezdődött, de az akkori körülmények nem tették lehetővé, hogy zenei tanulmányokat folytassak. Egészségügyi szakközépiskolát végeztem 1953-ban, és azóta fogtechnikusként dolgozom a somorjai körzeti rendelőintézetben. A zenéhez fűződő kapcsolatom egyre szorosabbá vált. Fiatal zenekedvelő barátaimmal korunkhoz megfelelő ízléssel és igénnyel műveltük a zene különböző műfajait. Közben esti tagozaton elvégeztem a bratislavai konzervatórium trombitaszakát. Lehetőségem nyílt hivatást, munkahelyet változtatni. Ekkor tudtam meg, milyen erős érzelmi szálak fűznek szűkebb pátriámhoz, a Csallóközhöz, valamint szülővárosomhoz, és nem tudtam megtenni a lépést, amely az életemet más irányba terelte volna. így azután hangszeres zenei tudásomat szerződéses tanítóként a somorjai zeneiskola növendékeinek oktatásában érvényesítem. A CSEMADOK megalakulása után, mint annyi sok csehszlovákiai magyarban, bennem is megvolt a tenniakarás. Városunk CSEMADOK-szervezetének keretében sokrétű tevékenységet folytatva ápoltuk és terjesztettük az anyanyelvi kultúrát. Akkor az ötvenes években különösen a daljátékoknak és operetteknek volt nagy sikerük; ezeknek zenekari kíséretében magam is részt vettem. Némi megtorpanás után a hetvenes évek elején a CSEMADOK vezetőségébe olyan emberek kerültek, akik kitűnő szervezési készségükkel, céltudatos, következetes munkával, fáradtságot nem ismerve magukkal ragadták a tagságot. Az eredmény csakhamar megmutatkozott. A kor igényeinek megfelelő s azóta számos sikert elért amatőr csoportok kezdték meg új tartalommal megtöltött tevékenységüket, mint például az Üzenet Irodalmi Színpad, a Csalló népművészeti együttes és a közművelődési klub. Ekkor szerveződött újjá — Híd néven — a vegyeskar is, melynek vezetésével engem lés a legtermészetesebb módja annak, hogy emberek csoportjai a maguk aktív zenélésén keresztül értékes zene által fejlesszék saját és környezetük zenei ízlését. Mi az értékes zene? A tiszta forrásból merített magyar népdal, a belőle táplálkozó magyar műzene, valamint más népek és korok zeneirodalmának remekei. És mi a mi munkánk társadalmi jelentősége? A zene által népek és kultúrák között kapcsolatot teremteni, hidat alkotni. Ebben a szellemben és erkölcsi magatartással végezzük munkánkat. így értünk el tevékenységünk 8—9 éve alatt számos sikert, amelyek között kiemelkedik, hogy a IV. galántai Kodály Napokon megszereztük az aranykoszorús minősítést. Az elért sikerek mellett a legnagyobb örömet számomra az okozza, hogy kórusunkban őszinte baráti légkör uralkodik. Annak ellenére, hogy a tagság összetétele sokrétű (bár többségében pedagógus), különböző érdeklődésű, a közös cél összekovácsolja sorainkat. A baráti légkör kialakítása érdekében szereplésekkel egybekötött kirándulásokat, hangverseny-látogatásokat és baráti összejöveteleket rendezünk, az utóbbira nemcsak a kórustagok hozzátartozóit, hanem barátait is meghívjuk. A jó közhangulat megteremtéséhez sok minden szükséges: kölcsönös megértés, türelem, barátság, de mindezek mellett a legfontosabb a kitűzött cél érdekében végzett jó munka s ennek eredményeként a sikerélmény. Ehhez biztosítanunk kell a megfelelő számú, jól időzített fellépések, szereplések galmasabb feladat a kórus tagjainak nevelése. Állandóan szem előtt tartva az énekkar egyenletesen felfelé ívelő fejlődését, nagy körültekintéssel igyekszem kiválasztani a betanulásra szánt műveket. Gondosan áttanulmányozom ezek zenei anyagát, a szöveg tartalmát, mondanivalóját és társadalmi vonatkozásait, valamint időszerűségét. Majd következik a mű részletes betanulása, az intonációs, szövegkiejtési, vezényléstechnikai és egyéb feladatok megoldása. Ezután kezdünk hozzá a mű szólamonkénti betanításához, kidolgozásához egészen az apró részletekig. Hogy mindez mennyi időt vesz igénybe, az függ a kórusmü terjedelmétől és nehézségi fokától. Énekkari tevékenységemet időben kimutatni vagy felmérni szinte lehetetlen. Tulajdonképpen betölti életem egy részét, leköti gondolataimat. Feleségem, aki magyarszakos tanítónő, nagy megértést tanúsít a kórusban kifejtett munkám iránt. Sok mindenben segít, megvitatjuk a problémákat, együtt örülünk a sikernek, és együtt bosszankodunk, ha valami nem úgy megy, ahogy szeretném, szeretnénk. Két gyermekünk van: fiunk 17, kislányunk 9 éves. Nehéz megítélni, mennyire részesül munkám társadalmi megbecsülésben, de úgy érzem, ezt igazolják a somorjai vnb-töl és a dunaszerdahelyi jnb-től kapott elismerő oklevelek. Városunk lakossága részéröl a megbecsülés abban mutatkozik meg, hogy az énekkar fellépésein mindig nagyszámú hálás közönség vesz részt. FOKSTALLER LÁSZLÓ FELLENDÜLŐBEN AZ AMATŐR SZÍNJÁTSZÁS A CSEMADOK megalakulása után mint mindenütt, Füleken (Fiľakovo) is az öntevékeny színjátszás volt a legelterjedtebb. Évente 1—3 prózai darabbal, operettel, számtalan előadással örvendeztették meg Fülek és környékének lakosságát. De — amint az majd minden öntevékeny együttes életében lenni szokott — a csúcsok elérése után, sajnos, néha hullámvölgyek is jelentkeznek. így volt ez 1977-től Füleken is. Habár a helyi szervezet vezetősége minden évben felvette munkatervébe, előirányozta az együttes újjászervezését, ez objektív nehézségek miatt nem valósult meg. Most végre megtört a jég! Az idei kezdeményezés sikerrel járt. A helyi szervezet vezetősége a színjátszó csoport újjászervezésével Mokány Bella tanárnőt, vezetőségi tagot bízta meg az évzáró taggyűlés után. A fiatal tanárnő ehhez a munkához segítőtársakat keresett és talált a fiatalok körében. Indulásként a Lúdas Matyi zenés játékot választották betanulásra. Új rendezővel, főleg fiatal színjátszókkal május végén kezdték el a munkát. Azért a nyár elején, mert a darab főrendezőjének, Mázik Istvánnak, a kassai Thália Színpad tagjának a nyári szünetben több lehetősége volt a próbákra, a vállalt munka elvégzésére. A nagy érdeklődéssel várt bemutató előadást szeptember 21 -én tartották meg Füleken, a Kovosmalt zománcgyár üzemi klubjának színháztermében, telt ház előtt. A szorgalmas munka meghozta gyümölcsét, az előadás nagy sikert aratott. Füleken, eddig a felnőttek és a diákok részére összesen négy alkalommal adták elő a darabot mindig zsúfolt nézőtér előtt. Október 4-én Síd, 5-én Ragyolc (Radzovce) községben vendégszerepeitek, szintén nagy érdeklődés mellett. Érthetően örül a sikernek nemcsak a helyi szervezet, de a CSEMADOK járási bizottsága is. A szereplők közül a jó alakításért dicséretet érdemelnek: Mikula Róbert, Kerekesné Csaba Blanka, Holek Zsuzsa, Simonidesz Lajos, Mihali József, Varga Róbert, Sáfrány Mária, Gáspár Gábor és Simon Tibor. De ugyancsak dicséret és köszönet jár a kisebb szerepek alakítóinak is, mindazoknak, akik a Lúdas Matyi színrevitelében aktívan közreműködtek ugyanúgy, mint a füleki HU— ROCK zenekarnak és Szikora Istvánnak, az üzemi klub vezetőjének. Mázik István hivatásos színész magáévá tette az öntevékeny népművészeti tevékenység országos konferenciáján Léván (Levice) 1977 januárjában hozott határozatot, amely szerint „a hivatásos művészek patronálják egy-egy amatőr csoport tevékenységét, segítsék annak munkáját". Ezzel a lehetőséggel több CSEMADOK helyi szervezet is élhetne, illetve több magyar színész és más hivatásos művész (zenész, énekes, táncos) részt vehetne ebben a munkában, nemzetiségi kultúránk eredményesebb, színvonalasabb kibontakoztatása érdekében. Örülünk, hogy ismét feléledt Füleken az amatőr színjátszás. S annak nem kevésbé, hogy — amint ezt Kómár Tibor, a helyi szervezet elnöke ígérte — ez a tevékenység tartós is lesz. Erre annál is nagyobb a remény, mert Mázik István októberben megvált a Thália Színpadtól és Füleken átvette a Városi Művelődési Központ vezetését. CSÁK ISTVÁN 6
